Blog >> kormánymű
A 159-es után a 147-esben is megismétlődött a jelenség, hogy egyszer csak elfolyt a kormánymű egyik gumiharangjánál a szervóolaj.
Bontott kormánymű az Alfadepóból lett.
Kapott szervóolajat és futóműbeállítást.
Km-állás: 167314
Kicsit folyt belőle az olaj... Marklartól egy bontott beszerezve, beszerelve, friss szervó olajjal feltöltve.
A kormánymű és bölcső visszaszerelésénél Zoli észrevette, hogy túl nagy a rés a kormánymű és a kaszni között... sajnos hamar kiderítette, hogy onnan hiányzik a tömítő anyag és minden bizonnyal ez okozta a korábbi rozsdásodásokat is a sofőr oldalon, hisz a szélvédőtől pont oda vezeti le az esővizet egy kis cső. Szerencsére Zolinak volt egy darab többrétegű polifómja, amiből tudott vágni egy kb. odaillőt és így remélhetőleg több víz már nem jut be az utastérbe.
Egy ideje már a párom jár (többet) Bözsivel, így Ő volt aki először érezte, hogy kicsit furcsán kezd viselkedni bizonyos kanyarokban a drága. Eleinte kicsit kétkedtem, mert nálam nem produkálta... de azért átnéztem az első futóművet, de nem találtam semmi biztosat. Bár a jobb első lengőkar még nem volt kicserélve, de ott sem találtam erre utaló jelet, nyomot. Kis idő elteltével kissé erősödött a jelenség bizonyos kanyarokban... hát elvittem egy kicsi tesztre a kocsit és lám, valóban... mintha kicsit bebicsaklana kanyarban az egyik kerék... és a szervó olaj is csúnya szürke lett. : o Újabb nyomozás, részletesebb, alaposabb... Kiderült, hogy a kormánymű bal oldalán jobb kanyarban kottyan a fogasléc. Azonnali csere szükséges. Mifi cartárstól vettem (5000.-) egy bontott kormányművet, amit beszereltem a régi helyére. Remekül működik, remélem sokáig így is marad! :)
A két kormánymű nem teljesen volt egyforma, így sajnos nem volt olyan egyszerű a csere, hogy a régi ki, az új be... Nem egyezett a belső kormány összekötő átmérőben és az újon bowden vezető volt, míg a miénk még az öreg Td-n rudazatos, így annak a konzolját is át kellett szerelni. No, ez némi akadályba ütközött, merthogy az eredetin ez húsz éve volt rajta és nem igazán akart lejönni... végül kénytelen voltam lefúrni ... Mindent frissen zsírozva és új olajjal feltöltve szereltem be.
231.770 km
A szerelőm még tavaly mondta, hogy gond lesz a kormányművemmel. Amikor felfedezte a jobb oldali gumiharang környékén az olajködöt, megnézette egy kormányműre specializálódott kollégájával, aki szerint már nincs sok hátra, és ez nem igen javítható darab.
Azt hittem tovább húzom... Május 4-én szerda reggel induláskor és munkába menet alig hallhatóan volt valami fura hang előlről, de aztán el is felejtettem, addig amíg délben el nem indultam újra. Na akkor annyira erős és beteg hang jött előlről, illetve fura kormányzás-érzés, hogy azonnal irány a szerelőműhely. A szervószivattyú panaszkodott, mert a szervóolaj szintje minimum alá esett. A kormánymű bal oldali gumiharangból dőlt az olaj, de a jobb oldali is adta.
Szombatig még használtam, úgy hogy állandóan utántöltögettem a szervófolyadékot. Több, mint 2 litert locsoltam bele. Annyi időt nyertem, hogy utánaolvassak, kutassak, telefonálgassak a témában. Felújítás hazai műhelyben, gyári felújított, új vagy bontott? 6 vagy 7 műhellyel beszéltem telefonon, tökéletesen összezavartak: nem javítható - de igen javítható. Javítás 45 - 160 e Ft-ig. Gyári felújított kormánymű 90-180 e Ft-ig.
