Blog >> generátor

>> Szervizjancsi // Alfa 146 1.4 TS // 2014-04-08

Ablaktörlő lapátok kukásak voltak már mindhárman. Előlre két lapát, hátulra csak betétet kaptam, amit méretre kellett vágni és természetesen rövidre csináltam :D A végéről a rögzítő dolog ami meggátolná a sínből kicsúszást leesett, és természetesen kicsúszik a helyéről, de amúgy nagyon pengék, végre nincs darabos törlés, vízfolt otthagyás, dzsuva szétkenés. A folyadék kifogyott, pénzem semmi, fizetésig lévő 4 napig nem mertem este vezetni mert nem láttam ki az ablakon, az is feltöltve.
Vettem ezeken kívül egy biztosíték készletet. Túl sok olyan sztorit olvastam, hogy lakóhelytől >100 km-re elszállt egy bizti, kocsi indításképtelen, vasárnap délután van, sehol sem lehet másikat venni. Így nyugodtabban indulok útra :)
Közben az akksiba is töltöttem ioncserélt vizet, kiderült hogy nem kellett volna, mert ellepte az elektródákat, nembaj jóezígy.
Feszt. mértünk szivargyújtón keresztül:
alap: 12.0 V
indítás közben: 9.6 V
járó motorral: 13.9 V
járó motorral, mindenszart bekapcsolva: 13.1 V
Problémám nem volt vele, persze amikor a nagyobb hidegek voltak hajnalonként nem indult olyan gyorsan, de mindíg sikerült elsőre indítani. Lehet télre beújítok egy zselés akksit.

>> Tuning és extraG-Burt // Alfa 33 1.7 16V "ÖREGLÁNY" // 2014-01-06

Végre visszakaptam a jogsimat, szóval újra úton. Viszont ki is derült hirtelen, h a harmadik próbálkozás a nagyobb generátorral szintén kudarcba fulladt, ez a darab is szar volt. Visszakerült az a gyári, ami kaposújlakon is kihúzott a szarból :)

>> Szervizlakosg01 // Alfa 147 1.9 JTD 16V // 2013-11-07

2013.11.06-án álltam ki a garázsból, amikor furcsa és csúnya hangra lettem figyelmes. A motor mögül jött, valami pattogott, recsegett. Úgy gondoltam, hogy a generátor felől jön a hang, hidegen korábban egyébként is nyikorgott onnan valami.
Szóval másnap elvittem szerelőhöz, fél óra múlva hívott, hogy a szabadonfutó szét van esve, össze sem rakná. El is vitte rögtön generátoroshoz, megbeszéltük, hogy akkor már fel is újítja.
2 nap múlva kaptam vissza az autót.
Generátor felújítás + új szabadonfutó 18k
Munkadíj 5k

km óra: 159.300

>> EseményBomi // Alfa 156 1,9 JTD // 2013-05-22

2013.05.18. Hosszú hétvége (Pünkösd) kirándulás, látogatás Kóny-Dabas-Kóny.
A generátorom úgy döntött fél úton hogy neki ennyi elég volt . :(
Kivillant Budapest előtt a töltés visszajelző lámpa...mondanom sem kell,hogy az akksi Dabasig szinte teljesen lemerült....2-3 óra töltés majd visszaindulunk Kónyba (190 km)
Győrig bírta szegény akksi, még jó hogy nem az autópályán állt le...hoztak egy csereakksit tesómék ezzel már hazajutottunk.....egy élmény volt :) Köszönöm!
Másnap szétszedtem a generátort, az egyik szénkefe teljesen elégett...a generátor forgórész is...így egy bontott még jó állapotú generátort raktam bele! Szerencsére aznap még tudtam szerezni hozzá.
A csere nem túl egyszerű művelet mert kevés a hely a levételhez, kicsit bontogatni kell hogy ki tudjuk venni....visszafelé már könnyebben ment a másik :)
Úgy döntöttem felújítom a régi generátorom ( új forgórész + szénkefék) jó lesz az még tartalékba :)

