Mutasd

>> Esemény2023-10-14

Vessünk számot:)

15481km-et autóztam, ez sokkal kevesebb mint ahányszor beleültem volna szívem szerint:)
De sokkal több mint amennyit tervezetem egy évre, eszem szerint:)))

Élményben 1 év alatt többet jelentett mint az utóbbi 3 autóm az alfa 155 óta 8 év alatt.
Hibák száma nulla, igaz szent tehénként kezelem, de minek vesz az alfát aki nem:)))

Minőségi próblémák vannak, kis műanyagok ez az... de tudtam mit veszek:) Vannak fontos alkatréstek és vannak kevésbé fontosak:D Majd berakom egy dobozba ezeket:D

Nézzük a jó dolgokat, sokkal erősebb mint gondoltam, sokkal vadabb mint gondoltam és sokkal pukkasztóbb mások számára mint gondoltam:D

A harmónia és a színház továbbra is nekem szól, illetve mindenkinek aki benne ül. A gyerekek toábbra is felkiáltással rohannak ha kiderül hogy megyünk valahova.
És nagyon jókat alszanak a hátsó ülésen.

A csomagtartó bőséges igazából, aki ennél több cuccot akar vinni pár napra az magával tol ki:D
És ha meg több hétre indulunk ott a kupak, felkerül a csónak a tetőre és gyíí:)

Garanciális cserére lett kiírva a hátsó féltengely mivel menetirány váltásnál pattan.
Két olajcserét kapott eddig, néha nyüszít a fék:) Megfelelően kell használni:)))

 
>> Tuning és extra2023-09-22

Hogy is mondjam, kinéztem egy pofátlanul jó áron lévő ebay terméket.
Rákattintottam, megrendeltem, elmondta az eladó hogy olaszországból ez most lassan fog menni mert minden meg van állva a szabadságolások miatt.

Mondom semmi gond úgy is előbb, éves szervíz csak utána mókolok:)

Ez volt Augusztus közepén:D
Tegnap előtt jött meg a váltófül, szept. 20... :D:D:D

De ne szaladjak előre.. írogatok neki hogy amúgy mivan, mert semmi életjel a pénz befizetve, hogy mindjárt kapok új szállítási számot stb...
Jó hát tényleg nem siettem, de azért csak elindítottam az ebay-on a hivatalos utat, na ezt meg zokon vette, hogy egy hónapja várok és miért nem bízok benne?
Mondom én teljesen bízok benne, ezért vásároltam tőle, ez csak formaság, ahogy megjön kapja a pozitív értékelést, csak küldje már :D
Utána még a magyar futárok kis kitettek magukért... mert direkt szüleim címét adtam meg, hogy biztos otthon legyen valaki.. erre visszamegy neki, hogy kézbesíthetetlen cím...
Mondom az eladónak.. végre adja már meg azt a követési számot, majd felhívom én a futárt...
Erre hát hívja muteromat a futár... mert már rájuk erőszakoltam, hogy ott a telefonszám hívják fel.. hogy ő most volt ott, már megy el.. erre muterom:D igen ő meg az erkélyről látja, jöjjön vissza:D:D:D
Na szóval megvan:D:P

Úgy indultam neki hogy: márpedig! légzsákot kiszedni, meg új autót piszkálni, meg eleve csinálja ezt olyan aki már csinált ilyet...

Na ez addig tartott míg meg nem iött a fül:D
Kezdésnek szétszedtem a fület mert ugye ha nincs kontakt akkor nem szedem szét az autót feleslegesen, ki tudja mit vettem...
Volt, na akkor keressünk valami torx csavarnyúzót:))) Lejön a kormányburkolat.
Jó akkor hogy lehetne bejátszani ezeket a csavarokat, persze autó már áramtalanítva..
áhhh ilyen rövid csavarhúzóm mincs.. ezt le kell szedni...

Jó akkor Quash blogjából hogy kell kiszedni azt a légzsákot, védőszemüveg nagylevegő, ahogy le van írva kijött:D
Utána.. ja hogy ez ekkora csavar... na jó akkor kéne egy csőkulcs.. hát ez marhára nincs ekkora:D
Másnap melóhelyen kunyeráltam egyet:) Autó szétborítva áram nélkül áll a garázsban.

