Budapestre rendeltem a téli abroncsaim, így haza kellett azokat hoznom. Mivel 2 db nem fér be a csomagtartóba, a hátsó üléseket le kellett döntenem. A probléma akkor kezdődött, mikor kipakoltam és vissza akartam hajtani a háttámlákat. Csak a jobb oldali, rövidebb hátlapot sikerült, a hosszabbat (bal oldali és közép egyben) nem tudtam visszahajtani, mert a középső biztonsági öv fogta és nem engedett.
A probléma egyébként triviális volt. Annyi, hogy az a műanyag gomb, ami van a biztonsági övön, lepattant és ezért, mikor ledöntöttem, engedte teljesen visszacsévélni az övet. Viszont, a szerkezet úgy van kialakítva, hogy ha nem függőlegesen áll (azaz háttámla normál állásban), akkor blokkol, tehát az övet nem lehet kihúzni. Így szépen megfogta ott lent.
A javítás azonban nagy szívás volt, szét kellett borítani hátul mindent, háttámlát szétszedni, ülőlapot felvenni... El is tört az egyik bolha, amit majd pótolnak.
A szerelő visszaragasztotta a műanyag gombot és összerakott mindent. Azonban több órájába telt a dolog, ami 5 ezer forintos óradíj mellett nem csalt mosolyt az arcomra. De most már legalább jó.
Az 1-2. képen látható az említett műanyag gomb, a 3.-on pedig, hogy mennyire kell lazának lennie a háttámla előre döntött állapotában a középső biztonsági övnek.
100 18 1m3 2.0 20000 200000 200k 20k 222222 30000 30k 3d 458 50 5w30 ablaktörlő abroncs ac ac21 ac23 aerotwin ajtó ajtóhatároló akksi akku akkumulátor alfacity alfisti ali aliexpress alpenstrasse alu alumínium amore android antenna atr autoglym autópálya autózás állítás ápolás ápoló b backstage bak bakony balaton balatonpark baranya beállítás benzin betét bírság bixenon biztonsági blue&me bluetooth bono bőr bőrözés bosch brembo büntetés burkolat bye c-tek camber caster ceramic ceramicpro charger chip classico corsa coverwise csapágy csavar csepptöltő csere cső csörgő defekt diesel dinamit dino díszítés dob dobbetét doblemez dőlés dot ecu egr egyéni eladás eladva ellenőrző elm elm327
>> SzervizAlfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2018-11-22