Blog >> alfissimo
Ahogy már korábban is írtam, próbálok minden típus-specifikus gyenge ponttal tisztába kerülni.
Ennek jegyében idén rendeltem az Alfissimo kínálatából hűtőkör légtelenítő csavarokat a Giuliához.
Nem a legolcsóbb megoldás – ráadásul Amerikából rendelni eleve nem a költséghatékonyság mintapéldája –, de amit ezzel megelőzésben megspórol, az szemmel látható összeg. Nem csak pénzben, hanem biztonságban és nyugalomban is.
Miért szükséges ez az alkatrész?
A gyári légtelenítő csavar költségoptimalizált, finoman szólva alulméretezett darab.
Nem értem az olaszokat: annyira tipikus forgatókönyv, hogy egy alapvetően jó autó az út szélén áll egy filléres alkatrész miatt, gőzölgő motorháztetővel.
Ciki. Bizalomromboló. A tulajdonos megalázása.
De hát… ezek az olaszok már csak ilyenek 😄
Szerencsére az alfás közösség itt is működésbe lép.
Vannak cégek, amelyek kifejezetten ezekre a típushibákra specializálódtak, és megfelelő anyagból, pontos méretben gyártanak légtelenítő csavarokat.
Nem kapkodtam el a cserét – jellemzően régebbi autóknál jön elő –, de elég rendszeresen, hogy ne opcionális, hanem kötelező kiegészítő legyen.
A szerelés
Maga a művelet nem bonyolult, inkább körültekintést igényel.
Senki nem szeretne egy elejtett tömítés vagy beesett csavar miatt órákig matatni a motortérben.
YouTube-videók alapján:
a két érintett pontot előre rongyokkal körbetömtem,
a tömítést kicseréltem (és nem raktam be véletlenül duplán 😄),
a kifolyt hűtőfolyadékot hideg állapotban, szintre mérve pótoltam.
A munka kicsit… nőgyógyászati jellegű 😄
szűk hely, finom mozdulatok, odafigyelés.
Kis ijesztés – happy end
Amikor kész lettem, indítás, járatás…
és jött is a gőz 😄😄😄
Nyilván: a kifolyt hűtővíz pont a katalizátorra csöpögött – ami természetesen az első, ami üzemi hőmérsékletre melegszik.
Egy pillanat pánik, majd gyors felismerés.








Január 3-án elutaltam a 2014. évi Alfissimo magazin előfizetés díját (3.420 Ft), bár az utóbbi évben inkább csak átlapozni volt időm a számokat, olvasni már kevésbé :\ de ettől függetlenül az újság továbbra is színvonalas és talán valamikor én is odajutok, hogy elolvassam őket..
Végre eljött az idő a múlt hónap végén beszerzett motorolaj szervizszett cseréjére (0117, 5.000 Ft) illetve egy első-hátsó futómű állítást is kapott az autó, mert már régen volt. A műveletet Német Mihály végezte el, a futómű állítást pedig egy közeli műhelyben állíttatta, állítólag nagy alfás ő is.. :) Elmondásuk szerint csak kicsit kellett utána állítani, nagyjából rendben volt. Csodás. (4.000 Ft) Egyúttal elkészült a csomagtér teleszkóp csere (ami nem lett jobb, mert ugyanúgy nem bírja el a szárnyat ez sem:\), a hátsó embléma csere, amit Zé.-től szereztem HoZee közreműködésével (sajnos ez már műanyag házas, sokkal gagyibb az előzőhöz képest, mert az még fém házas volt, kíváncsi leszek meddig bírja majd.). Letakarították az olajtól a motor alját, hogy ha legközelebb szivárog valami, akkor észrevegyük. Kicserélték a bal első ajtóhatárolót, ami jól sikerült, végre nem kattog, pedig nem újat vettem, ill. a bemérték fagyállót, amit utoljára a benzinkúton ingyenesen mértek meg nekem:) (most -25fokig jó), remélem nem lesz rá szükség a télen.. Az ablakemelőket „beWD40ezték”, kivéve a jobb hátsót, mert annak nagyobb baja van, és nem volt rá idő, hogy teljesen szétszedjék. Jelen állapotában 1-1 cm-t mozog le-fel.. Nem túl szerencsés, de egyelőre ez van. A vízhűtő csöpögés továbbra is jelentkezik, rozsdás alul a sarkaknál, de állítólag ettől sokkal rosszabbakat is látott már fiatalabb autókon, de attól még az enyémen is csöpög, úgyhogy nagyon érik már a cseréje. A motorolaj cserén és futómű állításon kívül a fenti műveletek ára 13.000 Ft-omba került.
Ezek után (0123) szert tettem 4db NGK Laser Platinum 100ezer km-es gyertyára. Igaz, ez csak a fele a szükségesnek, de ennyiért kár lett volna kihagyni. Az amore adok-veszekében találtam rá a hirdetésre, 8.000 Ft-ra sikerült lealkudnom, postával. Utalás után másnapra már nálam is volt a 4db nagyobbik gyertya a 4+4db-os szettből. A hiányzó kicsikre Erhardtól kértem ajánlatot. Úgysem volt még benne gyertya cserélve mióta nálam van az autó és előtte is ki tudja mikor..
A fogyasztás újabb rekordokat döntöget. 11 felett járunk, remélem mihamarabb visszafordul. Továbbra is bízom benne, hogy a rövid távok, a tél és a fűtés az okozója, nem pedig valami komolyabb dolog..
Hónap végére (0129) leesett a második ’adag’ hó. Ezúttal 2-3 cm sikeredett. Remélem ennyivel meg is úsztuk a telet. Bár volt, amikor márciusban, sőt később is esett.. A téli gumi meg már szeptember végétől szolgálatot teljesít az autón. Nem biztos, hogy jót tesz neki ez az enyhe idő.
Reggeli indulásnál észrevettem, hogy kicsit nehézkesebben akar beindulni. Talán a gyertyák.. talán az aksi (?). Nem sokára ez is kiderül..
[Költségeim: alfissimo éves előfizetés 3420, motorolaj és szűrők cseréje 5000, futómű állítás 4000, egyéb alkatrészek cseréje 13000, 4db gyertya 8000]




