Ma meglátogattam a gépet. Halad a dolog, lassan ugyan, de nem lehet elkapkodni. Az első képen a már majdnem teljesen behegesztett rész, a második képen a jobb első belső küszöb a szétszedéskor engedett el ennyire. A küszöbök nincsenek olyan rossz állapotban. Kb. jövőhétre készül el, addig még egy látogatás lesz, mielőtt viszik a fényező műhelybe.
Kaptam képeket a jelenlegi helyzetről. Az általam vett fenéklemez sem volt túl jó állapotban, és sajnos pont azok a részek voltak rossz állapotban rajta, amik eredetileg is rohadtak.
Ma leszállítottam a fenéklemezt, amiből majd összelegózzák az autó alját. Érdekes, hogy vannak olyan pontok, ahol rozsdás volt, és elméletileg oda nem igazán juthat be víz vagy más. Plusz vittem egy új rezonátor csövet. Képet majd csak a régivel összevetve teszek fel... szerintem a gyári van fent rajta. Az ülések biztos, hogy voltak már kiszedve, és a vezetőülés alatt is van egy elég vastag és csúnya varrat, ami biztos, hogy nem gyári. Vettem egy új első emblémát is. Ha visszakapom, felteszem.
Hazafelé pedig összefutottam egy Montival. Ezt csak úgy zárójelben. :)
Kb. egy éve vettük észre a szervizben, hogy az autó alja, a küszöbök, a kerékjáratok eléggé rossz állapotban van. Ma jött el az idő, hogy átadtam az autót lakatolásra, és hogy visszaállítsák az alvázat eredeti állapotába. A motorháztetőn is van egy (nem egy) nagyobb rész, ami miatt muszáj újrafújni az egészet, karcok, kavicsfelverődések. A tavalyi AC matrica takarta eddig a nagyobb rozsdafolttá fajult kavicsfelverődést :). Az emelési pontok az külön kategória (6. kép). Szereztem egy komplet fenéklemezt, ha annyira durva lenne a helyzet. A képek beszélnek tovább.
Az egész úgy kezdődött, hogy hétfőn délután lemosattam az autót, mert hiába tetszik nagyon a 156-os fehérben, a só azért más a fényezésen...
A januárban vásárolt alkatrészek egy része ma kerültek beszerelésre:
olaj+szűrő, kipufogó leömlő, termosztát és a hűtővíz feljavítása (-30°C), légzsák hiba és csatlakozó.
A féltengely csukló és az önindító elmaradt. Valószínű, hogy nem a féltengely csukló miatt van a kerregés, kattogás, mert kinyomott kuplungnál elhallgat. Ez akkor lett biztos, amikor kijöttünk a műhelyből és pár erősebb próbakanyar után sem adott semmi hangot, ellenben előjött még egy, vagy egy másik légzsák hiba.
Annyi változott, hogy állóhelyzetben szűnik meg a kattogás kinyomott kuplungnál, menet közben nem.
A féltengelycsuklót egyelőre nem szereltetem be és az önindítót is csak márciusban.
Pár napja feltöltöttem az ablakmosót is, de az ablakig nem jutott belőle. Megnéztük azt is, forró vizet is kapott, de semmi.
Ma (szerda) szétszedtem a szélvédő alatti takarót és kiszedtem a csöveket is, azt a kis elosztó műanyag csövet is, amelyik bal és jobb oldalra vezeti a vizet. Kifújattam levegővel, ezután szépen jött is a víz, de a bal oldalon lévő fejből még mindig semmi. Levágtam egy kicsit a csőből, ami a fejre csatlakozik, mert ott folyt el a víz. Most jobb, de még mindig maradt benne kosz, de már csak akkor szedem szét újra, ha megvettem az újabb takarólemezeket.
km: 204.208
Egy ideje terveztem már, hogy az első helyzetjelzőket lecserélem LED-re. Szerdán meg is vettem kettő darabot, majd az egyiket be is tettem. Nem ég. A visszajelző nem világít, tehát csak félig jó. Aztán ment az ötletelés, hogy hogyan lehetne megcserélni a polaritást maradandó károsodás nélkül.
Ma elmentem egy villanyászhoz, szembesítettem a problémával, nagyon rázta a fejét, hogy kicsi a hely megcserélni a helyzetjelző foglalatához vezető kábeleket; mert máshogy nem nagyon lehetett működésre bírni az ledeket. Így hát szétvágta a vezetékeket és kicsit hosszabbra is hagyta, majd betettük a ledeket és most jó.
A vicc az egészben az, hogy ugyanilyen led, ugyanilyen autó, és nincs megfordítva benne a polaritás.
Érdekesség: csak gyújtással világít a hibavisszajelző, de ha jár a motor, már nem. Fénykürtre is fel-fel villan, de nem mindig.
Ma négy éve, hogy ilyen tájban ültem bele először, hogy már az enyém. Ezután pedig az első közös utunk következett, hazafelé. Még aznap egy eléggé izgalmas út is várt ránk: Dunakeszire mentünk, és akkora köd volt, hogy egyesben, alapjáraton haladva is alig lehetett látni valamit. Szó szerint vakon vezettem.
Az élmény és a szeretet azóta is megvan, és mindent megteszek, hogy meg is maradjon. Megkap mindent, amit csak kell, néha olyat is, ami nem.
Ma elvittem szervizbe az autót, a következőket kell cserélni:
bal-jobb segédlengőkar
stabilizátorrúd
bal féltengely csukló
kipufogó leömlő
jobb hátsó hosszkitámasztó
szelepfedéltömítés
önindító (bendix)
km: 203.027
Tegnap ismét szembesültem azzal, hogy az ablakmosó eléggé szar állapotban van. A bal oldali spriccelő 4 helyett egy sugárban, a jobb oldali 3 sugárban nyomatja a vizet. A dolog pikantériája persze, hogy ami velem szemben van, az egy sugárban, de nem a szélvédőre, hanem szépen az autó fölött átköpi, a hátsó ablakra, vagy nagyobb sebességnél a mögöttem jövőére.
Ma szétszedtem az egész cuccot, a szélvédő alján lévő burkolat eszméletlen rossz állapotban van: a csavarok lötyögnek a két szélén, a patentok közül egy törött (persze a balos, ami még rásegít, hogy följebb nyomja a vizet). Maga az ablaktörlőt tartó valami, amire rá kell nyomi a lapátot, eléggé kopottak a fogak. Valószínű, hogy ezért akad el néha (gyakran).
Kiszedtem a spriccelőket, kompresszorral kifújattam belőle az összes mocskot, most 8 sugár mossa a szélvédő közepét. Azért kicsit idegesítő, hogy egy csomó dolgot szét kell szedni egy ilyen kis szarhoz. Kettőhöz.
Ma lecseréltettem a nyári gumikat a télire. A négy felniből kettőt kellett centírozni, abból az egyik a jobb első. Kész lett, fizettem, indulás haza; és akkor valami eszméletlen kopogás jön a nobb első kerél felöl. Visszamentem, "belelóg a súly"... csere kisebbre. Most már nem lóg bele, csak akkor, ha teljesen elforgarom a kormányt, valamihez még mindig hozzáér. Holnap megnézem, hogy mihez és kiderül, mi lesz a sorsa.