Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Caorle - két nap a strand-étterem-fagyizó háromszögben.
Közben a Pók egy fedett parkolóban pihent.

A hegyeket hátra hagyva a tenger felé vettük az irányt. Cél: Caorle. Az útvonalról csak annyit, hogy a lehető legkacskaringósabbat választottuk. Nem csalódtunk. A negyedik képen érdemes megnézni, hogy a trakesz szélvédője milyen fincsin van tisztán tartva.
Első megálló egy 262 méter magas völgyzáró gát volt: Diga del Vajon (kép) A gátat 1960-ban építették. 1963-ban viszont belecsúszott a hegyoldal a felduzzasztott vízbe, és pár falunak annyi lett. Azóta nincs benne víz. A 487 gyermekáldozat mindegyikének egy kis zászló állít emléket.
A következő megálló egy híres San Baldo átjáró, és a hozzá kapcsolódó szerpentin. Ilyet még sosem láttam. A szerpentinhez tartozó visszafordító kanyarok a sziklába vájt alagútban vannak. Nincs messze az Adriától, kis kitérővel elérhető. Ajánlom mindenkinek.

Hochalpenstrasse...
...ezt mindenkinek látni kell!
43 km szerpentin, hatalmas szintkülönbségek, csodás táj, kiváló burkolat (ezen a mediterrán vidéken valahogy nem fagy fel), kiépített parkolók, kilátóhelyek, éttermek, shoppok. Ideális túra.
Ma "visszafelé", a déli végétől indulva tettük meg. Természetesen oda-vissza, mert a szállás is a déli végén volt.
1. kép: A déli kapu, 33 Euró egy futam. Szerencsére a szállással ingyenes belépőt kaptunk. Maga az élmény megér ennyit.
2. kép: valahol felfelé,
3. kép: a drótkötél pálya felső vége. Sajnos nem működött, mert éppen szünnap volt. Heiligenblut-ig megy,
4. kép: magyar motoros csoporttal futottunk össze, később többször is,
5. kép: 2.000 méter felett még lehet hógolyózni,
6. kép: valahol a Hochtor felé,
7. kép: a legmagasabb pont, Hochtor. 2.504 méterrel a tengerszint felett.
8. kép: valahol a két hágó között,
9. kép: a második hágó parkolója. 2.428 méteren,
10. kép: a legmagasabb úton elérhető pont, Edelweissspitze - 2.571 méter
11. kép: látkép az útról,
12. kép: egy kilátóban - valahol

Kaland, kaland hátán...
Némi szerpentinezés után beparkoltunk egy fa alá a Pókkal, és némi hegyi túra után megérkeztünk az aranymosó helyre. Kaptunk elegáns sárga gumicsizmát, lapátot, és aranymosó tálat. Megmutatták a technológiát, aztán próbálkozhatott mindenki kedvére. Az egyik legnagyobb buli, amin eddig részt vettem. Most már elhiszem, hogy miért indultak emberek Alaszkába anno...
Természetesen találtunk aranyat is, de ebből meggazdagodni elég nehéz lenne...
Ebédelni elmentünk Heiligenblut-ba.

Ebéd után nekiindultunk a Hochalpenstrasse-nak, de ez már külön blogot érdemel...

A mai nap a Grossglocknerről szólt.
Reggel némi szerpentinezés után megérkeztünk a gleccser parkolójához, ami egy négy szintes parkolóház. Természetesen van étterem (kettő is), és rengeteg kiállítás is. Többek közt egy autókiállítás is.
A gleccser 1960-as szintjére drótkötélen mozgó vasút visz le (7. kép). Onnan gyalog lehet lemenni a 2010-es szintig (8. kép). A szintkülönbség kb 400 méter. Onnan már nem ajánlott a tovább menetel, mert már jégen kell menni.
Az épületkomplexum mögött indul az alagutakat is magába foglaló túraútvonal. A kilátás hihetetlen.

Szigorúan kacskaringós utakon elindultunk a következő állomáshoz, a túra legmagasabb pontja felé. Cél a 2.500 méter magas Hochalpenstrasse!
Első pihenőnk egy fizetős szerpentin tetején 1.384 méteren volt, a Steinplatte egyik részén. Innen némi hegyi túrával értük el a feljebb lévő pihenőt, ahol megebédeltünk.
A következő megálló Zell am See. Itt egy vidám fesztiválba csöppentünk. Érdekes volt a felvonulás. Magunkhoz vettünk egy kis fagyit, és tovább indultunk.
A magashegyi szerpentint ma "csak" megmásztuk, mert a szállás (Tauernalm) a túlsó végén van.
Maga az út 47,8 km hosszú, és két hágó van rajta. Az egyik 2.428 méteren van, és egyszerűen csak CÉL-nak hívják. A másik a "Hochtor"-nak nevezett alagút, mi 2.504 méteren van. A szakasz fizetős, a belépő 33 Euro. Minden további nap még 10 Euro. A szállást már eleve azért választottam, mert jár hozzá egy ingyenes belépő a szakaszra.

