Fórum >> Típusok >> 159

Dömpi (il dottore)2016-07-07 16:39:26 // 84265
Robi felhívta a figyelmem egy apróságra: utaláskor meg kell adni a számla tulajdonos nevét.

Tekintve, hogy gyorsan és egyszerűen szerettünk volna eljárni, ezért a legkézenfekvőbb megoldást választottuk.
Nekem volt "elfekvőben" egy alszámlám, amit már évek óta nem használok, nincs rajta forgalom.
Úgy gondoltuk, ezen a számlán gyűjthető az adomány, nem keveredik mással, az eBank felületen pedig havonta egy forgalom részletezőt le tudok tölteni az aktuális egyenleggel együtt, és meg tudom küldeni az Alfa Amore-nak e-mailen. Így biztosított egyfajta felügyelet.
A forgalom pedig nem áll másból, mint a befolyó utalások, valamint az általam kezdeményezett átutalás(ok) Pityuék számlájára. Függően attól, hogy mennyi ideig tart a dolog, havonta szeretném mindig a befolyt összeget továbbutalni.
Persze, ha valaki esetleg bizalmatlan lenne, kérem jelezze, és neki is szívesen megküldöm a forgalomrészletezőt.
Közösségi felületre nem szeretném kitenni, hiszen úgy gondolom fontos az anonimitás. (senkit sem az érdekel ki ad és mennyit)

Egy szó, mint száz, aki akar utalni, az utaláskor az én nevem szíveskedjen megadni: Dr. Megyeri Tibor Sándor
Dömpi (il dottore)2016-07-07 16:09:52 // 84264
Sziasztok!

Ma készülve az AC-re, droberto-val és Shadin159-el egy szomorú, de nemes kötelességnek tettünk eleget.
Mint többen tudjátok, Pityukoma barátunk komoly egészségi problémákkal küzd. Már több mint fél éve betegállományban van, a napokban pedig megkezdi megvívni talán élete legnagyobb harcát.
A háttérben többen úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk magára a családot.
ELVÉGRE ALFÁSOK VAGYUNK ÉS ÖSSZETARTUNK!
Még ilyen helyzetben is.

Egyeztetve Halesszal (ezúton is megköszönve a támogatását!) és az AC szervezőivel az Alfa City-n kommunikáljuk illetve az Alfa Amore-n is közzé tesszük azt a felhívást, melyben kérünk BENNETEKET, hogy amennyiben és amilyen mértékben ez módotokban áll, segítsük Pityu családját, hogy ebben a helyzetben ne az anyagi gondok kössék le a figyelmüket, hanem az, hogy elegendő lelki erőt tudjanak adni Pityunak, a Családapának és Férjnek!

Bennünket az motivált, hogy belegondoltunk, mekkora teher lehet az, ha valaki hosszú hónapok óta táppénzen van, mely állapot még hosszú hónapokig fenn is fog állni. Mindemellett - bár a gyógykezelést az OEP finanszírozza - a különféle kiegészítők (immunerősítők, vitaminok stb.) és persze az ilyen esetben is kis hazánkban szokásos hálapénz több százezres nagyságrendet is elérhet havonta.

Így, közös összefogással lett egy elkülönített bankszámla (az Alfa Amore havi felügyelete mellett), megíródott egy felhívás, az AC-re pedig készült 1000 db kis szórólapocska.

Azoknak az utólagos engedelmével, akik jelentkeztek a sárkányhajó versenyre itt, a 159-es topicban, a csapat neveként "HAJRÁ PITYUKOMA!" nevet választottuk.

Ezúton is kérlek benneteket, ha tudtok, segítsetek ti is!