Végül szerelőm kormányműves kollégája (aki annál a gyárnál dolgozik, ahonnan a kormányművem való, 2 betűs) azt mondta, ő nem fogna hozzá, mert gyárilag ezt nem szerelhetőnek rakták össze, így kisiparilag bontva és valahogy összerakva sosem lesz ugyanaz. Így szerelőm intézett Trencsikéktől 2008-as, facelift utáni bontott kormányművet, ami bele is került. Ráadásul axiálcsuklóstul, külső kormányösszekötőstől küldték, így van 2-2 tartalék futómű alkatrészem is!
Sokkal passzentosabb lett az autó, végre azt a masszivitást érzem, amit kicsit mindig is hiányoltam, eltűntek az utolsó kopogó hangok előlről, és az időnként érezhető bakkanások, instabilitásra utaló jelek is. Még szükség lesz egy futómű beállításra és szerintem "mozdonyérzés" lesz!
Cserélésre került még:
- jobb oldali belső féltengely gumiharang,
- váltóolaj (Fuchs Titan Sintofluid 78W-80).
Egyúttal az egy éve töltött klímarendszerem ismét feltöltésre került, ezúttal UV festéssel, hogy a szép lassú szivárgás helyére is fény derüljön.
Mindkét oldali kormánymű gumiharang ki volt szakadva. Jövő héten új gumi és futómű állítás lesz, ezért itt volt az ideje a gumiharang cserének is (akármilyen pontosan rakom is vissza a kormány összekötőket, azért egy futómű állítás kell utána). Szerencsére az axiál csuklók és a TRW kormánygömbfejek is jó állapotúak voltak, ezeket nem kellett cserélni (kényszer pihenő lett volna belőle, ha valamelyik csere érett...). A szerelés után már a telefontárcsák mentek vissza a csereérett nyári gumikkal, amit jövő héten cseréletetek le...
Az előlről hallható kopogás az alsó lengőkarok hátsó nagy szilentek múltkori cseréjével sem szűnt meg, tulajdonképpen nem történt kopogás-téren javulás, ami rém idegesítő lett már.
Volt egy olyan sanda gyanúm is, hogy hátha nem is futómű, hiszen azt már vizsgálták, hanem mi lehet a legrosszabb alapon mondjuk kormánymű.
Tekintve, hogy a legutóbbi rázópados vizsgálaton a stabrúd szilentek is cserésnek tűntek és időközben azokat beszereztem (gyári, Erhardtól futárral 4400 Ft), az autó újra emelőre került.
A gyanú beigazolódni látszik, kiderült, hogy a kopogást valószínűleg a kormánymű felfogatás meglazulása okozhatta, amit rendberaktak, míg a stabrúd szilentek cseréjére végülnem lett szükség.
Üröm az örömben, hogy a szerelőm, és egy odahívott kormányműves szaki szerint a kormányműnek már nincs sok hátra... nemsokára áldozata leszek a FL előtti 159-esek típushibájának.
Hm. A kormánymű megadta magát.
Csere lett belőle.
A szervószivattyú csere után pár nappal a kormánymű is feladta a harcot. Már tavaly is láttam rajta, hogy szivárog, de nem volt vészes, ezért nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Egyszerre lökte ki magából az összes olajat. Tegnap sikerült kicserélni, egyúttal a kormányösszekötők is cserélődtek, jövő héten viszem futóműveshez is. A műhelyért és az alkatrészekért, segítségért hatalmas köszönet Zé.-nek, a segítségért Pb_-nek és Zolika155-nek.
Már korábban megvizsgálták Alexék (Alfarium), hogy a még meglévő kopogás a kormányműtől jön.
Mivel több dolgot is meg kellett vizsgálni, cserélni, ami a kormányműcserével összeköthető, ezért elvittem hozzájuk, hogy újíttasák fel a kormányművet.
A szakműhelyben bevizsgálás után azt mondták, hogy nagyon odavan a kormánymű ezért igen drága lenne a felújítani. Szerencsémre Alexék tudtak adni egy belevaló kormányművet, aminek vélhetően sokkal kisebb gondjai vannak. Ez be is igazolódott, még a bontott kormánymű árát beleszámolva is jóval olcsóbb volt az egész felújítás így.
Természetesen a szervófolyadék is cserélve lett valamint a bal oldali axiált is cserélni kellett.