Blog >> 146
Egy újabb típusbetegség utolért. Vagyis már üldöz vagy két éve, de kibekkeltem. Már két éve nyáron is és tavaly is figyeltem, hogy autópályán emelkedőn melegszik a vas, ha kint nagy a meleg. Na ez mostanra jutott el oda, hogy a minap Budapestről hazafelé választhattam a klíma és a belsősáv közt. Ha nyomtam neki és klímáztam, már kúszott is a 100-as pöcökre a vízhőfok.
Erhard szerzett nekem gyorsan olcsón hűtőt, remélem tartós is lesz, vagy legalább pár évet kibír.
Tegnap délelőtt ki is cseréltük, némileg segédkeztem a dologban, mert egyrészt ketten könnyebb, másrészt a lámpák már nem mindenhol gyári módon rögzülnek, hála a porrá rohadó lámpatartó tőcsavaroknak. Szóval a lámpákat én szereltem vissza, már tudom hova kell alátét, mi hova megy, hogy szépen álljon végül.
A hűtőcserét végül megúsztuk úgy, hogy nem vettük le a lököst. Nem hittem benne, de ketten összehozható, csak kicsit nőgyógyász meló.
Közben a közeli bontóból hatalmas mázli, de sikerült gyári rögzítőpatentokat szerezni, így a szétszedéskor elporladt darabokat rögtön cseréltük is. Kicsit fájlalom, hogy a kézifék gombot nem adta a csóka, azt mondja csak komplett kézifékkel együtt. Hát jó, majd lesz.
Mikor nézegettem a hűtőket, gondolkoztam azon, hogy vajon a réz hűtő nem jobb e. Drágán, de van ilyen. Végül olcsón lett alu hűtő, és egyelőre nem bánom. Ugyanis ami kijött, az pont az a drága Valeo rézhűtő volt. Valójában 5 év élettartammal, amit én 7-re kihúztam. Merthogy 7 éve új hűtőkkel vettem az autót.
A szép gyári motorháztető megérdemelte hogy beállítsam amennyire lehet. Mint kiderült, az az autó 80e-t se futott amiről elhoztam.Kedvem lenne az egész elejét elhozni. Nade ennyire nem kéne ezt erőltetni...
Az illeszkedés látványosan jobb, de itt-ott elállt még mindig, és a baloldali fényszóró alatt sem illeszkedett a hűtőmaszk műanyag. Úgyhogy kevés szabadidőmben kipakoltam a szerszámokat, vittem mérőszalagot és tolómérőt és nekiálltam kihozni a maximumot a helyzetből.
Elsőként középre tettem a géptetőt. Végülis csak a zár rugós pöckét kellett arrébb tenni, és jó lett. Így nem feszül, könnyen csukódik-nyílik, és egyforma a hézag.
Aztán nekiláttam a baloldali fényszóró környékének, ott valami nem klappolt. Túl nagy hézag volt a hűtőmaszk műanyagtól, és nagyon neccesen ment be az irányjelző a helyére, nem is illeszkedett szépen.
Méregettem mindent mindenhez, aztán arra jutottam, hogy keresztirányban a főbb darabok a helyükön vannak. Viszont a baloldali fényszóró alsó rögzítése nincs a helyén, ezért áll furán az egész. Az a kis vékony lemez vacak amire a lámpa rögzül bentebb van, és behúzza a fényszórót jópár mm-rel.
Azt is tudom, hogy került beljebb, ez még a 2008 évvégi koccanás maradványa, a kasztnisok ennyire végeztek gagyi munkát.
Nem volt most időm szétkapni az egészet, és letört a lámpa rögzítőcsavarja is (típushiba, az alsók eltörnek és kész). Úgyhogy a túloldalon bevált módszer szerint kifúrtam a lemezt. A lámpán amúgy is van egy vak furat, azt felfúrtam, majd rozsdamentes csavarral összeraktam. Miután az eredeti állapotot már sikerült előállítani, nekiálltam különböző vastagságú alátétekkel kipróbálni az illeszkedést.
Végül egy alátétnek aligha nevezhető vaskos fémhenger került oda, de teljesen jó lett.
A motorháztető még ezen az oldalon egy hangyányit túllóg, de ezzel nincs már mit variálni, egyszerűen ennyivel rövidebb a sárvédő.
A túloldalon még egy zsanér csere kell, mert ott meg magasabb a zsanér, és felfelé kitartja a géptetőt, ami oldalról csúnya. Amúgy már egészen jól kezd kinézni.
A régi kormánykapcsolóm már szarakodott mióta nálam volt az autó. Előszeretettel kapcsolódott fel a hátsó ködlámpa, illetve bal irányba nem mindig tudtam kapcsolni az irányjelzőt (meg se mozdult a kapcsoló lefelé, csak miután mozdítottam rajta fel irányba picit, dehát hogy néz már ki, hogy balra fordulnék de előtte villan a jobbos indexem, és utána indexelek balra :D). Ezen kívül még elég igénytelenül nézett ki, hogy lógott lefelé a kapcsoló egy kicsit.
