Mutasd

>> Szerviz2014-12-19

Eljött a napja, hogy az eddig majdnem halláskárosodást okozó hátsó kerékcsapágyak kukába kerüljenek. Tegnap még kiautóztam belőlük 200 km-t, szerintem az utolsók voltak lassan. Még 100 és szétesnek. Bárditól vettem egy pár FAG csapágyat, nagyon ajánlották.
A csere: Nekiültem reggel. Ami kellett: emelő (a krokodil megkönnyítette a dolgom), bak (fő a biztonság), 32-es krova, 15-ös villáskulcs, kalapács, 13-as csillagkulcs, 16-os csillagkulcs, vagy krova és egy cső, amit rá tudunk húzni a hajtószárra az erőkar növelése érdekében, de egyszerűbb ha légkulcsunk van. Ja, és menetrögzítő sem árt. Kocsi megemel, bak alátesz, kerék le. Érdemes szemrevételezni a fékcsöveket, féknyerget, csak a biztonság kedvéért. A kézifék legyen kiengedve a féknyereg leszereléséhez. Első lépésben szereljük le a nyerget a keretről. Ehhez kell a 13-as és a 15-ös kulcs. Balmenetes, figyeljünk erre. A lazításnál legyünk óvatosak, érzéssel kezdjük, nehogy kihúzzuk a menetet, vagy eltörjük a csavart. A féknyerek komoly környezeti terhelést kap sár, víz, sólé formájában, ezek a csavarok könnyen berohadnak. Érdemes csavarlazítóval megkínálni. Ha leszedtük, kössük fel valahova, hogy ne a fékcsövön lógjon. Szedjük ki a betéteket, majd lazítsuk meg a keret 2 16-os fejű csavarját. Ha lejött a keret, szépen pakoljunk mindent tiszta helyre, nehezebb folyamat következik, a féktárcsa ugyanis ha nem újabb, akkor rá van rohadva a kerékagyra. Csavarlazító, kalapács. Ne a tárcsa szélét üssük, hanem a közepét az agynál. Néha óvatosan érdemes lapos csavarhúzóval a tárcsa és az agy közé bekocogtatni. Lejött a tárcsa, most jön a neheze: szedjük ki a porvédő kupakot, majd a 32-es krovával és a vascsővel próbáljuk meglazítani az anyát. Figyeljünk, hogy merre lazítjuk! Nem valószínű, hogy fog menni, erre a módszerem a következő volt: csavarlazító, kis gázégővel melegítés, majd kalapáccsal ütögettem a szárat a lazítás irányába. Ennek különböző kombinációival folytassuk, amég meg nem indul az anya. Ha tudunk, rá is állhatunk a csőre. Ha lejött az anya, húzzuk le a csapágat, majd a kis tárcsát az anya és a csapágy között törölgessük meg. A visszaszerelés a leírt műveletsor megfordítva. A tengelyanyának nem kell csavarrögzítő, érezni is fogjuk, hogy nehezebben csavarodik fel. Ez általában vagy műanyagbetétes, vagy roppantott anya. A fék csavarjait érzéssel húzzuk meg, adjunk nekik menetrögzítőt. A tárcsát féktisztítóval érdemes áttörölni az olajos szennyedőzések miatt. Asszem mindent leírtam. Ja, az új csapágyat ne melengessük, ne üssük, ha csak nem akarjuk a cserét a közeljövőben megismételni. Emlékeztetőül: km állás 270200, az olajcsere hétfőn lesz.

>> Tuning és extra2014-12-17

GEORGE cartárstól még novemberben vettem egy szett negatív felnit. Sajnos még csak most jutottam el oda, hogy gumi is kerüljön rá. TOYO Snowprox lett a választott, 195/55 R15 méretben. Kerékcsavart is kellett szereznem, sajnos csak gyárit találtam sokpénzért... Szerintem megérte.

 
>> Autóápolás2014-11-30

Szombaton elhoztam a gépet, ki lettek takarítva az új ülések. Még mindig nagyon élvezem!:)

 
>> Egyéb2014-11-22

Az autót GTV-ből származó, belehegedált bőrülésekkel vettem. Bevallom, amikor láttam az autót ez volt az egyik dolog amiért megtetszett. Aztán jött a sok kilométer, és já kellet jönnöm, hogy nem volt jó ötlet. Sokáig keresgéltem, majd GEORGE-tól sikerült szerezni egy szett szakadásmentes gyári ülésszettet. Ég és föld! Nagyon jó! Nem is értem miért cserélték ki. Képeket majd a takarítás után teszek fel. Ja, és azóta szól az autó, hogy kössem be magam....:)

 
>> Szerviz2014-11-02

A nyár során nem volt zavaró (se nekem, se az autónak) a rossz termosztát, mindig meleg volt a motor, ám mostanában már zavart az alig melegedő víz. Meg is vettem először egy Spiderbe valót, amit végül kicseréltem a megfelelőre. A különbség annyi közöttük, hogy a 155-é működteti az olaj-víz hőcserélőt is, ami hidegen fűti, melegen hűti az olajat. Egy gumikarika a gyári tömítése, ezt én kiegészítettem egy kis Loctite felülettömítő pasztával. Nem sokkal, az előző kontár annyit belenyomott, hogy a víztérbe is belelógott a megszáradt trutyi. Fontos összeszerelés előtt a a fizikai tisztítás, ezt tapétavágó-pengével csináltam, szépen lehozta a fent maradt tömítőt, aztán a 70%-os alkohol megoldotta a zsírtalanítást. Na összepasszítottam, nem ereszt sehol. Fontos az utókornak: a termosztát 83°C-on nyit, ezért nem konstans 90 fokos a víz, de ez így jó! 155 fórumban lezavartunk erről egy hosszabb eszmecserét a cartársakkal. Ja, a cucc Vernet-Calorstat, páran a Behr típust szidták (az előző nekem is az volt). A hétvégén nem fáztam kocsikázás közben.:) Annyi szépséghibája van, hogy ennek a központosító pöcke 90 fokkal odébb áll mint a csövön a kivágás. Hátha nem okoz problemát.

 
>> Szerviz2014-10-24

Ezt is megéltük. Egy csütörtök esti laza körre készültem. Odakint a hőmérséklet 7 fok körül, nehezen is köszörült induláskor az önindító, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hát majd 10-15 percig nem kapcsolok rágyióót had töltődjön. Aha. Csakhogy a fátyolos hideg alapjárat, meg az amúgysem acélos akksi miatt szépen egy rossz kuplungmozdulatra leállt a ketyere. Indítok, de csak valami nagyon gyötrődő hangot hallok, ahogy próbál átfordulni a főtengely. Aztán amikor elengedem a kulcsot, villan a riasztó, kész, vége, meghalt a dolog, innen nem megyünk egy könnyen. Persze, ha egy kupac szarban fekszel, még rád is taposnak: az alacsony akksifesz miatt az immó lámpa is világít. Próbáljuk bikázni, de az immó nem enged. Marad a kötél. Reggel akksi ki, töltőre fel, 5 óra lassú töltés után minden rendben. De az akksi nem maradhat, mivan, ha 50 kilóméterre otthontól állok meg? Obiba be, újakksival ki (BOSCH, 30 ruppó volt, nem húzza már úgy a tárca a zsebem:)), majd otthon betettem. Úgy tekert az indítómotor, majd kiesett a blokk. Eggyel kevesebb tényező, ami miatt azt mondhatják: "Alfa... mit vártál?".

 
>> Szerviz2014-10-18

Pár hónappal ezelőtt kitakarítottam a fojtószelepházat. Elég sok gedva volt benne. Akkor már láttam, hogy az alapjárati motornak se fog ártani egy kis suvickolás Most megtörtént. Jó sok fültisztító pálcika, egy kis alkohol és langyos víz és rengeteg hajszárítózás megtette a hatását.

>> Szerviz2014-10-04

Amikor vettem a gépezetet az akkori tulaj nagy mellénnyel állította, hogy sokan nem tudják milyen gyertya kell az alfába, de ők természetesen iridium-gyertyát tettek bele. Aztán vezérléscserénél kiderült, hogy nem. Sőt. 4 félét számoltam össze kivételkor, arról nem is beszélve, hogy úgy bele voltak tépve mint állat. Volt sima BOSCH, volt egy darab iridium Denso, de volt 3 pólusú, meg 2 pólusú is. Néhány elég kopott volt. Szépen az új NGK-kat betettem, majd indítottam. Kicsit izgultam, de az eddig jelenlévő dadogás, prüszkölés, köhögés, leállás mérséklődött egy sima alapjáratra némi bizonytalansággal. Még mindig nem az igazi, bár ebben szerintem része lehet több összetevőnek. Majd kideítjük!

