Blog >> 8v
Mivel már megvettem az új szervószivattyút (de nem az nyekergett ugye, hanem a vízpumpa), valamint megvoltak a felújított nagynyomású csövek is, így kicseréltettem ezeket is, a tömlőkkel együtt. Így most a szervó kipipálva. Már csak a kormányművet kell felújíttatni, ha szükséges.
Ezzel együtt a szíj hajtotta eszközök közül már csak a klímakompresszor a régi.
Nos.. mivel a klíma nem tűnik fontosnak télen, és mivel a legolcsóbb gyárinak hirdetett új kompresszort 270EUR-ért láttam, így visszakerült a kuplunghibás (kuplung nélkül). Egyébként is cserélni kellene a klímahűtőt, a nyomáskapcsolót valamint valósznűleg az expanziós szelepet is.
Az autó két hetet pihent a szerelőnél, mert nem tudtam vele visszajönni, így megbíztam még pár dologgal, hogy legyen rendben a vas. Lásd: következő bejegyzések
Hazafele menet, Bécs alatt, az A21-en, Alland pihenő, este 8 óra. Gondoltuk pihenünk egyet. Amint beállt alapjáratra vmi irdatlan kerregés hallatszott a motortérből, olyan hangja volt, mint mikor nem sikerül teljesen sebességbe rakni.. Hirtelen sokminden átfutott az agyamon, de leginkább a szervópumpára gyanakodtam.. Aztán kiszállva: szervóolaj nem folyott el, szíjak OK. Kívülről meghallgatva, a lánc felől hallatszott néha a kerregés és csak alapjáraton, fordulaton nem, de semmi ingadozás, fulladozás. Rövid telefonos konzultáció után arra jutottam, h valószínúleg a láncfeszítő adta meg magát. Így nem maradt más, mint tréler.
Két órát vártunk a trélerre és marha nagy szerencse, h a benzinkútnál jött a probléma, nem pedig menet közben az autópályán, mert szétfagytunk volna.. :)
Hazaszállítottuk, természetesen ilyenkor száll le a köd is, rohadjon meg, de szerencsére hazaértünk, letámasztottuk a szerelőnél.
Azóta kiderült, h a klímakompresszor kuplungja szétesett és elkezdte "ledarálni" a házat..
Mivel most otthon maradt a kicsike, megbeszéltük, h amit megvettem azt tegyék bele: új szervópumpa, felújított nagynyomású szervócsövek.
Ezen kívül: a többi szervócső, gyertyák, kormánymű belső gumiharangok, külső kormányögömbfejek, stbilizástor belső szilentek, jobb oldalon a belső féltg csapágya, kézifékkötél, olajteknő tömítés.
Folyt. köv.
A múlt héten hétfőn tankolás utáni indításkor ékszíjnyikorgás hallatszott. Megnéztem, minden a helyén volt, ékszíj rendben, tárcsák rendben. Elíndítottam megint, semmi hang, csak vmi klattyogás, ami meg is szűnt, amint felvette az alapjáratot.
A szervópumpára gyanakodtam, mert az egyik cső kicsit könnyezik, ezért meg is rendeltem a szervópumpát, itt a jürgeneknél. De mielőtt kiért volna csütörtökön, szerdán este, munkahelyről akartam hazaindulni, és ismét megjött a szíjhang, meg vmi fémes csikorgás.. Na, mondom, a legjobbkor. Másnap reggel érkezett volna a szervópumpa, gondoltam, akkor veszek ki szabit, és helyi csináld magad műhelyben kicserélem a szervópumpát.
Csakhogy mivel, a szíj bordás fele meg volt barnulva, de száraz volt, képbe került a vízpumpa is.
Majd másnap, világosban már meg tudtam normálisan nézni, h mi történik, miközben asszony indítózik. A szervópumpa bizony forgott rendesen, viszont a vízpumpa előbb megállt, minthogy a szíj megállt volna. Így már elég egyértelmű volt a gond, még szerencse, h nem álltam neki kicserélni a szervópumpát..
Mivel hvégére hazamentünk, vettem is egy vízpumpát ill. paraflu-t (köszi Erhard :) ).
Aztán most hétfőn elkezdtem szervízt keresgélni itt a közelben. Szerencsére találtam is egyet. El is vontatták tegnap, ma pedig kész van.
A német szaki pedig megdícsérte, h nagyon szép állapotban van az autó.. :)
Úgy tűnik, h a hűtőradiátornál lévő nagynyomású szervócső könnyezik kicsit, ezért egy bontott, felújított csövet akartam beszerelni helyette, amit Marklar és Fairlane kollégák közbenjárásával sikerült felújíttatni. Viszont a bontott csövet nem én választottam, és természetesen Murphy nem alszik, nem jó méret, ráadásul a szivattyú csatlakozásnál is másképp van hajlítva a cső..
Így most visszament a régi cső.
Egyébként eladók a csövek, ha valakinek esetleg épp' ilyen kellene (a kormányműhöz továbbmenő cső is megvan, az is felújítva). Nem tudom melyik típusba jó, de 155 1.8 8V-be elvileg nem. :)
Selenia 20K for Alfa, 10W-40, 258e KM.
Most, hogy a csereintervallum csak 3 hónap volt (12e km), talán csak egyszer kellett utántölteni, akkor is max 1 decit...
