Fórum >> Típusok >> 159

fazek2017-09-26 23:20:57 // 99665
Szia! Sajnos én is jártam már így mint te, az előző autómmal ami egy BMW volt.
A motort bontottan vettem magánszemélytől adásvételivel, a beszerelésről kaptam számlát és hivatalosan bejegyeztettem a motorcserét. ( kár volt) Miután kész volt az autó elvittem a helyi közlekedési hatósághoz hogy igazolják, azonos típusú motor került bele. Na ez egy vicc volt, a hatósági manusszal közösen keresgéltük a motorszámot, és miután meg lett én próbáltam meg olvashatóvá tenni a szomszéd autóklub szerelőitől kölcsönkért drótkefével.
A telefonommal lefotóztam a nagyjából letakarított számsort és bediktáltam az embernek, ő pedig ha jól emlékszem 3000 Ft körüli összegért adott egy igazolást amivel már mehettem az okmányirodába. 6000 a forgalmi és 6000 a törzskönyv és ennyi.
Így utólag végiggondolva felesleges ceremónia volt, azt szűrtem le a hatósági vizsgálat során hogy a hapsi is azt gondolta mi a fenének szórakozok én ezzel a jelentéktelen motorszámmal, de ő ezt nem mondhatta nekem. Egyszerűbb és olcsóbb ha nem látható a motorszám. A következő műszaki vizsgán meg bejegyzik hogy olvashatatlan.
Remélem tudtam segíteni, a többi a te döntésed.
Liquid2017-09-26 23:12:14 // 99664
A teszt még azelőtt készült, hogy megvette.
Liquid2017-09-26 23:10:29 // 99663
Mondjuk egy Maser V8-cal disznó lenne :)
RomeoOne2017-09-26 23:00:31 // 99662
Én a múltkor pont azon gondolkoztam, miközben néztem a felnyitott motorháztetőt, hogy hogy férne be hosszában egy V8-as motor. Meg mi mindent lehetne hátrébb pakolni a hátsó tengely környékére, hogy jobb legyen a súlyelosztás. Ha lenne végtelen pénzem....
Giuntini2017-09-26 22:49:47 // 99661
Én ezt a Tibivel való összehasonlításra értettem. Annak könnyebb az eleje, de nem mindig előny a könnyű orr. Shadinnal beszéltem ma, és ő is azt mondja, a Tibi már hátsókerékhajtással lenne igazi. Gyuri, nekünk igazi nehézbombázónk van, ami egyáltalán nem hátrány. Imádom az ilyen tankot. Imádom a 2,4 macho jellegét. Vezettem múltkor Csabi 170 lovas 2,0-ját. Egyszerűen érezhető az a különbség viselkedésben. A 2,4 brutál, és ez minden mozdulatában érezhető.
Roll19832017-09-26 22:34:04 // 99660
Lefogadom, hogy csak kód lesz a forgalmidban, simán kicserélheted. Semmi gond nem lesz vele, se műszakin, se eredetvizsgán.
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 21:53:55 // 99658
az gázosabb bár a 86-os Sipederemen kívül mindegyik Alfámnak a forgalmiában az állt nem olvasható a motorszám/kód ... más... egyetem=buli hegyek=pénbaszolda+159= duplapénzbaszolda ~ gyakornokoskodás => lehetetlen $$$ :DDD
Bombi2017-09-26 21:43:29 // 99657
Forgalmit holnapra derítem ki, apám szerint valszeg van sajna motorszámom is.
Az anyagiakkal kapcsolatban annyi megjegyzésem van, hogy a tanulás mellett 2 évnyi gyakornokoskodás azért kellett egy 159-hez.:)
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 21:37:11 // 99656
meg egy jó gumi....
