Tagok >> Piritu - 1.000.000 >> Spider / GTV 2.0 TS PHuBi >> Blog
- Típus:Spider / GTV 2.0 TS PHuBi
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2002
- Színe:Fekete metál
Ahogy már korábban is, most is a 0. napon érkeztünk.
Zselével valahol útközben találkoztunk és ettünk egy lángost Mátraházán.
Estére előkerült a "Nyeretlen négyes" és szokásunkhoz híven gyorsan telt az idő.
Szombaton egymás után indultunk. Ki erre, ki arra. Fornitore kettővel előttünk indult így egyfelé mentünk. Többször is találkoztunk.
A lényeg: mi most se nyertünk, a 33. hely lett a miénk.
Ellenben már nem vagyunk "Nyeretlen négyes".
Zselé elhozott 3 díjat is:
- a legpontosabb szintidő (20 másodperccel tértek csak el a 4 óra 57 perctől. Mint később kiderült Giuseppe is ennyivel tért el. Ő később kapta meg az elismerést.),
- Spider kategória 1. hely,
- abszolút 2. hely.
Este ezt - szokás szerint - megünnepeltük és döntöttünk a tavaszi nyitó tali részleteiről.
Maga a Rally hozta a szokásos színvonalat. Szép helyen lakunk, szép helyeken jártunk, sok érdekes dolgot tanultunk.
Köszönet a szervezőknek. Jövőre is jövünk!









Tavaly amikor összeraktam a motort indításkor kettő hidrotőke ugyan csak megizzasztott. Akkor úgy tűnt hogy megoldódott a helyzet.
Nos nem :-(
Először csak hosszabb állás után, majd már rövid után is képes megszólalni a szíjfeszítő. A Selenia reggelén is így volt, pedig előtte nap majd 350 km-t mentünk.
Felhívtam Erhardot hogy szerezzen egy gyári szettet, ha megyek a Seleniára beugrok érte, az új boltját még úgyse láttam.
A terv az hogy az agyonrángatott szettet a két hidrotőkével együtt lecserélem.
Kezdem a legfontosabbal: GYÁRI SZETT NINCS! Ami még van itt-ott az minimum 5 éves, a szíjat 5 év után le kell cserélni, vagyis nem érdemes felrakni se...
Szóval hozott két olasz hidrotőkét, és egy szettet Dyco szíjjal.
A feszítő román, a görgő NSK.





A történet ott ért véget, hogy Márk nekem adta a kicserélt jobbos emelőből a motort.
Ma megvizslattam a szerzeményt...
Elsőre összehasonlítottam az enyémmel mert Giovanninál sose lehet tudni. Olyan mint az enyém.
Első gondolatom az volt hogy akkor ez mehet a helyére így ahogy van. Viszont nem hagyott nyugodni hogy milyen lehet a belseje.
Szétkaptam és meglepődtem. Szarabbul néz ki mint az enyém! Az egész belseje szétrohadva. Azaz mégse, kettő rozsdamente alkatrész van benne egyedül, a két rugó!!! (6.kép)
Innentől már egyértelmű volt a dolog. A sajátom belsejét kipucoltam, lefestettem majd összeraktam a két tuti rugóval.
Van egy tuti motorom, már csak össze kell rakni a nyomtatott fogaskerékkel, de az már egy másik projekt lesz...









Úgy néz ki hogy összeállt az idei Nagy Túra útvonala.
Pár sarokpontból indult a tervezés:
- Franciaország legnagyobb alpesi útvonala: Route des Grandes Alpes (Sok hágóján már jártunk, de most három napot rászánva végigmegyünk. A kezdőponttól a végpontig.)
- Sanremo (Itt már kétszer jártunk és nagyon bejött a környék)
- Seborga
- Monaco
Az első tervet január 2-án mentettem el, mára már Rev 23-nál tart:
- 3.300 km,
- 52 óra kocsikázás,
- 37 hágó,
- 6 szállás lefoglalva. Jobb helyek keresése folyamatosan, de úgy néz ki hogy elsőre jókat találtam.
Utána néztem, most se fogunk találkozni a Tuor de France biciklistáival.

