Régóta tervezgettem már, hogy ellátogatok egy pályanapra a Q-val egy olyan pályára, ahol ki lehet autózni. Eddig csak a Hungaroring volt belföldi opció, de régi F1-es pályánk nem keltett bennem csillapíthatatlan vágyat. Így, mikor tudomást szereztem a BPC átadásáról, felcsillant a szemem.
Ahogy elkezdtem utánanézni és egyre többet tudtam meg a pályáról, éreztem, hogy erre az aszfaltcsíkra mindenképp fel akarok hajtani. Nem meglepő tehát, hogy amikor 2 héttel az esemény előtt tudomást szereztem arról, hogy a megtartják a pálya első nyílt napját, rövid teketóriázás után befizettem rá.
Amit a pályáról tudni érdemes, hogy majdnem olyan hosszú, mint a Hungaroring (4115 m vs. 4381 m), a pálya átlagos szélessége viszont nagyobb és a vonalvezetése is izgalmasabb versenyre ad lehetőséget, több egyenessel és gyorsabb ívekkel. A pálya gyakorlatilag alkalmassá tehető lenne Formula 1 versenyek befogadására is, az aszfaltcsík ennek megfelel. Egy ilyen licenszhez azonban még sok egyéb szabálynak is meg kéne felelni és nem mellesleg rengeteget kéne érte fizetniük. De ez az én szempontomból nem volt releváns, örültem, hogy megépült egy ilyen szintű versenypálya tőlem kevesebb, mint 100 km-es távolságra.
A nyílt nap hírére nem csak én, de a Giulia Q-s csoportban is sokan felkapták a fejüket, így csakhamar lettünk onnan 4-en is. Csatlakozott még egy ismerős a Giulia Veloce-jével, tehát 5 autóval érkeztünk. 20 perces etapokra lehetett befizetni és lehetett választani délelőtti és délutáni alkalom között. A délelőttire vettünk jegyet, hogy szabad maradjon a délután, akár még egy strandolás is beleférjen a Balatonban. Rövid levelezés után sikerült leszervezni, hogy egy csoportba kerüljünk mindannyian. Egész héten napsütéses jó időt jósolt az időjárás jelentés, így biztos voltam benne, hogy ez egy jó élmény lesz.
Azonban szombat reggel 7-kor arra keltem, hogy esik az eső. Egyből ránéztem az időjárás előrejelzésre. Sajnos tévedtek a meteorológusok, bizony zuhog az eső itt is és a felhők épp a Balaton felé tartanak.
A kedvem is egyből olyan felhős lett, mint az időjárás, mivel az autón a hátsó abroncsok profilmélysége már a kopásjelző közelébe ért és hiába rendeltem be az új gumikat, azok nem érkeztek meg péntekre, ahogy ígérték. Ezek az autóra homologizált Pirelli P Zero Corsa-k pedig normál profilmélységgel sem brillíroznak az esőben, ebben az állapotban pedig szinte használhatatlanok. Így biztos voltam benne, hogy nem hajtok fel a pályára, mert rendes tempó helyett csak gurulgatni tudnék, valamint a casco-m sem érvényes versenypályán történő kár esetén, aminek így még fokozottabb lenne az esélye.
Már-már úgy voltam, hogy így el sem indulok, de ha már megvettem a jegyet, akkor legalább nézzük meg, hátha nem lesz ott olyan rossz a helyzet. Odafelé úton csak az aggodalmam fokozódott, pontosabban a bizonyosságom, hogy ebből ma semmilyen pályázás nem lesz számomra. Végig zuhogott az eső, egyre fokozódó intenzitással. Az autó fara már a közúti sebességhatárok környékén is meg-megúszott, szóval 70-80-al tudtam csak haladni.
10:30-kor kezdett volna eredetileg a csoportunk, én pedig 10 óra után 10 perccel értem a helyszínre. A regisztrációs sátornál gyorsan megkérdeztem, át lehet-e tetetni az időpontot délutánra - folyamatosan néztem az időjárást, délutánra már napsütést ígért - mert ilyen vizes pályára nem tudok felhajtani. Szerencsére minden probléma nélkül át tudták tenni az időpontot 14:30-ra, így egyből megkönnyebbültem, nem hiúsul meg a tervezett pályázás. 5 autós csapatunkból 2-en velem együtt átkérték magukat erre az időpontra, a másik két tagunk viszont maradt az eredeti beosztásnál vizes pálya mellett is.
A köztes időben megnéztük a pálya széléről a csoportot, amiben eredetileg is mentünk volna. Konstatáltam, hogy helyesen döntöttem. Vízfalat húztak a száguldó autók, egyáltalán nem lett volna biztonságos felhajtanom. Körbenéztünk a parkolóban is, nem sokakat ijesztett el az eső. Rengeteg Porsche volt, szerintem a megjelent autók kb. harmadát ők tették ki. Az olasz vonal főleg Alfákból állt, bár 1-2 Maserati is felbukkant, valamint volt egy pályára épített Lamborghini Huracan is. Ferrarit viszont egyet sem láttam.
