A kormánymű és bölcső visszaszerelésénél Zoli észrevette, hogy túl nagy a rés a kormánymű és a kaszni között... sajnos hamar kiderítette, hogy onnan hiányzik a tömítő anyag és minden bizonnyal ez okozta a korábbi rozsdásodásokat is a sofőr oldalon, hisz a szélvédőtől pont oda vezeti le az esővizet egy kis cső. Szerencsére Zolinak volt egy darab többrétegű polifómja, amiből tudott vágni egy kb. odaillőt és így remélhetőleg több víz már nem jut be az utastérbe.
A futómű felújításnál, a bölcső kiszereléskor vettük észre, hogy a sofőr oldalánál, a bölcső alatt eléggé korrodált a lemez + a hűtőtartó is leszakadt és a jobb elején is volt egy kis lik. Hál' Istennek drága cimboránk Bluestrain cartárs egy rövid időre kölcsön tudta adni a CO-ját és így ki tudtuk javítani az elporladt részeket.
Már nagyon rossz állapotban volt az első futóművem, így a motor csere alkalmával azt is kicseréltük. A komplett bölcsőt leszereltük, minden lengőkart és a stabilizátor szilenteket, pálcákat, lengéscsillapítókat, rugókat (a régiek el is voltak törve) cseréltünk. Most csodálatosan halk és finom a futómű, megérte! :)
A lengőkarokat az érdi Kovács műhely újította fel.
A motor csere alkalmával kicseréltük a motor hűtőjét is, mert a régi elég rozsdás volt és elég kókány módon volt megtákolva... Szerencsére Petinél az érdi bontóban kaptam egy nagyon szép, újszerű állapotút! Friss fagyállós hűtővízzel feltöltve! :)
A motor csere alkalmával a váltót is kicsit frissítettük Kazes barátommal. Friss olaj, friss hidraulikus kinyomó csapágy, friss szimering, friss kuplung tárcsa szett és friss hidraulika olaj. Bontóból beszereztünk gyári bontott bovden csatlakozást a szétesett helyére és egy hátsó váltótartó bakot a törött helyére.
Sajnos a legutóbbi, a kipufogó leömlő szereléskor elkövettem egy nagy hibát, ugyanis kihúztam a nívópálca tokját a blokkból és a régi beégett tömítés így kimozdult, sőt több darabban kiesett... a helyén, mint kiderült eléggé verte ki az olajat és így kicsit beteg lett a motor... nagyjából hajtókar csapágyas... : (
Vettem egy típus azonos bontott motort. Friss vezérléssel, friss olajjal, friss termosztáttal, friss nívó tömítéssel ment a régi helyére. Motor pöcc-röff, remek, remélem sokáig így is marad! :)
251.400 km
A kipufogó szerelés után elugrottunk a közeli klímáshoz, hogy töltse fel a klímát. Sajnos más bajt diagnosztizált mondván, hogy nem kap áramot a kompresszor... nézzük át.
Átnéztük. Vezetékek jók, áram van, de nem jut el a kompresszorhoz... további keresgélés, csatik, relék átmozgatása és lám, elindult a kompresszor is. Vissza a klímáshoz, aki nagyon rendes fickó és nagyon örült nekünk... hipp-hopp átnézte a rendszert... minden rendben, de nagyon koszos a hűtő... kitakarította és onnan már minden jól működött, mehetett a kellő mennyiségű gáz és jött is a jó hideg levegő a szellőző rácsok mögül... királyság! :)