Mutasd

>> Szerviz2012-03-16

volt egy kis rendetlenkedés az év elején, az autó ugyan izzított rendesen és pöccre indult a legnagyobb minuszokban is, de indítás után izzítógyertya-hibát jelzett a műszerfalon (kiolvasás után a vezérlőegység hibájára panaszkodott).
a szerviz nekigyürkőzött, és másodjára el is hárították a hibát.

megvolt az éves kötelező szerviz is, olajcsere, szűrők, stb.

egyébként meg ... azért nem írok a blogba, mert a kocsinak kutya baja :-) kell bele dízel, meg ablakmosó, és még az olajat sem kell utántölteni.

a 65000 km-t nemrég léptük át, és mintha a motor jobba érezné magát, mint új korában. beérett. most már hajlandó elpörögni 4750-ig is :-)

 
>> Szerviz2011-05-19

nem egészen 3 év után a gyári Exide akku elhalálozott, tragikus hirtelenséggel. a 2 órával azelőtt még vígan futkározó autó már a gyújtás bekapcsolásakor is furcsa dolgokat kezdett el csinálni, indulni egyáltalán nem akart. bikázással annyit lehetett elérni, hogy nyugalmi állapotban működött minden, de indítózni már nem lehetett.
eredmény: kb. 1 óra alatt az assistance hozott egy ugyanakkora Varta akksit, és hajrá, mehetünk tovább.

>> Szerviz2011-03-24

megvolt a szokásos nyárigumi-csere, a levetett téliken viszont úgy tűnik, a futófelület belső rész jobban kopott a külsőnél > ergo futómű-geometriát kell állíttatni. (éljenek a fekvőrendőrök és a lukas aszfalt.)

>> Szerviz2011-01-20

majd' elfelejtettem: Bestia túlesett a kötelező szervizen, minden rendben találtatott, volt olaj- és szűrőcsere. 20 000 km telt el az előző alkalom óta, most 46 000 fölött járunk.
a fényszórómosó nem ment, kiderült, hogy a visszacsapó szelep megadta magát. megrendelésre került, ha megjött, lesz mégegy szervizlátogatás.

>> Esemény2010-07-06

Bestia 2 éves, majdnem 37 000 km-es, és jól érzi magát.
a bal első gumiba nemrég kaptunk egy szép nagy hatlapfejű csavart, úgyhogy cserélni kellett, így az eddig használatlan pótkerékkel együtt most az első tengelyen új gumik futnak.

PS: ha minden igaz, nemsokára testvére lesz neki... de ez még titok :)))

 
>> Szerviz2010-02-22

csak így összefoglalólag: tavasz van mindjárt, 27000 km-nél tartunk, nemrég volt első fékbetét csere + kötelező átvizsgálás (minden OK, kaptunk új olajat).
Bestia jól érzi magát, bár a jobb első kerékjárati ív lukas (fütyül be a szél), mert a koptatólemez a csüdig érő hóban leért, és megszaggatta.

 
>> Esemény2009-07-05

Bestia 1 éves lett - az együtt eltöltött 16 000 km után még mindig vigyorgó képpel szállok be az autóba :-)
jutalmul holnap kap egy külső-belső tisztítást...

 
>> Szerviz2009-03-19

és visszakapta a Potenzákat.

>> Szerviz2009-03-13

így a 11000 km tájékán meglátogattam a szervizt, hogy néhány nyikorgást elimináljanak még garanciálisan: kuplungpedál, váltó, ablaktörlő.
úgy néz ki, a műtétek eredménnyel jártak, Bestia nem nyöszörög.

>> Szerviz2008-11-27

végrevégre visszakaptam Bestiát a szervizből! szépen megcsinálták a horpadt orrmányát neki. az elmúlt 3 hétben használt offos koporsószállító után újra vigyorogva integethetek a többi vírusgazdának :-) ígérem, nagyon fogok rá vigyázni, hogy ne kelljen megint nélkülöznöm