Azalfások hülyék mind:D ja nem csak én:D

Jó megvan a cső, mondom kéne valami menetrögzítő, erre kollégám, ő ad nekem de azt csak flexxel tudom utána leszedni, mert ipari:D:D:DD
Jó akkor nem kell.. akkor vegyek valamit? Nem.. szerinte kenjem körbe körömlakkal az ugyan úgy megfogja, letekerni nehezebb lesz, magától nem jön le de nem oldhatatlan. Csak mondom a kollégám Tesla központi számítógépeket javít otthon fusiban, tehát hihetek neki:D Amit ő mond az nem hülyeség:))

Ez lett most körömlakk szag van az autóban. Színtelen :D: azt kértem asszonytól adott valami lejártat, mondom tökéletes:D Körbekentem a meneten ami kikógott, itt tényleg nem fog letekeredni:D

Na akkor bent a váltó, hogy elment ez a hét, természetes hogy a melóhelyen mindenki pénteken akar dolgozni, közben megy a fusi, a gyerek belázasodott, a falusicsirkét most hozzák, meg még mi is volt..??? Nyilán hogy engem semmi sem érdekel, mert én most megyek váltó fület proxyztatni:))

Itt jött a képbe Csadó Bence, ahogy ő mondja Taná-Csadó:))) Ok jöhetek 5-re, megyek is:))) Hát ezt szét kellett szedni, azt hittem csak rádug valami bigyót azt kész:P De nem rendesen le kellett szedni a műfal alját.

Erre nézem váltogat, hát mondom ez tényleg működik:D

Egy jó 45 perc varázslás után még pár szót beszélgettünk Maserati, Ferrari, Alfa vonalon, aztán egy kis futómű vajákolás, hogy miért pattanik :D Vigyem be jövőhéten ok..

Indulás haza, hát mondom én bizisten berakom manuálba és irány az M0:D full dugó, de pont annyi hely volt hogy ki tudtam próbálni..

Hááááát eeeeez óóóóriási!!!!!

Kezem a kormányon és báng, báng, báng, gázfröccs, gázfröccs, még komiszabb lett az autó:D

Jött a szokásos körforgalom, épp elviharzottam egy Porsche 911 mellett, visszavált, fröccs, sodrós kanyar... :D kicsit féltem hogy utánam jön, de esélye nem volt:D:D:D
Nézem hogy nyikorog ez a kerék a kanyarban, van ebben levegő egyáltalán??? Átkattintom a navit, pedig van benne 2,5bar teljesen jó, hü bax akkor most ezt ennyivel gyorsabban vettem?:D:D:D

Na jó mára ennyi elég lesz füligérő szájjal nyitottam a kaput.

1 éve alfázok újra, és folyamatosan vigyorgok belül, akkor is amikor a városban biciklizek mert otthon hagytam a gépet, meg akkor is mikor este csak úgy bemegyek a garázsba egy kacsintásra.

Most meg itt űlök az autóban és írom a blogot, rohadtul befűtötte a garázst a gép:D:DD: de nem érdekel.

Mert itt nekem jó!!! Ez az ülés nekem való!

Forza Alfa, egy újabb különleges nap.

8 évet vártam hogy újra alfás lehessek, 1 éve alfázok, 1 éve várom hogy milyen lehet a Giulia váltófüllel, na hát ilyen, ez így most jó:)))

Csóválja a fenekét, tekeri a kerekét, megy mint a veszedelem:)

Akarom mondani ideális családi autó:)))))) Apának :))))))
Aki akar az meg jöhet:D

Ezt a mai 13.5-ös L/100km átlagot eresszük el, város plusz állat mód?
Ezt nem számoljuk most bele csak ugye reszetelődött a computer, most innen javíthatok:D:D

 
>> Szerviz2023-09-14

Semmi meglepő nem történt, viszont maximális respekt a Budaörs Carnet-nek hogy körbeszaglászhattam az autóm alulról emelőn míg a szervíz folyamat tartott.
Árban is teljesem ok volt, én azt gondolom hogy a szakértelem és hogy ismerik ezeket az autókat bőven megéri hogy ránéznek évente :)

Tételesen:
Olaj - Selenia
Szűrő, légszűrő, pollenszűrő

Plusz egy kis vajákolás a pattanó hajtáslánc hang miatt, ezt még nem sikerült megoldani de elkezdtük kizárni a lehetséges okokat.