Számlaszám:
K&H Bank Zrt.
10403129-75555351-57521048

U.I. Az akciónkhoz természetesen megkértük Pityu feleségének, Krisztinának a beleegyezését, és egyben biztosítottuk, hogy szigorúan az Alfa Amore-n marad. Nem kívánjuk a hírt/felhívást a Facebook-on publikálni. Erre ezúton megkérünk benneteket is!
Imszi862016-07-07 16:09:43 // 84263
Sziasztok! Egy gyors kérdés: tankolás előtt állok, normál gázolajat szoktam tölteni a gépbe. Érdemes valamilyen adalékot hozzátenni a gázolajhoz, ami esetleg keni a nagynyomásút?
RomeoOne2016-07-07 15:58:30 // 84262
A tied mellett látszik, hogy jól jön majd az a polír már az enyémnek :D De előbb még a fóliázás. 28-án viszem Szekszárdra, mert a paksi Llumar-os kb csak ATR20 15 meg 05-el dolgozik. Nem túl széles a termékpaletta nála. Aztán még kell találnom egy jó kipufogóst is, mert a kipufogócső a kocsi alatt már nagyon gyatra állapotban van. Aztán ha megcsináltatom, akkor már egy diszkréten sportos kipuff rendszert szeretnék alá. De hiába kerestem, a net alapján kb. minden magyarországi kipufogós Rákospalota-Rákoskeresztúr vonalon lakik Pest keleti részén :D
Egyet találtam Dunaújvárosban (www.pkc.hu), de róluk meg Don Gombóc lebeszélt. Szóval, ha valaki ismer Paks környékén ilyet, ne habozzon jelezni :D

Ja, amúgy akartam kérdezni, hogy te megcsináltattad a rendszámod? Először az tűnt fel, hogy az MZT az kb 2015 eleji forgalomba helyezést jelentene, ami nem lehet. Aztán, hogy megláttam, hogy 159, még gyanúsabb lett, hogy ez nem véletlenül lett ilyen :D
maotun2016-07-07 15:45:28 // 84261
nálam 1,5 hónapja:) 1300 km, és csak a bámulat, csodálkozás még mindig, nagyon megy....
a hosszabb távú terv a 19" kerekek, supersprint kipufogó, cadamuro spoiler set,rigotech chip...sok pénz de igy lesz tökéletes, van miért melózni talán a 2017-es city-re megleszek...
Szerintem nem nyúltam mellé a Tibi-vel, de ha összefutunk kiváncsi vagyok a véleményedre, meg készültem is amit igértem 50 fok -os gyümölcslével:))))))
droberto2016-07-07 15:35:46 // 84260
Barátok:
Invisible2016-07-07 14:56:19 // 84259
Az embléma közepe alatt a scudetto be van süllyesztve, én egy lapos-fejű csavarhúzóval hajtottam végre a cserét sérülésokozás nélkül.
Invisible2016-07-07 14:51:17 // 84258
Jó ötlet, támogatom! :)
droberto2016-07-07 14:38:05 // 84257
Mit szólnátok, ha a hajó neve:
Hajrá Pityukoma
lenne?
Giuntini2016-07-07 14:31:31 // 84256
Akkor megvagyunk:) Mindenkit megütünk, mint harang a delet!
ProdyG2016-07-07 14:23:51 // 84255
Alfacity-re tudna nekem valaki hozni egy kis kézifúrót, amivel könnyen meg tudnám csinálni az első emblémám cseréjét?
Ahogy olvasom, ez a módszer tűnik a legjobbnak.
Dömpi (il dottore)2016-07-07 13:15:13 // 84254
nincs 159 kombi :)
SW-van :)
Dömpi (il dottore)2016-07-07 12:24:30 // 84253
Sziasztok!
Elküldtem mindenki jelentkezését az info@alfaamore.hu-ra.
droberto2016-07-07 12:02:17 // 84252
Gyere! :)
Engem is elengedtek a VTT-re! :)
Hazaérsz ameddigre kell! :)
Erhard 242 (Pure Energy)2016-07-07 12:00:52 // 84251
érdekes statisztika jóval több hazánkban a benyás, mint a dejzel, 50 éves korig csökkent a gépjármű száma, több üzemanyag fogy, az autók átlag életkora 12 év, kb 80e db új autót értékesítenek, a vásárlók kb 20%-a vesz prémium üa-ot
Shadin2016-07-07 11:53:25 // 84250
má hogy ne vóna? zuzmó van még a kesztyűtartóban is :-D
droberto2016-07-07 11:44:31 // 84249
Szerintem sokkal nagyobb szívás közép és alsó kategóriás alkatrészt venni. Az ilyen lengőkarok 1-2, max 3 éven belül kopogi fognak. Töredék futásteljesítményük van a gyárihoz képest. Másképpen: olcsó húsnak híg a leve. Az futóműalkatrészen véleményem szerint ne spóroj. :)
Ha rám hallgatsz akkor vagy gyárit, TRW-t vagy Lemfördert veszel.
Hardy2016-07-07 11:03:52 // 84248
Gondolhatod. Valami no name.
BigBratyó2016-07-07 10:53:30 // 84247
1. Dömpi
2. droberto
3. Peti159 + Anett
4. RomeoOne
5. Giuntini
6. Norbi
7. tdemeter
8. maotun (?)
9. Liquid
10. Mrs. Liquid
11. ZoliNix
12.-13. ptom (2fő)
14.-15. BigBratyó (2 fő) ? - remélem odaérünk :D
Erhard 242 (Pure Energy)2016-07-07 08:31:46 // 84246
no egy éve van nálam a TBI 23e km-et gyűrtem bele eddig semmi negatív tapasztalatom nincs vele....
Erhard 242 (Pure Energy)2016-07-07 08:29:58 // 84245
milyen márka a 10db-os lengőkar szett 120e-ért?
Invisible2016-07-07 08:06:38 // 84244
Sárkányhajóra felírom az asszonyt is akkor! :)

