Blog >> gumicső
Előző bejegyzésben említettem, hogy volt kis elektromos zűr, úgy tűnik sikerült megoldani a dolgot (kopp-kopp). A hibajelenség a következő volt: Reggel első indításnál hideg motornál ugye először magasabb a fordulat az automata szivató miatt. Na, amikor ugye ezt az elektronika leejtené a normális 850/min körülre, akkor elkezdett fulladozni a motor. Ezután újra felment a fordulat 1000-1300 közé, utána megint le, fulladozik, vissza. Ezt kb 1-2 percen keresztül játszotta, ha hagytam. Ha az első leejtés után elindultam után már nem csinálta. Továbbá volt még hogy alacsony fordulaton erőtlennek érződött az autó, mintha még vagy 5 mázsa rá lett volna akasztva. Illetve előfordult ez üzemmeleg motornál is indítás után, elég érdekes volt. A lényeg, hogy a diagnosztika alapjárati motort írt hibának, de első körben úgy döntöttem, hogy csere helyett kipucolom a szívócsonkig az összes csövet, a fojtószelepházat és a légtömegmérőt, hátha segít valamit. Elég sok trutyi jött ki belőlük. Még olajcserekor ez a pucolás megtörtént a légszűrőig, így ezzel a mostani művelettel a szívócsonkig tiszta a rendszer. Szétszedésnél előkerült a hiba valószínűsíthető oka: A gumi cső, ami a légtömegmérő és a fojtószelepház között van el van repedve. Ez cserealkatrész hiányában szigszalaggal orvosolva, viszont azóta már meg van a cseredarab is. Természetesen ami bilincseket bolygattam, kicseréltem.
Eredmény: Fentebb leírt hibák eltűntek, további tapasztalat, hogy nincs olyan, amikor gurulok és kinyomom a kuplungot, hogy leesik a fordulat, majd korrigál, hanem egyből beáll fix 850-re.
A klímacső kiszereléskor feltűnt, hogy a váltóházra ráfolyt a fagyállós víz valahol. Kiderült, hogy a ház feletti, a termosztátra hátul csatlakozó cső szivárog. Természetesen csak gyárit lehet venni (hajlított és két vége természetesen más átmérőjű).
Megvettem és ki lett cserélve, azóta megszűnt a szivárgás, bár 4-5mm -rel rövidebb, mint, ami benne volt, de sikerült betenni, mert a hátsó végére csatlakozó fém cső nincs fixen rögzítve.
Megérkezett az alkatrész, péntek 13-án délután elmentem Csörihez megejteni a cserét. A kiszerelt csövet megvizsgáltuk, hajlításra meggyűrődött és sürített levegővel csináltunk "nyomáspróbát", szépen sziszegett. Azóta hibátlan a vas. Egyelőre megúsztam a kuplungcserét. Kíváncsi vagyok meddig bírja. Óra szerint 194e, komp. szerint 210e km. van benne.
Az ePer szerint nincs munkahenger a motortérben, tehát valszeg a kinyomócsapágy van oda, Csöri berendelte az összes alkatrészt ami elképzelhető hogy kell, én pedig mentem korán hogy beleférjen a nagyobb műtét az időbe.
De egyelőre úgy néz ki nem kell komolyabban hozzányúlni. Jobban - szakértő szemmel :) - megnézve kiderült, hogy az egyik hidraulika-cső (9-es) ereszti el az olajat, a pedált nyomvatartva nedvedzik és csöpög. Ez az aksi alatt van. Sajna ilyen alkatrész csak gyáriban van és nemigen raktározza senki, tehát rendelni kell, köv szerdára lesz meg. Így tehát volt egy kvázi felesleges utam, DE úgy fest megúszom a kuplungcserét, és legalább autóztam egy jót a család nélkül :) Szóval egyelőre nem jártam rosszul.
A műszaki vizsgán észrevették, hogy lyukas az a gumicső, ami a légtömegmérő és a motor között van. Ez miatt elvileg lehetséges, hogy fals, ráadásul szűretlen levegő jut a motorba (de mivel a lyuk a harmonika szerűen összeszorított részen volt, ami elég szorosan tart, szerintem nem sok levegő juthatott ott be).
Kicseréltük új, gyári alkatrészre. Nagy különbséget nem vettem észre azóta, de azért mégiscsak jó hogy rendben van a dolog :)
Pár hete vettem észre, hogy amikor a turbo el kezd tölteni, akkor egy sokkal hangosabb susorgó hang jön a motorból. Olyan volt a hangja mint amikor szélvihar van :) Kiderült, hogy megrepedt az a gumi cső, amin keresztül szívja a levegőt a motor.
Elég drága mulatság ez az alkatrész, mondván, hogy nagy nyomásnak kell ellenállnia és csak gyáriban létezik. Az enyémnek azért sikerült megrepednie.