Liquid2017-09-26 21:30:28 // 99655
ezek szerint a TI futómű a különbség
WarbiRunner (Gyuri)2017-09-26 21:28:12 // 99654
Kanyargós úton? Esős vizes időben mentem le Csengerbe, van pár kanyar. Semmi nem jött át abból, hogy vizes az aszfalt. Semmi orrtolás, vagy elsőkerekes bénázás. Meglepett. :-) Ami még még jobban, hogy ahol lefordultam a főútról, kavics felhordásos volt. És azon is csak átment és kész. Néha már bele vagyok zavarodva hogy akkor túl gyorsan, vagy túl lassan megyek :-) Vagy megyek e egyáltalán, vagy csak egy utifilmet nézek a saját zenéimmel aláfestve :-)
Hardy2017-09-26 20:54:57 // 99653
Elrepedt a vizbevezetésnél.
Hardy2017-09-26 20:51:07 // 99652
Sajnos nem leszek ott. De a régi szivosort megkapom. :-))
TS2017-09-26 20:48:50 // 99651
A régi autómon (rover)Hivatalos úton lett motorcsere.A bontóban adtak egy számlát a motorról.(Hivatalosan 25000 ft volt a bontott motor😂)A beépítésről nem adtak semmit.Ugyanott történt a beépítés is.A számlát meg kellett őrizni a műszakiig.Műszakinál Ott kell lennie a számlának.Ekkor kiállít a műszaki állomás egy műszaki adatlapot amire már az új motorszám van felvezetve.Ezzel el kell ballagni az okmányirodába és fogalmam sincs mennyiért,de hivatalosan bekerül a forgalmiba.
Lehet hogy csak én vagyok szerencsétlen,de nekem minden sumákolásból csak bajom volt.Már meg sem kísérlek olyasmit.
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 20:30:58 // 99650
nincs motor szám csak kód, ha csak nem itthoni forgalomba helyezésű az autó, szóval nyugodtan mehet a második megoldás... sok ismerősömnek munka mellett sincs 59-e lehet tanulniuk kéne :)))
Bombi2017-09-26 20:25:39 // 99649
Ciao Cartársak!
[típusazonos motorcsere]

Lassan 3 hónapja történt velem, hogy kikönyökölt a 159-esem hajtókarja 2 helyen(valószínűleg odavágtam az alját), de mivel egyetemista vagyok, ezért nem volt könnyű megkeresni egy bontott motor árát. A kérdésem az, hogy valakinek van valami tapasztalata/tanácsa motorcserével kapcsolatosan? 2 verziót hallottam:
1. törvényes út: igazolás és számla a motorról, szakszerviz számlája a motor beépítéséről és az új papírok kb 12.000 forintért
2. "illegális" út : Motorszám lesavaz/olvashatatlanná tesz, következő műszakinál szimplán bekerül, hogy olvashatatlan a motorszám. Mivel csak a motorkód a fontos, ezért igazából szimplán csúnya a módszer.
Kérlek ne harapjátok le a fejemet a második verzió miatt, szimplán eléggé tartok az átépítési költségektől.
Szép estét!
csokagm2017-09-26 20:05:47 // 99648
Miért cseréled, átsiklottam valami fölött?
Piritu - 1.000.0002017-09-26 20:04:48 // 99647
...erre én is kíváncsi vagyok. Kérünk sok képet!
Csöri már megszokta, hogy állandóan kattog a fényképező, ha a Párduc ott van :-))
Csabi2017-09-26 20:01:42 // 99646
A 19-es kerékkel nekem sem volt tapasztalat mennyi az eltérés az óra, és a valós megtett, sebesség között. Megmértem ma én is.
comp: 19,0km GPS: 19,44km
comp: 120km/h GPS: 117km/h
comp: 140km/h GPS: 136km/h
kb 2,5% eltérés, szóval nálam sem pontos még 19es kerékkel sem..no de ez legyen a legnagyobb gond :)
Hardy2017-09-26 20:00:02 // 99645
Egy dióhéjas tisztítás ára. Kiváncsi leszek mennyire volt elkokszosodva. Meg kikopva a lamellak.
