Shadin2018-05-21 10:01:30 // 108765
A szűrő a legkisebb probléma, arról legalább tud némiképp a jónép, de az hogy a csövet 2013-ban, bőven a gyártás leállítása után, kicserélték egy szigetelt verzióra, mert az eredeti elég a francba a TBi-kben és a gumi falvastagsága megnő, az olaj járat ezáltal lecsökken, így az áramlás is, amit csak tetőz az a fémszűrő a tb előtt...
Shadin2018-05-21 09:57:13 // 108763
Cseréltem ATE betétekre elöl és mentem a próbakörre, Kereszteződésben jobbra, közepes gyáz és mintha eldurrant volna a nyomócső jött egy süvítő hang majd egyből utána kopogás a motorban. Megálltam, néztem mi lehet, külsérelmi nyomot nem láttam. Beindítottam és akkor már csak a szelepek felől hallottam egy szabályos kattogó hangot ami nagyobb mint a nagynyomású szivattyú hangja, de kisebb mint amit a turbó elszálltakor hallottam.
Azon agyaltam, hogy az írott progi és a fojtás elvétele szerepet játszhatott-e ebben, vagy csak az a fránya olajozás szűnt meg valamiért.
Szerintetek mennyivel kaphat nagyobb terhelést a turbó, ha csökkentem a kilépő fojtást?
A kipufogó felrakását követően oda-vissza megjártam Budapestet 5 fővel és attól semmi baja nem lett.

Shadin2018-05-21 09:47:49 // 108762
Vagy Micra :-)
Don Gombóc2018-05-21 08:44:16 // 108761
Ráadásul az a szar szűrő az olajnyomáson is csökkent. (szerintem)
Don Gombóc2018-05-21 08:42:32 // 108760
Tudom egyszer beszéltük, de simán ki kell baszni a turbós szerint is. Pláne hogy ha 10 ezrenként cserélve van az olaj, akkor esélye sincs akkora trutyinak kialakulnia, ami eltömítené az olajozó járatokat, mert azok azért nem olyan nagyon kicsik.
Shadin2018-05-21 08:39:40 // 108759
Cseréltem. Az olaj meg az olajtér patyolat tiszta, 3x volt átmosva az egész , 3 olajcserével az elmúlt 18k alatt.
Don Gombóc2018-05-21 08:39:29 // 108758
A folytatása egy régi dumám volt, hogy ott csinálnak neked új falábat. :-)
Bocsika ! :-)
Bocsika ! :-)
Shadin2018-05-21 08:37:21 // 108757
Senki nem ért a TBi programhoz Magyarországon, nem tudom vinné-e ezt a turbót a jelenlegi. Bár azért jó lenne kitalálni h mi a fax nyírta ki...
Shadin2018-05-21 08:35:05 // 108756
Szűrő cserélve volt a cső viszont nem.
Shadin2018-05-21 08:34:32 // 108755
TB +HF. Szilidalitás :-)
Shadin2018-05-21 08:33:35 // 108754
Rajta volt a listámon...
Shadin2018-05-21 08:33:08 // 108753
KKK K03 és a hengerfejbe is jutott belőle :-(
Shadin2018-05-21 08:32:32 // 108752
Na az van a környéken.
Macccy2018-05-21 05:27:06 // 108751
Basszus. :/ Ez gond. Mit csinál? Csakletudsz jönni ... vagy annyira szétment?
Szólj ha kell segíteni.
Szólj ha kell segíteni.
droberto2018-05-20 22:46:12 // 108750
Erre van egy megoldás: Halgass zenét! :)
Smith2018-05-20 22:41:00 // 108749
A zene minőségének javítása volt a cél, úgy érzem sikerült :) Jó sok hely van még az ajtópanel és a fémlemez között. Azt most eltüntettem.
Smith2018-05-20 22:39:56 // 108748
Szépen fokozatmentesen lehet a frekit tekergetni, kb. 2 perc se volt, mire belőttem a rezgést, és már mentem is elhárítani :) Most csönd van :)
Haddel2018-05-20 22:06:56 // 108747
Az kemény😃 lényeg ,hogy már jó. Ennyit ér,ha hozzá értő nyúl hozzá.
Balaska882018-05-20 22:02:39 // 108746
Vezérléscserén voltam én is Nála múltkor, meg mert nagyon lomha volt a gép. Hozom el a kocsit, azt mondja Csöri, hogy nem tudja mi a bajom, megy ez szépen. Kiderült, hogy valószínüleg el volt rakva egy foggal a vezérlés, plussz az 1.9-es görgőivel volt összerakva. Most érzésre vagy 80 lóval erősebb😁
Lexlutor2018-05-20 21:59:15 // 108745
Nálam kb. egy évig zörgött valami a jobb hátuljában. Mindent darabokra szedtem, rögzítettem szigeteltem, nem szűnt meg. Majd kb. 7-8 hónap múlva eltünt a hang. Egy ideig semmi. Most valami másik hang jön hátulról középen, de azt se találom. Egy ideig kesztyűtartó felöl is zörgött valami. Azt mostanában nem hallom. Ezektől én is kikészülök. Rontják a minőség érzetet és a vezetői élményt.
