Blog >> pollenszűrő >> légszűrő
Mai nap le lett szervizeltetve az autó.
Kapott:
- Selenia 20K for Alfa Romeo olajat
- Olajszűrő
- Levegőszűrő
- Pollenszűrő
Km. : 133 718
És nem a szó "fizikai munkát" jelentő értelmében. Számomra is hatalmas meglepetés, de így az első közös 10 000km-en túl azt a konklúziót kell levonjam az Alfáról, hogy nagyságrendekkel kevesebb munkát ad, mint eddig bármelyik BMW-m. Az persze árnyalja a képet, hogy míg a bajorok amolyan hobbyjármű státuszban voltak nálam, addig a 156-os abszolút használati eszközként kezdte pályafutását. S ez pont amiatt, hogy mindezt a lehető legkevesebb törődést kérve tette ezidáig, megváltozni látszik. Kezdettől fogva szerettem, de ennyire "hálás" tényleg csak egy ilyen "menhelyi kutya" tud lenni, így előbb utóbb nekem is foglalkoznom kell vele a kötelező menetbiztonságon felüli dolgokon kívül is, mert egyszerűen megérdemli. Májusban sikeres műszaki vizsgát tett, minden probléma nélkül ment a dolog, de ez nem is volt kérdés. Ekkor került rá egy utángyártott motorburkolat a szanaszét törött gyári helyett, mely sokszor már menet közben is leért az aszfaltra. Ellentétben az E39-hez vásárolt darabbal, ez meglepően jól passzol, minden csavar helye meg, és hellyel közzel ott is van rajta, ahol lennie kell. A legidegesítőbb jelenség a tetőablak beázása volt, melynek a vége az lett, hogy amolyan igazi falusi mód "körbeszilóztuk" az üveget, és kivettem a biztosítékát, hogy még véletlen se nyomkodhassa senki a jövőben. Aki ismer tudja, hogy távol áll tőlem az effajta igénytelenség, s erre már csak amiatt kellett ráfanyalodjak, mert figyelembe véve az autó vételárát, egyáltalán nem volt gazdaságosan javítható a hiba. Mentségemre legyen mondva amit tudtam, azért megtettem, hogy maradhasson a tetőablak, mint működő extra - első körben a tetőkárpitot folyton átázó részen lebontva lokalizáltam (legalábbis ekkor még úgy gondoltam) a víz forrását. Úgy tűnt, hogy a bal "A-oszlopban" lefutó vízelvezető cső tetőablakhoz csatlakozó részénél szivárog a víz, melyre egy awab bilincset téve sikerült egy pofont adnom a szarnak - mondanom sem kell, ugyanúgy beázott. Ekkor felmerült, hogy mi van, ha a túloldalon a szélvédő alatti esővályúban nem tud elfolyni a víz, melytől megtelik a cső, s emiatt csepeg felül a tetőkárpit mögé. Mint az alábbi képeken jól látszik, az elmélet megállta volna a helyét, mert egy zsák virágföldet sikerült eltávolítanom innen, de azon felül, hogy végre tiszta lett a csatorna, s le tudott folyni az esővíz, mindösszesen annyi haszna volt a dolognak, hogy megtudtam, az átmeneti szérián már a kesztyűtartó mögött van a pollenszűrő, és nem itt. Ha már megvolt a helye cseréltem pollenszűrőt, és kifertőtlenítettem a klímát, de a beázás maradt. Elkezdtünk állítgatni a mechanikán, hogy jobban álljon az üveg, melynek annyi gyakorlati haszna lett, hogy sikerült szintbe hozni a tetőlemezzel, s ezzel minimalizáltuk az addig elég jól észrevehető szélzajt, de az első eső alkalmával jobban beázott, mint eddig bármikor. Ekkor vált világossá, hogy új gumitömítés nélkül a régi napszítta kemény vacakkal sosem lesz ez jó, de annak az autó vételárának 15-20%-át is meghaladó értéke miatt egyszerűen nem éri meg tovább küzdeni, s meg kellett lépjük a fentiekben már említett legköltséghatékonyabb megoldást. Üvegtető természetesen maradt, napsütéses téli napokon jól fog jönni, de a nyithatóságot feláldoztuk az inkontinencia megszüntetésének oltárán... Apránként a nagyszerviz is megtörtént az autón, kapott új levegő és üzemanyagszűrőt, s egy új levegőcsövet a régi toldozott-foldozott szar helyett az intercooler és a szívósor közé. Evvel megszűnt a hosszabb menet után álló helyzetben érezhető égett olajszag az utastérben, ugyanakkor sikerült előidéznünk egy eddig meg nem levő - s talán az első valódi hibát a 10 000km alatt - az autón. Történt ugyanis, hogy egyszer csak hibalámpát gyújtott az autó, s teljesen elerőtlenedett. Másnap kiolvasva a turbónyomás (MAP - szívócsőnyomás) érzékelő szakadásával összefüggő hibakód volt a befecskendező számítógép hibamemóriájában. Ezt egy utángyártott ERA gyártmányúra cserélve (tudom nem a legjobb, de szombat délelőtt csak az volt helyben polcon) meg is oldódott a probléma. Végül megtörtént a vásárlás óta halogatott olajcsere is (Mobil 5W-40 Super 3000), melynek keretében kicseréltük a turbó és az intercooler közti gumicsövet is - legyen már új az is címszóval. Ugyanekkor megejtettük a már szintén kezdetek óta esedékes kárpittisztítást is - ég és föld a különbség, szinte másik autó lett belülről. Jelenlegi élethelyzetemből fakadóan szerintem maradni fog egy darabig az Alfa, s emiatt ha továbbra is ilyen hűséges társam lesz, megérdemel egy kis kényeztetést is. Az első futómű még mindig kopog egy kicsit, melyhez megvan minden alkatrész a csomagtartóban, de a bölcső leszereléséhez még hiányzik a kellő elszántság, de előbb utóbb meg kell ejtsük. Tél előtt kapni fog egy alvázvédelmet, s ha esetleg van valami probléma az alján, az javítva lesz. Jövőre mindenképp vezérlést kell rajta cserélni, valamint szeretném a lehetőségekhez képest vállalhatóvá tenni a külsejét is - tetőt, motorháztetőt, s a két lökhárítót ha meg tudom oldani jó áron, akkor újrafényztetem - s akkor kéne rá négy alufelni. Aztán ha tart a lendület ki kéne javíttatni a vezetőülés oldaltámaszának megrogyott töméseit is, hogy ismét úgy tartson, mint újkorában. Na majd meglátjuk...
Mai nap le lett szervizeltetve az autó.
Kapott:
- Selenia 20K for Alfa Romeo olajat
- Olajszűrő
- Levegőszűrő
- Pollenszűrő
Km. : 120 178
A vásárlás és sikeres átírás után eljött a kötelező kör, avagy az olajcsere. Elugrottam hát Ofihoz az Elaforgba és vettem tőlük olajszettet (olaj+szűrő, légszűrő és pollenszűrő), illetve, ha már itt jártam, akkor vettem egy hátsó jelvényt is, mert az eredeti követ kapott és megfakult. De most már szép és jó. Idővel majd talán elgondolkodom az új logo felrakásán, de ahhoz új kormány is dukálna. Meglátjuk mit hoz a jövő :)
A vezérlés cseréje egyelőre jegelve van a gyertyák cseréjével együtt, mivel 80 ezernél mindent cseréltek benne.
Szerviz: Autóház Budaörs
Km: 88.600
Szervizkönybe pecsételve
Mai nap le lett szervizeltetve az autó.
Kapott:
- Selenia 20K for Alfa Romeo olajat
- Olajszűrő
- Levegőszűrő
- Pollenszűrő
- NGK Laser Platinum gyertyákat 100.000 km-es (8 db)
Egyéb munkafolyamat:
- futóműbeállítás
Km: 105.011
Elvittem az autómat leszervizeltetni.
Kapott:
- Selenia 20K olaj,
- gyári olajszűrő és levegőszűrő,
- utángyártott pollenszűrő.
Egyéb munkafolyamat:
- fényszóró állítás
- futóműbeállítás
- klímafertőtlenítés.
km: 86.689
Vettem szűrőket. Mégiscsak nemrég van nálam a kocsi, aztán ki tudja, mikor voltak cserélve. A pollenszűrő inkább volt fekete, mint fehér, és még csak nem is jó irányba volt berakva (mert ugyebár rá van a légáram iránya rajzolva). A légszűrő is koszos volt már, a benzinszűrőbe meg ugye nem tudok belenézni :)
Az utóbbit persze szervíz cserélte, én nem fértem a kocsi alá, az első kettőt megoldottam. Pollenszűrőt szerszám nélkül, talán 2 perc a cseréje, a levegőszűrő már körülményesebb volt (nekem), mert a légszűrőház tetejét ha le akarom venni, akkor a szívócsövet le kell húznom róla, ami abszolút nem hajlik (a gyári nem tudom milyen, ez a cső tuti nem gyári). A légszűrőház tetejét 4 csavar fogja, amiknek a menete (egy fém tokban lévő menet) úgy volt beleragasztva a 4 lyukba. Persze mire összeraktam, már csak 3 csavar fogta, mert a ragasztás elengedett.
Néhány órával később kitaláltam (néhány cikk olvasgatása után), hogy kipucoltom a folytószelepet, mindkét oldalát és környékét is, ahol csak érem, mondván hogy mégiscsak 16 éves autó, biztos ujjnyi vastag por kívűl, olajlerakódás pedig belül. Hát le is bontottam mindent, amit kellett (légszűrőház teteje, szívócső, és a róla leágazó vékonyabb cső, ami a motorhoz megy). Igazából bilincsek fogtak mindent, egyedül a légszűrőház tetejét fogták csillag fejű csavarok. Szétszedtem, a folytószelep rendesen fénylett, olyan tiszta volt (volt értelme szopnom a bontással, majd összerakással), gondolom kipucolta az előző gazdája, de legalább láttam, hogy rendben van ez is, és a szűrőkről is le van a gond egy évig.
Persze a második összerakás után már azt a házat csak egy csavar fogja, bár van ilyen beakasztós része is neki, és a szűrő szélein is van vastag gumi, az csak tömít annyira, hogy ne szívjon a motor a szűrő mellett, de a meneteket vissza kellene ragasztanom (az új ház drága állítólag).
Ma sor került a légszűrő, gázolajszűrő, és a pollenszűrő cseréjére, és még belefért egy klíma fertőtlenítés, és felkerültek a nyári gurulók is...
Lassan közeleg a szerviz ideje, így megkezdtem a vásárolgatást és tegnap egy volt amorés kolléga jóvoltából nagyon kedvező áron sikerült hozzájutni, a gyári szűrőszetthez: olaj-, lég-, gázolaj-, egy aktívszenes pollenszűrő (5000Ft), és egy pár fúrt mart féktárcsához (16000Ft). Ehhez még betéteket is kell vennem...
Illetve kellett egy jobb szélső hátsó lámpa (2500Ft), az ünnepek alatt észrevettem, hogy beázik idő volt rá, így kiszedtem meg is lett a bűnös repedés a tetején, ezt megragasztottam majd gondoltam kiszárítom a sütőben, takarékon. Az első 10 perc kevésnek bizonyult, a második 10 perc is, aztán a következőnél meg megfeledkeztem róla, mire szembe jutott addigra egy kissé összement, még jó, hogy csak annyira, hogy még vissza lehetett szerelni, és már nem is ázott be, de egy kissé csúnyácskán nézett ki, ezt ma ki is cseréltem.
Ezek is cserélve lettek Zé által.