Blog >> stelvio
Az első találkozót ’22-ben szerveztem meg. Jött az ötlet, hogy gyűljünk össze néhányan és autózzunk egy jót. Én ismertem 4-5 embert, akinek van ilyen ikerturbós V6 Quadrifoglio-ja, gondoltam, ha még ők is szólnak néhány ismerősnek, akár 10-12 autó is összegyűlhet. Ki látott már egy rakáson ennyi Giulia és Stelvio Q-t? Aztán végül 24 autó gyűlt össze, amin én lepődtem meg a legjobban…
Jól sikerült az a találkozó, pozitívak voltak a visszhangok, de amolyan „Egyszer volt Budán kutyavásár” alapon nem gondoltam, hogy többször is érdemes megszervezni. Így tavaly nem is foglalkoztam ezzel. Időnként azonban nekem szegezték a kérdést, hogy „Mikor lesz a következő Q tali?”. Egyszer aztán úgy ébredtem, hogy miért ne. Végülis nem olyan nagy munka, egy útvonalat kell kitalálni, egy éttermet leszervezni és teríteni az infót az érintettek körében. Nagyjából így is lett.
Az első esemény útvonala a Gerecse és Vértes tájegységen vezetett át. Idén viszont úgy döntöttem, hogy eltávolodunk kicsit Budapesttől és a Bakonyra és Balaton-felvidékre esett a választás. Sajnos idő hiányában nem tudtam előre bejárni az utat, így rengeteget Streetview-ztam és az Alfás márkatársakat interjúvoltam, akiknek volt arra helyismeretük. Így utólag ki merem jelenteni, hogy telitalált volt az útvonal (1. kép).
Várpalotán volt a gyülekező. Szerettem volna a Thury vár környékéről indulni, de semmi nem garantálta, hogy ennyi autóval ott meg tudunk állni. Így pragmatikusan a Tesco parkolót jelöltem ki. Itt legalább tényleg volt hely. 22 autó gyűlt össze, összesen 11 230 lóerővel (2. kép, még 3-an hiányoztak).
Az elképzelésem, ami mentén szerveztem ezt a közös autózást az az, hogy mindenki a vezetés élményét tudja kiélvezni. Tehát nem konvojozásról van szó vagy valamiféle közös vonulásról, hanem hagyunk egymás közt elég helyet, hogy biztonságosan tudjon mindenki egy élvezetes tempót menni. Fontos tanulság volt az első esemény után, hogy veszélyes helyzetek tudnak kialakulni abból, ha olyanok kerülnek be a sor közepére vagy végére, akik jobban nyomnák neki, mert előzgetniük kell a kevésbé feszes tempót autózókat. Így már a kezdetektől próbáltam tudatosítani mindenkiben, hogy aki nagyon menne, az a sor elején induljon meg, aki visszafogottabban élvezné a vezetést, ő maradjon inkább a sor vége felé. Ez egyébként egész jól sikerült, jól kialakult az oszlop.
Várpalotáról negyed 11 körül indultunk el Csőszpuszta felé. Már egyből az elején kellemes meglepetés ért. Ugyanis a Streetview alapján körülbelül 4,5-5 km-nyi nagyon gyenge aszfaltot vártam. Azonban ennek nagyobb része már új burkolattal volt ellátva így egy bő 1,5 km után már rendes tempóban neki tudtunk iramodni a távnak. Egyébként máshol is jellemző volt, hogy ahol gyengébb minőségű szakaszra számítottam a viszonylag frissebb képek alapján, ott már elkészült az új burkolat. Csak halad kis hazánkban is az útfelújítás.
Bakonyszentkirálynál kanyarodtunk rá a 82-esre Zirc felé. Nagyon jó ez a szakasz, de a másik irányban, lejtőnek felfelé talán még élvezetesebb lehet. A 82-es, bár főútvonal, ezen a részen az is nagy élményt nyújt.
Zircen volt az első összevárás, ami egy 5 perces megállót jelentett, hogy ne szakadjon teljesen szét az eleje és a hátulja. Nem megálló, csak egy kis állás. Szintén az előző esemény során szerzett tapasztalat, hogy túl sok megállót, ahol kiszállnak az emberek az autóból, nem szabad beiktatni, mert nagyon megtöri az autózás lendületét.
Innen Bakonybél irányában indultunk tovább Pápára. Ez talán a legjobb szakasza volt az egész túrának. Aki szereti kanyargós utakon vezetni az autóját, annak kötelező. Kiváló vonalvezetés, friss aszfalt. A kanyarokban sokszor még a padka is le van aszfaltozva, hogy legyen hely egy esetlegesen elkottázott manőver korrigálására (3. kép).
Pápára érve, kb. félúton megálltunk egy 45 percre a Ricsi Cukrászdában, ki-ki egy kávéra, sütire, fagyira. Volt idő kicsit szocializálódni, megbeszélni az előző 100 km élményeit. Egész idáig teljes volt a csapat, csak itt köszönt el az egyik Misano Stelvio. Innen már csak 21 autó ment tovább.
Városlődig szintén élvezetes autózást nyújt a 83-as, bár a 8-ashoz közelítve kezd az útburkolat már éppenhogy csak vállalható lenni. Innen pedig a 8-ason Ajkáig vezetett utunk, majd keresztül kellett vergődnünk Ajkán Padragkútig, ami 15 km lakott területet jelentett. Majd még ezután is egy 3 km-nyi silány burkolatú útszakasz következett Öcs-Pula irányában. Ez volt a túra legkevésbé élvezetes része, de így legalább újult lendülettel vágtunk neki a következő etapnak.
Nagyvázsonynál volt egy újabb összevárás. Ekkor 3 autóval voltunk az élen. 5 perc után sem ért utol minket senki, úgyhogy tovább indultunk. Itt meg kell jegyezni, hogy a Google Maps-ben való útvonaltervezésnek vannak bizonyos hátrányai. 10 megállót lehet kijelölni egy útvonalhoz, ezeket kell úgy lerakni, hogy a megfelelő szakaszokon irányítson el. Ehhez viszont a megállókat egész random helyekre kell betenni - sokszor egy út külterületi, semmi közepére eső részére. Különben két megálló között talál egy „optimális”, másik utat. A probléma, hogy akkor is képes új útvonalat kijelölni, ha már épp folyik a navigáció. Ha nem figyel az ember, akkor ő javasol egy jobbat és felülírja az eredetit. Emiatt aztán voltak eltévedések, letérések az megadott útvonalról és egy páran nem tudták bejárni az előre eltervezett szakaszt, mert elvitte őket a navigáció egy rövidebb úton…
Pedig a vége tartogatta még az út másik legélvezetesebb részét, a Nagyvázsony-Zánka és a Dörgicse-Pécsely-Balatonfüred szakaszokat. Hamisítatlan Balaton-felvidéki utak, nagy hullámvasutakkal a háttérben időnként előbukkanó balatoni látképpel… Gyönyör!
Plusz izgalmat hozott nekem, hogy alábecsültem az autó fogyasztását. A reggeli induláskor tankoltam, az odaúttal együtt így 320 km lett volna a túra. De már Pápán is csak 125 km-es hatótávot és negyed tankot mutatott a kijelző. Kockáztattam, ki kell bírnia. Dörgicsénél hagyta abba az akkor 25 km-t mutató hatótáv kijelző a számítást. Jelezve, hogy most már azonnal álljak meg tankolni, ahol tudok. Még ekkor következett a csodás Dörgicse-Vászoly-Pécsely szakasz, csak azért is jól megnyomtam még. Pécsely után 3 km nagyon rossz út jött, ahol visszavettem a tempóból (ha ez is készen lenne, akkor egész Balatonfüredig egy egybefüggő dopamin bomba lenne ez az út). Itt már elkezdett a zabszem szorulni, úgyhogy a rövid Balatonszőlős-Balatonfüred szakaszt sem eresztettem már meg. Végül elértem a füredi Mol kutat és több, mint 55 litert tudtam a tankba tölteni. A két tankolás közötti szakaszra egy bő 17 L/100km-es fogyasztás adódott.
