Az autót 34.000 km-rel fogom átvenni, de igazából ebből összesen 3500-at én tettem bele. Ugyanis ebben a másfél évben kétszer is járt nálam ez a demoautó.
Az első alkalom az volt, amikor amikor összehasonlító tesztet készítettem róla, 2018 novemberében. Akkor egy dízel Giuliával hasonlítottam össze. Már akkor beleszerethettem, mert nagyon pozitívan beszéltem róla :) Mindkét autó hátsókerekes és automata váltós volt, a dízel 180, a benzines pedig 200 lóerős, szóval nagyjából azonos teljesítményű Giuliákat hasonlítottam össze.
Ha kíváncsi vagy a tesztre, itt nézheted meg: Alfa Amore Dízel vs. Benzin Giulia teszt. Egyébként az is elég beszédes, hogy a benzines Giulia tesztet már több mint 10 ezren, míg a dízelt 5800-an nézték meg.
A Giulia ekkor viszonylag kevés kilométerrel került hozzám, 4600 km körül és nagyjából 1500 km-t tettem bele.
A második alkalom 2019 júniusában volt, amikor az erdélyi AlfaFest-re autóztunk el vele Gyopival. Ekkor kb 14.000 km-rel hoztam el, és nagyjából 2000 km-t tettünk bele összesen. Megjártuk vele a Transalpinát is, ekkor győzött meg véglegesen az autó arról, hogy a 200 lóerő, hátsó kerékkel teljesen jó, elegendő teljesítmény nekem.
Az erről készült videót itt találod: AlfaFest + Transalpina
Mondhatjátok, hogy 30 ezer kilométerről még mindig nem tudni, hogy hogyan használták, mennyire nyúzták, hajtották szét. Biztosan kapott, de ez az autó kevésszer került újságírókhoz, inkább lehetséges flottavásárlások döntéshozóihoz került.
Mindössze ezeket a cikkeket találtam róla, szóval túl sok újságírónál nem járt.
Vezess.hu: Hátul hajt, de minek
Player.hu Hátsókerekes, olasz, és nem rajta múlik, olasz is marad-e
Autoaddikt.hu Telve lényegiséggel és klasszikus hangulattal
Formula.hu Menetpróba - Alfa Romeo Giulia 2.0i
Szeretnék majd részletesen beszámolni a közös kalandokról és történésekről, hogy talán az is kiderülhessen számotokra, érdemes-e használt Giuliát vásárolni.
Tervezek némi változtatást is, ezeket is majd megörökítem, nemcsak itt a blogon, hanem videóban is.
Mielőtt átveszem, alaposan átnézetem az Autóház Budaörsnél, ha szükség van bármi javításra, esetleg garanciális szervizre megcsinálják. Az autóban 15 ezernél, majd 30 ezernél cseréltek utoljára olajat, ezentúl 10 ezrenként kap majd olajat nálam.
Most már csak ki kell bírnom, hogy végre átvehessem.
Véget ért a leghosszabb kapcsolatom. Rengeteg élményt, utazást, ismeretséget és kalandot köszönhetek a GT-nek, ami talán a legszebb magyarországi GT, legalábbis az én szememben biztosan :)
Az elmúlt egy évben rengeteget gondolkoztam rajta, eladjam-e, maradjon-e még 2-3 évig, rengeteg érv és ellenérv sorakozott egymás mellett, sőt naponta mást gondoltam. Biztos ismeritek ezt az érzést... Hozzánő a szívedhez, és azt gondolod: á én ezt sosem adom el, oldtimer lesz belőle! :) Minek adjam el, alig kapok érte pénzt, jó lesz ez még 20 évesen is... Satöbbi, satöbbi.
Egyetlen hibája volt az, ami végül megkönnyítette a döntésemet azzal kapcsolatban, hogy eladjam-e: a motorja. Mert bár tényleg az egyik legjobb motor az 1,9-es dízel, soha semmi bajom nem volt vele, de egyszerűen meguntam, nem jelentett már élményt nekem. Főleg, hogy az előző GT-m is dízel volt... A 170 lóerő zseniális, a nyomaték méginkább, szuper a karakterisztikája ennek a motornak, óriásit lehet vele autózni, sőt, kettesben, hármasban még a hangja is tök jó... de egyszerűen a fejemben egyre inkább elhatalmasodott az érzés, hogy elég volt a dízelből. A világ egyik legszebb formájú kupéjában ülsz, lehúzott ablakokkal nézelődsz a pirosnál, és hallgatod a traktorhangot, a kerregést... És ez egyre erősebben zavart. A dízelmániások most biztos röhögnek rajtam... De két dízel GT után szeretnék végre valami mást.
