Tagok >> Piritu - 1.000.000 >> Blog
Következő német utamon kaptam lencsevégre a cég parkolójában.
:-)))

A munkám újra útra szólított.
Az első két kép útközben, a harmadik az anyavállalat előtt, a negyedik a kedvenc szállodámnál készült.




Ma csomagot hozott a mikulás Tapolcán és a szélvédőre tette.
Felhívtam az illetékeseket hogy ezt komolyan gondolták-e, mert tudtommal egy tábla hatálya a táblától kezdődik. Megnézték a saját fényképüket és visszahívtak, hogy tépjem el a csomagot.
Pár hét múlva a tábla előrébb került...


Ismét a németeknél. A mai meló utáni program a Duna forrásának meglátogatása volt.





Ma hivatalosan is beköltöztünk az új házba. Az Alfi elfoglalta a helyét, ahol eddig építési cuccok voltak.


Ma először mentünk el a vállalat német telephelyére. Kb. 1000 km az út, persze még a bejáratás miatt kímélő üzemmódban.
A tempomat királyság! Ez volt az első olyan utam, ahol nem kellett megállni, mert elzsibbadt a jobb lábam az autópályán!


Elmentünk egyet kocsikázni a családdal, belakás volt a cél, azt hiszem sikerült...




Ma hazahoztam a kereskedésből, a fekete 146-ot beadtam, az volt a beugró.




Km óra állás: 189.352 km
Együtt megtett út: 181.550 km
Együtt töltött idő: 1.442 nap
Tankolt üzemanyag: 14.636,47liter (ebből 46,50 liter a vásárláskori teletank)
Összes üzemanyagköltség: 3.472.760 Ft
Átlagfogyasztás: 8,04 liter/100 km
Átlagos benzinköltség: 19,08 Ft/km
Napi átlagos futás: 125,9 km/nap

2
1242
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Forma-1
- Zenebutik
- Csevegés (Á la Alfa Rom...
- Tonale
- Spider
- Filmek
- Coffee - Minden ami kávé
- Oldtimer, youngtimer
- Retrovízió - A '70-es, ...
Tagok
Új tagjaink
- Kaccsa
- ramirez001
- “ Kevin “
- Rókus
- benebp
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas


