Tedi új Fiat Cuopéját Drezdában szerezte be. Én voltam a sofőr. Az autóm pedig 6,6-os átlaggal teljesítette az 1475 kilométeres utat. Jó móka volt, 23 óra alatt megjártuk :)
Golyszi oldalán figyeltem fel erre a TI-design kormányra. Annyira megtetszett, hogy már nekem is van. :)
A beszerelés az Autóház Budaörsnél történt.
Eddig bírta a gyári akksi, 4,5 év. Új akkumulátort vettem, ezúttal is Excide (mint a gyári), csak 60 helyett 70 amperest.
Az esti indításért köszönet Csabinak, az akkumulátor-beszerzésért pedig Begének :)
9.443 nyárigumis kilométer után ismét jöhet a tél.
Következik a GoodYear téligumijaim 5. szezonja. Eddig 19.160 km van bennük, és még tökéletes állapotban vannak.
A szerelést ismét a BudaGuminál intéztem.
Viszont egy ideje hallok egy zavaró búgást a bal első kerék felől. Most a gumicserével kiderült, hogy nem a vadiúj Michelinek zúgnak (hálisten), úgyhogy számíthatok egy kerékcsapágy cserére...?!
Tedi nem dolgozik olyan drágán, mint a rendőrség, viszont sokkal lassabb :) Több mint két év után végre elvitte a fotólaborba a GT-mről a Csepel Művek területén készített fotóit :)
A képek fekete-fehér filmre készültek, 2011. 07. 03-án.
Lassú jármű a belső sávban... A fotók 30 ezer forintba kerültek, 20 ezerért bárkinek odaadom őket! :)
Az idei nyaralásunk Ritával: Budapest-Balatonfüred-Pécs-Sarajevo-Mostar-Dubrovnik-Cavtat-Sibenik-Letenye-Budapest. Összesen 2148 km (ebből 600-at Rita vezetett)
Kicsit izgultam az autó miatt, mert az utóbbi időben rendetlenkedett párszor, de úgy látszik csak ki kell vele menni a városból, és nincs is semmi baj :) Szóval a nyaralás neki is tetszett, semmi műszaki hiba nem állt az utunkba. Utolsó nap kaptunk egy defektet, de ezt nem az autó hibájaként könyvelem el.
(Lehet majd külön blogposzt lesz belőle, de a lényeg az, hogy Sibenikben vennem kellett egy új Michelint, 72.329 km-nél. A Michlenekben eddig csak 4000 km volt, így szerencsére nem kellett két újat vásárolnom.)
Szóval az Alfa remek futamot produkált. Dubrovnikig szinte alig mentünk autópályán, sikerült is egy 6,5-ös átlagot csinálni, visszafelé viszont szinte végig a sztrádán autóztunk, de így is csak 6,8-ra rontottuk le az átlagot.
A Sarajevo és Mostar közötti utat pedig mindenkinek ajánlom, gyönyörű!
Első fotó: kötelező kép Dubrovnikkal
Második: majdnem az óváros bejáratához legközelebbi parkolóhelyen
Harmadik: kilátás a szállásunkról
Negyedik: Mostar fölött a hegyen
Csak egy tényközlés a végére: Boszniában és Horvátországban is 400 forint alatt van a dízel üzemanyag...
4 év, 70.500 ezer km, több mint 2 millió forintért majdnem 7000 liter üzemanyag (hm, nem tudom, hogy jött ez ki, mert ez majdnem 10 literes átlagfogyit feltételez, dehát akkor ezek szerint ennyi...)
A mai nappal lejárt a + 2 év kiterjesztett garanciám is, ami rendesen behozta az árát. Ez a poszt kicsit összefoglaló is arról, hogy mi minden történt az autóval 4 év alatt. Sok apróság is van a felsorolásban, de azért azok nélkül is hosszú a lista. Hogy sok-e vagy kevés, döntsétek el Ti, szerintem sok.
Első 2 év
Esőérzékelős ablaktörlő szenzor
Bertone felirat, ferde volt
Pajzs, nem matt króm volt, mint a többi része
Ajtók beállítása
Bal első sárvédő beállítása
Tolatóradar egyik érzékelője leesett
Vezetőülés támlájának cseréje
Stailizátor rúd és jobb oldali kerékcsapágy cseréje
Kiterjesztett garancia idején
Vízpumpa-csere, egyben teljes vezérlés cseréje
Váltógomb cseréje
Kilincsek beállítása
Vezetőoldali napellenző cseréje
Kormánymű cseréje
Vezetőülés támlájának cseréje 2x (és még mindig nem tökéletes)
Jobb oldali ülésfűtés kapcsolójának cseréje
Jobb oldali kilincs (még csak megrendelve)
Kuplung-csere
Hűtő cseréje
Olajhűtő és cső cseréje
A fenti történéseket részletesen ismertettem a blogomban.
