Hosszas vajúdás után sajnos véget ért közös pályafutásunk, 2 autó helyett csak 1 marad a nagyobb, amiben elfér a család.
Remélem az új tulaj is annyira élvezni fogja mint én, és jobban ki tudja majd használni.
Levizsgázott, már 16 éves.
Komoly baj nincs. Viszont most kivételesen a bal küszöbbel kell valamit kezdeni, pedig az 2 éve lett javítva. Lehet talán pont azért.
Túl sok km nem ment bele, de
- a turbó a felújítás óta jó, csak 1x szórakozott velem, mintha valami eldugult volna, de mikor hajlandó volt felpörögni, egy kövér gáz helyretette. Ennek már több hete, azóta semmi gond. (eddig)
- a futómű nem nyikorog, nem imbolyog stabil
- a fényezés jó állapotban, a belseje is az ülés csak kicsit van megkopva
Nem volt mese, fel kellett újítani a turbót, az érzékelő csere nem segített.
Végre sikerült a nyekergést is megoldani, sokadik lengőkar meg mittudoménmi után.
Nem tudom hogy de most már halkan rugózik végre.
Talán most minden jó? Majd kiderül.
Sok minden összejött. Nagy dilemma, de úgy döntöttem meg lesz javítva.
A turbó még mindig nem jó, a kipufogó már cserére érett.
Kipufogó csere (55, nagyon jó ár) közben kiderült, hogy motortartó bakot is kellene cserélni (20), megtörtént. Közben a gumiharang elszállt elől, ezért ha már ott voltak, akkor a váltóolaj is ki lett cserélve.(10)
Turbó próbálkozás egy érzékelő csere. (20)
Ismerősnél bartelben javíttatom már, így csak az anyag kerül pénzbe.
Azt hiszem kicsit sokat járok szervizbe, de most már minden meg lesz lassan csinálva.
A tavalyi küszöb javítás nem sikerült túl fényesre, megint kiütött a rozsda, most ezúttal nem javították, hanem ki lett cserélve a jobb küszöb.
Egyúttal sikerült kapni valamit a bontóban hátra és be is tudták állítani a futóművel, már csak a nyekergéssel kell kezdeni valamit.
Nyári gumi cserénél kiderült, hogy félre van kopva a gumi, egyébként sem volt már sok bordázat, ki kellett cseréni. Most nem pirellit vettem, mert nem voltam megelégedve vele teljesen, most Continental PremiumContact 6 került rá.
Sajnos a hátsó futóművet nem tudták beállítani, mert a hátsó hídról letört a pöcök.
A turbó elkezdett szórakozni, ha gázt adtam letiltott, de csak néha. Ki lett pucolva az egr szelep, illetve a futóművön kellett javítani mert nem volt túl stabil az autó.
Sajnos eljött az idő, hogy kiütött a rozsda a jo küszöbnél, ahol egyszer rosszul emelték meg. Most megjavították és újra lett fényezve az oldalával együtt, ahol ajtó rányitási sérülések is voltak.
Hátsó fékbetét és féktárcsa csere, valószínű befagyott a kézifék és ezért darálta le.
Kicsit közel volt az oszlop, így a küszöböt meg az oldalát lakatolni kellett (bal oldal), a kulcsot még ellőtte megoldották 12-ért a nyugatinál.