Blog >> nagyszervíz >> vezérlés
Már nyáron az országban volt a kicsike, egyenesen olaszból. Lassú ügyintézésnek köszönhetően csak a hónap elején sikerült vizsgát és rendszámot intézni rá.
Okmányirodából az első utam szinte a DZ-ékhez vezetett, ahol kapott vezérlés és olajcserét, új start-stoppos akksit és gyertyákat. 15 év alatt az első saját dízel autóm, eddig abszolút elégedett vagyok, a fogyasztás félelmetesen jól alakul! :)
201.000 km
Úgy néz ki, hogy az első tipp volt a helyes és a csomagtérajtó átvezetésénél ment tönkre több kábel szigetelése. Bár nem 100%, mert a motortérben és meg lett birizgálva sok minden. Megvan a műszaki, és a tervezett nagyszerviz.
Volt némi érdekesség is: Csöri hívott, hogy az aksi mennyire régi, mert fura dolgokat produkált. Konkrétan kattogott de nem indult, bebikázták elindult, aztán kivették az aksit és feltöltötték (12.9 volt benne, tehát nem volt lemerülve), utána minden rendben volt. Így nem kapott új aksit.
Egy idő óta egyre hangosabb lett a vezérlésmódosító, illetve kiderült, hogy amikor átvettem az autót csak vezérműszíj volt cserélve, a görgőkben ahhoz képest +40ezer volt, így akkor már megtörtént a komplett vezérléscsere is mindenestül balansszal, olajcsere is aktuális lett szűrőkkel együtt ( ez utóbbiakkal kicsit túlszaladtam közbejött egyebek miatt :( ). Vezmód most már semmit nem karran, pár ló is mintha visszatért volna a ménesbe, bár lehet ez csak placebo...
A lista:
- vezérlés szett (Dayco)
- balansz szett (INA)
- vízpumpa (Dolz)
- szelepfedél tömítés (Victor Reinz)
- vezérműtengely szimeringek (Corteco)
- vezérlésmódosító (gyári ricambi originali)
- olaj (Selénia Racing 10w60)
- olajszűrő (Sofima)
- légszűrő (Sofima)
- pollenszűrő (Kristal)
A munkáért köszönet eAtis155 cartársnak, bátran ajánlom. :)
km óra: 254500
Kedden (2014.08.19.) került sor a nagyszervízre Zé professzor magánklinikáján.
Cserélve lett: Vezérlésszett vízpumpával ,hosszbordás szíj a feszítővel ,légszűrő,motorolaj szűrővel,fékolaj ,váltóolaj ,szervóolaj.
Ezeken kívül ,még egy első főtengely szimmering ,ahol szivárgott az olaj.
Kilométer állás:138490 km.
Gyári alkatrészekkel, Csöri mester végezte a beavatkozást.
- vezérműszíj, ballansztszíj és a hozzájuk tartozó, vezető/feszítő görgők
- hosszbordás szíj
- vízpumpa
- hűtőfolyadék (Paraflu)
- olaj (Selénia 20K AR)
- olajszűrő, levegőszűrő, pollenszűrő
- légzsák hiba kiütés
- lambdaszonda teszt
- fékfolyadék vizsgálat
- utiköltség