Blog >> 8v >> ts

Előzmények
==========

Március 20.

Csörinek küldtem emailt, hogy a következőket kellene az autón csinálni:
"- Klímakompresszor csere (remélem sikerül beszerezni egy újat)
- Benzinszűrő csere
- Fék: valami nem az igazi vele. múlt héten az tűnt fel, hogy folyamatosan szuszog (szívó hang), mikor nyomom a pedált. Valamint mikor jobban nyomom a pedált nincs akkora fékerő, mint korábban. Decemberben lettek cserélve a hátsó betétek, mert be volt rohadva az egyik "úszó", valamint ekkor légtelenítve is lett. A fékfolyadék vmikor tavaly lett cserélve.
- Szervópumpa: ez is decemberben lett cserélve az összes csővel együtt. Németországban vettem online shopból egy újként árult pumpát, de elég hangos, főleg hidegben.

Nem tudom hogy lenne-e időd, nekem április 10-13 időszak lenne jó. Szerinted mennyi idő kellene ezekhez?"

Pár napra rá érkezett a válasz emailben:

"Szia!

A húsvét utáni napok még szabadok, így be tudlak írni.
Mennyi időre gondoltad itt hagyni a kocsit?

Csöri"

Március 26-án, hogy pontosan leegyeztessük a dolgot inkább telefonon hívtam Csörit, de csak az apját értem el, megbeszéltük, hogy mit kellene csinálni (ld.: az első mail).
Mondta, hogy rendben, persze beír és abba egyeztünk meg, hogy április 10-én délelőtt viszem az autót.

Április 9-én, húsvét hétfőn, a biztonság kedvéért, hogy nehogy szó érje a ház elejét, küldtem SMS-t Csörinek, hogy másnap 9:00 - 9:30 körül érkezem a 155-tel. Válasz semmi.

1. nap
=====

9:30 után pár perccel érkeztem a Pipacs utcába. Öreg Csöri fogadott, mert Csöri épp' nem volt ott. Így neki kezdtem el mondani, hogy, akkor meghoztam a 155-öt, ő leállított, hogy az alfákkal Csöri foglalkozik nem ő, tehát Csörivel beszéljem meg.
OK.
Pár perc múlva Csöri érkezik, mondom neki, hogy meghoztam a 155-öt.
Csöri
- Jó, OK, de mit is kell vele csinálni, mert nem emlékszem ám már rá...
Elmondtam, majd, bementünk az irodába megírni a szervízlapot:
- Kímakompresszor csere
- Benzinszűrő csere
- Szervószivattyú véleményezés
- valamint, ami a legfontosabb a fék.
Azt már a tünetek alapján sikerült megállapítani, hogy nagy valószínűséggel a fékszervó membránja szakadt.
Csöri:
- Van másik szervódob?
Mondom, hogy nincs, mivel újonnan nem lehet beszerezni (ha lehetne is cinkes lenne, mert qrva drága), bontottat meg majd beszerzek, ha biztos, hogy kell, mivel nem tudom, hogy biztosan cserélni kell-e (esetleg vmi tömítés probléma). Így, abban maradtunk, hogy még aznap felhív, hogy mi helyzet. OK.

Este, még 18h előtt felhívtam, mivel ő nem tette. Kérdezem mi a helyzet, a szervódobbal jutottatok-e valamire.
- Persze, ki kell cserélni.
Mondom, OK, akkor szerzek be egyet.
Aztán itt kezdődött a problémázás, hogy igazság szerint, nem tudja hogy fér bele az időbe, mert lehet, hogy az autó nem lesz kész a héten. Ugyanis az apja vállalta be a melót, és ő minden elvállal, még ha nem is fér bele (érdekes, én azt hittem, hogy egy cég), de mivel ő vállalta be, majd megoldja.
Mondtam, hogy kész kell lennie, mert nekem vasárnap vissza kell mennem vele Németországba. De mondtam azt is, hogy ha nem fér bele mindnen, nem probléma, a fék legyen az első dolog, a többit meg majd meglátjuk.

Még este körbeérdeklődtem pár helyen szervódob ügyben, végül az alfadepo.hu mellett döntöttem, mert bár Marklar kollégának is volt konkrétan 155-ből való, de azt ki is kellett volna bontani, én pedig azon voltam, hogy minél előbb legyen meg a dob.