Dömpi (il dottore)2018-05-20 21:54:08 // 108744
Sandero?
Lexlutor2018-05-20 21:52:45 // 108743
Első ajtó ugyan az, ott sincs külön szigetelés. Gondolom nyáron jól tartja a meleget, de azért van a klíma. Talán télen jobban szigetel. Meg a külső zajok ellen jót tesz. Esetleg a zene jobban szól kicsit.
alfa155gyuri2018-05-20 20:39:37 // 108742
A szűrőt a csavarban ami a blokknál van nézzétek meg az el tud dugulni és nem vagy részbe nem kap olajat.
Haddel2018-05-20 19:54:55 // 108741
Jaja ,én is kérdeztem mi újság Emil bátyó kocsijával.Nehéz ügy jó hengerfejet szerezni.
Én autóm viszont fasza lett.Féltengelycsillag,bal kerékcsapágy ,vezérlés megújult.😃
Csak bakker üt valamelyik kerék..
Én autóm viszont fasza lett.Féltengelycsillag,bal kerékcsapágy ,vezérlés megújult.😃
Csak bakker üt valamelyik kerék..
Zolibácsi2018-05-20 19:53:49 // 108740
Haddel2018-05-20 19:46:37 // 108739
Menő!😃
RomeoOne2018-05-20 19:37:45 // 108738
Azt hiszem ez lesz a következő lépés :D
Don Gombóc2018-05-20 19:02:39 // 108737
Vagy a köcsög szűrős olaj cső. Asszem a tibiben az van.
Giuntini2018-05-20 19:00:38 // 108736
Azt küldték Csörinek. A másikat én vittem, az "csak" repedt.
Giuntini2018-05-20 18:58:36 // 108735
Ez hihetetlen:(
Roll19832018-05-20 18:45:52 // 108734
Az a cső, amit korábban beszéltünk, az nálad végül ki lett cserélve? Vagy most épp ez okozta a galibát?
droberto2018-05-20 18:29:16 // 108733
Ha Garret, a Magyar Turbó Kft. 2 nap alatt küldi a cseredarabot. Nekem 156k volt a remaufaktúrált gyári cseredarabos.
Szerintem egy nap alatt a tiedet is ki lehet cserélni segítséggel.
Viszont nagyon jó lenne tudni mitől ment tönkre?!?
Szerintem egy nap alatt a tiedet is ki lehet cserélni segítséggel.
Viszont nagyon jó lenne tudni mitől ment tönkre?!?
droberto2018-05-20 18:26:38 // 108732
Az igen!
Gratulálok!
Gratulálok!
Don Gombóc2018-05-20 18:11:58 // 108731
Ilyen és ehhez hasonló pl. fogyasztási problémákkal, menj el egy jó asztalos mesterhez az segít neked. :-)
Don Gombóc2018-05-20 18:10:38 // 108730
Szignál generátorral, audio jellel keresed a zörgést? Mire egy csomó frekire próbálva válaszol a zörgés, abba beleőszülsz. Már ha hallod a sípolástól a nyikkogást vagy bármit. Bár lehet hogy adott esetben sikerülhet. Én mikrofon meghajtáshoz próbához használok ilyen applikációt, arra jó. Meg a kutyát idegelni. :-)
Shadin2018-05-20 18:01:04 // 108729
Ez erősen üti a VTT-t :-(
Shadin2018-05-20 17:50:17 // 108728
Szétment a turbóm...
121k-nál volt cserélve a közép, most 140k van benne :-(
Hurrá!
121k-nál volt cserélve a közép, most 140k van benne :-(
Hurrá!
Rolcho2018-05-20 15:55:48 // 108727
Nekem nem Bose, de nekem sincs ott burkolat. A 156-ban még volt.
Smith2018-05-20 15:43:21 // 108726
Ez nem is kérdés, mi más lehet a háttér?
Az App neve: Signal Gen (de van még sok másik is, lehet válogatni)
Az App neve: Signal Gen (de van még sok másik is, lehet válogatni)
Dömpi (il dottore)2018-05-20 15:36:52 // 108725
Bencének ma volt az elsőáldozása. Csináltattam neki egy öltönyt, és hát annyira királyul nézett ki benne, hogy lőttünk pár apa-fia fotót. A háttér pedig mi más is lehetne, mint az Arkangyal😎
beepbeep2018-05-20 15:26:42 // 108724
Sziasztok!
