mizooo2014-08-30 09:13:13 // 57765
Azt hiszem a nyomást figyeli a DPF-nél.
Piros Madaaar2014-08-30 09:01:58 // 57764
Lenne egy buta kerdesem.honnan tudja a auto hogy regeneralnia kell?megtett km utan inditja?
Chianti2014-08-30 00:39:33 // 57763
A kereskedést abszolút ismerem, hisz tőlük vettem a gépemet. Korrektek voltak, egyedül a meghirdetett km nem felelt meg a valóságnak. Mondjuk ez cirka 37.000 km eltérés volt felfelé, de amikor a fotók után a helyszínen megláttuk a kocsit, már nem igazán érdekelt a dolog. Az egyetlen gondom az volt velük, hogy egy forintot nem engedtek az árból, de persze ez nem az ő hibájuk volt, csak kihasználták, hogy egy rutintalan első autós vásárló tűnt fel, akin látszott hogy bele van esve a kiszemelt példányba. Vagy ők is nagyon jól tudták, hogy ennyiért úgysem kapok jobbat... Nem tudom, mindenesetre a vásárlás napján volt időm körbenézni a telepen és azt kell mondjam, nem láttam náluk pocsék állapotú autókat. Szóval szerintem normálisak, nálam a független szervizben történő átvizsgálás sem jelentett gondot, ők intéztek mindent, azóta sem volt gond a kocsival. Ja és beszéltem egy sráccal aki épp egy furgont vásárolt náluk és elmondta, hogy már nem először vesz tőlük kocsit és eddig soha nem volt műszaki probléma velük. Ha kell még nevet és telefonszámot is tudok, meg beszélek velük ha ez valamit segít... :o)
Dömpi (il dottore)2014-08-29 22:20:57 // 57762
de azért itt ne lődd le a poénom :)
Dömpi (il dottore)2014-08-29 22:14:26 // 57761
Ja, és azt a néhány "telhetetlent" akinek a 2.4 sem elég nem kell komolyan venni! :)
Dömpi (il dottore)2014-08-29 22:12:51 // 57760
Senki sem dízel párti itt!!!
Egyszerűen csak az aktív fórumozóknak dízel van.
Jól tudom, hogy sok benzines 159-es regisztrált tulaj csendben olvas, de nem mer írni, mert azt hiszi hogy...
...de rosszul hiszi!
Én speciel tárt karokkal várom a benzines 159-eket! A VTT-n is jó lenne néhány! Szívesen megnézném őket!
Egyszerűen csak az aktív fórumozóknak dízel van.
Jól tudom, hogy sok benzines 159-es regisztrált tulaj csendben olvas, de nem mer írni, mert azt hiszi hogy...
...de rosszul hiszi!
Én speciel tárt karokkal várom a benzines 159-eket! A VTT-n is jó lenne néhány! Szívesen megnézném őket!
avvocato2014-08-29 21:14:37 // 57759
jts motorok közül egyértelműen a 2.2-es a jobb , nekem ilyen van, nagyobb a nyomatéka, nagyon jól viszi a nehéz kasznit, annyit,vagy még kevesebbet fogyaszt mint az 1.9. Szerintem nincs nagy karbantartásköltsége, viszont csak selénia star olajat szabad szigorúan beleönteni én 10-ezrenként lecserélem. Most már nagyon jó áron lehet venni jts motoros 159-est, benzines áron csak nagyon leharcolt dieseleket árulnak és szerintem azokban sokkal több a meghibásodás lehetősége, szóval én bátran ajánlom, de nyilván nem fog 6-7 l-t fogyasztani, de ha normálisan használod 10l-ből el lehet járni vele. Ezen a fórumon ugyan mindenki diesel párti, de szerintem nagyon jó kis konstrukció a 2.2. TBI-t nem vezettem, de az használtan is legalább 4-5 guriga.
Csabi2014-08-29 21:03:42 // 57758
Ma megvilágosodtam beázás ügyben...A napokban a nagy esőzések miatt megint vizes lett jobb hátul a szőnyegem. Menet közben amikor esett, nem folyt be a víz, de fél óra esőben állás után egy víz lett a szőnyeg...
Szóval a gond, hogy a jobb hátsó szélvédőmnél a jelölt helyen a sarokban már nem látja el tökéletesen a feladatát a tömítő "szivacsszerű anyag, tömítőléc (?) )
2-3mmes lyukon szabadon folyhat a víz az ajtóba, ami nem lenne túl nagy gond, mert az ajtó alján van jó pár nagy keresztmetszetű kifolyó és ott tudna távozni kifelé!
Csakhogy ha az ajtó fém belső burkolatánál a tömítés már nem látja el a szerepét( a sok megbontás miatt, ablakemelő szerkezet, szélvédő sötétítés stb) akkor ott tud szivárogni a víz a belső lábtérhez...(a képet csak loptam a helybehatároláshoz)
A megoldás utólagos tömítés, tetszés szerint...