Ráadásul 42 éves leszek, szeretnék még pár jó autót hajtani a hátra lévő életemben, szóval nem ragadhatok be ebbe az autóba, még évekre. Mert bár azt terveztem, hogy majd csak 10 évesen adom el, egyszer csak jött a kattanás, hogy menjünk tovább... :)
Most lesz egy offos autóm (de azért egy olyan, amit Olaszországban gyártanak), ami viszont segít abban, hogy végre legyen egy hobby Alfám, aminél nem kell kompromisszumokat hozni a használat érdekében. Egy V6-os GT a tervem, meglátjuk, sikerül-e olyat találnom, amibe megéri beleszállni. Most ezt kezdem hajtani, remélem néhány hónap múlva meg is tudom valósítani. Aztán meglátjuk mi lesz :)
Szóval most pár hónapig nem lesz Alfa Romeóm, de tudom, hogy ez nem lesz egy hosszú időszak, mert "Alfa nélkül lehet élni, de minek" :)
Egyébként nem maradok Alfa nélkül, barátnőm, Gyoppka 147-esét is sokat vezetem, ami szerencsére benzines, és imádom a TS hangját. :) De akár szüleim szintén fekete 147-esét is bármikor elkérhetem, ami valójában az enyém, mert én vásároltam Nekik :) Lehet fel is teszem az autóim közé :)
UPDATE: az autóm úgy tűnik, nagyon jó helyre került, Ausztriában járja majd a gyönyörű hegyi utakat :) Első látásra szerelem volt az autóm az új gazdája számára :) Remélem nem vettem el a kedvét a dízeltől a fenti soraimmal... Sok boldog kilométert a GT-vel, Szandra! :)
Eléggé átlag alatti a futásteljesítménye a GT-mnek, 8,5 év alatt futott 150 ezer kilométert, ami évente csak 17.647 km... Havonta pedig csak 1470 km.
De azért összességében már sokallom a 150 ezres számot :)
Apróságokat javíttattam:
- baloldali ülésfűtés kapcsoló cseréje
- jobb oldali ülésdöntő bovden cseréje
- kézifék bovdenek cseréje
- jobb felső lengőkar cseréje
Felkerültek a téli Alpin5-ösök, amelyekben eddig összesen két szezon és 9.193 km van.
A nyári szett gumijaiba összesen 10.800 km kerül idén, két szezon után 22.923 km van bennük. (Az egyik gumi új, abban csak 5670 km van).
Kellett egy új akkumulátor, mert már tavaly télen is gyengélkedett és jönnek a hideg éjszakák. Ráadásul az erdélyi túránk előtt nem akartam kockáztatni. Exide került bele megint.
Most, hogy ki van fizetve, jönnek a kiadások? :)
Alsó turbócsövet kellett cserélni az autómon. Ismét az Olasz Autók Házában javították, mint 8 éve mindig.
Ha már ott volt, kicseréltettem a váltó- és a fékolajat is, gondos gazdiként.
Befizettem az autóm utolsó részletét! :)
Ezt a hatalmas örömhírt az autóm azzal ünnepelte, hogy bevonzott egy lassú defektet. Sajnos olyan helyen volt a lyuk, ahol nem lehetett javítani. Szerencsére még csak tizenvalahány ezer km volt a gumikban, így csak egyet kellett vásárolnom.
A fehér GT-mmel rekordot döntöttem. Azt hittem ilyen már nem lesz, hogy ilyen sokáig ugyanaz az autóm. Legutóbb a 145-ösömmel töltöttem nagyságrendileg ilyen sok időt, de az is csak 6 év volt. Ez viszont már 8... És az a durva, hogy rohadtul nem tűnik annyinak.
Ha tudnátok, mennyi minden történt ezalatt a 8 év alatt... sok jó, sok rossz... és mindennek részese volt az autóm is, valamilyen formában.
Mostanában újra jó dolgok történnek velem, velünk, de nem mondanám azt, hogy az elmúlt időszakban nem inogtam volna meg másik Alfa Romeók miatt... De egyelőre marad. Legalábbis a mai állás szerint. Aztán ki tudja :)
Szóval a műszaki vizsgán kívül a következők történtek:
- jobb hátsó kerékcsapágy cseréje
- antenna cseréje
- csomagtartó teleszkópjainak cseréje
Ez volt az első külföldi Alfa Romeo találkozóm a GT-vel. Pedig jó sokat terveztem már...
A romániai alfások nem viccelnek, minden évben valami brutálszép helyszínen tartják a rendezvényüket. Idén egy gyönyörű tó partján, illetve környékén volt az AlfaFest.
Jövőre egy új helyszínen lesz, tuti megyünk!
Pár fotó :)