A nap élményeihez hozzá tartozik:
A Hochalpenstrasse több helyén is hatalmas plakátok hívják fel a motorosok figyelmét, hogy nem versenypályán vannak, vezessenek normális ember módjára. A harmadik kanyar után már ott is volt az első motoros, aki az úton feküdt. Láthatóan a mentőt várták. A motorostársai próbálták figyelmeztetni a közlekedőket. Ha jól vettem ki a szitut, motoros egy kicsit szűken előzött egy autót, és a bal elejét eltalálta. A kocsi meg fellökte.
Szóval ennyit a táblákról...

A nap egy kiadás fürdéssel kezdődött Salzburgban. Csilli-villi lett a Pók, egészen a város túlsó széléig. Sógoréknál ugyanis divat felmosni az utat egy javítás után. Mi meg persze arra mentünk. A sárgás lé szépen mutat a feketén, a mosás (11Euróért) élt 3 km-t :-(
A Chimsee partján hajóra szálltunk, és ellátogattunk a nagyobbik szigetre, a Férfi szigetre (Herreninsel). Ide építette volna König Ludwigs II. (Neuschwanschtein építője) a Bajor Versailles-t. A francia kastély mását. Egy része el is készült. Hihetetlen látvány az elkészült, dúsan díszített, aranyozott termekből átmenni a csupasz téglafalúakba.
Hajóval visszamentünk a Nők szigetére (Fraueninsel), ahol egy zárda működött régen.
Búcsút intve a szigettől elindultunk hazafelé. A szállástól pár km-re - a szűk, de annál jobb minőségű - kertek alatti út mellett érdekes dolgot találtunk. Egy boltív a patak felett. A boltív a két háború közt tervezett, és elkezdett autópálya hídja lett volna a patak felett. Aztán félbeszakadt az építkezés. Az új pályát, a háború után kb. 2 km-el odébb építették. Érdekes volt látni.
200 km nyitott tetős kocsikázás után érkeztünk vissza a szállásra. Furcsa mód, kátyúval, úthibával nem találkoztunk, pedig csak mellékutakon jártunk.
Csodálatos nap volt.

A mai nap kötetlen csavargással telt Salzburgban. Felszálltunk a "Hopp on, hopp off" járatra (sárga busz) és ha valami megtetszett leszálltunk és megnéztük.
A Póknak csak 45 km oda-vissza szerepe volt. Napközben a Helbrunn-i kastély parkolójában pihent.

A mai program a szomszédos Attersee volt.
Megtettük mind a két hajókört, és kocsival is megkerültük a szigetet.
Csodaszép vidék!
Azt viszont nagyon nem értem, hogy hogyan lehet az, hogy itt nincsenek kátyúk, és nem ráznak az utak.

Ma 450 km út várt ránk, a lehető legzegzugosabb útvonalon.
Mariazell-ben tartottunk egy kis szünetet.
Osztrák sógoraink nem nagyon cicóztak a hegyi utak építésekor. A szerpentinek helyett hosszú és meredek emelkedőket építettek. Volt 17%-os is! Hármasban nem pörgött ki a motor.
Végül is hatalmasat kocsikáztunk!

A 450 km után, amiből bő 300 km kemény hegyi etap volt, nagyon komoly meglepetés ért a célállomáson. (Kemény hegyi etapon nem csak szerpentint. hanem 13-14-17%-os emelkedőket és lejtőket értek, sokszor km-eken keresztül.)

Nem csak a első kerekeken volt fékpor, hanem hátul is!
Ilyet még sose láttam! Nem csak egy kicsit, hanem úgy rendesen, mint elől.
A féktárcsa szép fényesre kopva, ugyancsak mint elöl.
Ezek szerint a fékerő szabályozó megtette a hatását. Végre fognak a hátsó fékek is.
Mondjuk a kocsi viselkedésén is erősen érezni. Nem bukik akkorát fékezéskor az orrára, kanyarban pedig sokkal stabilabb fékezés közben.
Szóval király lett!!

Javaslom minden GTV/Spider tulajnak, ha a hátsó tárcsa nem egyenletesen kopik, hogy cseréje ki.