Tagok >> gyml >> Spider 2.0TS >> Blog
- Típus:Spider 2.0TS
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2001
- Színe:nero (fekete)
128ezer km felett járok (kb 5ezerrel ezelőtt volt olajcsere) és ma után kellett töltenem. Már közelebb állt a szint az alsó nívóhoz, mint a felsőhöz. Szerencsére 2500-ért az Unixban kaptam Selenia 20K-t.
A hétvégén átcseréltem a kerekeket a téli szettre. Persze ez sem ment zökkenőmentesen. A gumis "felütős" sülyokkal centírozta ki. Pár kanyar után kiderült, hogy gyorsabb tempónál eléri a súly a lengőkart. Újra ki kellett centíroztatni és ragasztott sülyokkal már minden tökéletes.
Kicsit elmaradtam a bloggal, de azért így utólag felírom, hogy kb 2 hete vettem egy liter Tutela GI/A olajat a szervóba. Kisebb tételben nem lehetett venni, pedig kb 2 dl is elég lett volna. Na mindegy, ha esetleg fogyna még belőle, akkor legalább utána tudok önteni. De azóta nem fogyott belőle.
Ma sikerült megvenni az ELM327-es diagnosztikai eszközt. És egyben Pápán találkoztam Pirituval is. Újabb Nyugat-dunántúli Spider találkozó.:)
A termosztátom a nyár közepe óta rossz volt. A meleg időben nem zavart, de mivel már egyre hidegebb van, ezért aktuális lett a csere. Sikerült bontóból vennem egy elég jól kinéző darabot. A furcsa csupán annyi,hogy a benne levő hőszenzor csatlakozója 3 lábú volt, míg az enyémben levő 4 lábú. Szerencsére simán át tudtam tenni a sajátom. Persze kíváncsi lennék azért, hogy mi a 4 láb, ami az "új"-ban nem volt.
Most viszonylag hamar felmegy a hűtővíz hőmérséklete kb 70-80 fokra és ott is marad.(kb a képen látható szint fölé) Városban, dugóban megy csak fel 90 fokig. Remélem ez így normális.
A vízcsöveket figyelve érezhető, hogy az indítás után zárva van a termosztát és csak ha a motor meleg, akkor nyit ki.
KGBMAN és Piritu mélynyomóbeépítése biztos a legoptimálisabb, de mivel kaptam egy sal ládát és van egy pioneer gm-x922 erősítőm otthon, így először kipróbálom ezt a verziót. A láda pontosan befér az ülések mögötti rekeszbe. Az erősítőnek is próbálok itt helyet találni,mert gyakran hagyom ott nyitottan az autót.
Reggel ezt találtam a csomagtérfedélen,ami a képen látható. Én ezt elismerésnek veszem!:)
A hűtő folyása elállt!:)A szint ugyanott áll,ahol a tömítőfolyadék beöntésekor. A motorolaj szintje beállt a max-hoz. A szerelő a cserekor picit többet töltött bele,de most a tökéletes.Viszont a szervó olaja a nívópálca aljáig ér. a héten pótolni kell a hiányzó mennyiséget.
Sikerült a tetőt nyitását rendbehozni. Ma tökéletesen működött minden. És ma Tibi megragasztotta újra a hátsó szélvédőt is. Szépen lassan kipipálok minden hibát a képzeletbeli listán.:)
A hűtö folyása is talán elállt,miután beleöntöttem egy tömítö adalékot.
Romeo rakoncátlankodni kezdett. Nem akarta kinyitni a tetejét. Sikerült megállapítani, hogy a tető takarójának rögzítésére szolgáló motor nem akarja a bovdeneket elengedni. A motort kipucoltam és szerencsére a fogaskerék is ép volt benne. Most teljesen hibátlanul működik. Azért érdekes kopásokat fedeztem fel benne.
Persze másnap megint néha nyitotta, néha nem. Darabokra szedtem és felfedeztem, hogy az egyik szénkefe kábele el van szakadva és néha érintkezik csak. Emellett az egésznek a lelke, a műanyag fogaskerék egyik oldalon be volt repedve. Miután ezeket rendberaktam, megforrasztottam, már minden működik. Remélem sokáig!:)