Az ebédünket a Tihanyi Vinarius étteremben költöttük el. Nagyon szép, színvonalas hely, kiváló gourmet konyhával. Nagyon előzékenyek és rugalmasak voltak, biztosítottak helyet is, hogy felsorakozzunk az autókkal. Csak ajánlani tudom a helyszínt. Hozzá kell tenni, hogy még így a végére is 16 gép maradt, alig volt lemorzsolódás (4-9. kép).
Hazafelé még kipróbáltuk az új tihanyi kompot (10-11. kép). Amíg mindenki a balatoni panorámában gyönyörködött, a 3 Alfás a kapitányi híd hatalmas szélvédőjét átívelő ablaktörlőjének megoldását vitatta meg. Műszaki szakemberek…
Végül mindenki jól érezte magát, csupa pozitív visszajelzést kaptam és többen a következő találkozó időpontjáról érdeklődtek. Tény, én is nagyon élveztem és hatalmasat tudtam autózni, teljesen elmerültem az élményben. Aminek még szintén nagyon örültem, hogy idén sem volt szükség darus kocsira, mindenki végig az úton tudta tartani a gépet.
Hogy lesz-e 3. magyar Giulia és Stelvio Q találkozó? Ez még a jövő kérdése ;)
Anno mikor a Black Monstert vagyis a 2.4 Q4-et eladtuk, és megvettük a TBI-t, pár évre terveztünk. Gondoltam lesz majd jóáras Giulia. Hát nem lett mert közben pár dolog megkavarta az autópiacot. Közben végig nézegettem a hahu-t, mobile-t, jöttek időnként a hirdetések, egyre magasabbra kellett emeljem a limitet. Eleinte Giuliában gondolkodtunk, de lassan eltolódott a Stelvio felé. Ez utóbbi Mártinak jobban tetszik, nekem pedig az volt a lényeg hogy a Giulia/Stelvio párosból akartam egyet. Megkértem egy győri ismerősöm, hogy próbáljuk ki be tud-e jönni a kapun a Giulia. Ez azért érdekes, mert a járda magas és meredek feljáró van az útról. A TI is leért ha nem okosan mentem ki-be. Hát a Giulia is igen neccesen fért csak el. Ez viszont végleg eldöntötte a dolgot, Stelvio lesz, de az meg drágább :) Innentől már csak Stelvio hirdetéseket néztem. 11-12m-ig lehetőleg 2018 vagy újabb, 100e km alatt. Bp-en megnéztünk egy dán importot, ami piros volt, de gyöngyvászon üléses, csepegett a szilikon és gyanús volt hogy birizgálták a jobb hátsó ajtót. Szerintem törött volt. Szövet üléses gyakorlatilag nincs csak újban, az meg többe kerül mint amit szeretnénk autóra költeni. Aztán egyszer csak, egy szerdai napon szembe jött ez a piros 2017-es kevés km-es, 280 lovas Siófokról. A SioMobilnál volt bizományban. Elentünk megnézni, közelről is szép volt, őszintén koszos. Bár a tulaj kitakarította, de irgalmatlan kosz volt a kevésbé látható helyeken és a motortérben. Viszont a vezetőülés oldalsó burkolatának töröttségén és pár apró karcon kívül gyakorlatilag hibátlan, a bőrülés szép és a számomra egyik legszebb 20-as gyári felnik vannak rajta jó gumikkal. Kiderült hogy a volt siófoki polgármester felesége a tulaj. 10.5m volt a kikiáltási ár. Elvittük próbakörre, az értéklesírtő odaadta a kulcsot hogy menjünk. Csak kis utcákban mentünk egy kört ott nem éreztem azt a nagy erőt. Ajánlottunk 10-et, végül 10.1-ben megegyeztünk.
Lepapíroztuk, a tulajnál leültünk és intéztem biztosítást gyorsan illetve átutaltam, aztán haza indultunk. Az úton már kijött a póver. Nagyon jól mozog, megy ahogy kell, tetszik nagyon. Kissé fura a magas üléspozíció, de hamar megszoktam. Intézem az eredetvizsgát és az átírást.