2. nap
=====

Szóval elmentem Bp-re alfadepo-tól a dobot (gtv-ből való, így jóval újabb) elhozni, majd leszállítottam Csöriékhez. Délután valamikor 3 és 4 között értem oda. Látom ám, hogy a 155 a mosóban árválkodik.
OK, gondoltam, a dobot várják. Azt várták, csakhogy, az autóhoz hozzá se nyúltak... no itt indult el először a vérnyomásom. Másfél napja ott áll az autó, de semmi nem történt vele.
Mondom, hogy remélem passzol a pedál csatlakozás is.
Csöri apja megnyugtatott:
- Ó, az mindnél ugyanaz.
Közben azért csak megvizslattam a 155-ben lévő szervódobot, meg, amit hoztam. Már akkor látszott, hogy bontott dobon a pedál rögztése villás, az enyémen viszont nem.
De azért bizakodtam.
Kifele menet, Csöritől érdeklődtem, hogy hogyan lesz ebből karika. Válasz:
- Amíg nem volt szervódob, nem akartuk kiszerelni a régit, mert marha nagy szopás.
- OK, de a klmakompresszor pl. ott van a csomagtartóban...
- Nem szeretem, ha beosztják az időmet. Be tudom én osztani. Kész lesz hétvégére az autó.
Így utólag visszatekintve itt kellett volna elhozni az autót a "szak"szervízből.

Este 7 előtt kicsivel hív Csöri, hogy a kompresszor passzol (nem, mintha ez nem lett volna világos), de a szervódob nem. Természetesen a pedálrögzítés nem stimmel. Nagyon boldog voltam, de, gondoltam legalább, akkor már ki van szedve a dob így könnyű lesz egyértelműen összehasonlítani egy másik bontottal. Felhívtam az
alfadepo-t, hogy mi a helyzet. Mondták, hogy, akkor holnapra hoznak másikat. Közben, azért készültem, hogy Marklarhoz is kiugrom Érdre, és kibontom azt a dobot, amit ajánlott, így max. lesz még egy dob, biztos, ami biztos.

3. nap
=====

Ebéd után irány az alfadepo. Megnéztem mit hoztak, már ránézésre szinte biztos voltam benne, hogy ez a nyerő, minden stimmelt rajta, aminek kívülről kell.
Viszont így Érdre már nem mentem ki bontani, gondoltam minél előbb legyen ott a dob Csöriéknél, ill. így még vissza tudom szállítani aznap a felesleges dobot az alfadepo-nak.
Az alfadepo-nak egyébként külön hatalmas köszönet a segítőkészségért és a rugalmasságért!
Szóval, délután 3 után kicsivel megérkeztem a dobbal Csöriékhéz, látom, hogy épp' a klímakompresszort műtik ki a 155-ből.
Megörültem, hogy haladnak itt a dolgok, szervódob kint, a klímakompresszor csere alatt. Aztán közelebb érve láttam, hogy dob továbbra sincs kiszerelve az autóból... de nekiálltak a klímának.
De megnyugtattam magam, hogy végre nekiálltak, tudják mit csinálnak, annak ellenére, hogy Csöri apja már olyanokkal jött jobb lenne kivenni a motort a dob, meg a kompresszor cseréhez... OMG...
Kérdezte Csöri, hogy a klímát feltöltsék-e. Mondtam, ha az időbe belefér, pesze, mehet a feltöltés is.
Mindenesetre nyugodtan jöttem el, hogy haladnak a dolgok...

