Blog >> kábel

A kábelről készült képek alapján kértem véleményt a BmS-től:

"A kábelek gyenge minőségű utángyártott kábelek, már jól látható
áthúzási nyomokkal. Célszerű lenne cserélni őket, de gyárira."


Alexék pedig ajánlottak egy szakit (Kugler Károly) Szentendrén, akivel már gyártattak gyújtókábelt és meg voltak vele elégedve. Neki is elküldtem a képeket. Az ő véleménye:

"A fotón látható foltok valószínű hogy áthúzási nyomok. A közeli csavarokra és a fedélre húzhat át a nagyfeszültség. A kábel szerkezetét így nem tudom megállapítani, de az utángyártó cégek szeretnek "szénszálas" kábelből dolgozni, mert az olcsó. Az látható hogy ez az ISO 3808 szabvány szerint C osztályú kábel ami közép kategóriának számít. Én kizárólag F osztályú kábeleket használok. (az A a leggyengébb és az F a legmagasabb osztály) "

Persze az 1 éves garancia időszakból egy héttel csúsztam ki.. :)

Megrendeltem Kugler Úrtól a szettet (3 év garanciát ad rá) és lecseréltem. Áthúzási nyomok nincsenek egyelőre, fogyasztást majd számolok.

Update: első tank után a fogyasztás visszaállt (8,6l )

Tisztogatás közben, levéve a gyertyafedelet, nem szép látvány fogadott. A nem egészen egy éve cserélt kábelszett gyakorlatilag minden kábele meg van barnulva ott, ahol valamilyen módon hozzáér a szelep- vagy a gyertyafedélhez. Úgy tűnik áthúznak a kábelek.
Megnéztem a gyertyákat (Bosch Super 4), gyakorlatilag mindnél a négy pólusból 2 galambszürke, a másik kettő meg feketés-barnás.
Inkább a gyertyára tippelnék, bár ugyanilyen típussal elmentem már több, mint 90e km-t ilyen jellegű gond nélkül.
Ha valakinek egyébként van ilyen tapasztalata, szívesen fogadom a tanácsot. :)

Update: emellett a fogyasztás is megnőtt, az átlag 8,5-ről 9,5-re, ami esélyes, hogy ennek a problémának a számlájára írható.

>> Egyébaranytl // Alfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2012-07-11

Olvasva a fórumon a diagnosztikával kapcsolatos hozzászólásokat, fellelkesültem és 06.30-án vettem az ebay-en egy kapcsolós VAG KKL kábelt. Alkalmi vétel volt. Próba szerencse licitáltam, hátha megkapom olcsón és végül 12 USD-nél állt meg az összeg +3 a posta. 07.10-én érkezett meg a csomag egyenesen Hong Kongból. Néha komolyan meglepődöm, hogy más országok postája mennyivel gyorsabb és egyben olcsóbb is, mint a magyar.
Próba talán hétvégén.

>> AutóápolásNeoEx48 // Alfa 156 1.6 TS // 2011-07-14

Régóta terveztem egy diagnosztikai kábel beszerzését. Ebay-ről rendeltem egyet kínaiaktól, sikeresen meg is érkezett kiváló állapotban (1 hónap alatt :) ).

A hétvége során ki is próbáltam. Az AlfaDiag nálam nem működik valamiért, de a FiatEcuScan-t szerencsére sikerült beüzemelni.

Megcsináltam az összes tesztet (ventilátorok, relék kapcsolgatása, hallgatózás :) ), mindegyik lefutott, remélem minden oké ott. Aztán elkezdtem a paraméterekkel, és a grafikonokkal játszani. Elsőnek ellenőriztem, mennyi km van az autóban az ECU szerint. Ahogy a képeken is látszik, 171 503,4 km. Ez nagyon jó hír, ugyanis az óra nemrég lépte át a 177 777 Km-t (sajnos elfelejtettem lefotózni), és ez a minimális eltérés teljesen rendben van, vagyis a km-óra állás nem lett visszapörgetve.