Nyaralásból hazafelé egy kis izgalom reményében a Stelvió hágón keltünk át. Bormio felől mentünk dél körüli órákban. Tiszta idő, 28 fok a völgyben, 19 fok az átkelési ponton. Az úton több biciklis küzdött, mint autó, szerencsére azokból maximum 10 lehetett. Pár motoros volt még. Gyerekek kaptak daedalont, asszony meg bírja. Kipufogót hangosba kapcsoltam, Race mód és hajrá. Mindenkit megelőztem :D
Jóllehet ide inkább a látvány miatt jönnek, mert a kanyarok lassúak. Legtöbb visszafordító, de volt egy-két gyors kanyarral tűzdelt viszonylag egyenes szakasz. A 200 éppen nem volt meg. Talán az emelkedő és a magasság miatt ritkább levegő miatt.
Pár szűk alagút is lassít, van egy lámpás is köztük, ahol csak egy jármű fér el.
A látvány valóban lenyűgöző. Ahogy fogy a növényzet és a kopár sziklák között feltűnnek a gleccserek.
Fent nem álltunk meg, tömeg volt. Lefelé a nyugati oldal rém unalmas. Semmi más, mint meredek egyenes szakaszok hajtűkkel összekötve. Sajnos az egyik jobbosban a bal eleje leért, bármennyire óvatoskodtam. Kár. Onnantól csak a külső íven mentem. Ha jött valami, inkább vártam.
A képek a keleti oldalon készültek. Valaki ebből él, jól teszi.
Mindkét útvonalon jártam már korábban, a Transzalpinán a Giuliámmal (még tesztautó korában), a Stelvión pedig egy Stelvio tesztautóval, Rákóczi Ferivel.
Ezekről készültek jó kis videók is, ha nem láttad volna őket, ide kigyűjtöttem:
AlfaFest + Transalpina videó (2019 június)
Stelvio goes to Stelvio - 1. rész , 2. rész, 3. rész (2017 június)
Ezeket az élményeket ismételtük meg idén a Giuliával, és hát ismét meg kellett állapítanom: ha jót akarsz autózni, a Transzalpinára mész.
A Transzalpinát júniusban sikerült meglátogatni, épp azon a héten, amikor a hágót megnyitották, így szinte alig voltak. Kevés motoros, és néhány autós járt azon a hétvégén a hágón, gyakorlatilag akadály nélkül tudtunk megjárni többször oda-vissza az útvonalat. Az aszfalt szinte végig tökéletes (egy-egy úthiba a tetején és az alsó szakaszokon is akad), ezen nem kell aggódni. Sok facebookos kommentben olvasom, hogy szarok az utak Romániában és Erdélyben, ezt szeretném megcáfolni, sajnos sokkal jobbak, mint összességében itthon. Nyugodtan el lehet indulni peres gumival is.
A Transzalpináról írtam már cikket is, így csak a lényeget foglalom össze: 2145 méter magasra vezet fel egy rendkívül jól autózható út, amely olyan, mintha egybefűzték volna a világ összes versenypályájának a kanyarjait. Csak itt néha jönnek szembe is... :) Ennek ellenére simán lehet tempósat autózni felfelé és lefelé is, nem áll minden sarkon rendőr és szinte nulla a forgalom.
Nem úgy, mint a Stelvión. Augusztusban Gyopival tettünk egy északolasz túrát, Velence, Milánó-Arese (Alfa múzeum) Comói-tó, Stelvio, Garda-tó, Verona és Trieszt érintésével. A Stelviót mindenképpen meg akartam mutatni Gyopinak, de összességében most csalódás volt. Ugyanis sikerült pont egy olyan napot kifogni (pedig csütörtök volt), amikor szinte megtelt a hágó. Rengeteg motoros, kerékpáros, és ugyanannyi autós kereste fel ezt a népszerű útvonalat. Szépnek szép volt, de nem jelentett autós élvezetet, max annyit, hogy elmondhattuk: felautóztunk a Stelvióra. Odalépni nem nagyon lehetett, mert csúcsforgalom volt. Szóval felmentünk (2757 méter), csináltunk pár fotót (útközben is), aztán menekültünk...