Annyira jó úgy beszélgetni a szervízben, hogy ő is Alfás:)
Még a Veloce vs Super turbo cikkszámot is kikereste nekem.
Sajna így kiderül mégis van különbség a gépek közt:)

De majd ami késik nem múlik, addig is legújabb ötletem, hogy vágatok egy matricát oda ahol a Veloce felirat meg a QV matrica van, a következő szöveggel:D

Lentamente - csodálatosan hangzik, annyit jelent olaszul hogy LASSÚ:D:D:D
Esetleg: Sesso Lento - a híres spanyol sláger után szabadon.. Ezt nem fordítom le:D

De úgy sem csinálok vele semmit mert ez így jó, györönyörű és pukkasztó, Alfa ennyi:)

Nézem a csáposon a gépet és gyönyörködök benne:)))
Alul a technika, felül a domborulatok..

De hogy ezek az olaszok nem bírtak 1cm kábelt még tenni a fék jeladóhoz hogy ne tépje a csatlakozót a futómű emelt állapotban???:D Nómális?

Vannak ilyen dolgok, ez a nem kell kategória szerintük:D Vasonfog úgy is hallod minek jeladó???:D Taaaaljánok:D

10k mulva találkozunk:)))

14.091 km

írtam már hogy 1 év alatt több élményem volt ezzel az autóval mint a megelőző 10 évben 3 másikkal?:D Kakaskodó offok, óriási nyerések és menések, túrák, csajok minden mennyiségben. (megj. 4 csaj a családban adott több már nem fér:D)

 
>> Szerviz2023-08-26

Nézzük a történéseket felhasználói szemmel:
- kellett utántölteni még télen 0,5L fagyálót a turbo körbe azóta ok
- kellett utántölteni 9k km után 2dl olajat, ez is ok

- egyszer egy helytelen töltő leválasztás után egy csomó hibakódot kiírt, aztán az utca végére mindet elhagyta, bocs..
- a központi rendszer 1 év alat vagy 2-3 alaklommal újraindult
- egyszer helytelen olajszintet mutatott, meggyógyult
- bizonyos helyeken nem érzi a hátsó zár a rádiós kulcsot, ez elektromágneses zavar, mert ugyan azokon a parkolóhelyeken csinálja, gondolom földkábal vagy hasonlók

Valós hibára utaló jelenségek:
- egyszer komoly nyüstölés közben (hungaroring tanpálya) felpattant a mocitető fele, állítottam rajta
- emelkedőn legurulva, hátramenetbe téve pattan valami a futóművön, ezt majd mondanom kellene, mert valahol olvastam (ezt imádják a szakik:D) hogy a féltengely ha nem nyomatékra van meghúzva akkor csinálja ezt terhelésváltásra

Kialakult rituálék:
- ha elindítom csak akkor rakom sebességbe mikor az alapjárat már beállt 900-ra, ezelőtt van egy enyhe rántás gondolom akkor szegényiti le a keveréket, és méri be a motor mi a min. megfelelő
- csepptöltőt használok, kiegészítő kábellel, csomagtartót egy kendővel rázárom, mindig először a töltőt húzom ki utána csatlakoztatom le
- a garázsba beállva úgy zárom le hogy a vezetőajtón nyomom a belső lakatot, utána a tetőn a lámpa leoltást és becsukva nem húzza be a tükröt.
-illetve minden garázsba állás előtt ajtó myitással csekkolom az elejét nincs túl sok hely, nem menőzök, ha az egyik oldalon megvan az 5cm a másik is be fog férni, ennyit megér


Na ezt érzem szervíz előtt, fék van még, gumi ok, fogyasztas ok, nézzük mit mond a profi;)

 
>> Esemény2023-08-15

1: Leszállítottam a családot nagymamáékhoz, mindent is:)
2: Keresztül vágtam Észak-Magyarorszáhon full szerpentinen:)))
3: És ráadásképp még aznap fogyasztásrekordot döntöttem:)

Spoiler 5.6 igazából volt már 2 percig, de az egy gyorsítás nélküli M0 szakasz volt, nem életszerű:)

1, 2, 3. És ez mind egy autó !!! :)

