Az előző tulaj 70e-nél cserélt vezérlést (mert megszólalt valamelyik görgő), viszont nem cserélte ki a vízpumpát. Ez nekem nem tetszett így. Jobb a békesség, úgyhogy kértem egy komplett cserét.
Ha már itt vagyunk, akkor kértem egy olajcserélt is. Bár ez elvileg 4e km-rel ezelőtt történt meg az előző tulajnál, de nem Selenia került bele. Jobb a lelkemnek, ha Seleniat tudok benne :)
Megcsináltattam a parkradart is, mert az első szenzoroknál szakadtak voltak a vezetékek.
Eljött a nagyszervíz ideje. A szokásos olaj és szűrő cserén kívül mostanra volt betervezve a vezérlés csere is + az eltört hátsó kilincs és ablakemelő gomb cseréje is. Így tehát irány Szamosiékhoz. Délután hívtak, hogy baj van, mert a hűtő folyik és a jobb hátsó kerékcsapágy is rossz.
Ugyan én nem vettem észre idáig, hogy folyna a hűtő, mert utántölteni nem kellett és tócsa se volt az autó alatt sosem. Viszont azt olvastam, hogy a 156-osok hűtője 8 éves koruk körül meghal. Hát ez nálam is bejött. A kerékcsapágyon viszont meglepődtem, mert én nem hallottam morgást. Biztos a jó hangszigetelés miatt :) Szóval akkor ez a 2 dolog is cserés lett.
Ja és ezen kívül mondtam, hogy nézzék meg az ékszíjakat és a hozzájuk tartozó alkatrészeket is, mert én még nem cseréltettem őket az elmúlt 4,5 évben. A diagnózis: az egyik hosszbordás szíjat kell cserélni, a többi OK.
Szóval a cserélt alkatrészek:
- Hűtő
- Kerékcsapágy
- Ékszíj
- Vezérműszíj
- Feszítő görgők
- Vízpumpa
- Olaj + szűrő
- Pollenszűrő
- Levegőszűrő
- 2 db izzó
- Kilincs, ablakemelőgomb
Elérkezett a 2010-es olajcsere ideje is. A km órában 95661 km volt. Ahogy szoktam most sem tettem meg 10.000 km-t az utolsó olajcsere óta :)
Cseréltünk még: olajszűrő, levegőszűrő, bal első tompított izzó, rendszámtábla világítás izzó, riasztótávirányító elem.
A tolatáskori féknyikorgás is orvoslásra került. Szorult egy kicsit a hátsó betét.
Plusz ami meglepetés volt az autó felemelésekor az az, hogy eltört/elrohadt egy kipufogó tartó elem. Ez meg lett hegesztve.
Ma 9-re mentem Ber-doékhoz. 1.5 órásra tervezett fék és olaj + szűrők cseréje délután 4-kor fejeződött be. Ott kezdődött, hogy valószínüleg félreértettük egymást mert tegnapelőtt voltam náluk és leegyeztettem hogy mit kell majd cserélni és hogy meg is várom ott helyben a dolgot. Azonban ők csak ma rendelték meg az anyagokat mert "hitelbe" nem mernek semmit elhozni. A futár rohadt későn jött és ráadásul rossz féket hozott. Illetve a számítógép rossz féket adott ki az én autómhoz. Úgyhogy vissza és hoztak egy nagyobb féket. Délután 2 körül neki is tudtak állni felszerelni az új fékeket és utána az olajat és a szűrőket (olaj, levelgő, gázolaj, pollen) lecserélni.
Az autó Brembo tárcsát kapott Textar betétekkel. A fék 30e Ft volt a munkadíj 15000. A többi az apróságok ára.
Hazafelé nem nagyon akart húzni az autó. Visszamentem. Kiderült, hogy nem volt jól visszadugva a LMM csatlakozója. Visszadugás után megérkezett a teljes ménes :)
2007.04.08-án meglepett az autó, mert egy kuplungolásnál egyszer csak hallottam egy reccsenést, majd a következő benyomás után bent is maradt a pedál. Szerencsére 1-ből 2-be húzásnál történt ez 20 km/h körül. És volt olyan mázlim, hogy pont mielőtt hazaérkeztem volna és így szépen be tudtam csorogni.
A diagnózis: a pedált az alsó kuplungmunkahengerrel egy amolyan gömbcsuklóhoz hasonéó izé tartja össze. Ebben a gumi kikopott és így szét tudott csúszni a "kötés" Nem tudom, hogy más autókban is így van-e megoldva a dolog, de ez egy nagyon hülye konstrukció. Na mindegy. Kihívtam az autóklubot (mikre nem jó, ha az ember MAK tag :) ). A szerelő meg tudta ideiglenesen csinálni, amivel már eljutottam a szerelőig. És mivel úgyis olajat is kellett cserélni azt is megejtettük. 40e lett a mulatság olaj- levegő és pollenszűrővel együtt. Az olajat én vittem. Természetesen Selenia WRD került bele :)