A facebookos "Alfa romeo hungary. AZ alfások" nevű csoportban hirdetett valaki egy bontott 145-öt, ahol le is csaptam a kormánykapcsolóra (teljesen kompatibilis a 146-éval). 2000-ért adta, postával együtt 4060 huf volt.
A csere pofon egyszerű, kormány alatti burkolat csillag fejű csavarjai ki, burkolat le, alulról felnézve a felső burkolatot fogja bal oldalon (a cserélendő kapcsoló oldalán) egy imbusz fejű csavar, azt is ki (felső burkolat maradhat, majd a kapcsoló kivételénél kell meghúzni picit felfelé), majd a régi kormánykapcsoló porvédőjét kell kihúzni és benyúlva alul és felül is össze lehet egy patent részt nyomni, majd kihúzni az egészet. A rácsatlakoztatott kábelt lehúzni, új kapcsolóra rádugni, új kapcsolót visszapattintani, majd csavarok, burkolatok vissza és kész :)
Lassan hobbiautó lesz a munkaautóból, a kerekekkel is addig variáltam míg szép és jó nem lett.
Végül nálam kötött ki Szunyi felni szettje. Pont olyan mint a téli szett. Olasz gyártmány, de nem gyári. 156 tojástartós minta, de 4 lyukkal, amire anno azt írtam, ilyen állat nincs. Van, mostmár 2 garnitúra. Az összeset nem vásárolom fel, de ezt a két szettet betároltam, mert tetszik. A közepe bentebb van mint a széle, ellentétben a gyári felnikkel. Jobban áll ez a sportos "könyökölés" az autónak.
Plusz előny, végre nem kell különböző csavar a téli és a nyári kerekekhez! Véégre. Van 4 csavargarnitúrám a két autóra, és általában sosem találom el elsőre, hogy melyik felnihez melyik való :-)
És szép. szintereztettem, így van megint egy rendes nyári garnitúrám. A szín majdnem stimmel a fényezéssel, jó lett.
A gumik: egyszerű megoldást választottam. A közelben van a Vredestein képviselet, jól is centíroznak, gondosan szerelnek, úgyhogy nekik adtam oda a felniket, hogy tegyék rendbe, gumizzák fel.
Nagyon szép munkát végeztek. Külön meglepetés volt, amit elvileg tudhattam volna, mert már hallottam róla, hogy a gumin ott virít egy Design by Giugiaro felirat. Egy Alfán ez külön jó :-)
Egyik postomban írtam a szétrohadt és igénytelenül javított sárvédőről, de szerencsémre a város egyik bontójában állt egy ugyanilyen színű 146-os és szereztem egy hibátlan cseredarabot. Belső felülete be lett alvázvédőzve és ki lett cserélve, még bent ülni is jobb érzés hogy nem éktelenkedik a sok rozsdafolt a kocsi jobbelején :) Kép sajna nincs mert az újról minek... Mindenki el tud képzelni egy hibátlan bordópiros sárvédőt, a régiről meg elfelejtettem képet csinálni :)
Ezen kívül meg lett csinálva a balos ablakemelőm ami előszeretettel állt meg és nem indult se föl se le.
Szervízdíj: 9000 huf + 7000 huf a bontott sárvédő
Feltettem a nyári kerekeket. Fulda Carat garnitúra gyári tojástartós alufelnin 2004-es DOT számmal. A minta kb 90%-os, szinte újak lehettek amikor az autót "leparkolták" pár évre egy szervíz udvarán. Tavaly jól teljesítettek a kerekek, semmi gond nem volt velük. Ősszel annyit figyeltem, hogy hiába fújom 2.3Bar-ra, mindíg puhának tűnik és olyan tartás nélkül buggyan ki az autó alól. Ezzel szemben érzetre meg pont hogy keményen vette a döccenőket.
Idén feltettem és bizonyítást nyert, hogy max. 10 év egy gumi élettartama mintától függetlenül. Tapadás az még van, de iszonyatosan hangos lett. Pont olyan mintha csapágyhang lenne, zavaróan búg, fékezéskor pedig még hangosodik.
Próbából gondoltam egyet, feltettem a jtd kicsit lehasznált Bridgestone garnitúráját. Az 2009-es szett, kb 40e km-t futott, de lehet hogy többet. Minta még volna is rajta, a kopásjelzőt még nem érte el, de a belső élük lekopott nullára. Gondoltam egy próbát azért megér.
Az eredmény: puhán döccen, nagyon halkan gurul, és a tapadás persze még így is jobb mitn a Fulda szettnek. A közeli buszfordulóban leteszteltem mielőtt családos használatra átadtam :-) A jtd gyári felnijei pedig nagyon jól mutatnak a zöld autón. A dobfék kicsit kivillan, de az összhatás tetszik. Újszerűbbnek tűnik az autó. A gumik meg itt városban egy szezont még kibírnak.