 
>> Szerviz2014-07-29

Megizzadtam...
Mi is a kanyarstabilizátor, miért van rá szükség? A kanyarstabilizátor tulajdonképp egy rugalmas rúd, ami összeköti a jobb és bal lengőkart. Feladata, hogy a két lengőkar egymáshoz képest viszonyított elmozdulását, és a kaszni billenését csökkentse. Az autó középvonalátol egyenlő távolságra a bölcsőn le van fogva egy-egy szilenttel, ezek között a rúd egyenes, ám a kerekek felé haladva elgörbül, majd az egyenes részhez képest előrébb rákapcsolódik az összekötő, ami a közel vízszintes rudat derékszögben a lengőkarhoz kapcsolja, ez is szilentekkel, gumipogácsákkal van megtámogatva.
Hogyan működik pontosan? Amikor kanyarban haladunk az autó kasznija megdől a különböző körmozgás miatt ébredő erők hatására. Ilyenkor az autó tömegközéppontja a kanyar külső íve felé vándorol, ami kedvezőtlen a kanyarstabilitás szempontjából, illetve az ívbelső kerék el is emelkedhet. A stabilizátor keresztrúdja összeköti a kasznit, és a lengőkarokat úgy, hogy amikor a bódé megbillen, és a két kerék nagyon eltérő elmozdulásokat végez a stabrúd terhelődik és rugalmas mivoltából ellenerőt fejt ki a felfüggesztési pontokon és a langőkarokon, így "stabilizálva" az autó haladását a kanyarban.

Az összekötők cseréje:
Műhely, akna vagy csápos emelő híján sokat szoptam, mire rájöttem a legegyszerűbb megoldásra. A fő probléma az, hogy az összekötő menetes szára túl hosszú, és nem lehet ráhúzni a felső szemet a stabrúdra, mert az egész cucc befeszül. Több megoldás van, ebből az utolsót hajtottam végre, a többiről nem tudom, hogy mennyire szívás. Tehát: vagy a stabrudat, vagy a lengőkart kell annyira elmozdítanu, hogy össze tudjuk tenni a szerkezetet.
- Egyik lehetőség: a lengőkar és a csonkállvány kapcsolatát szüntessük meg, így lebillen a kar, és minden oké. Itt a csonkállványnál valszeg szétösszevissza berohadt csavarral találjuk szembe magunkat, és az egész eléggé össze lehet gyógyulva.
- Következő lehetőség: a stabrúd összes felfogatását oldjuk, és így könnyen mozgatva szépen ráhúzzuk az összekötő felső szemét, majd alul bedugjuk a lengőkarba. Ez azoknak tök jó, akiknek van aknájuk, és elég helyük. Ja, és itt egyszerre ajánlott cserélni mindkét oldali összekötőt.
- Amit szerintem a legegyszerűbb, az a következő: fent lazítsuk meg a gólyaláb 3 csavarját, és engedjük le fél centit. Szedjük le a kormányösszekötő anyáját, és szedjük ki a csonkállványból a csapot. Ehhez kell majd egy kis kalapácsos rábeszélés. Ekkor a lengőkar is leereszkedett, és az összekötő se lesz a stabilizátor útjában, így szépen rátesszük a felső szemet a rudra, majd megemelve azt (itt kell egy kis powererő) betehetjük a menetes szárat a lengőkarba.
Eresszük le az autót, én a felső, és az alsó anyát is így húztam meg.
Ez valószínűleg nem az összes lehetőség, nekem ennyi jutott eszembe szerelés közben. Szerintem ma délután 3 és 6 között az Alfa Romeo 155 típus tervezőgárdájának tagjainak anyukái igen csak csuklottak. Persze, ha lett volna rendes műhelyem, nem lett volna annyira szívás.

 
>> Szerviz2014-07-24

A tegnapi napon Pesten jártam. Nem messze jártunk odafelé, amikor is jobb kanyarban erős pattanásokat, kopogásokat hallottam a futómű felől. Nem voltam túl boldog. Próbáltam rájönni menet közben a hiba okára: nem a kormányzás felől jött, mert volt, hogy bukkanóknál, vagy huplin fékezéskor csinálta. Nem fék, mert sima úton fékezésre nem csinálta. Se gázadásra. Lassú kanyarban nem hallottam. Mi a tököm lehet, valami valszeg eltört, és néha beleüt valamibe. (Túl sok a "valami".) Aztán éreztem, hogy igazából az úttartáson, a kormányzáson, fékezésen nem érezni semmit, haza érek vele. Annyira nem döngettem, nehogy baj legyen belőle. Ja, megrángattam a kasznit, a kerekeket, egy komplett rázópados vizsgálatot leszerveztünk ott saját kezűleg, semmit nem éreztünk. Majd holnap...
Ma reggel lementem a garázsba, mivel bal oldalról véltem hallani a dolgot, előbb ezt az oldalt bontottam meg. Kerék le, ééés elém tárult a gyönyör: a stabilizátor összekötő (ami a stabilizátort összeköti a lengőkarral) nemes egyszerűséggel eltört, és ott lógott, vert össze vissza. Ha ez van, kicserélem majd a szilenteket is a stabilizátorban, had örüljön a kicsike...