1. Dömpi
2. droberto
3. Peti159 + Anett
4. RomeoOne
5. Giuntini
6. Norbi
7. tdemeter
8. maotun (?)
9. Liquid
10. Mrs. Liquid
11. ZoliNix
12.-13. ptom (2fő)
Dani9006222016-07-06 23:15:15 // 84243
Sziasztok! (159 1.9 JTDM 150 LE,Kombi) evj.2007/11

A segitsegeteket szeretnem kerni!
Elsösorban egy megbizhato szerelöt keresek (Pest Megye)Dunakanyar -Budapestig bezärolag.Az en kis 159 emet szeretnem elvinni (aki nem b.sz ät ,aki nem huz le) szerelöhöz egy nagyszervizre:

-Vezerles +vizpumpa (az alkatresz mar megvan)
-Fekfolyadek csere
-Valoszinü hogy generator ekszij csere is lesz mert mar repedezett
-Välto olaj,szervo olaj csere
-es a legfäjdalmasabb (a penztarcamnak) lengokar csere komplett
A 2. nagy kerdesem az lenne hogy egy lengokar szett (komplett szett) ami termeszetesen nem a leggagyibb minoseg de nem is ragaszkodom a legfullosabbhoz.
Ugyanis ,ahova eddig vittem szerelöhöz ,az kijelentette hogy nem dolgozik hozott alkatresszel mert neki abbol nincs semmi haszna mert a munkadij (4500 ft/ora alig fedezi a szerelök beret) tehat ezert neki nem eri meg hozott alkatresszel dolgozni.En ezt korrektnek semmi keppen nem tudnam mondani ugyanis ha valaki kifizeti az 5 akar 6000 ft od munkadijat orankent akkor ne akarjanak mar levenni alkatreszenkent 5-10-15 ezer ft al..ugyanis egy lengokar szett (amit itt kint (nemetorszagban) meg tudnek rendelni az kb 130.000 ft (10 RESZES szett) otthon 200.000 ft ot mondtak csak jobb -bal also felso re.
Az auton egy teljes ätvizsgäläst szeretnek,mert oktoberben vizsga lesz (Nemetben) csak azert irtam ide mert itt nincs olyan hogy itt egy 10.000 ft a zsebbe Pistänak aztan ät is ment.Meg igazäbol magam miatt is,egszerüen szeretnem ha az autom rendbe lenne.Es egy normalis megbizhato hozzaerto szerelo csinalnä meg
Köszönöm szepen hogy elolvastätok ezt a kicsit hosszura sikeredett bejegyzest,de haz csak töletek tudok segitsegek kerni...Szep estet Mindenkinek

-
-
ptom2016-07-06 22:38:37 // 84242
Akkor sárkányhajócsapat eddig:

1. Dömpi
2. droberto
3. Peti159
4. RomeoOne
5. Giuntini
6. Norbi
7. tdemeter
8. maotun (?)
9. Liquid
10. Mrs. Liquid
11. ZoliNix
12.-13. ptom (2fő)

Ja és gondolkozzatok valami néven, mert biztos, hogy el is kell majd keresztelni a csapatot :)
ZoliNix2016-07-06 22:27:42 // 84241
Sziasztok!
Hagytam időt az "Öreg motorosoknak", de úgy látom lassan telik a hajó.