Úgyhogy a TD megkapta az ötkarikás felniket örökbe, jól áll neki. Az utolsó képen a gyári felni. Jó lesz télre.
Végre sikerült kerítenem jtd-be való gyári hibátlan tartóbakot, benne is van az autóban. Még csak városban próbálgattam, a különbség nem kicsi. A maradék morgás is eltűnt, legalábbis városi tempón. Az eddigiekhez képest nagyon halk! Nem véletlen hogy ólommal van kiöntve a gyári motortartó. Most inkább villanymotor hangra hasonlít ahogy szól, és fordulattól függetlenül azonos hangerőn. Nincs 2200-nál vagy épp 2800-nál hangosodás. Ez is megoldódott.
Ma könyveléses ügyeim végeztével gondoltam egyet és beszaladtam egy bontóba, ahol vagy 10 éve nem jártam. Motortartót kerestem, gondoltam jtd-hez már csak lesz. És volt is! Úgyhogy megvan, gyári, ólommal kiöntött agyoncsillapított tartó. Már ázik a csavarmenet...
Hanem amiért ez a bejegyzés autóápolás kategóriába került:
Felkerült az újabb gyári alkatrész. Csak nem a Speedline garnitúra ami az előző postban erősen sejtetni engedte magát. Az ugyanis nem jött be. Feltettem, le is vettem, eladom, nem szép az autón.
Ami miatt ide került, az az, hogy ki tudja milyen rejtélyes okból pont most, hogy ismét betévedtem abba a bontóba, az első tárgy amit megpillantottam egy karcmentes ezüst 146 volt még bontatlanul. Nemrég érkezhetett. Csak nekem, csak most. És rajta egy olyan tökéletesen ép, nemhogy karc, de koszmentes motorháztető, hogy ott abban a pillanatban el is dőlt a sorsa . Így volt a legegyszerűbb és leggyorsabb. Lehetett volna olcsóbban géptetőt venni, de mivel színhelyes, és a srácok át is tették, nem gondolkoztam sokat. A jelvény is szép rajta, a pajzs pedig szintén hibátlan. Úgyhogy ott is hagytam a rozsdás vackot a bontóban, hogy legyen mivel visszatakarni a kis TS motorterét.
Még beállítva nincs rendesen, de látványosan szebben illeszkedik. A sárvédőktől való hézagot kell kicsit kiegyenlíteni, amúgy szépen fut a vonala.
És hát így esett, hogy Selénia 20K matrica virít a dízelemben. Nem baj, jó az ott, legalább piros :-)
Ahhoz képest hogy el akartam adni, jól belenyúltunk. Lehet mondani, hogy feleslegesen. De valójában az az igazság, hogy az amúgy tűrhetően egyben lévő, nem kopogó, lötyögő, használható de öregecske 146-omból lett egy nagyon új érzetű autó. A szaga nem stimmel csak, kicsit olajszagú még a sok szétszedéstől, majd kiszellőzik.
Egy hete kész, még azt az egy bakot majd cseréljük, de most tényleg kész. El sem hiszem. Dűlőre akartam vinni mindenképp, ezt is megtanultuk. Egy 14 éves autónál már kell erőfeszítést tenni, hogy minden stimmeljen, meglegyen az a makulátlan érzet amiről már azt hittem csak én fantáziálom hogy valaha olyan volt. De nem, most tényleg OLYAN!
A kulcs elfordítására nem ugrik szét a beltér, finoman beindul. Hidegen kicsit ércesen, fémesen kopácsol a kis jtd, de nem rezeg, remeg. A váltó finoman billen át sebességből sebességbe, a kuplung puhán végzi a dolgát, ha hirtelen engedem fel a pedált, jótékonyan elnyeli a bénázást, és csillapít. Nagy gázra nem remeg többé. Nekifeszül és lelkesen gyorsít. Hiába a hűvös idő, a motor csendesen duruzsol.
Konklúzió?
Az autó nem a sok km-től hangosodik, nem is attól mert öreg. Leginkább a silány minőségű utángyártott és felújított alkatrészektől lett hangos. Nem gondoltam hogy ennyire számít. Szépen bekerültek a gyári új, és jobbára első beszerelésű gyári használt alkatrészek, és olyan lett mint fénykorában.
A ráköltés? Tavaly nyár vége óta 250e körül áll meg, kezdve a klímajavítással. A legutóbbi kuplungozás volt 200 önmagában. Most a képen látható mik fértek a keretbe. Még a klímakompresszort is odatehettem volna...ez a halom alaktrész volt belökve a csomagtérbe, most pakoltam ki. Jó, a porlasztót hatásfokozóként még odatettem és két elegáns flex mozdulattal lecsaptam a szétrohadt kipufogóvéget...