Akinek van kedve iratkozzon fel a csatornámra.
Alfa Romeo🍀🐍
https://www.youtube.com/user/bbreszkovics
Akinek van kedve iratkozzon fel a csatornámra.
Alfa Romeo🍀🐍
https://www.youtube.com/user/bbreszkovics
droberto2018-05-20 15:11:28 // 108723
Milyen alkalomból vagytok ilyen csinosak?
droberto2018-05-20 15:10:36 // 108722
Ennek az appnak mi a neve?
droberto2018-05-20 15:09:29 // 108721
Nincs neked valami Alfás szomszédod, akit be tudnál dobni a csomagtartóba, miközbe te reprodukálgatnád a hangot?!?
:)
:)
Smith2018-05-20 14:03:00 // 108720
Blog nincs de leirva is egyszeru.
Lekapod a kozepkonzol anyosules feloli burkolatat. Ott lesz csavar ami fogja a kesztyutartot.
Leveszed az anyosoldali szellozo kifujo burkolatot is (ahol atnyomja a levegot az ajtoba), ezt is csak megfogod es lepattan, ott lesz csavar ami tartja a kesztyutarto folotti diszcsikot, azt csak meghuzod ovatosan es leugrik. Mogotte is lesznek csavarok.
Es mar kint is van.

Smith2018-05-20 13:49:25 // 108719
Amit en hasznalok sokszor azt neked is ajanlom:
Ezzel (vagy valami hasonlo alkalmazassal) szepen megkeresed azt a frekvenciat ahol zorog aztan szepen hatraballagsz es elkezded tapogatni, nyomogatni. Hacsak nem valami olyan okozza a zorgest ami tenyleg csak razos uton jon elo. Vagy keresel olyan zenet amivel elojon a hiba. Bar ez a signal generatoros szerintem jobb.

Dömpi (il dottore)2018-05-20 13:48:04 // 108718
Smith2018-05-20 12:48:40 // 108717
Igen. Határozottan melegebb van azóta, hogy szigeteltem. :D
....
Na jó, viccet félretéve. Vagy placebó, vagy nem (de szerintem nem), úgy érzem sokkal jobb lett. A hangszóró mögé is tettem, hogy ne a nagy fémajtót kongassa szegény. Ha MDF-ből lenne az ajtó, akkor okés, de így...
Egyelőre a hátsó ajtókat csináltam meg, és elégedett vagyok. Ha még az elsők is meglesznek, akkor szerintem még jobb lesz, legalábbis ha ott sincs semmi csillapítás, bár első ajtót még nem szedtem szét. Továbbra is meg kell állapítsam, hogy a 166 ajtaja ehhez képest olyan volt, mintha az egy páncélozott jármű lenne. Komoly zajcsillapítás, fóliákkal spékelve, nehéz, vaskos, levágja a lábad, ha otthagyod és csukódik.

RomeoOne2018-05-20 12:05:39 // 108716
Meg akartam már kérdezni, mert régóta meg van már a jelenség, de mindig elfelejtettem.
Idegesítő zörgések kategória.
Kicsit nehéz beazonosítani, hogy honnan jön, de nekem folyton az az érzésem, hogy a kalaptartó felől jön, ahol a Bose hangszóró is van. Egy fémes zörgést kell elképzelni. Kicsit olyan, mint amikor egy vékony fémlap rezonál.Nyilván bukkanókon lehet hallani, de sokszor nem is jön elő, amikor csak egy-egy úthibán áthajtok, hanem amikor rossz az út és folyton rázza a kasznit, akkor, mintha pont a "jó" tartományban rázkódik ahhoz, hogy zörögjön folyamatosan.
Próbáltam már sokszor kideríteni, hogy honnan jön a hang, de nem jártam teljesen sikerrel. Nekem erősen a kalaptartó a gyanús. De nem egyértelmű. A csomagtartóban, ha ütögetem alulról a hangszórót, akkor van némi fémes zöreje, de nem vagyok benne biztos, hogy az az.
Le is fényképeztem, mert nem tudom, hogy kéne kinéznie, de nekem az az érzésem ,hogy hiányzik onnan valami burkolat. Más berlinások erősítsenek meg, vagy cáfoljanak. Ennek így kell kinéznie, nem kéne még itt is legyen valami filc takaró? Nekem az az érzésem, hogy hiányzik innen valami. A 4. képen is ott az a lyuk a filcen, talán valami patent helye. (Persze, még mindig előfordulhat, hogy tényleg hiányzik innen valami, de nincs köze a zörgéshez)