A probléma nem egyedi jellegű, mert nem egy ember szív vele, a brit társoldalon van néhány topic az ügyben, és más jellegű beázások kapcsán is....szóval innen történt a megvilágosodásom is :) Ma pedig magasnyomásúval a célzott helyen kipróbálva (persze az ajtókárpit leszerelése után) nálam is megjelent a víz a z említett helyen... a javítás előkészületben...
Szóval a gond, hogy a jobb hátsó szélvédőmnél a jelölt helyen a sarokban már nem látja el tökéletesen a feladatát a tömítő "szivacsszerű anyag, tömítőléc (?) )
2-3mmes lyukon szabadon folyhat a víz az ajtóba, ami nem lenne túl nagy gond, mert az ajtó alján van jó pár nagy keresztmetszetű kifolyó és ott tudna távozni kifelé!
Csakhogy ha az ajtó fém belső burkolatánál a tömítés már nem látja el a szerepét( a sok megbontás miatt, ablakemelő szerkezet, szélvédő sötétítés stb) akkor ott tud szivárogni a víz a belső lábtérhez...(a képet csak loptam a helybehatároláshoz)
A megoldás utólagos tömítés, tetszés szerint...
A probléma nem egyedi jellegű, mert nem egy ember szív vele, a brit társoldalon van néhány topic az ügyben, és más jellegű beázások kapcsán is....szóval innen történt a megvilágosodásom is :) Ma pedig magasnyomásúval a célzott helyen kipróbálva (persze az ajtókárpit leszerelése után) nálam is megjelent a víz a z említett helyen... a javítás előkészületben...
Erhard 242 (Pure Energy)2014-08-29 20:54:23 // 57757
a gyárival 200ig pariban voltam aztán fölötte elment ...
dev1662014-08-29 20:50:40 // 57756
az pont hogy jó jel. "sok" van az órában és nem akarják elriasztani a tudatlan vevőket.
'''''2014-08-29 20:43:48 // 57755
Kicsit gyanús,hogy nem írják a km-et.
Giuntini2014-08-29 20:38:37 // 57754
Csak eljátszottam a gondolattal, bár nem tudom. Viszont abban igazad van, a 3-as a kategória társa attól viszont jobb. Érdekes viszont, hogy az Alfa hogy beetetett mindenkit a Giulia kémfotóival. Ha figyelmesen megnézitek a képeket, hát ez nem a Ghibli. A sárvédők le vannak takarva mintha... A hátulja is más mint a Ghibli. Ez egy kisebb autó. Az ajtók is különböznek a Ghibliétől. Ez fehéren-feketén már az új Alfa. És az utolsó rajzok ugyanezt a formát adják.
.......................2014-08-29 20:27:55 // 57753
Utól nem éred az 530d t ,már próbáltam,
A futómű is rendben van alatta,bár feszes
A 159 csak a 3as tól jobb,annak mcperson van elöl
A futómű is rendben van alatta,bár feszes
A 159 csak a 3as tól jobb,annak mcperson van elöl
mizooo2014-08-29 20:27:28 // 57752
Srácok most hívott cimborám, hogy meg van szerelmesedve és meg szeretné nézni az alábbi autót:
159
Ismeri valaki? Esetleg a helyet ahol árulják?
Köszi!
159
Ismeri valaki? Esetleg a helyet ahol árulják?
Köszi!
dev1662014-08-29 20:21:00 // 57751
lehet, az 59 futóműve etalon.
Giuntini2014-08-29 20:17:25 // 57750
Azért kíváncsi lennék arra, hogy ahol egymásba fűződő kanyarok vannak példul egy hegyi szerpentinen, hol lenne az 530d. Szerintem lemaradna.
dev1662014-08-29 20:11:09 // 57749
Az E60-ból van 525d is, ami partiban a 2.4-gyel. Az 530d-vel nem sportszerű hasonlítgatni.
Shadin2014-08-29 20:03:45 // 57748
F@sza. Kétszer is...
Shadin2014-08-29 20:02:54 // 57747
Egyféleképpen lehet legyőzni az 530d-t, ha veszel egyet :-)
Shadin2014-08-29 20:02:50 // 57746
Egyféleképpen lehet legyőzni az 530d-t, ha veszel egyet :-)
Erhard 242 (Pure Energy)2014-08-29 19:27:33 // 57745
kicsit javítanék ...a 2,4 is csak akkor igazán élvezetes ha optimalizálva vagyon...
mizooo2014-08-29 19:17:07 // 57744
Max gázolaj :D.... nem egy versenyautó de nekem szériában is tetszett nem még átírt progival, igazából ezt az erőt sem (nagyon ritkán) használom ki. Hogy le tudjak nyomni egy 530d-t? Azért nem veszek 2.4-et :) Fogyi meg kevesebb, munkába járáshoz ideális.