A Garda-tó felé utunk a Gavia-hágón át vezetett, amely viszont kárpótolt mindenért. Szépséges hegyek között vezet ez is, és a forgalom is minimális volt. Itt már lehetett egy jobbat autózni, de az itt vezető út sokkal keskenyebb, így azért ez sem egy száguldozós útvonal.
Aztán következett a Tonale-hágó, amely a Val di Sole völgyben vezet 1884 méter magasságban. A Garda-tó felöli része sok helyen több sávos, tempósat lehet autózni, de mivel sok síközpont és üdülőhely mellett vezet el, a forgalom sem kicsi.
A felsorolt útvonalak mindegyike gyönyörű és kihagyhatatlan, ha szeretsz autózni, keresd fel a Transzalpinát és a Stelviót is. Előbbin tényleg hatalmasat fogsz vezetni és élvezkedni, de a Stelvio is kihagyhatatlan, mert óriási élmény végigmenni a szerpentinen a gyönyörű tájat nézve. De ez a legtöbb esetben egy sétaautózás lesz. Amely ugyancsak élmény. Hiszen ezért szeretünk vezetni. Hogy eljussunk gyönyörű helyekre.
Kis statisztika. Az Erdély-Transzalpina túránk 2248 km-es volt, és 9,6-os átlagfogyasztással jártuk meg. Ebben azért voltak hatalmas örömautózások :)
Az olasz túránk 2393 km volt, és 8,2 literes átlagfogyasztást produkált az autó. Ebből is látszik, hogy errefelé kevesebb volt a padlógáz...
Alfacityn nem egyedül voltam, látták sokan mások is, szóval erről a részéről nem is írnék sokkal többet. Ja, végre a zene is rendben volt. :)
Amiért mégis bejegyzést érdemel, az a Stelvio. Nyertem ugyanis egy próbakört vele. Sose rejtettem véka alá, hogy nem vagyok kifejezett rajongója a SUV műfajnak (és akkor még finoman fogalmaztam), az Alfa nekifutására mégis kíváncsi voltam, mert előbb-utóbb szeretnék egy Giuliát, és a hajtáslánc az emeletes Alfában is nagyon hasonló - ha nem ugyanolyan.
Kivártam, amíg két másik nyertes elvitte a két tesztautót, hogy választhassak. Természetesen a benzinest vittem. A beszállással és az ülés-kormány-tükör szentháromság beállításával nem volt gond. Az automata váltóval gyorsan megbarátkoztam, hála az előző autóm Selespeed váltójának - igen, teljesen más, de legalább az nem volt újdonság, hogy kuplung nélkül is lehet autózni. Egyszer sem léptem páros lábbal a fékre. :) Az is megkönnyítette a barátkozást, hogy a ZF 8HP álomszerűen működik. Nyilván nem véletlen, hogy manapság ő az iparág etalonja. A 280 lovas TB pedig fenomenális. Volt szerencsém 147 GTA-hoz, de ez a dög sokkal durvábban megy. Nehéz megmondani, hogy van-e egyáltalán turbólyuk, mert ha van is, az automata teljesen eltűnteti. Erő, az van. Bőven. Ha elképzelem, mekkorát léphet egy könnyebb és alacsonyabb Giuliában... kell! Szinte mindent jobban tud, mint a saját autóm. (Azóta beletettem a seggem egy Giuliába is: most már biztos, hogy az kell.)
Egyedül a hang fog hiányozni, de az nagyon.
Hja, az utolsó meglepetés a kiszálláskor várt. Kinyitottam az ajtót, ahogyan szoktam, kiléptem az autóból, ahogyan szoktam... csak a talaj nem ott volt, ahol szokott. Kevés híján megkóstoltam egy zánkai fűcsomót. :)