Szóval megkerestük Giulia G pontját:))) Sikított, dobálta magát, amit el lehet ilyenkor képzelni, de tudod mikor neki is jó nem csak neked, már nem akar visszaváltani, csak forogni a végtelenbe és tovább :))) pssszt :D Nem láttál nem hallottál semmit, ilyen nem létezik ez csak a mesékben van :D

Hol kezdjem, szépen sorakoznak az emlékek, már most szomorú vagyok mert annyira veszélyesnek tartom a közúti huligánkodást még ha ésszel is csinálja az ember hogy ez nagyon kitüntetett napok egyike lehetett, és már múlt-idő, de az emlékek itt vannak:))) Meg aztán ott a pálya a versenypálya:)))

1: összepakoltunk a családdal szokásos óriás ruhástáskák és egyebek épp csak annyi hogy ne férjen be a csomagtartóba, végül is 5 emberre 2 hétre azért ez várható volt.
Jó akkor rakom fel a tetőboxot, de ugye az meg nem lesz teli, nem baj akkor vigyünk mindent is:D Miért fontos ez? Majd a nap további részében, de ezt már ismerjük, roller, kisbicikli, görkorcsolya, bili, még három roller, homokozó vödör... amit el tudsz képzelni az mind megy a tetőre :D

2: na de gondoltam egyet, család leadva, megkérdezem apósomékat, otthagyhatnám-e a tetőboxot náluk hogy ne kelljen visszavitorlázni Pestre így üresen:))) Pont befért a pinceajtón, így le tudtam szerelni, így már kicsit izgatottan vártam a másnapot, mert tudtam hogy ha már nincs box, csak azért sem a pályán fogok menni:D

Kinéztem egy útvonalat, Egerbakta Parád stb. Bükk Mátra, csupa szerpentin:)))
Nem voltak extrém elvárásaim csak akartam egy jó autózni, nem gondoltam hogy valami vad dolgot fogok csinálni, hisz biciklisek, motorosok, sok autó.. Nem akarok én senkit rémisztgetni, meg aztán vigyázni is kéne a vasra, hogy hosszan boldogíthasson minket, mert már mindenki a szívébe zárta:))))

Mit mondjak, ez valami fenomenális, ilyen kezes, és élvezetes utazó, családi és sport autót én még nem láttam, már értem mire csorgatja a nyáláat a teljes világ újságíróinak nagy százaléka, had idézzem Csikós Zsoltot:))) innen 32 sec kötelező :D Elmondja miért nem vesznek az emberk giuliát:P
Másik idevágó pár mondat: HAndras a villanypásztor is Giuliát szeretne titkon, csak nem meri bevallani:))) innen 32 sec kötelező ... viszon milyen jól fogyaszt.. hehe.. na majd az általam írt 3. részt is érdemes megfontoni..i ha már az a fontos:)

Szóval, teljes önfegyelemmel próbálom kiautózni amit merek a GIuliából, 12 literes fogyasztást sikerült összehozni, Egerben meg kellett állnom tankolni:D:D:D
A videót ide nem teszem be, de elhihetitek ez az autó egy ÁLOM:)))
Így ahogy van, 2L-es motor hátsókerék, tökély!!!! Megvalósult álom, a zsebferrarim ami viszi a családot is!!!

Szóval hogy mindenki ilyet akar és mégis dobozt vesz no comment...

3. utolsó csapás :))) Mátrából hazafele, mivel még volt ott egy kis dolgom este 10 fele indultam, és eléggé vadveszélyes időszak van, nem az a kérdés hogy lesz-e vad az úton, hanem hogy mennyi és hogy ki tudom-e kerülni.. Szóval ennek megfelelően reflektor fel, és tempomat 50-el indultam a szerpentin hátralevő szakaszán.

Teljesen jogosan mivel csak Pásztóig az úton velem szemben 1 őz, 2 muflon, 1 róka, és két béka volt amit kikerültem:))) A brekiket csak sajnáltam volna, de a többi az akár GTK-ra is vághatta volna az autóm... Szóval innen haza már nem az élvezet hanem az ész diktált:) A 21-es úton tempomat 110, és az M3-on és az M0-án is

Meg is lett az eredménye, megint olyan fogyasztást produkált az autó, hogy azt el nem hiszem ha mondják, jó volt benne egy szerpentin legurulás, de akkor is na... 5.7L/100
Tehát ha tényleg fogyasztás optimalizáltan akarnék vele közlekedni akkor dízeleket megszégyenítő fogyasztásra is képes:)))

És akkor itt a verdikt, a Giulia az autók iPhone-ja, nem lesz mindenkinek jó, lehet hogy van akinek más kell, de nekem ez a non plus ultra!!!

Had idézzem Steve Jobs-ot:)

És akkor aktualizálva: a Giulia, egy kényelmes, tágas családi autó, egy pukkasztóan jó kiállású zsebferrari és mindezt pofátlan jó fogyasztással is tudja fűszerezni.

Ha ha ha persze:)

Mondom, ismételjük együtt: Családi autó, zsebferrari, ami takarékos is.
Mégegyszer: Családi autó, zsebferrari, és takarékos is:)))

12756km Szeretem

One more thing, majd elfelejtettem: megrendeltem a váltófület hozzá, az éves szervizt követően megy is be, talán szülinapjára :)))

 
>> Esemény2023-07-28

Sok előkészülettel és némi aggódással indultunk neki, hogy mire számítsunk, hogy fog alakulni a túra, de összességében a megfelelő mennyiségű előkészület, a rengeteg felesleges cucc amit vittünk, kényelmes utazássá tette.

És persze a folyamatos figyelem, ami pedig a sikeres kivitelezéshez kellett :)

Az osztrák és az olasz pályákon igazából teljesen kulturáltan lehet közlekedni, a magyar helyzet alapvetően siralmas bár inkább nevetséges ez a mindenki feszengő, egymásnak betartó viselkedése. Hát ez van, de így egy piros alfából telipakolva nővel nincs ezzel semi gond:D Feszengjenek csak a hónajszagú mercedesben, meg a béjebében az egyenneműek :D

Szóval Dolce Vita!

Odafele úton újra az esti autózást választottuk, ez sokkal küzdelem-mentesebb gyerekekkel, persze mérlegelni kell az esti vezetés kockázatait, mit vállal be az ember.

Elindultunk Budapestről délután 5 óra körül, az M1 felé, majd átvágva Bécs alatt, az A2 irányába. Még világosban beértünk az Alpokba, így a gyerekek is számolhatták az alagutakat.

Sebesség tekintetében a 120km/h-t lőttem be, és lelőttem volna magam ha pár éve azt mondják nekem ennyivel fogok 1000 km-eket autózni :D De igazából ennyivel lehetett haladni, szóval max a bírságok begyűjtögetése céljából tudtam volna ezt növelni :D

A tetőbox miatt megfigyeltem itt teljesen normális a fogyasztás, még nincs feleslegesen kínozva a technika. 120 körül D-ben 7. sebességben tartja a megnövekedett légellenállás miatt, így tettük meg a legnagyobb részét az útnak. 8.3L/100km lett a nagy átlag.

Egyáltalán nem spóroltam, ha úgy volt elrúgtam neki, ahol lehet egy ízesebb gyorsítással fűszereztem az utat. Emberkedés száguldozás nem volt, az értékes rakományra és a plusz súlyra való tekinettel is.

Az autó dinamikája, útfekvése ilyen maxra terhelt bendővel is teljesen lineárisan változik, semmi bólógatás vagy dűlöngélés, ha kell lép is :)))

Szóval pont ahogy vártam:)

Csomagból többet és súlyból többet nem is szabad bele pakolni:D Még pont elegendő rugó út maradt, nézegettem a keréknyomást, és az olajszintet út közben, minden rendben volt.

Megint vihar előtt parázott be az autó és egy ferdén parkolást követően mutatta hogy nincs maxon az olaj:D De én már nem ilyedtem meg mert tudtam hogy van benne és, majd legközelebb megállok egyenesen és akkor lesz, a felhőket meg figyeltem :)

Update: itthon konzekvensen mutatta a min-max közötti 5/6 töltöttségi szintet szóval végül rátöltöttem elvégre van még 1-2 ezer olajcseréig legyen csak maxon, ha már a talján levitte a max mennyiséget 5.5L-ről 5.2-re :)

Szóval alpok, aztán talján föld, reggel 5-re értünk Rimini magasságába.
Mivel a szállást ilyenkor miég nem lehet elfoglalni, ezért San Marino-ban kezdtük a napot.
Elég megkapó élmény volt onnan nézni a tengeren felkelő napot:)))
Aztán a még látogatók és tömeg nélküli városka utcáin sétálva, a kellemes hajanli 25-30 fokban :D Na aztán napközben már dúrvult a helyezet.