4. nap
=====

Délelőtt 11 után Csöri apja hív. Kompresszor a helyén, viszont a szervódob cserét nem tudják megcsinálni, mert marha nagy munka és 2(!), de lehet, hogy 3(!!) nap kellene hozzá (ugye ezt már tudták 2 nappal ezelőtt is).
Itt már nem igazán tudtam mit mondani, vérnyomásom soha nem látott magasságokban.
A kíváncsiság kedvéért megnéztem mit ír a szervízleírás a szervódob cseréhez. Nem egyszerű művelet, mert sok mindent ki kell bontani (szívócső, LMM, ABS egység, akksitaró), de kizárt dolgonak, tartom, hogy két gyakorlott ember egy nap
alatt ne tudja megcsinálni, még a kuplung és a fék légtelenítéssel együtt is.
Itt nyilvánvalóvá vált, hogy a hozzáállás kritikán aluli.
Azt nem tudom eldönteni, hogy azért mert ennyire dilettánsok vagy egyszerűen csak derogált nekik egy 155 szerelése, de a végeredményen ez nem is változtat.
Délután fehívtam őket, hogy akkor kész az autó, mehetünk?
Persze mehetünk, de a benzinszűrőt nem tudták kicserélni, mert nem passzol. Ez alapvetően nyilván nem az ő problémájuk, de mondjuk, ha ezt a "nagyon bonyolult" műveletet esetleg szerdán megejtették volna, akkor lett volna időm
visszacseréltetni a szűrőt. De nem.. még véletlenül sem
gondolkozunk így.. Hiszen Csöri be tudja osztani az idejét... Látszik is,
sikerült neki.. csak közben én rohangáltam Bp és Várpalota között, mint a mérgezett egér a dobokkal, miközben, finoman szólva le se sz..ták az autót.
No, megérkeztem az autóért, nem akartam tökölni, már megbeszéltem egy másik (általam ismert) szerelővel, hogy jövő héten otthagyom nála az autót, hogy kicserélje a dobot.
Csak Csöri apja volt ott, akihez a kérdést intéztem:
- Mondja már meg nekem, hogy miért a klímának álltak neki, amikor megbeszéltük, hogy a fék a legfontosabb.
- Nos, amikor telefonon beszéltünk, akkor én ide felírtam mit kell csinálni és abba nem volt fék.
(Ez egyébként kizárt dolog, mivel már a telefonos beszélgetés előtt, emailben, ld: Előzmények írtam a féket, és tudtam, hogy az a legfontosabb)
- Akkor nézzük már meg a szervízlapot, amit kedden írtunk Csörivel. Azon rajta van a fék, és mondtam, is, hogy az a legfontosabb.
- Nem érdekes, én ebből saját füzetből dolgozok.
(Szervízlapot persze nem keresi elő.)

Ez utóbbihoz csak röviden, összefoglalásképpen:
- Csöri faterja írt be engem, hogy jövök
- Csöri faterja nem szerel alfákat, mert azt Csöri csinálja
- Csöri felveszi a szervízlapot
- Csöri szerint, faterja majd megoldja, mert ő vállalta be a munkát
- Csöri faterja saját jegyzetből dolgozik
- Én meg ott állok a végén, hogy a fék ugyanolyan szar mint, mikor idehoztam.
Pedig, ha egy értelmes, valamire való szerelőhöz vitte volna már rég kész lenne minden, holnap saját autóval utazhatnék.

Télen kezdte csinálni, hogy a külső kilinccsel nem mindig lehetett kinyitni a B.E: ajtót, és ha sikerült is, volt, h a zár nem zárt vissza.
Kollégáktól kaptam a tippet, hogy a belül lévő karon kell kicsit hajlítani. Így is volt, kicsit hajlítottam rajta és mivel gondolom, h a kar elhajlása csak következmény, mert a zár is szorult kicsit, ezért amennyire hozzáfértem alkoholos sprayvel kifújtam a csúszó részeket, majd kenősprayvel befújtam. Most elsőre nyíilik, minden gond nélkül.

Novoth úr ajánlására kicseréltem a gyújtókábeleket. A 2. hengernél az egyik kontakthibás is volt. 5 évet bírt a champion szett.
274000km

A januári sikertelen gyújtás probléma feltárás után, végül úgy döntöttem, hogy elviszem Novoth Tiborhoz (Novothauto) az autót. A TC-n több cikket is írt a Technika rovatban és ezek alapján kompetensnek és nagyon szimpatikusnak tűnt.
Megbeszéltük, hogy alapvetően az alapjárati egyenetlenségre kellene fókuszálni. Végül csütörtök este 6-ra vittem hozzá. Mondtam, hogy péntek délelőttig maradhat.
Akkor este még neki is állt. (!) Majd este 10 körül hívott, hogy megcsinálta a diagnosztikát, de ha nem bánom, ő kivenné az injektorokat, hogy próbapadon megmérje a szállítási kapacitásukat és ha szükséges, akkor péntek reggel kitisztítja őket (ultrahang). Miután megbeszéltük, hogy ez anyagilag mivel jár, mondtam neki, hogy csinálja, ha már ott van az autó, valószínűleg ilyet még úgysem követett el vele senki. :)
Másnap délelőtt 11-re mentem érte. Az injektorok szállítási kapacitásában voltak szép különbségek, de a tisztítás után szépen helyreállt a rend.
A műhelyben leültetett maga mellé és a laptopon megmutatta, hogy miket mért, milyen eredmények születtek és ezeket hogyan kell értelmezni. Amiket megvizsgált:
- ECU párhuzamos teszt (az ECUbe bejövő ill. kimenő összes jel vizsgálata), erről egyébként adott is egy kétoldalas listát, ami tartalmazza a határértékeket ill. a mért értéket. Ez mind OK.
- Gyújtás: nagyjából rendben, de érdemes lenne kábelszettet cserélni
- LMM jel. Szőrös a jel, de a fő "csapásvonal" rendben
- Folytószelep poti: teljesen rendben
- Alapjárati szabályzó: rendben, de ez is átesett egy ultrahangos tisztításon
- Kipu gáznyomás: ez alapján látható, hogy némely kipu szelep már nem zár tökéletesen, mert néha túl nagy visszaszívás van.