Aztán elkezdtem csak úgy grafikonokat rajzolgatni egy kis próbaút során, képek közé berakom őket :) A grafikon rajzolásnál nekem elég gyakran megszakadt a kapcsolat az ECU-val túl nagy latency miatt, biztos be lehetne állítani jobbra de most megfelelt.

Aztán ami tényleg lényeges, hibakódok. 3 hibakód volt összesen, egyik sem tűnt vészesnek (P0130, P0170, P1173), mindet kitöröltem. Azonban a P1173-as újra és újra előjött, úgyhogy elkezdtem utánanézni a dolognak. Egy külföldi fórumon találtam a leghasznosabb infót, bemásolom ide hátha másnak is segít:

"P1173 is the long term fuel trim....it can exceed limits as the MAF fails...basically the ECU reads the MAF (which is say under-reading) and then sets the fueling....but because the MAF is wrong the ECU has to adjust the injector opening time and it does this with a fuel trim lookup .... this is the paramter which you'll hear people talking about when they say the ECU is learning.....it 'learns' an adjustment to put on the fueling to bring the lambda back to ideal...however if the value hits a limit then it sets a fuel trim warning. Reseting the ECU clears the long term fuel trims from the ECUs volatile memory but they will come back as the ECU 'learns' again.
SO the best thing to do is to disconnect the MAF and clear the fault codes and try again. If the codes stay away (especially the P1173 one then change the MAF). If your software is capable then you can also look at the long term fuel trims with and without the MAF. The P0100 code will stay as it's reporting that the MAF is missing or faulty. The P1173 code may have been set and then later the MAF has failed thus setting the P0100 code."


Ezek alapján az LMM (másnéven MAF), vagyis a légtömegmérő szonda tisztítása mellett döntöttem. Azt korábban is megfigyeltem, hogy gyakran ingadozik az alapjárat, ezért már tervbe volt véve az LMM tisztítás, most eljött az ideje. Kell hozzá egy 20-as Security Torx csavarhúzó (vagy bit), és féktisztító spray. Csavarboltban vettem 1 db bit-et 400 Ft-ért (azért ilyen nincs minden háztatásban :) ), és Prevent Féktisztítót is beszereztem.

Tegnap este történt meg a tisztítás, a szondát alaposan kifújtuk féktisztítóval, látványosan tisztább lett a belseje. Gyorsan és tisztán, hatékonyan készen lettünk a dologgal. A szonda visszahelyezése, és indítás után az első látványos változás, az atomstabil alapjárat. Jó néhány percen keresztül figyeltem, a mutató meg sem mozdult, ez nagyon jó hír. Ezek után következett tegnap este és ma reggel a tesztút.
A motor szépen jár, a fokozatokban jól húz, hamarabb el lehet váltani érzésem szerint. Nem rángat, nem torpan (mondjuk eddig se volt jellemző), szépen megy. Ezt még azért többet kell tesztelnem, de az eddigiek alapján pozitív a változás, és nagyon megérte megtisztítani a szondát :)
Később lehet hogy updatelem a bejegyzést ha lesz megosztani való tapasztalat.

Tegnap óta a hibakódra még nem tudtam ránézni, hogy törlés után újra megjelenik-e, de az is meglesz nemsokára. Képek az LMM tisztításról nem készültek.

Update: a hibakód nem tűnt el a művelet után, a P1172, és a P1173 újra-újra megjelenik. Amint kiderül mi okozza őket, leírom. Viszont a tisztítás nagyon hasznos volt továbbra is.

>> SzervizDévid // Alfa 156 2.0 TS // 2010-10-08

Mikor hazahoztam a kocsimat a szerelőtől, olyan volt a műszerfal mint a karácsonyfa. Mutatott ABS hibát, légzsák hibát, és valami gondot a fékrendszerben ( ( ! ) lámpa). Ma pici kábelmozgatás és folytonossági hiány pótlás után már csak a légzsák hibát jelzi.
Mindezt úgy, hogy mikor leadtam a kocsit, nem világított egy hibajelző sem.
2 lengőkart és két qtyacsontot cseréltek.