A gyerekek az utat jól viselték, 2-3 óra után jöttek az első megjegyzések, hogy már elég lenne, aztán mivel mondtuk egész nap autóban fogunk ülni, beletörődtek a sorsukba:)

Riminibe érkezve elfoglaltuk a szállást és irány a tenger.
A gépjármű részben árnyékolt, és őrzött helyen volt, így azért nagyjából biztonságban tudhattam. Spoiler azért a végére jó retkes lett, szóval az első utam a mosóba vezetett, köszönhetően a porviharoknak:)

Visszafele út sokkal fárasztóbb volt mert reggel 11 körül indultunk és ugyanúgy reggel 4-5-re értünk haza. Ennyit pluszt jelent gyerekekkel nappal autózni és még ráadás a viharok miatti várakozás.

Izgalomban nem volt hiány, már a nyaralás alatt folyamatosan figyeltem a Windy alkalmazást hogy merre milyen viharok alakulnak ki.

Az alap trend az volt hogy spanyolország felől érkeztek a viharok amik átromboltak olaszország északi területei felett.

Rimini-ben egy kedvező Adriai légáramlás általában széttolta a felhőket, és elkerülte a helyet minden komolyabb vihar.

A visszaútra viszont jó előjel volt hogy majd szintén figyleni kell a hírekből hallható apokalipitikus narancs méretű jegekkel és egyéb őrülettel járó brutál zivatar felhőket.

így is történt, amikor Caorle magasságába értünk, már láthatóak voltak az Alpok felé húzó zivatar láncok, brutál fekete felhők.
így sikerült is eltölteni 1+ órát egy autostrada parkolóbban, de érdekes hogy mi már vagy fél órája ott álltunk szemerkélő esőben, mikor elkezdtek megérkezni a csapzott és rémült autósok, menedéket keresve.

Viszont az viharokat végül ügyesen és nem kis szerencsével elkerülva az Alpokban ismételten olyan naplementében és színekben volt részük ami örökre emlékezetessé tették az utat.

Magyarországra érve már elég fáradtak voltunk meg is phentünk egy 20-30 percre hogy ne a hajnali elalvós időszakban rizikózzunk.
Végül hazaérve a gyerekeket végre ágyba rakva, autót pedig garázsba pihentünk kipakolás előtt:)

Tankolás:
Magyarországon a szokásos VP100-ból megtankoltam még határátlépés előtt a gépjárművet:)
Ausztriában szintén a határ előtti utolsó elérhető Shell kútnál még telitankoltam jó kis 1.99-es áron :P
Mielőtt leraktam a hotel parkolójában az autót még San Marino-ban lemostam a bogarakat és az út koszát, aztán megtankoltam a gépet. A minden féle noname kutak nem nyerték meg a bizalmam. Viszont GP-nél találtam 100-as benzint úgyhogy itt is kapott egy teli tankot a gép, Verde 100-ból :)
Visszafele úton elég is volt ausztriáig, ahol ismét már az első Shell-en tankoltam:)
Ezzel pedig már haza érve még maradt 241km battery :P Hogy miért nem parkoltam 300km-enként 40 percet töltőre várakozva nem is értem:D:D:D Ugye a technika, meg a fejlődés:) A kényelem fejlődik a technika az adott, az ablaktörlőmotoros autók azoknak valók aki szeret sokat kávézni és közben nem tud vezetni:D

A fogyasztás teljesen rendben volt, igazából a technika fejlődése nyomonkövethető, tehát inább jelentéktelen, de kényelmes és rá lehet modnani hogy milyen jó hogy eltelt 30 év :))).
A 155-ös sima autópályázásnaál fogyasztott 130-150 között 8.5 L körül, ez 140 Le-höz tartozott.
A mostani 200 (230) Le így végül is teljesen reális hogy 8,3-at fogyasztott, sok teherrel.
Tehát elmondhatjuk, hogy annyit eszik amennyire nyomod, bármelyik autó, amelyik alapvetően jól van tervezve.