Km óra állás: 111.805 km
Együtt megtett út: 56.305 km
Együtt töltött idő: 2.816 nap
Tankolt üzemanyag: 4.535,38 liter (ebből 57,36 liter a vásárláskori teletank)
Átlagfogyasztás: 7,62 liter/100 km
Átlagos benzinköltség: 39,50 Ft/km
Napi átlagos futás: 19,99 km/nap
A múltkor megállt az ablakemelő és motorcsere lett a vége...
Márk nemrég cserélte az ablakemelőjét és ma megkaptam tőle a motort. Millió köszönet érte!
Van fogaskerekem is, talán eljutok oda hogy összerakjam az eredeti balos ablakemelőmet, amiben megolvadt a próbaként nyomtatott fogaskerék 2022-ben...
Jó lenne az idei Sanremo-i látogatásunkat az eredeti cuccal megtenni...
Egyúttal elvitte a volt motorjáról a kartert és kettő - immáron jó nyomtatott fogaskereket is az ablakemelőhöz. Most nézem hogy már bő 4 éve őrzöm a kartert - mintha tegnap lett volna hogy szétszedtem...
Mára beszéltük meg az évnyitót amit bográcsozással indítottunk. Mindenki hozott valamit.
Két - majdnem OFF - Fiat is jött. Egy Barchetta és egy Spider.
Reggel 9-re odaértem hogy foglaljam a helyet. A többiek sorban érkeztek.
Csatlakozott Kristyion is a csapathoz. Természetesen jól megvizsgáltuk az autóját :-)
Ő is jön a Seleniára úgyhogy ott is bővül a csapat :-)
Főztünk, beszélgettünk, Fiatot mustráltunk, ettünk és kitöltöttük a totókat. A Spider totó nyertesét villámkérdéssel kellett eldönteni. Zselé vitte el a felajánlott szinte null km-es légszűrőt. Köszönet a felajánlónak, Fornitore-nak!
Utána útra keltünk és egy veszprémi megállóval megszakítva (itt Zseléék elköszöntek) elmentünk az immár kihagyhatatlan Ötvös Csöpi emlékpontra.
Innen szétszéledtünk...
266 km-t mentem ma, jó buli volt!
Köszönet mindenkinek aki eljött!












Már PHuBi vételekor volt egy csúnya kavicsfelverődés a szélvédőn, de a műszakin azt mondták hogy őket nem érdekli mert nincs a látómezőben és javítva is van. Egy Alfás matrica takarja. Egy másik kisebb javított viszont mágnesként vonzza a tekintetemet. A sok-sok apró pöttyről nem is beszélve. Szóval már régóta keresgélek.
A múlt héten Zselé talált magának egyet. Gyorsan megkértem hogy nekem is vegyen egyet. Így is lett.
Ma elmentem érte.
A jövő téli projekt az optika lesz. Szélvédő, bőrbelső esetleg egy fekete metál fólia...





Szóval elindultunk.
Badacsonynál értük el a partot. A 71-esen gurultunk békésen, aztán egy idő után vége szakadt a békének. Találkoztunk a Balaton maratonnal. Tengernyi dugó, araszolás, anyázás, rendőr, össze-vissza parkoló autó, stb. Mögöttünk volt egy karambol is, mert a bömbis nagyon sietett és nem zavarta hogy előtte újra megáll a sor. Jó nagy csattanás volt pedig nem sokat mentünk előre, azt is lassan.
Aztán Giuseppe jött szembe motorral, de a dugó miatt nem tudtunk beszélni.
Így esett hogy megkajáltunk Füreden a Halászkertben és haza indultunk.
A tegnapi ébresztés óta 300 km-t mentünk :-)