Akkor sárkányhajócsapat eddig:

1. Dömpi
2. droberto
3. Peti159
4. RomeoOne
5. Giuntini
6. Norbi
7. tdemeter
8. maotun (?)
9. ptom
10. Liquid
11. Mrs. Liquid
12. ZoliNix

Ja és gondolkozzatok valami néven, mert biztos, hogy el is kell majd keresztelni a csapatot :)
Liquid2016-07-06 22:26:18 // 84240
hát írd be :D
ptom2016-07-06 22:16:06 // 84239
Az én párom is szívesen jönne, ha lehet! :)
Liquid2016-07-06 22:08:40 // 84238
Akkor sárkányhajócsapat eddig:

1. Dömpi
2. droberto
3. Peti159
4. RomeoOne
5. Giuntini
6. Norbi
7. tdemeter
8. maotun (?)
9. ptom
10. Liquid
11. Mrs. Liquid

Ja és gondolkozzatok valami néven, mert biztos, hogy el is kell majd keresztelni a csapatot :)
Invisible2016-07-06 21:25:52 // 84237
Ja azt elfelejtettem mondani, hogy párom is szívesen beülne evezni, mert a céges evezést nagyon élvezte, így ha nincs kirekesztés akkor ő is csatlakozna :D
RomeoOne2016-07-06 20:37:46 // 84236
Akkor sárkányhajócsapat eddig:

1. Dömpi
2. droberto
3. Peti159
4. RomeoOne
5. Giuntini
6. Norbi
7. tdemeter
8. maotun (?)
9. ptom

Ja és gondolkozzatok valami néven, mert biztos, hogy el is kell majd keresztelni a csapatot :)
ptom2016-07-06 20:13:35 // 84235
Én is jelentkezem a csapatba! :)

Remélem még jönnek páran.
Haddel2016-07-06 18:13:39 // 84234
Nem akarom elkiabálni ,de lehet én is leérek Citybe😃 Még melótol függ.
yani🍀2016-07-06 17:57:06 // 84233
Készülök a hétvégére:
RomeoOne2016-07-06 14:33:37 // 84232
Az teljesen jó. A hír szerint 12-14 között lesz a verseny, szóval nem maradsz le.
tdemeter2016-07-06 13:55:55 // 84231
Na emberek, ma ultem egy alfa giuliaban!

Elkepeszto a vas es nagyon nagy 159 utanerzes ragadott el benne!
En varok vele 2 evet meg, most csaladi kocsi vasarlas van, de utana biztosan lesz ilyen vasam.
maotun2016-07-06 13:16:55 // 84230
Nem mondom tutira de lehet én és 17, 19 éves fiaim 3 fővel, beszálunk a sárkányhajó csapatba, 12.00 órára kell a kikötőbe lenni?
Invisible2016-07-06 13:12:09 // 84229
Jövő csütörtökön vizsgázom, így nem akarom passzolni a vezetést. 16 órát kellene vezetnem, eddig 2-t voltam. Nem akarok amiatt elhasalni, hogy nem szoktam meg kellően a vasat. Arról nem is beszélve, hogy papíron persze levezetem a 16 órát és a zsetonnal is lehúznak az oktatási cégnél. Legkésőbb délre oda tudok érni Zánkára. :)
Todorriskov2016-07-06 12:44:31 // 84228
Üdv mindenkinek!
Az elmúlt három hétben csupa pozitív dolog történt... :)
Először is szeretném megköszönni tirex cartàrs segítségét, hogy elpostàzta nekem a hàtsó lökhárítómból hiànyzó műanyag elemet.