Az 5L-es koplalóművészek más kávéház, az nem ilyen autót vesz és nem is ezt kapja:)

És a Giulia nem alapvetően van jól tervezve hanem zseniális:)))

Tehát azért teljes terheléssel, élvezetesen, pihentető módon, sikerült kétszer 10+ órát utazni, 5 fővel és rengeteg csomaggal.

Összesen két mókust kellett tanítani, ami a megtett km-ekhez képest egész jó arány:)

1: Oszták néni a GTI golffal jött mögöttünk és egyre közelebb tolakodott, az alsóbbrendű utakon, amit én nem ismerek és mindenhol 70-es korlátozás, de aztán jött az autópálya felhajtó, és már helyezkedett a NÉNI!!!:D:D:D hogy most majd őőő:D Én meg csak trepni, és utána beálltam a kényelmes 120-ra:D Hova lett a néni?:D

2: Már este a három sávos pályán a középsőben autótzva egy kamionhoz közeledve valamiért egy talján gyösz úgy gondolja megtanítja az küldöldi Alfát, hogy márpedig jobbról megelőz.. Ő is lemaradt :D

De ezen kívül tényleg az alap olasz mentalitással teljesen élhető volt a gép, ha határozott vagy, látják nem vagy mazsola, nem frocliznak.. Ha mesüge vagy, akkor kerülnek jobbról-balról, ahogy tudnak:D Azért inkább érdemes figyelni, mert a motorok is mennek jobbról is.

 
>> Esemény2023-07-11

Pénteken balatonról indultunk teljes bizonytalanságban hogy szabad-e gyerekkel bevállalni a City Campinget, de sátor volt nálunk szóval gyí:)

Végül szinte sötétedésre érkeztünk AlfaCity-be, a zene már szólt, és a Camping valami brutál teli volt :D Jó hát én vállaltam, hogy nem jelentkezek be előre.

De hála a nagyon empatikus szervezőknek mégis beeresztettek minket így bent táboroztunk le, sötét volt mire állt a sátor, de simán vették az akadályt a gyerekek, jól szórakoztak a hangos zenén, és jól aludtak.
Nem úgy mi, akik azt sasoltuk melyik mikor indul el pisilni, de azért pár órát tudtunk aludni mi is:)

Másnap reggel összeszedtük magunkat és a kellemes árnyas helyen reggelizgettünk.
Igaz körbejárni a csak a tombolajegyek alibijével tudtam a helyszínt, mert a 3 gyerek fullra kihasználja a rendelkezésére álló idő és tér kereteket:D

Külön momentum ami most jött föl, hogy ezelőtt Zánkán voltam Alfacity-ben ahol bemutatták a Giuliát, akkor hondával érkeztem, alfátlanul.
Most 2023-ban pedig a saját Giuliámmal, és családdal:)

A Camping kifejezetten jó döntének bizonyult!
Igazi fesztivál hangulat volt!

 
>> Esemény2023-07-06

Első telipakolt út.
Első "olaj nincs maxon" jelzés..
Első kültéren elszenvedett vihar.

Szépen sorjában: összepakolva láttam hogy bizony a csomagok meghaladják a csomagtartó ürtartalmát, és erre még érkeztek a csomagok szóval nincs mese, megy föl a box és lássuk mi lesz. És mi lett, elfértünk, pont ahogy tervezve lett, telipakoltuk, mindent is elvittünk.. sátor, kiskocsi, polyfoam, hűtőtáska, görgkorcsolya, gumikrokodil:D

A fogyasztás kb. jól alakult előtte egy intenzív városi dugózással együtt és 140-es pálya tempóval, 10.3 L/100 lett, ebben benne volt pár gyorsítás is:)))
Egyértelmű hogy megnöveli az autó légellenállását a box, nem is engedtem neki hogy 8-asban 2000 körül csettegjen, szépen dinamicban 2500-as fordulaton közlekedtünk:)
Ugrik 170-re kupakkal is:)

Megérkezve legalább be tudtam parkolni kerítésen belülre, de sajnos tető nem jutott neki, és egyik este jött is a vihar, kölcsönösen idegállapotba kerültünk Giuliával együtt:P
Ő giuliasága azzal próbált plusz törődést kiharcolni hogy mutatott nekem egy olaj kéne szimbólumot:P (mint kiderült a helyben járatás emelkedőn, a beparkolás stb. kapcsán mentette el ferdén a hibás értéket amit a vihar előtt bemutatott)

