Blog >> fogyasztás

>> EgyébWebM // Alfa Giulia 2.0 Super // 2022-08-07

Pár évvel ezelőtt Münchenből Verona felé autózva a tiroli részen egy hosszú 100-as korlátozásba futottam, amit betartva feltűnt, hogy nagyon keveset fogyaszt az autó: nullázás után 5-össel kezdődő számokat mutatott. Azóta tervezgettem, hogy egyszer megpróbálok lassan menni, és megmérni a fogyasztást, de az alkalom sehogy sem akart eljönni. Ebből az autóból egyszerűen árad az élni akarás, eszem ágában sincs vele hosszasan tötymörögni semmilyen körülmények között, mert nem erre született.

Sajnos úgy tűnik, hogy a hatósági áras intézkedések következtében beköszöntött az üzemanyaghiány, napról napra hallani sztorikat, hogy kinek hogy nem sikerült tankolnia, így arra gondoltam, hogy morálisan helyénvaló lenne egy kicsit takarékoskodni, ami tök jó apropó a fenti kísérlet elvégzéséhez. Végre jóvá teszem azt a sok száguldozást! :)

A körülményekről: Budapest-Debrecen az M3-ason oda-vissza, volt némi város is, de szerencsére dugó nélkül. Egyedül voltam minimális csomaggal, klíma végig ment, DNA kapcsoló N állásban, a pályán tempomat 100 km/h-ra állítva. A forgalom nem volt nagy, de azért így is kellett előzgetni, ilyenkor ha a körülmények megkívánták, akkor 120-130-ra gyorsítottam, mert nem akartam feltartani a többieket. Hőmérséklet odafelé 35, másnap visszafelé 32 °C körül, ez tapasztalatom szerint jót tesz a fogyasztásnak, mert ilyenkor ritkább a levegő. Nafta sima 95-ös a MOL-tól, induláskor és érkezéskor ugyanannál a kútfőnél első kattanásig tankolva.

Eredmény: 477,7 km távon 25,44 liter fogyott, ami 5,33 liter/100km fogyasztásnak felel meg. A táv Google Maps szerint 476 km, tehát elég pontosak a számok.

Szubjektív értékelés: a benzinesek között ez egy takarékos utazóautó lehetne, a gyakorlatban azért fogyaszt mégis sokat, mert nem ösztökél takarékoskodásra. Amikor nyomod neki, akkor pedig megy, és ha megy, akkor iszik is. Hogy ez most összességében jó vagy rossz, az már amolyan világnézeti kérdés, én mindenesetre nem szívesen közlekednék úgy vele, hogy annyit fogyasszon, mint ma.

Ja, és hogy elhangozzanak az életszerű számok is: pályán 130-140 körül közlekedve 7.5-8 litert iszik, nyomulós üzemmódban 9-10-et, városban pedig nagyon használatfüggő, nekem jellemzően 12-15 között.

>> EseményRomeoOne // Alfa Giulia Quadrifoglio // 2021-11-17

4 hónap és 1 nap kellett hozzá, hogy beletankoljak 1 m3 üzemanyagot az autóba. Ez kivétel nélkül MOL EVO 100 volt. Ehhez kellett 7770 km. Tehát a fogyasztás valahol 13L/100km körül alakul.

>> EgyébSultan // Alfa 159 1.8 MPI, Progression // 2021-04-01

Sok helyen sokfélét olvasok a fogyasztásról. Mikor kinéztem az autó + motor párost, sokan azzal riogattak, hogy majd nem győzöm tankolni, meg hogy majd 10-12 litert fog kérni. Mentem már vele 4000+ km-t, és azt kell mondjam teljesen elégedett vagyok. Nyilván a fogyasztás relatív, mindenkinek a saját lába nehézségétől függ. Én alapvetően nyugodt sofőr vagyok, 80%-ban 2500 és 3500-as fordulatok között használom az autót, de ha kell igenis odalépek, és pörgetem a motort, hogy előjöjjenek a lovak. Csak és kizárólag prémium benzint tankolok, most MOL-t, de tervezem a többit is kipróbálni. Volt egy elromlott termosztát is, ami bezavarhat a fogyasztásba, de mostanra egy 8,6-os vegyes átlagfogyasztás kezd kirajzolódni. A komputer a saját megfigyelésem szerint kb fél litert téved felfele, többet mutat. Városban olyan 9-10 liter körül lehet mozogni, városon kívül 6,5-7 liter környéke. Szerintem ezek teljesen vállalható, és elfogadható adatok ehhez a motorhoz.

Hatásos volt a frissítés olajok,szűrők terén. fogyasztás 6.4- 6.6 között alakul stabilan, nem vagyok tojás lábú, de feleslegesen sem túráztatom ha nem muszály. motorikusan kifogástalan. nagyjából ennyi

>> EgyébTtK // Alfa Giulia 2.0 Super // 2018-07-22

Ez az autó ugyan nem a fogyasztás-minimalizálásról szól, de azért érdekel, hogy mennyit eszik. Az első értékelhető teletankos mérés 8.75-re jött ki, fele országút, fele város, DNA N-ben. A fedcomp. 8.5-öt mutatott, azaz itt is az van, mint a 159-nél: 2-3 decit csal lefelé.
Nagyon elégedett vagyok, hasonló üzemben a TBi egy literrel többet evett..