>> SzervizG-Burt // Alfa 33 1.7 16V "ÖREGLÁNY" // 2013-04-18

Termosztát: hol működött, hol nem. Ezért cseréltem, kapott szép csillogó újat. Vernet márkájút rendeltem, a termosztáton már a Behr márkajelzést találtam. Szerintem nem lesz vele probléma. Ha már le kellett engedni a hűtővizet, kaptam az alkalmon, át is mostam a rendszert, tele volt rozsdás retekkel, amit az előzőleg betöltött tisztító adalék szépen ki is oldott belőle. Öblítés után összeraktam, jó lett, teszi a dolgát.
Generátor: mivel elég csirke a saját kis 60 amperes generátora és volt is nagyobb (45ről), éééés még egy lájtos zene is bekerül majd, ezért ez is cserélődött. Szerencse hogy a korábbi autóbontásokból volt hozzá való önindító-generátor kábel és konzol is, bár egy minimálisat így is kellett faragni.
A generátort köszönöm Gery83-nak, a termosztátot, fagyállót, hűtőtisztítót Zé.-nek. (Mondjuk neki itt üzenem, h leengedtem a retkes vizet, a tisztító nem marta szét a motort, és nem lett reggelre 3 hengeres 1.8td belőle... Bár azt úgyis neki kéne szervizelni, hetente kétszer, anyagbeszerzéssel, aznapi határidővel:D)

>> SzervizQuick // Alfa 164 2.5 Turbo D super // 2013-03-04

A hétvége projektje: generátorfelújítás, amely a szénkefék cseréjéből áll-ennek ára 2500ft! A helyén nem cserélhető, de egyébként probléma nélkül megoldható, ha kiszeded! (BOSCH)

Viszont ha már a szíjnál kotortunk kiderült, hogy a szíjfeszítő görgő, és a patron közti összekötő spiáter darab ( kb 10cm*2cm) el van törve! Nos sok Amorés kollégának, és az aggostyáni bontós kollégáknak köszönhetően megismerkedtem egy újabb Alfa őrült szerelővel Oroszlányban-neki volt ilyen gombokért..... Plusz mivel a patron is szét volt hullva az is cserére szorult! A Bárdiban ennek új ára: 58e ft(ha Alfához kéred)! Ezen csak kuncogtunk, de mint az új ismerőstől megtudtuk ez az alkatrész majdnem teljesen megegyezik az 525tds patronjával! Ha BMW-hez valót kérsz az ár már csak 12e!!!!!! Ez a nem mindegy.....ezek az infók.....:)! Természetesen ez a patron is probléma nélkül beszerelhető az autóba-nem kell átalakítani semmit(bár picit hosszabb, mint az alfáé)! Viszont most már ezek után úgy áll a szíj, ahogy kell, többet nem nyikorog, és nem fog eltörni a rúd sem......

A lenti költség 46%-os Bárdi kedvezménnyel értendő! :)

>> EseményGábor79 // Alfa 159 1,9 SW, 150LE, Automata // 2012-08-21

Történt pont egy hete, hogy Nyíregyházára mentem a családdal állatkertbe. Mikor elindultunk hazafelé, megjelent a műszerfalon a töltésjelző lámpa (akku ikon). Rövid időn belül szépen sorba kezdett elmenni minden elektromos kütyüm: először a ventillátor, majd navi, légzsák bejelzett, majd ABS, ASR, VDC (még volt valami 3 betűs), majd bejelzett az autómata váltó is, nem lehetett ablakot emelni, minden mutatós műszer megállt... majd az automata váltó sem volt hajlandó váltani. Megálltam az út szelén, leállítottam és innentől vége volt a működésnek. Se kép, se hang.
Déli 12 óra, 35 fok, 3 éves gyerek + várandós feleség... Mivel nem vagyok ismerős Nyíregyházán, felhívtam egy haveromat, hogy itt-és-itt vagyok (volt nálam navi :-)), mondjon egy akku boltot a közelben. Amíg ő keresgélt, megállt mellettem egy autó, kiszállt belőle egy srác, akit leszólítottam, nem-e tud a közelben aksi boltot. Nem tudott. Viszont közben a haver lediktált egy címet. Mire végzett, visszajött a srác, és felajánlotta, hogy elvisz a boltba (1,5km). Úgy is lett, viszont a bolt zárva volt. De 20 méterre tőle volt egy másik, ahol elregéltem a problémámat és azonnal segítettek. Kiválasztottunk egy aksit, jött a főnök (a VW Phaton-jával :-)), beültünk, visszavitt az autómhoz, beszerelték az aksit és minden OK volt! Rámértek a töltésre, és mondták, hogy nem tölt a generátorom, így amint hazaérek, nézessem meg.
A lényeg, hogy ennél jobban nem is sülhetett volna el ez a "kellemetlen" helyzet! Nagyon segítőkész volt mindenki!!!