Aztán megoldódott az elektromos ablak - tükör is az első ajtókban. Mivel nem lehetett proxy rendezést csinàlni kàbel hiba miatt, vihettem autóvillamossàg szerelőhöz. Reggel elvittem, délutànra kész is lett! Nem is kellett proxyt rendezni, minden visszaàllt normàlba, a km óra sem villogott. :)
Klímacsövet is megcsinàltàk, utàna feltöltötték gàzzal úgyhogy a klíma is teljes erőbedobással szuperàl! :)
Végül nagy nehezen talàltam nekem tetsző és àrban is megfelelő felniket! Tegnap ezeket is felrakattam! Öröm - boldogsàg!! :)
ValeRossi462016-07-06 10:26:18 // 84227
Juj de mennék :))))
De már közeleg a ciklon,nem merek elindulni :))))
RomeoOne2016-07-06 07:13:13 // 84226
Persze, 18 fős csapatok kellenek, még bőven van hely :D

Sárkányhajó csapat eddig:

1. Dömpi
2. droberto
3. Peti159
4. RomeoOne
5. Giuntini
6. Norbi
7. tdemeter

Peti159, hagyd szombatra azt a kétkerekű oktatást, annál sokkal érdekesebb dolgok várnak majd itt :D
tdemeter2016-07-05 23:42:08 // 84225
Sziasztok!
A sárkányhajóra beférek még?
Hardy2016-07-05 23:03:51 // 84224
Csinálj egy proxyrendezést.Nekem is azt kellett mikor beraktam a gyari tolatoradart utolag.
Liquid2016-07-05 22:09:56 // 84223
közben megtaláltam a webshopodban :) Köszi!
Tényleg nem tudtam erről. Kb. ilyen áron vettem én is olasz ebayről anno. 3 éve volt.
Erhard 242 (Pure Energy)2016-07-05 21:34:54 // 84222
Ezért érdemes megbizható helyről megvenni... sajnos a legnehezebb a szerelöket ellenörizni mivel nekik kpban is lehet fizetni egy nagyker,kisker csak utalásra fizethet sokkal jobban ellenörizhetö....
Don Vito2016-07-05 21:22:17 // 84221
"Egy Pest megyei titkos raktárban a vevői igényeknek megfelelő matricákkal látták el, és csomagolták át az olajat, majd így adták tovább közlekedési és vasúttársaságoknak, autószervizeknek, autósboltoknak, valamint webáruházaknak.
A titkos raktár 220 ezer liter, mintegy 250 millió forint értékű kenőolajat rejtett, ezzel a mennyiséggel 50 ezer személygépkocsi egyidejű olajcseréjét lehetett volna elvégezni. A prémium márkanévre felcímkézett üres hordók feltöltésre készen vártak a raktárban."

http://index.hu/gazdasag/2016/07/05/lecsaptak_az_utobbi_evek_legnagyobb_olajbunozoire/

:((((
ptom2016-07-05 21:04:40 // 84220
Szia!

Bejött a tipped, azzal volt a probléma! :) Szerencsére megoldódott.. Köszi!
Szabolcs 1592016-07-05 20:26:50 // 84219
Nekem sajnos ki marad az alfa city helyette mehetek giulia tesztvezetés re ma hívtak kiváncsi vagyok már várom :)))
Norby2016-07-05 20:18:44 // 84218
2016-07-05 13:37:04 // 84205
Na, volt itt egy ilyen kezdeményezés, hogy állítsunk ki egy 159-es csapatot sárkányhajóra, de nagyon elsikkadt a dolog. írjátok be magatokat. Vagy mindenki puding?
Itt a lista, másoljátok be a hozzászólásban, ha csatlakoztok és írjátok a végére a nevetek:

1. Dömpi
2. droberto
3. Peti159
4. RomeoOne
5. Giuntini
6. Norbi
:)
Invisible2016-07-05 18:00:40 // 84217
Sziasztok! Motoros tanfolyamom miatt lehet veszélybe kerül az alfacityre menetelünk. Pénteken jelzem, hogy részt tudunk-e venni az eseményen.
ProdyG2016-07-05 16:48:32 // 84216
na ilyen kell nekem is :P
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak