Ismét egy szuper Horvátország-túra. Az autó megint bizonyította, hogy igazi utazóautó, azaz Granturismo :) Imádtam vele végre nem Budapesten közlekedni, hanem autópályán, tengerparti országúton autózni. Ez az autó erre született azt hiszem. :) Nem a tötymörgős belvárosi ügyintézésre, hanem a nyaralásra, az utazásra. Egészen más élmény vele ez.
1365 km és 6,6 literes átlagfogyasztás.
Idén Rovinjban voltunk, eddig az Isztria kimaradt... szép hely, de nekem nem annyira vadregényes, mint Dubrovnik és környéke, szóval az marad az örök kedvenc.
Viszont Rovinj megér pár napot mindenképpen. A szigetből lett félszigetre egy gyönyörű kisváros épült. Zegzugos utcák, tengerparti sétányok a sziget tetején pedig egy templom. Kicsit olyan, mint Primosten, csak nagyban.
Ha ott vagy, ne hagyd ki a Valentino nevű koktélbárt, ahonnét a legszebb a naplemente! Igaz 70 kuna egy mojito, de esküszöm, megéri! :)
A téli-nyári gumicsere után elmaradt a futóműbeállítás, így ezt most a nyaralás előtt bepótoltam. A beállítást az Autóház Budaörsnél végezték.
Jobbra húzott az autó, illetve múltkor belementem egy nagyobb kátyúba is, jó volt, hogy átnézték. Az adatokból látszik, hogy főleg a kerékösszetartáson kellett állítani, de most minden rendben van. Picit most is jobbra húz, de sokkal hosszabb idő után kezd el kitérni, mint előtte.
Cserélték a rendszámtábla világítás izzóit is, mert az egyik kiégett.
Köszönöm Horváth Lacinak a segítséget!
Nem gondoltam volna, hogy a TomTom iPhone dokkolóját lehet majd überelni, de sikerült. Legalábbis nekem bejött a váltás. Ahhoz, hogy értsd, miért is van ilyen dokkolóra szükségem, kicsit korábbról kell kezdenem a sztorit.
Sajna GT csúcsmodelljében kicsit összekeveredtek a dolgok. Anno Blu&Me-t rendeltem az autóba, gondoltam jó lesz, ha az USB-csatira rádugom az mp3-lejátszóm, vagy a pendrive-omat, tele zenékkel. Ez egy ideig tetszett is, de aztán rájöttem, hogy minek hordozzak magammal ennyi mindent, ha az iPhone-omon is ott van egy csomó zene. Viszont sajna kiderült, hogy a Blue&Me nem kompatibilis az Apple cuccaival... Persze, hiszen a Windows a beszállító...
Az is érdekes, hogy a gyári fejegység nem játszik le mp3-as CD-ket, pedig a korábbi GT-mben ez működött. Biztos azt gondolták a gyárban, hogy felesleges, ha ott az USB-bemenet. Persze az már nem jutott eszükbe, hogy egy AUX In-t is tegyenek mellé...
Éppen az ilyen helyzetekre jó megoldás a Dension kütyüje, mert van benne egy elég jó minőségű FM Transmitter. Gyakorlatilag így "kicselezve" a dolgokat, rádiócsatornaként fogom az iPhone-omat :)
A a TomTom konzolja sajnos ezt nem tudta, így mennie kellett... Pedig az sem volt rossz szerkezet, de az inkább a navigációt helyezte előtérbe, egy beépített GPS-erősítővel.
A Dension kütyüjéről írtam egy hosszabb tesztet, így részletesebben itt nem taglalom, ha érdekel, olvasd el! :)
25 hónap, 40.000 km. Úgy érzem, nem hajtom szét a verdát :):)
És nemrég kiégett a rendszámtábla világítás, grrr.
Egy fotózás képei. Helyszín: Csepel Művek.
(Majd még töltök fel többet is)
2009-ben pont ezen a napon vettem át a GT-t. Azt hiszem két év után érdemes egy kis számvetést csinálni :)
Az átlagosnál kicsit kevesebbet használtam, eddig összesen 38 ezer kilométer van benne. Ebből kb. 10-15 ezer volt az igazi élményautózás. A Giro-s találkozók, a Selénia Rallyk, és a horvátországi utak. Ezen a jövőben változtatni kell, mégtöbb kanyarra van szüksége Blankának!
A két év alatt szépen lassan elérte a végleges megjelenését az autó. Kapott télire sokküllős, egyedi 17-es felniket, fekete tetőt, lecseréltem a nyári Q2-es felniket grafitszínű sokküllősre, QV-lóherék kerültek az első sárvédőkre, majd a hátsó csomagtartóra felkerült egy Zender szárny. Sikerült így eléggé egyedivé varázsolni az autót.
Ennél több külső módosítást nem tervezek már, ez így már pont elég sportos, és feltűnő. Nem lesz mindkét oldalon kipufogó, nem lesz fólia az ablakokon, itt szépen megállunk! :D
A születésnapi ajándéka egyébként egy bőrápolás és egy alumínium tanksapka lesz :)
Hanyattvágó adat: két év alatt elköltöttem egymillió forintot üzemanyagra. Jó ez a "költségeim" menüpont itt az amorén, de néha szívbajt tud okozni...
Számoljunk csak...
- 23 hónap alatt 1 millió forint, az havonta 43.500 forint üzemanyagra. Rengeteg pénz.
- 36 ezer kilométerre kiszámolva ez 27 forint kilométerenként.
- 3.056 liter üzemanyag 1 milláért, az átlagáron 327,2 forint / liter.
- A legdrágább tankolásom 411 forint / liter volt (valami prémium dízelért), a legolcsóbb pedig 269,9 forint, még 2009 nyarán... Böven 100 forintot ment fel a dízel ára 2 év alatt...
Tartottunk a srácokkal egy kis autóápolós délelőttöt, így AlfaCity előtt egy héttel. Kipróbáltuk az AutoGlym-waxot. Elég tuti a cucc! :)
(BeeGee fotói)
5 évvel ezelőtt elhatározott tervem valósítottam meg a héten: végre felkerült a pici Zender hátsó szárny Blanka csomagtartójára :) Ezt a kis spoilert 2006-ban, a Szlovákiai Alfa Amore Találkozón (első kép) néztem ki ezt magamnak, amikor még nem is volt GT-m :)
A fényezést Magyar Zsoltiék csinálták Diósdon. (5.000 forint) A ragasztást az Autóház Budaörsre bíztam, nagyon szépen megoldották. (8.000 forint)
Ha már ott volt az autóm, kicseréltettem a bal első ülésben elszakadt bowdent, és a jobb oldali ajtómon is állítottak kicsit, mert nehezen csukódott.
Csaknem két évnyi kosz gyűlt már össze a motortérben, egy ideje már rendbe akartam tenni. Egy gőzös tisztítás lett a megoldás, most olyan, mintha új lenne az egész motortér. Még a motorháztető belső része is teljesen meg lett tisztítva. A munkát a kalocsai reptéren megismert gőzös autómosó cég végezte.