Az alapjárat sokkal jobb lett, de néha még előfordul egy picike bizonytalanság, ez persze nem jelenti azt, hogy az eredeti probléma szűnt meg, de amit csinált, az segített.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon korrekt és segítőkész. A Gyömrői úton van most a műhelye, és mivel onnan fogalmunk nem volt hogy jutunk vissza a KÖKIhez így vissza is vitt autóval a KÖKIhez valamint másnap reggel odajött értem.
Ezen kívül sikeresen nála felejtettem az autó elhozalatakor a forgalmit, amit vasárnap elhozott nekem Bicskéig. Szóval korrekt és szerintem egyáltalán nem drága.
Csak ajánlani tudom.. tervben van, hogy a következő két hónap folyamán isméet meglátogatom, hogy egy motorállapot felmérést is csináljunk, esetleg ABS vizsgálatot.

Ha esetleg valaki menne hozzá: a cím ugyan Gyömrői út 150., de fontos, hogy a 10. kerben, ugyanis nem messze a 18. kerben is van egy Gyömrői út 150. :) (minket a GPS persze a rosszhoz vitt, mert nem írtam neki ir. számot)

A decemberi nagyobb szervíz után, bemelegedve alapjáraton néha köhögött, de csak alapjáraton, fordulaton nem volt semmi probléma. A decemberi szervíz során csak a gyertyák lettek cserélve, ami esetleg beleszólhat a jelenségbe. Feltételezve, hogy azok jók a gyújtókábelek vizsgálata történt sajátkezűleg. Sötétben látszott, hogy az 1. és 2. henger kábeleit összfogó gyűjtőről áthúz néha a blokkra (a képen látható a nyoma is). Először ki lettek szedve a gyűjtőből, majd egyenként közelítettem a kábeleket a blokkhoz (egy megfelelően szigetelt kombifogóval). Meglepő módon így egyik sem húzott át. Ezért kivettem mindegyik kábelt és szakadást kerestem. A 2. henger rövidebb kábele hajlítástól függően szakadást mutatott, ezért jobb híján abból a készletből pótoltam, ami 5 éve kijött belőle, az nem volt szakadt. Valamivel jobbnak tűnt a helyzet, de még mindig köhögött néha, valamint az áthúzás is megvolt párszor.
Egyelőre így maradt, és mivel a kábelszett nem olcsó mulatság, így amellett döntöttem, hogy elviszem inkább szakihoz, aki egyértelműen megmondja, hogy mi okozhatja a problémát.

A szellőztető venti kb. másfél hónapja kontakthibásnak tűnt, mivel néha nem akart elindulni, de a venti környékén lévő kábeleket igazgatva elindult. Így hát elkezdtem kibontani az ott lévő kábeleket a szigetelőszalagból, de nem láttam semmi érdekeset. Egy kábel tűnt gyanús színűnek, ami a venti vezérlőben lévő csatiba megy. Lehúztam a csatit.. volt baja. Össze volt olvadva, a test (!) csati megégve..
Szerencsére nemrég Marklartól hoztam egy zsák tyúkbelet meg csatikat így volt is otthon ugyanolyan csati, ami hibátlan. A csatiból a sarukat kiszedtük és levágtuk, helyükre pedig guberáltunk a zsákból jó állapotú sarukat.
Kivettem a szabályzó egységet is és szomorúan tapasztaltam, hogy a test csatlakozója laza (ami a nyák-ba volt forrasztva). Szerencsére az egység könnyen szétszdhető, így a nyák másik oldalán meg tudtuk erősíteni a forrasztást.
Aztán össze is lett rakva, frankó.
Csakhogy, volt még egy dolog, ami nem hagyott nyugodni, mégpedig, hogy a műszerfal háttérvilágítását megránjta az index ill. a venti is, viszont a ventit megrántja az index. Viszont a venti testje és az index testje messze nem közös. A háttérvilágításé és a ventié viszont igen. Azt előző nap sikerült kideríteni, h a gyújtáskapcsolóba érkező pozitív ingadozik indexeléskor valamint a venti is azt rántja le.
A jelenség a venti csatlakozó rendberakása után is megmaradt.
Valamikor 2009-ben volt egy kalandom olaszból hazafele, amikoris elkezdett füstölni a lábamnál valami. Ez egy szakszerű kábelsodrás miatt volt. Este eszembe ötlött, hogy ami akkor elkezdett füstölni, az két piros kábel összesodrása volt, amelyből az egyik a venti pozitívját adta. A vonatkozó kapcsolási rajzokat ekkor már majdnem fejből tudtam, de azért mégegyszer megvizslattam a ventihez kötödő kapcsolási rajzot. Nem meglepő módon aszerint a venti teljesen máshonnan kapja a pozitívot, nevezetesen "közvetlenül" az akksiról, egy 50A-s és egy 30A-s (motortérben levő relédobozban található) biztosítékon keresztül.
Emlékeztem én, hogy ott volt egy biztosíték annó, de ki lett szedve. Most azt gondoltam, biztos szakadás volt a pozitívon és így hidalták át. A vicc az az, hogy az eredeti pozitívra volt rákötve a bal oldalról áthúzott kábel. Szóval az eredeti kábel ott volt, így nem volt más dolgom, mint az 50A--s bizti kivétele után szakadást mérni a venti és a 30A bizti hely között. Nem volt szakadás.. Így bekerült a helyére a 30A-s biztosíték, az áthúzott pozitívot lecsaptuk az eredetiről és láss csodát megy a venti és nem ránt meg semmit.. Arra tudok tippelni, h vmelyik előző tulajnál kiment a 30A-s bitzosíték és fingja nem volt róla, h hol van, ezért megoldották okosan, vagyis onnan vették a ventinek a tápot ahonnan a legtöbb belső fogyasztó is.. mindezt bármiféle biztosíték nélkül.
A venti kipipálva. Jöhetett a másik probléma, az index.
Nem tudom, h ki volt az az aranykezű szaki, aki beszerelte a riasztót és az immot, de ónba kéne önteni a kezét, hogy egy életre megjegyezze, hogy az 1-es, 1,5-es pozitívról nem osztunk le tápot úgy, hogy csak összesodorjuk a kábeleket, de nem forrasztjuk. Rohadna meg az ilyen.. Ilyen kötésekkel volt tele a kormány alatti rész, és ezek közül nem kevés össze volt már égve. Szerencse, h nem gyulladt ki semmi, hogy rohadjon meg ismét..

A kuplung munkahenger miatt le kellett venni a szívóág egy részét, így ki lett cserélve a légszűrő is.

Miután az előbbi blogbejegyzésekben olvasható szervízelés után hazakerült az attó, majd állt kb. még egy hetet, sikerült megint meglepnie. Reggel beülök, gyújtás, kuplung be, indít, bal láb le a kuplung pedálról, pedál bent marad.. hát ilyen nincs vazze..
Munkahanger elfosta magát..
Biztos, ami biztos kicseréltük a főhengert is..
Egyébként bámulatos, hogy a munkahengert mekkora szopás visszarakni (pedig azt gondoltuk könnyebbnek), mivel felette mennek el a klímacsövek..
Most egy darabig befejezhetné a hisztitzést.. :)

Kb. 4 hónapja kezdődött, h néha vmi furcsa fémes csörgő, surlódó hang hallatszott valahonnan (gyanúsan a bal oldalon) elölről. Emellett előfordult az is, h induláskor, jobbra kitekert kormánnyal kopogott is valami. Mivel a BE kerékcsapágy még nem volt cserélve mióta nálam van az autó (5 év, kb. 100e km), gondoltam azzal semmit nem veszítek ha ki lesz cserélve, és akkor egyúttal meg lehetne nézetni a külső féltg csuklót is.A vége az lett, hogy mindkettő ki lett cserélve + gumiharangok + féltg szimmering, a hang azóta eltűnt.