Miután hazajöttünk, kivettük a generátort, fater méregette és kiderítette, hogy a dióda-híd lesz a ludas. Elvittük egy autóvillamossági ismerőshöz, aki hasonlóra jutott, de mondta, hogy lehet még feszültség-szabályozó is. Hétfőn elvitte Nyíregyre (van ott valami műhelye), majd hívott, hogy sajnos cserés a dolog, mert valami összeégett benne (elfelejtettem mit mondott :-/), ami javítható ugyan, de tulajdonképpen gazdasági totálkáros a dolog (nem érdemes javítani, mert többe kerül, mint egy felújított). Tud hozni 32e-ért 100A-est, 37e-ért 140A-est... ez utóbbit választottam... azt mondta, jól tettem. Szóval délutánra nálam volt az új generátor, estére be is került, azóta minden tökéletes! Töltés 13,9V!

Aksi, fuvarral, szereléssel: 20.000Ft (Perion 60ah), persze a fuvarért és szerelésért nem kellett fizetnem :-)
Felújított generátor (bár kívülről nem mondtam volna meg, hogy nem vadonat új): 37.000Ft

...és minden olyan gyorsan le lett pörgetve, hogy szinte hihetettlen!

>> SzervizFöckös // Alfa 166 2.4 jtd // 2012-03-06

Fura égett szag, első tipp az volt, hogy a fűtőventilátor haldoklik.
Hát a jó hír, hogy annak nincs baja.
Derült ez ki akkor amikor ugyanígy érezhető volt a szag, miközben a fűtés teljesen ki volt kapcsolva.
Feltűnt viszont, hogy néha erősebb néha gyengébb a műszerfal világítás (így utólag tudom, hogy a tompított fényszóró is eléggé is túl volt tompítva...)

Na a következő kb 15 km autózás közben egyre több jel mutatott rá, hogy bizony a generátor lesz a szag és az egyre erősödő HANG okozója.
Hát ő úgy gondolta, hogy 248ezer km-nél hirtelen romló állapotba kerül, majd rövid szenvedés után benyújtja eutanázia igényét.
Másnap reggel még tette a dolgát, de már egyre fájdalmasabb szenvedő hangokkal.
Szépen átgurultunk kettesben Zé mesterhez, aki korábbi telefonon egyeztetett diagnózisunkat csak megerősíteni tudta, miután ránézett.
Hát mit is mondhatnék, volt egy pici holtjátéka a tengelynek(úgy fél centi...), olyan irányba, ahova nem nagyon kéne.
A szabadon futó megszorulva
Szénkefék még úgy ahogy, de a csúszógyűrűk egyike elérte a kb 0,5 mm-es vastagságot, míg a másik a 0,1 mm és a semmi között foltokban.
Természetesen a csapágyak állapota erősen hozzájárult a kellemetlen hangokhoz..
Hát bekerült egy másik generátor, és szabadonfutó.

Reméljük a generátor utódja ugyanígy teljesíti a dolgát legalább fele ennyi km-en át, és akkor én már teljesen elégedett leszek.

>> EgyébATE TR // Alfa 156 1.6 // 2012-02-08

Megérkezett a bebőrözött kormányom és a váltó-, kézifékszoknyám is. Képet majd csatolok. Nincs kedvem fotózni, mert megint el kezdett az töltés visszajelzőm parázslani...most erre mit mondjak? Dióda híd fos...

...valószínű a Suzuki bikázásától van, mert a buzinak a ködlámpát rajta kell hagyni 12 órán keresztül, mert az vagány. Mérges lettem.

A képek, viszont nem adja vissza a lényeget...hogy jó lett. :-) Majd, ha be lesz rakva, akkor megint kattintok. Ez így silány. Szerintem az első képen még nyúzott állapotban van a kormány.

>> SzervizWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 1.9 JTD // 2012-01-24

Jóideje hallatszik egy zavaró zörgés morgás a vezérlés felől. Hidegen inkább morgás, mint amikor egy műanyag lemez rezeg. melegen pedig mintha a húzócsapágy szólna a kuplungban....csak persze nem hallgat el kupplung kinyomásra, és a túloldalról jön. Bizony a generátor csapágy volt. Kicserélték mindkettőt, a belét esztergán "megigazították". Plusz cserés volt a szíjtárcsa is, a szabadonfutója be volt állva de teljesen. Ennyit a generátorról, meg 42e Ft-ról :-S
Egy biztos, szép tiszta hangja lett megint az autónak, egy csomó mellékzörej megszűnt.