Az autóm összesen 2 alkalommal hagyott cserben, egyszer a kuplung miatt, a második pedig az olajfolyás volt. Ott talán még eljutottam volna vele a szervizig, de inkább nem kockáztattam.
Az autót végig az Autóház Budaörsnél szervizeltem, és külön kiemelném, hogy egyik panaszom ellen sem éltek kifogással, mindent azonnal intézek, egyszer sem volt kérdéses ügy. Szóval ezúton is köszönöm Horváth Lacinak és Rohodi Misinek az ügyintézést és az odafigyelést!
Összességében kicsit bosszús vagyok az autó miatt, ugyanakkor jó érzés, hogy ilyen sok dolog ki lett már cserélve (kuplung, vezérlés, kormánymű, hűtő, olajhűtő), remélhetőleg ezekre egy ideig nem lesz gondom. És abban is reménykedem, hogy most egy ideig csak jó dolgokról vezetem majd ezt a blogot tovább.
Basszus, most jut eszembe, a kuplungos és az olajhűtős sztori azután történt, hogy hozzám került a lófej!!!
A pech-széria folytatódik. A múltkori kuplung-csere után úgy hagyott cserben az autóm, hogy elfolyt belőle az olaj.
És hogy igazi Murphy legyen a sztori: pont kint voltam az Autóház Budaörsnél AlfaCity-megbeszélésen, szépen hazajöttem, beálltam a garázsba, és látom, hogy olajcsíkot húzott az autóm. Miért nem tudta ezt akkor csinálni, amikor még Budaörsön voltam? Miért nem?
Némi vizsgálódás után magamtól is rájöttem, hogy valahol oldalt folyt ki az olaj, így tuti nem az olajteknőt ütöttem oda. Hívtam egy trélert, és visszavitettem az autót a Budaörshöz. Szétszedték, és kiderült, hogy az olajhűtőbe vezető cső annyira el volt rozsdásodva, hogy gyakorlatilag kilyukadt, és ott spriccelt ki az olaj. A menete is rozsdás volt, így az olajhűtőt is cserélni kellett. Szerencsére mindez garanciális javítás volt. Természetesen új olaj is került a motorba.
Korábban már felfedezték a szervizben, hogy a hűtő is szivárog a tömítésnél, így ezt is cserélték garanciában.
A vezetőoldali üléshuzatomat pedig most cserélték ki harmadszor... ugyanott szakadt ki, mint előző két alkalommal, szóval most szivaccsal együtt cserélték, ezt is garanciában. Sajnos most sem lett tökéletes, lehet, hogy újabb csere lesz...
Ha már ott volt az autó, a műszaki vizsgára is sort kerítettünk.
Összességében nem bánom, hogy a garancia lejárata előtt még ezek a dolgok ki lettek cserélve, de nem jó érzés, hogy ennyi mindent kellett már cserélni egy 4 éves autón... Holnap jár le a 4 év, hamarosan egy külön posztot írok majd arról, mi mindent cseréltek garanciában a GT-n...
Tréler: 12.000 forint, Vizsgára felkészítés, vizsgadíj: 30.000 forint
Megadta magát a kuplungom. Egy ideje már elég kemény volt, de reménykedtem abban, hogy még 5-10 ezer kilométer lesz benne. Hát nem volt. Egy esti mozi után (Feledés 10/8) indultunk volna haza. Legurultam a parkolóházból, de kettesbe már nem tudtam berakni.
Szerencsére Bazsi és Zoli még nem járt messze, így visszafordultak, hogy segítsenek. Meglepő módon volt nálam vontatókötél, az viszont még meglepőbb volt, hogy se Rita, se Bazsi autójába nem lehetett belecsavarni a vonószemet. Eléggé el volt rohadva a menet mindkét autóban. Így egy harmadik autóval, egy c70-es Volvóval vontatott el Zoli Budaörsre. Persze, hogy alázzon, lenyitott tetővel vontatott :)
Kicsit keveslem, hogy 70 ezret sem bírt ki a kuplung, de az előző GT-mben 71.500-nál cseréltettem, mert ott is kezdett már nagyon keményedni. Megoszlanak a vélemények erről, van aki szerint nem meglepő 70 ezernél egy ilyen, más szerint inkább 80-90-100-nál kellett volna ennek megtörténnie.
UPDATE: végül kiderült, hogy a kinyomócsapágy elrepedt, így garanciában cserélték a kuplungom.
A film viszont nagyon jó. Többször elhangzik benne a kérdés, hogy "Önök hatékony csapat?" Mi azok voltunk, köszi Rita, Bazsi, Zoli! :)