Az utóbbi időben egyre többször éreztem, hogy keményebb a kuplung pedál. Elgondolkoztam, hogy ki kéne cserélni a kuplungot, de a horribilis ára visszatartott tőle. Aztán amikor a Selenia rallyn egy 164-nek pont eltört a kuplung szerkezete, akkor határoztam el, hogy ha törik ha szakad meglesz a csere, mert nem akarok úgy járni.
Nemsoká megszületik a kisbabánk, és olyan érzésem volt, hogy biztos a legrosszabbkor adja fel majd a szerkezet a harcot és jobb a dolgok elébe menni.
A csere után szinte kirúgtam a tűzfalat olyan könnyű lett a pedál :) Tök jó lett. Sokkal élvezetesebb sebességet váltani, mint eddig :)
Tehát meglett a kuplungtárcsa+szerkezet cseréje és egyúttal a lendkerék cseréje is, mert ilyenkor azt is illik.
+ ha már úgyis le kell bontani a fél autót, úgy gondoltam, hogy megszűntetem a futómű nyöszörgést is. A legutóbb, csak felújítva volt a felső lengőkar. Most teljesen újak kerültek bele.
Szerencsére van egy éjjel-nappali gumis a közelünkbe, így tegnap este rászántam magam a cserére. 4-en voltak előttem, és kb 1.5 óra alatt megvoltam mindennel. Úgyhogy újra a Bridgestoneok feszülnek az autón :)
Megvolt az idei olajcsere akció is :)
De most a motorolajon kívül a fékolajat és a váltóolajat is cseréltettem. Plusz a szűrők természetesen.
A víz nem tudott rendesen felmelegedni kivéve, ha nagy dugóban álltam. Úgyhogy így tél előtt aktuálissá vált a termosztát cseréje. Gyári került bele. 28e Ft volt :-O Az utángyártott 18 lett volna, de azokról csak rosszat hallottam, úgyhogy maradtam a drágább alkatrésznél.
Egyúttal lecseréltettem a hűtőfolyadékot is, meg az ablakmosót. Illetve volt még egy apróság. A légszűrő ház berezonált. Meg kellett keresni, hogy hol engedett el.
A tempomatot nem lehetett bekapcsolni az autón, így elvittem Szamosiékhoz, hogy nézzék meg mi a gond. Kiderült, hogy a kupplungnál van egy kapcsoló ami szét volt esve. Szegény szerelőnek elég nehét dolga volt a kapcsoló ki és beszerelésével. Elég hülye helyen van. Össze is tudták rakni. Ez a része a szerelésnek 3300 Ft volt. Azóta tök jól működik.
Ha már ott voltam kiüttettem a légzsák hiba visszajelzőjét. De két nap múlva megint világított :( Tovább kell nyomozni, hogy mi lehet a gond.
Ma végre eljutottam odáig, amire 2 hónapja várok. Volt szabadidőm, nem volt se meleg, se hideg és az eső sem esett. Ezért nekiálltunk a bőr ülések takarításának. Nem kicsit lett koszos a törlőrongy :) Turtlewaxot használtunk, elég jól lehozta a koszt.
Pár hete vettem észre, hogy amikor a turbo el kezd tölteni, akkor egy sokkal hangosabb susorgó hang jön a motorból. Olyan volt a hangja mint amikor szélvihar van :) Kiderült, hogy megrepedt az a gumi cső, amin keresztül szívja a levegőt a motor.
Elég drága mulatság ez az alkatrész, mondván, hogy nagy nyomásnak kell ellenállnia és csak gyáriban létezik. Az enyémnek azért sikerült megrepednie.


Ma le lett mosatva az autó reggel. Ekkor még nincs felhevülve a kasztni, így kevésbé árt neki :)
És mostanában olyan jó a forgalom reggelente Budapesten, hogy nem is értem be később emiatt a munkahelyemre.
Na megvan a felújított stabrudam :) Csöndes lett az autó. A munkadíjat kissé magasnak érzem most. 15e volt. A csere után természertesen futóműbeállítás is volt, hogy ne kóvályogjunk.
Benne figyel az új akksi is: 74 Ah Eagle. Sosem hallottam még róla, de rá van írva, hogy for Alfa Romeo meg Ferrari. Akkor rossz már nem lehet :-)
Ma tankoltam. Mikor el akartam indulni, akkor se kép se hang nem volt az autóban :(
A motort sem pörgette. Kihívtam az Autó Klubot. A diagnózis: az akksi kuka. Mindenre gondoltam, de erre nem, mert előtte 2 perccel még pöccre indult. Hát ez van. Kaptam kölcsön akksit a szerelőmtől, jövőhét elején megy hozzá, addigra szerez új akksit és a stab rudat is cseréltetem, ha már ott van.