Az autón téli gumik voltak, mikor megvettem, nyári szett nem volt hozzá. Így egy felső közép kategóriás szettet akartam nézni hozzá. Mivel a gyári mérete a 17-es felnihez 225/50 R17, ezért szívtam kicsit a fogam, mert 17 colos 225-ös gumi standard oldalmagassága a 45, az 50-esnek így majd egy 10-essel többe kerül darabja.
Kicsit vacilláltam, hogy az a kis csalás, amit a 45-ös gumi okozna, még nem vészes, és azt kéne venni, de aztán megembereltem magam és berendeltem 4-et a Hankook Ventus V12 evo2 50-es méretéből, összesen 139963 HUF-ért. Friss 0116 DOT-os gumikat kaptam.
Amikor elvittem a gumishoz, ő egyből azt mondta, hogy nem ezt a mintát kellett volna vennem, mert ez sportkocsikra való gumi, 10%-al kevesebbet fog bírni. Igazából Hankookból ez volt a méretben a legolcsóbb az Automaxnál, ezért vettem. 10% meg olyan 4000 km, ha 40ezret tud majd futni. Üsse kavics.
A felnire áthúzás, centrír és felszerelés a téli gumik betárolásával együtt 12ezer volt, így jött ki a végösszeg.
Update: A Michelin gumi összehasonlítója alapján egyébként a kategóriáján belül kimondottan jónak mondható a gumi kopás szempontjából (3. kép)
Update2: 2017 januárban eladtam az egy szezont futott nyáriakat, 18"-asra váltás miatt, 85 ezer Ft-ért. (Költségekből levonva)
100 18 1m3 2.0 20000 200000 200k 20k 222222 30000 30k 3d 458 50 5w30 ablaktörlő abroncs ac ac21 ac23 aerotwin ajtó ajtóhatároló akksi akku akkumulátor alfacity alfisti ali aliexpress alpenstrasse alu alumínium amore android antenna atr autoglym autópálya autózás állítás ápolás ápoló b backstage bak bakony balaton balatonpark baranya beállítás benzin betét bírság bixenon biztonsági blue&me bluetooth bono bőr bőrözés bosch brembo büntetés burkolat bye c-tek camber caster ceramic ceramicpro charger chip classico corsa coverwise csapágy csavar csepptöltő csere cső csörgő defekt diesel dinamit dino díszítés dob dobbetét doblemez dőlés dot ecu egr egyéni eladás eladva ellenőrző elm elm327
>> SzervizAlfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2016-04-14