Kb. 4 hónapja kezdődött, h néha vmi furcsa fémes csörgő, surlódó hang hallatszott valahonnan (gyanúsan a bal oldalon) elölről. Emellett előfordult az is, h induláskor, jobbra kitekert kormánnyal kopogott is valami. Mivel a BE kerékcsapágy még nem volt cserélve mióta nálam van az autó (5 év, kb. 100e km), gondoltam azzal semmit nem veszítek ha ki lesz cserélve, és akkor egyúttal meg lehetne nézetni a külső féltg csuklót is.A vége az lett, hogy mindkettő ki lett cserélve + gumiharangok + féltg szimmering, a hang azóta eltűnt.
Ezen kívül néha a kinyomócsapágy is szólt. A kuplunggal kapcsolatban is úgy gondoltam, h mivel még nálam nem volt cserélve (és a genovai másfélév alatt elég sokatt kapott a pofájára, mivel a lakásnál mindig párhuzamosan kellett parkolni lejtőn) ezért legyen az is lecserélve és akkor már a főtg szimmering is. Szétszedés közben felhívtak (Franke testvérek), h mellesleg elvileg megtalálták a váltóolaj szivárgás okát is (ez már azóta megvolt, mióta nálam van az autó). Az 5. sebességnél van vmi fedél aminél szivárgott, természetesen, ha már szét volt szedve ez is orvosolva lett. A kinyomócsapágy valóban nem volt már jó állapotban, a tárcsában Robi szerint kb. még 10e km lehetett, azután valsz elkezdett volna csúszni. De használatban is érezni a változást, indulásnál nincs beremegés, sokkal puhább lett a pedál (ez előző nemtom milyen szerkezet volt, de nagyon kemény volt a pedál).
A motortartó bakokat is nézegettem mostanában, és nekem úgy tűnt, h rájuk férne a csere, így ki lett cserélve mindhárom.
Összeségében nagyon sokat változott az autó, megmondom őszintén nem számítottam ekkora javulásra. Nem tudom, h melyik cserétől, de főleg 2000-3000 rpm között most sokkal egyenletesebben húz, de tképpen ez is csak a csere után tűnt fel igazán. Egyébként is dinamikusabb lett, nem táltosodott meg, de most érzem igazán, h nem ment ez rendesen ezelőtt... :)
Most, h ebből a szempontból ilyen jó állapotba került, asszem ismét beleszerettem. :)
Köszönet az alkatrész beszerzésért András bácsinak, Erhard-nak valamint a szervízt végző Franke testvéreknek, akik a szervízt megcsinálták kb. másfél nap alatt.
Az utóbbi időben eddig szokatlan hangok jelentek meg menetközben. A motortér - futómű - hajtás felől, de természetesen kizárólag menet közben és bizonyos sebesség felett. :)
Aztán egyszer-egyszer álló helyzetben, járó motornál is hallatta magát vmi hasonló hang, így nagyjából be tudtam azonosítani, hogy a szíjak felől jön. De ennél pontosabb diagnózist nem sikerült felállítani.
Mivel a szíjak + görgő már régen volt cserélve, gondoltam ezek cseréjével nem vesztek semmit. De, hogy azért biztos, h belevigyek a hétvégi programba vmi izgalmat is, így úgy döntöttem, cseréljük ki a generátort is.
Látva az online shop-os árakat (gyári új ill. felújított generátorok terén), úgy döntöttem, inkább veszek egy bontottat és az lesz felújítva. A bontott generátorért és a felújíttatásért köszönet Marklarnak.
Nem tudom, cserélt-e már vki klímás 155ben generátort... Azt hittem, az lesz a legnagyobb gond, h nem akarom leszedni a szívócsonkot, de azzal nem volt, gond, csak némi többlet kézügyességet igényelt a dolog. De, azért az elég vicces, hogy a generátor alsó csavarjának (amin fordul) kiszedéséhez, a jobb oldali hosszú féltg tartókonzolját is le kell szedni, hogy le tudd fordítani, azért hogy hozzáférj annak a csavarnak az anyájához, ami egyike azon két csavarnak, melyek azt a pántot rögzítik, amin az ominózus generátorcsavar is átmegy. Mindezt azért, mert a motortér fele azt a generátor csavart nem lehetett kihúzni eléggé, ugyanis a feje elakadt a klímacsőben, ami a kompresszorba megy bele. A gyári szervízleírásban lévő ábrák szerint ezen csavar feje a nyúlvány fele kellett volna nézzen (viszont nem vagyok biztos benne, h abban az esetben ki lehetne annyira húzni, h a generátort ki lehessen venni, mive ezen az oldalon meg a nyúlvány biztosít szűk keresztmetszetet :) ).
Sokszor okozott már fejfájást a Tipo motortérbe gyömöszölt TS motor, de eddig ez vitte a prímet, asszem :)
Így tanul az ember... azt is pl., h bár a generátor csapágynak volt hangja, de még mindig van néha valami cicerésző hang abból az irányból (klíma komp a következő gyanús elem :) ) és a fő hangforrásnak bizony a BE kerékcsapágy/külső féltg csukló tűnik :S
Selenia 20K for alfa + szűrő (245e km)
Cserélve. Starline márkájú. Az előző kb. 4 évet és 80e km-t futott (optimal).
Viszont sajnos úgy tűnik nem ez volt az egyetlen hangforrás. Vmi nem jó bal elöl sem... :(
3
481