Délután fél 3-ra eltűntek a felhők és a pálya is teljesen felszáradt, volt kb. 30 °C, optimálisak voltak a körülmények. Néhányszor be kellett inteni a piros zászlót, ami miatt az időpontunk eltolódott majdnem 3 órára. 14:50 körül viszont felsorakoztunk a boxutcában, majd rövidesen elindították a körünket. Előtte elhelyeztem az autóban egy GoPro-t, aminek a felvételéből készítettem egy videót. Link a bejegyzés végén.
Az első körben igyekeztem óvatosabban haladni, de így is kicsit lendületesebben haladtam, mint amit közúton dinamikusnak nevezünk. Az autó menetmód kapcsolóját D-be (Dynamic) tettem, ez a "polgári" fokozatok között a legagresszívabb. Még itt is be van kapcsolva minden védelmi rendszere az autónak (menetstabilizátor, vészfékező rendszer, stb.), de már jóval közvetlenebbül adja le a teljesítményt és a váltóprogram is olyan fordulaton tartja a motort, hogy minden pillanatban nagy nyomaték álljon rendelkezésre.
2 kör után már kezdett megjönni az önbizalmam, az autó tapadt, az aszfalt kiváló volt, a pálya vonalvezetése szintén tetszett. Ekkor határoztam el, hogy a menetmód kapcsolót átteszem R-be. Ez a Race rövidítése. Az autó ekkor minden segédrendszert kikapcsol, megjelenik egy figyelmeztetés a műszerfalon, aminek az a lényege, hogy "ésszel, mert itt már csak magadra számíthatsz és semmi nem fog megmenteni, hogy ha későn jössz rá, hogy ez nem adja ki". Az autó egy 510 lóerős gokarttá változik, a teljes 600 Nm nyomatékot a hátsó tengelyre leadva. Még a Jóisten is elfordítja orcáját terólad.
Fokozatosan kezdtem egyre jobban hajtani a gépet, folyamatosan a farára figyelve, nehogy egy gyors íven, 160 körül kezdjen el megelőzni a segge. Kissé engem is meglepett, de ilyen száraz, meleg időben még mindig tökéletesen működtek a hátsó Pirelli-k is. Érdekes abroncs ez egyébként. Jogilag nem semi-slick, de azért elég közel van hozzá. Vízen nem működik, 15 °C fok alatt nem működik, de szárazon, meleg időben verhetetlen. Viszonylag szűk az a paraméter tartomány, amiben jól használható, de akkor nagyon jó! És megnyugodtam, hogy ezt még minimális profilmélységgel is tudja.
Ahogy belejöttem, egyre jobban nyomtam neki. Végül 8 kört tettem meg, ami közel 33 km. A fara végig stabil volt. Viszont az elejét kezdte egy kicsit tolni egy idő után. Vagy én kezdtem már túl nagy sebességgel belemenni az ívekbe vagy az első gumik kezdtek túlmelegedni, valószínűleg is-is. Az autót karbon-kerámia fékekkel rendeltem, így a fékek kímélésére nem kellett úgy figyelnem, mint a vasfékeseknek. Fékerő vesztésről így a megtett körök alatt szó sem volt.
Természetesen ez csak ilyen első pályanapos ismerkedés, élvezkedés volt. Ideális ívek, degresszív fékezés, optimális kanyarkigyorsítás és hasonló, pályaautózásnál fontos dolgokat legfeljebb próbáltam megvalósítani, de inkább csak a vezetésre meg az autó viselkedésére koncentráltam.
Videó: Balaton Park Circuit with an Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio (MY21)
100 18 1m3 2.0 20000 200000 200k 20k 222222 30000 30k 3d 458 50 5w30 ablaktörlő abroncs ac ac21 ac23 aerotwin ajtó ajtóhatároló akksi akku akkumulátor alfacity alfisti ali aliexpress alpenstrasse alu alumínium amore android antenna atr autoglym autópálya autózás állítás ápolás ápoló b backstage bak bakony balaton balatonpark baranya beállítás benzin betét bírság bixenon biztonsági blue&me bluetooth bono bőr bőrözés bosch brembo büntetés burkolat bye c-tek camber caster ceramic ceramicpro charger chip classico corsa coverwise csapágy csavar csepptöltő csere cső csörgő defekt diesel dinamit dino díszítés dob dobbetét doblemez dőlés dot ecu egr egyéni eladás eladva ellenőrző elm elm327
>> EseményAlfa Giulia Quadrifoglio // 2023-08-19