Megtörtént az első szervíz. Első lépésbe egy motoröblítőt töltöttem az olajhoz. 10 perc járatás, olaj+ szűrő le. Hengst szűrő fel, mannol motorolaj+motoröblítő. Újabb 10 perc, olaj le, szűrő csere Mann filter fel, Motul 5w40 x-clean a vegleges olaja. Többi szűrő is Mann filter, kapott új szervo-fék olajat. Motul váltó olaj csak 2 hét múlva jön meg, így az várat magára. Map szenzor takarítva. Kapott új exide premium akkut plusz egy lámpa polírozast is. Kiváló lett :) Megvan az első fogyasztási adat is. Csereérett szűrőkkel, ellustulva 7.3 literre jött ki. Omw maxxmotion diesel-t kap csak. 70%város 30%pálya. Meglássuk mit produkál szervízelés után.

>> EseményBéci Ɨ|ѯ // Alfa 156 6C 2500 // 2017-02-09

Meg volt az első közös valóban hosszabb utunk. Szerdán fel Budapestre, másnap vissza Szófiába. 800 km oda és 800 vissza. Odafele 8 óra volt a menetidő, vissza már csak 7 és fél. :) Silverfox hibátlanul teljesített, pályán 140-150 között mentem, néha kicsit gyorsabban. Nagyon jó, hogy mindig van tartalék ebben a motorban, iszonyú kellemes vezetni ilyen hosszú távon is.
Átlagfogyasztás 10 liter.

>> EseményCoyote // Alfa 146 1,9 JTD // 2017-01-07

Amiota nálam van Bella kiváncsi voltam mekkora lehet az étvágya. Bár nem teljesen pontos, de 90%-ban az.

Meg tett kilóméter: 750km
Tankolt üzemanyag: 49,6L
Átlag fogyasztás: 6,7L

Ehez hozzá jön, hogy reggel és este minimum 15 percet ketyegett az autó indulás elött.

>> Egyébsutyi70 // Alfa 159 sw 2,4 TI // 2016-11-04

Egy nagyobb út után vagyok és szeretném megosztani fogyasztási tapasztalataimat, mivel autóvásárlás előtt én is sokat kutakodtam a 159es alfák fogyasztásával kapcsolatban, remélem tudok segíteni másoknak.

Budapest-Olaszország-Budapest távot egy siklóernyőt túra kapcsán abszolváltam a kocsival, 3 fő +120kg csomagok, telepakolva, 2,4 210LE motor, nagy szerviz után, 19"os 235/40es kerekeken, a sebesség adatok GPS szerint értendőek (mondjuk nálam nincs különbség az órán mutatott és a GPS között)

Az odafele úton társasággal mentünk, több autóval, kisbusz, átlag 95-100-as tempó. 650km 5,8L/100km (óra szerint 5,4)

Ezek után jött egy 200kmes 130-as etap majd Olaszországban 4 napot töltöttünk, többször mentünk hegyi szerpentineken, 1500m szintkülönbségeket, kb 200km autóztunk így.

200km város, piroslámpákkal, falvak között 70-80 tempó.

Hazafele dinamikus 140-150 között, néha beleszaladva egy egy 170-be is.

Végeredmény:

1684km 6,85L/km átlagfogyasztás (óra szerint 6,5L)

Nagyjából ezekből:

95-100km/h 5,8L / 100km (óra szerint 5,4L)

140-150km/h 6,8L / 100km (óra szerint 6,4L)


A fentiektől függetlenül városi fogyasztás sem vészes, csak ha dugóba araszolós, itt simán lehet 11L is.

>> EseményWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 1.9 JTD // 2016-06-06

Mostanában ritkán használom hosszútávokra az autót. Legutóbb pénteken volt egy utam Budapestre, onnan Budaörs, majd Pilisvörösvár felé, Csobánka, M3 és haza. Odafelé nyugis 140-150 közti tempón gurulunk, zenét hallgattam, kellemes volt autózni az öreg géppel.
Hazafelé kicsit későn indultam, elbeszélgettem az időt (amit nem bánok, mert jó beszélgetés volt), belefutottam a péntek délután 5 körül kialakuló őrületbe. Ilyenkor az autópálya is olyan, hogy ha szabad a pálya, gyorsan taposni kell, vagy beállni a 110-120-ra amivel a többség gurulgat.
Én a taposást választottam, ahol felszabadult a belsősáv, ott hasítottunk. Olyan nyomatékkal indul meg, hogy egyébként is külön élmény vele így haladni. És ilyenkor ahogy szokott, összeáll pár hasonló tempójú autó, így én is egy 3-mas csoportban "vonatoztam". Észrevétlenül húztuk egymást egyre nagyobb tempókba. Párszor megnéztük hogy 5-ösben is leforogja a 4500-at. Nagyon szép hangja volt a motornak, egyáltalán nem zajongott, nem erőlködött, csak száguldott.

És ma ért a meglepetés. Gondoltam megtankolom, mert bár nem jelez a sárga, de nem hiszek neki, ilyen tolós üzemben 800km-nél inkább már tankolok. Nyugodtan hihettem volna neki. 6.8l-t fogyasztott. Ilyet 5 éve csinált utoljára kb, amikor még fiatal volt és üde. És nem volt chiptuningja.

És most megint visszajöttek az alacsony fogyasztások, csak közben még jobban is megy. Egész hihetetlen. Sokszor az az érzésem, hogy ez az autó képtelen megöregedni és elhasználódni, inkább érik az idővel és egyre jobb lesz.