Hasonlóképpen az előző hónapokhoz, a novemberi történéseket tartalmazza most ez a post. A múlt hónapban kiújult hűtővíz csepegés miatt, szerettem volna venni, már a múlt héten hűtő tömítő folyadékot, de az auchanban a kb. két éve vásárolt, bevált cucc már nem kapható, csak ezeröté’ valami.. de azt nem mertem megvenni. Ma (1109) eljutottam a tescoba és az autós részlegen találtam STP-t 1890-ért, meg wynn’s volt még 1190-ért, de az STP leírása meggyőzőbbnek bizonyult, így az került megvételre és később az autóba is. Innentől megint lehet figyelni, hogy csöppen-e a hűtővíz.. De remélem ennyivel megúsztam idén is, és nem fog. De természetesen, hogy is lehetne ilyen szerencsém. A következő napokban megjelentek ismét a cseppek a padlón, amik idővel egyre többen lettek..
Nem érkezett meg időben a várva várt Alfissimo aktuális száma, így hát írtam Takács Ákosnak, hogy hol akadhatott el a rendszerben (1109). Amikoris kiderült, hogy idénre nincs is rendezve az éves előfizetésem, pedig teljesen abban a hitben voltam, hogy minden rendben, hiszen a 2013-ban eddig megjelent lapszámokat megkaptam. De akkor hogy is lehetett ez? A válasza: „Azért küldtük az első kettőt idén mert mindig csúszások vannak a befizetésekkel, bíztunk abban, hogy aki leadta az előfizetési papírt az majd befizeti az összeget. A 3. számot már nem küldtük ki, akiknél az adminisztrációban hiányzott a befizetés.” – hát emiatt voltam annyira nyugodt :) Viszont ezennel rendeztem és később postázták is az aktuálisat.
A napokban megérkezett (1113) egy kárpit leszedő szett, amit először a Paradoxban láttam. Aztán nem rég eBay-en is, és rendeltem is belőle egy szettet magamnak, mivel régóta szándékomban áll az ajtóban lévő, néha előjövő zörejeket csillapítani, csavarhúzóval meg nem esnék neki a leszedésüknek.
Idén is eljött a vásárlás évfordulójának napja (1114), ezennel ez már a 6. volt.. Repül az idő, mintha tegnap történt volna, csak most 197.216 km-t mutatott a km óra számláló, az akkori kb. 116ezerhez képest. A fogyasztásról és benzinárakról egy következő bejegyzésben részletesebben összeírom a már szokásosnak mondható éves összegzést.
Egyik reggeli ’kómázásomnak’ köszönhetően parkolás közben (1120) annyira ki akartam centizni a beállást, hogy nekigurultam az előttem lévő fém oszlopnak, ami kisebb nyomott hagyott az első lökhárítón.. Szerencsére nem vészes, épphogy látszik, de ennek ellenére nem örültem neki, még akkor sem, ha ez a lökös már csak tavaszig lesz fenn, amikoris újra felkerül a GTA. :)
És hogy a hónap végére is maradjon egy ’jó’ hír: észrevettem (1130), hogy nem szól a bal oldali csipogóm.. :/
[Költségeim: hűtő tömítő folyadék 1890, alfissimo előfizetés 3420, kárpit leszedő szett 640]


Nemrég arra lettem figyelmes az Adok-veszekben, hogy linzenbold cartárs árulja az Alfissimo régi fekete-fehér számait. Kicsit jobban körülnéztem nála és kiderült, hogy pár színes magazin is hiányzik a gyűjteményemből, ami neki megvan. És.. hogy egy 156-osról szóló könyvtől is megválna (amit anno láttam már a Vatera-n, csak lecsúsztam róla..). Így hát gyorsan felkerestem, nem sokkal később meg is egyeztünk és ma (0622) már meg is érkezett a tegnap reggel postázott csomag. Köszönöm a lehetőséget.
[Költségeim: 4(+1)db fekete-fehér Alfissimo, 3db színes Alfissimo, 156-os könyv +posta]








Ismét újságban szerepel az autóm, ezúttal az Alfissimo! magazinban jutott neki 2 oldal. Öröm, boldogság, köszönöm a lehetőséget. :-)
A fotózás alkalmával készültek videók is, amelyek bár nem hosszúak, azért mutatnak valamit az autóból:
Videó 1
Videó 2

Esküszöm, hogy Takács Ákos erőltette, én nem akartam dicsekedni :) De rábeszélt, hogy írjak az új autómról az Alfissimoba, mert a GT annyira egyedi ebben a színben... :)
Továbbra is fenntartom, hogy nem kellett volna megírnom ezt a cikket, mert csak felhívom a fehér színre a figyelmet, aztán rendel magának más is ilyen GT-t... :) Most - tudomásom szerint - három ilyen színű van az országban :)