Innen duplán idegeskedtem hogy most akkor ez igaz, vagy mi legyen + itt fogja nekem elverni a jég szegény gépsárkányt...?
De végül egy közepes monszummal megúsztuk, és következő indítás és egy rövid karika során a manual szerinti vízszintes talajon olaj mérés után és azóta is már maxon van az olaj újra:)

Szóval helykínálat: elégszéges:) (családnál nincs olyan hogy elég:D)
Menettulajdonságok: Álom
Kinézet: pukkasztó:)

.. újabb kis karcokat fedeztem fel, de még bízok benne hogy csak bogár, aminek a nagját már leszedtem.. majd kiderül, update, bogár volt:)

- viszont új tudással lettem gazdagabb, van a benzines Giuliának nívópálcája:) igaz csak a karter oldalába belecsavarva, de létezik titkolt manuális módszer az olajszint megállapításár:)

 
>> Esemény2023-06-29

Nagyon nagyra becsülöm feleségem hogy támogatott benne hogy nekünk nem kell SUV, ezért még a díszköveit is és a köbméter kaját is haszaszállítom neki, és még élvezem is:)

Egyépként 8888km-et hagytuk el épp az imént, a nagyátlag lement 10.3L/100km-re, a városi szakaszokon inkább a 12 felé kandikál országúton meg a 8 felé:)

Egy darab javítandó hiba volt rajta eddig: kiesett egy patent a lökhárítóból, sajnos egyszer-egyszer elér az eleje, és ekkor van hogy kipattan a patent, és ha kipattant állapotában kapja el valami akkor kiesik.. Pótoltam 550ft volt. a drágábbat vettem:)))

A képeken láható, tükörben felmérhető helykínálat arra ösztönöz hogy csak vezetésre alkalmas állapotban szabad ki és beállni a garázsból:))) Ez nem baj:) A mai napig megnézem minden beálláskor az orrát hogy jó helyen van-e, hiába ez még trabantra lett méretezve, de végül is befér nem? :D

A héten távozott Nagypapám aki még talpraállt, hogy megnézze az új szerzeményt, de elvinni egy tiszteletkörre már nem tudtam vele :...( szépen csenben ment el.
Zajlik az élet, kislányom kitűnő lett első osztályban. Jövő héten család szállítás:)
Lehet felkerül a kupak is a tetőcsomagtartóval:) Indul a nyár:)

Lehúzott ablakkal kézimódban krúzolok reggel 7-kor a városban, minden méter élmény!!!!!!! Veszettül megy, pukkasztóan szép, és még praktikus is:)
Bár ennek határait majd most megteszteljük, eddig minden ok:)

Alfa SZERETEM!

 
>> Autóápolás2023-06-11

Eddig konkrétan nem mertem a fényezéshez érni:) A magasnyomásúval nagyjából letüsszentettem, esetleg az ablakokat, a belsőt kitakarítottam.

De most eljött az idő, egy kis sampon, salg, és szépen előkerült a kefe.
Bevallom ebben segített az Alfa marketing filmje is, ahol a tervező mérnök fejtette ki hogy a UX része a kézimosás:) Hát ezt ki kellett próbálnom:)

Bevallom nem csalódtam, már máskor is éreztem, hogy szinte erotikus élmény végig törölgetni az autót, de ezek az olaszok nagyon tudnak:D

Pofátlanul szép formák, és mostanra úgy látom a fényezés minősége is tartós, egy pár hajszálkarcon kívül mást nem látok rajta, így lehet finoman dörgölni:)

Egyépként is tervben van valami kis autokozmetikai csomag beszerzése, eddig az tartott vissza hogy a csapvíz nagyon vízkövesen száradt, de megfelelő vegyszerekkel és törléssel ez elkerülhető:)

Legalább egy képet csinálhattam volna de gyorsan be kellett dugni a garázsba a gépet mert jött a eső, szóval marad a rizsa:)

ui:
Azóta napfényben megláttam az első hajszálkarcokat, a fényezésen.. marad a magasnyomású:D Azért egyszer jó volt:)