Csabi2017-09-26 19:45:23 // 99644
Valamit enyhít az ár megítélésén.
Hardy2017-09-26 19:38:54 // 99643
Jár minden. Lapátok motor mechanika MAP. Én is meglepődtem. Azt hittem ezeket át kell rakni.
Csabi2017-09-26 19:32:49 // 99642
Jár a szívósorhoz map szenzor is, vagy azt külön rendelted?
159 Indigo Gray 2.4 Monster2017-09-26 19:31:03 // 99641
Akkor nagyobb arzenállal fogok készülni jövőre. Hogy az "új" pénteki vendégeket is defibrillálni keljen szombaton :D
FRC2017-09-26 19:26:07 // 99640
Esetleg valakinek van elfekvőben automata váltókarhoz kulissza takarója (váltószoknya) vagy nem tudom mi a szakkifejezés... elsősorban csak az a műanyag redőny kellene.
Giuntini2017-09-26 19:23:16 // 99639
Nekem is van már egy örök darab:) Ez lesz az utolsó dízel.
Hardy2017-09-26 19:21:52 // 99638
Megjött a csomag. Holnap műtét.
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 19:12:33 // 99637
az is akár ... uccsó kép ami miatt csúszik váltásnál az is klikk
Liquid2017-09-26 19:04:24 // 99636
helyes-helyes, remélem végre nekem is sikerül majd részt venni :)
Csabi2017-09-26 19:02:46 // 99635
vagy jöhet még egy gömbvillám is :D
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 19:00:29 // 99634
de elkopik vagy megég és kuka:)
Csabi2017-09-26 18:54:21 // 99633
de nem olyan mint a kéziben, nem fog elcsúszni pl :)
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 18:53:28 // 99632
csak dupla ventis van hozzá az a mutáns amiben csak 1 van :P
Csabi2017-09-26 18:53:15 // 99631
Még kísért a 2.0,ott ugye egy van :)
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 18:52:15 // 99630
ott is van kuplung :DDD
Csabi2017-09-26 18:51:39 // 99629
Alapvetően azért , mert nincs kuplung.
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 18:51:09 // 99628
mindenképp Alfával megyek,mivel már van egy örök darab.... és péntek-szombat, kivi vagyok hogyan bírjátok, én bírom :DDD
Giuntini2017-09-26 17:44:23 // 99627
Jövőre veletek iszom! Ott maradok péntek szombat.
Kicsiadri11112017-09-26 16:53:49 // 99626
Kezdtem azthinni az enyem valami kis mutáns :D
yani🍀2017-09-26 16:50:47 // 99625
Nekem is dupla és szerintem a tiéd is 😀
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 16:34:44 // 99624
nézd meg még 1x :DDD
RomeoOne2017-09-26 16:33:56 // 99623
Akkor Shadin következő projektje a dupla venti lesz :D
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 16:33:19 // 99622
mind a kettő dupla ventis...
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 16:24:47 // 99621
van itt 2 Tibi is, kimegyek és meglesem :)))
Kicsiadri11112017-09-26 16:15:10 // 99620
Ugylegyen :) azert ha vki tudná hogy mi a kulönbség a kettő között vagy miert van ez igy csak ugy érdekességből megoszthatná velem,velünk :)
Shadin2017-09-26 16:10:00 // 99619
Igen. És enyémre is azt hozza.
Erhard 242 (Pure Energy)2017-09-26 15:33:41 // 99618
akkor relé lesz, az meg pár ezres :P
Kicsiadri11112017-09-26 15:30:28 // 99617
Hát nemkevés, csak ugy spontan megnezettem a kocsit es reléhibát irt ugyhogy bizok benne hogy csak az lesz es nemkell mindent cserelni, hibat az auto maga nemjelez
Kicsiadri11112017-09-26 15:15:20 // 99616
Pedig a tied is 2010 es nem ?
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak