Blog >> km
Idén kicsit korábban kezdődik a GT téli álma, mivel ez éven már itt Q4 :) Mindenkinek jobb így. Nyáron Q2, télen Q4 így szép az élet :)
Ráadásul szombaton talán az utolsó jó időben volt szabadidőm, hogy kívül-belül megtisztítsam leápoljam.
Végre megjöttek az első lengéscsillapítók (Magnetti Marelli), 2 hónapot vártam rá; közben már néha azt hittem kiesik alólam a kocsi, annyira gatya lett az összes gátlóm. Sajnos csak a hátsókat lehet felújítani, így előre meg kellett várnom a gyárit, ami persze nem sétagalopp, mert még a márkaszervizben sem lehet hozzá rendelni. Nagy keresgelés után 2 helyet találtam, ahonnan lehetett rendelni, az egyik volt az Alfisti. Régebben már rendeltem tőlük, mindig korrektek voltak, így most is rájuk esett a választás.
Ezen kívül ki kellett cserélnem az első szélvédőt, mert egy kavics szétrepesztette, lefalaztuk és kiírtuk az EGR-t (végre megszűnt a kormolás), cseréltünk első fékcsöveket és felső lengőkarokat.

Első-hátsó féktárcsa, fékbetét csere
Vezérlés szett + vízpumpa csere
Hosszbordás szíj feszítő csere
Szívósor + EGR tisztítás
Már sokadszorra tér vissza egy oldal irányú erős remegés. Zé mester megoldotta a problémát,és a jobb oldali féltengely cserélve lett.Mivel csak gyári alfa féltengely volt készleten,így kicsit simogattam Angelo lelkét és a gyári alkatrész mellett döntöttem.
Semmi remegés,csak siklás :)
75.000 km-nél cseréltem legutóbb a vezérműszíjat, annak azonban 7 éve :D Úgyhogy jobbnak láttam ezt most megejteni a vízpumpával együtt.
Cseréltük a hosszbordás szíjat is, mivel ennek a szíjfeszítője el is hagyta magát egy vasárnapi délutánon.
Ja, az izzítógyertyákat majdnem kihagytam. Már legalább 2 éve kiírta hibának, elvileg 1 gyengélkedett, de mindig hibátlanul indult, úgyhogy nem nagyon foglalkoztam vele. Most mind a négyet cseréltem Bosch-ra, hogy jó ideig megint ne legyen probléma.
Csak a kötelezőőőőőő. Olaj + minden szűrő:
Fuchs Syn MC 10w-40
Olajszűrő
Levegő szűrő Bosch
Üzemanyag szűrő UFI
Pollenszűrő
Olajcsere (Fuchs Supersyn 5W-40) + szűrők (UFI).
Már nagyon rég fotózgattam km állásokat, de nem is volt olyan kocsim soha, amiben ennyire kevés km volt, ezért lőttem a 67 ezerről is. Plusz az IKEÁs ültetésről, egész sok minden befér a kocsiba, az MX5tel bajban lettem volna :)