Ezen kívül néha a kinyomócsapágy is szólt. A kuplunggal kapcsolatban is úgy gondoltam, h mivel még nálam nem volt cserélve (és a genovai másfélév alatt elég sokatt kapott a pofájára, mivel a lakásnál mindig párhuzamosan kellett parkolni lejtőn) ezért legyen az is lecserélve és akkor már a főtg szimmering is. Szétszedés közben felhívtak (Franke testvérek), h mellesleg elvileg megtalálták a váltóolaj szivárgás okát is (ez már azóta megvolt, mióta nálam van az autó). Az 5. sebességnél van vmi fedél aminél szivárgott, természetesen, ha már szét volt szedve ez is orvosolva lett. A kinyomócsapágy valóban nem volt már jó állapotban, a tárcsában Robi szerint kb. még 10e km lehetett, azután valsz elkezdett volna csúszni. De használatban is érezni a változást, indulásnál nincs beremegés, sokkal puhább lett a pedál (ez előző nemtom milyen szerkezet volt, de nagyon kemény volt a pedál).

A motortartó bakokat is nézegettem mostanában, és nekem úgy tűnt, h rájuk férne a csere, így ki lett cserélve mindhárom.

Összeségében nagyon sokat változott az autó, megmondom őszintén nem számítottam ekkora javulásra. Nem tudom, h melyik cserétől, de főleg 2000-3000 rpm között most sokkal egyenletesebben húz, de tképpen ez is csak a csere után tűnt fel igazán. Egyébként is dinamikusabb lett, nem táltosodott meg, de most érzem igazán, h nem ment ez rendesen ezelőtt... :)
Most, h ebből a szempontból ilyen jó állapotba került, asszem ismét beleszerettem. :)

Köszönet az alkatrész beszerzésért András bácsinak, Erhard-nak valamint a szervízt végző Franke testvéreknek, akik a szervízt megcsinálták kb. másfél nap alatt.

Az utóbbi időben eddig szokatlan hangok jelentek meg menetközben. A motortér - futómű - hajtás felől, de természetesen kizárólag menet közben és bizonyos sebesség felett. :)
Aztán egyszer-egyszer álló helyzetben, járó motornál is hallatta magát vmi hasonló hang, így nagyjából be tudtam azonosítani, hogy a szíjak felől jön. De ennél pontosabb diagnózist nem sikerült felállítani.
Mivel a szíjak + görgő már régen volt cserélve, gondoltam ezek cseréjével nem vesztek semmit. De, hogy azért biztos, h belevigyek a hétvégi programba vmi izgalmat is, így úgy döntöttem, cseréljük ki a generátort is.
Látva az online shop-os árakat (gyári új ill. felújított generátorok terén), úgy döntöttem, inkább veszek egy bontottat és az lesz felújítva. A bontott generátorért és a felújíttatásért köszönet Marklarnak.
Nem tudom, cserélt-e már vki klímás 155ben generátort... Azt hittem, az lesz a legnagyobb gond, h nem akarom leszedni a szívócsonkot, de azzal nem volt, gond, csak némi többlet kézügyességet igényelt a dolog. De, azért az elég vicces, hogy a generátor alsó csavarjának (amin fordul) kiszedéséhez, a jobb oldali hosszú féltg tartókonzolját is le kell szedni, hogy le tudd fordítani, azért hogy hozzáférj annak a csavarnak az anyájához, ami egyike azon két csavarnak, melyek azt a pántot rögzítik, amin az ominózus generátorcsavar is átmegy. Mindezt azért, mert a motortér fele azt a generátor csavart nem lehetett kihúzni eléggé, ugyanis a feje elakadt a klímacsőben, ami a kompresszorba megy bele. A gyári szervízleírásban lévő ábrák szerint ezen csavar feje a nyúlvány fele kellett volna nézzen (viszont nem vagyok biztos benne, h abban az esetben ki lehetne annyira húzni, h a generátort ki lehessen venni, mive ezen az oldalon meg a nyúlvány biztosít szűk keresztmetszetet :) ).
Sokszor okozott már fejfájást a Tipo motortérbe gyömöszölt TS motor, de eddig ez vitte a prímet, asszem :)

Így tanul az ember... azt is pl., h bár a generátor csapágynak volt hangja, de még mindig van néha valami cicerésző hang abból az irányból (klíma komp a következő gyanús elem :) ) és a fő hangforrásnak bizony a BE kerékcsapágy/külső féltg csukló tűnik :S