Kiszedtem egy facsavart a műszerfalból. Az tartotta a biztosítéktábla fedelét. Örülök, hogy ilyen értelmes szerelőkre bízom a kocsim. Nem most került oda, inkább a múltkor, mikor a kontakthibákat orvosolta az elektromos szerelő.
Legalábbis egy lengőkarcseréhez szerintem azt a részt nem kell lebontani. Mily szerencse, hogy szereztem megfelelő patentokat a biztosítéktábla fedeléhez. Dühít. Majd az új tulajnak ezt is meg kell mutatnom.

>> SzervizDévid // Alfa 156 2.0 TS // 2010-10-05

Ma visszakaptam a gépemet a szerelőtől. A futómű végre nem kopog, nem cibál de...

- ABS kábel hála az égnek megint szakadt...
- Világít a légzsák visszajelző, bár néha elalszik...
- Ropog a jobb külső féltengely csukló (vagy valami ilyesmit mondott a szerelő, de ropog, az tény)
- A 20 cm-es félkör alakú szélvédőrepedésem az emelés hatására befutott a szélvédő közepéig
- Hazaúton felvillant és úgy maradt a kézifék-visszajelző lámpa (fékolajam van, azt néztem) itthon újraindítás után nem csinálta többet, bár a garázsig csak 20 m-t mentem

Szóval ismét egy problémával kevesebb a lista és 4-5 új felmerült...

Ööm va é bódottáá... :DDDDD
-

>> SzervizLongman // Alfa 155 GTA :)) // 2009-10-31

A vízcsövek cseréje közben beiktattam egy általános vezetékelés átnézést és logikusabbá/rendezettebbé tételt, és eközben leszaggattam a generátorról a gerjesztő kábelt (lsd. töltés lámpa vezetékét) Elég gyengécske saru tartotta ott, kicseréltem hát egyúttal egy erősebbre, és jól meg is húztam. Megigazítottam rajta a fő tápkábelt is, bár nem volt lelazulva..
Azóta felkapcsolt lámpával, fűtéssel 14,0 volt a töltésem alapjáraton. Igaz nem ment nagyobb fogyasztó pl. a hűtőventillátor, vagy ablakfűtés, de ez azért biztatóbb mint a 13,5V. Pláne hogy megtudtam hogy 13,6-14,4 közötti töltés a jó. Lehet hogy az a kábel szívatott? Át fogom nézni az önindító kábeleit is, aztán meglátjuk. Mindenesetre most nincsenek indítási problémák egyenlőre. (Igaz nem is megy 10 fok fölé a külső hőmérséklet)

Csőstül jön a baj általában... a klíma minimum nyomáskapcsolóból kitört a kábel. A nyomáskapcsolót kivenno ugye nem akartuk, ahhoz leengedni a klímát elég macera. Így tapasztalt nőgyógyászokat meghazudtolva 1 óra alatt sikerült visszaforrasztani a kábelt...

>> SzervizÁdi_3900 // Alfa 155 2.0 TS 8v // 2007-10-04

A 155 egyik típushibája, hogy kb. 15 évesen (...) a csomagtartóba befutó kábelköteg egy-egy darabja megtörik, elszakad, és ez mindenféle elektromos hibákhoz vezethet. Lehet, hogy nem ég mondjuk a ködlámpa, vagy nem nyitja a csomagtartót a belső nyitó, vagy kialakulhat komolyabb zárlat is.
A dolog elméletileg egyszerűen javítható, de a gyakorlat azért kicsit macerásabb, mert hozzáférni nem könnyű. Nekiestünk mi is egy vasárnap délelőtt, és 3 óra altt sikerült kicserélni a rossz vezeték-szakaszokat. Így újra nyílik belülről a csomagtartó, és eltűnt a ködlámpa-hiba visszajelzés a műszerfalról, nem beszélve a tolatólámpa hülyeségéről.
Szóval minden újra remek!