dev1662014-08-29 19:01:01 // 57743
sanszos, h vér fog folyni :))
Csabi2014-08-29 18:50:32 // 57742
jajj, mit fogsz Te kapni :))
mizooo2014-08-29 17:33:02 // 57741
Feleséged kirakta Face-ra és elárulta, hogy GT-től van :) itt követtétek el a hibát :P
dev1662014-08-29 15:45:29 // 57740
hát nekem a 16V dízel is nagy csalódás volt a 159-ben, pedig 3 különböző autóban is próbáltam. nem mondom, h rosszul megy, de egyáltalán nincs olyan érzése az embernek, h egész nap csapatná neki, mert akkora élmény. A 2.4 méltó a híréhez erő tekintetében (automatával is remek), a 2.0-hoz még nem volt szerencsém, de úgy hírlik az sem olyan nagy szám. Hiába, testes ez az autó és általában hatalmas kerekek feszítenek alattuk, mert az áll jól a 159-esnek.
dev1662014-08-29 15:40:50 // 57739
Itt kevés a 159 JTS tulaj, úgyhogy nem nagyon fognak tudni érdemi infóval szolgálni, ahogy én is csak azt tudom leírni, amit a szerelőktől hallok. Az biztos, h az 1.9 JTS nyomatéka (az 1.8 pláne, az egy GM őskövület) kevés ehhez a dögnehéz kasztnihoz. A 2.2 JTS a JTS-ek közül a legjobb választás, de ha 159 benzines akkor az 1750 TBi a nyerő. Tudom, drága, de az egy nagyon jól sikerült motor.
A JTS-ek láncos motorok, de nem az élettartam növelése miatt döntöttek így a tervezők, hanem a kétoldali változó szelepvezérlés miatt. A lánc nyúlik és elég gyakran kell cserélni és úgy általában a JTS a legbonyolultabb szívó benzinesek egyike ennek minden előnyével és hátrányával. Ennél több fajlagos lóerőt és Nm-t kommersz (max. fordulat miatt), szívómotorból nem nagyon lehet kicsalogatni, cserébe nagyobb a karbantartás igénye, mint egy átlagos korabeli szívó benzinesnek.
A JTS-ek láncos motorok, de nem az élettartam növelése miatt döntöttek így a tervezők, hanem a kétoldali változó szelepvezérlés miatt. A lánc nyúlik és elég gyakran kell cserélni és úgy általában a JTS a legbonyolultabb szívó benzinesek egyike ennek minden előnyével és hátrányával. Ennél több fajlagos lóerőt és Nm-t kommersz (max. fordulat miatt), szívómotorból nem nagyon lehet kicsalogatni, cserébe nagyobb a karbantartás igénye, mint egy átlagos korabeli szívó benzinesnek.
Szabolcs 1592014-08-29 15:38:44 // 57738
3,2 és mar nagy ,159 est szeretne de csak benzinest nem értem ,de talán azzal kevesabb a gond mint az egr dpf szivosor magas nyomású stb
Béci Ɨ|ѯ2014-08-29 15:30:18 // 57737
A 3.2-es. :-) Ezek a kis benzinesek elég harmatosak a 159-ben. De az a tut ha kipróbáltok egy 150 lovas dieselt és utána az egyik benzinest. Ha csak nem tudja elszámolni a benzint, akkor dieselt akar majd...
Shadin2014-08-29 15:23:41 // 57736
nem tudom, de a nagyobb az mindig jobb, és csak két választást adtál :-D
Szabolcs 1592014-08-29 15:16:14 // 57734
Az 1,9 jts el mi a gond
GTPeti2014-08-29 15:10:18 // 57733
De az 1.0-át szigorúan DPF-fel, EGR-rel és lapátokkal. :))
Shadin2014-08-29 15:06:50 // 57731
Én 1000-es 3 hengerest szeretnék inkább, de ha nincs akkor a 2,2JTS.
Szabolcs 1592014-08-29 14:54:41 // 57730
Szép jó napot lenne 1 kérdésem öcsém 159 est szeretne venni de csak benzinest melyik motor jó 1,9 jts vagy 2,2 es
mzo2014-08-29 10:36:19 // 57729
Azert erezheted hogy jobban lassul szabadonfuto modban mint N ben mert egy minimalis fekezest meg ugy is produkal a valto. De ha a fordulatszam merot nezed akkor 50 alatt ha gurulsz es nem nyomod a gazt akkor vissza esik a fordulat alapjartra
mzo2014-08-29 10:32:08 // 57728
Aztan piros lampanal mar mirt lenne tilos N-be rakni? Bar tol felesleges mert ha nyomja az ember a feket akkor nagyjabol "kikuplungol" a valto es uresbe teszi magat. De hogy ettol baja lenne es hogy ezt plane egy valtosok mondtak... Hat...
ValeRossi462014-08-29 10:02:46 // 57727
Megelőztél a válasszal :) de pont ezt mondták nekem is :D
vzsiros2014-08-29 10:02:41 // 57726
igen? 50 alatt szabadonfutó? akkor az enyém miért lassul jelentősen jobban, ha lámpához közeledek és Dben hagyom, mint Nben?
kezd nagyon érdekes lenni...
kezd nagyon érdekes lenni...
ValeRossi462014-08-29 10:01:26 // 57725
Én csak véletlenül toltam át egy párszor,kicsit lassítottam és vissza raktam D-be.
Anno a szerelő azt mondta,hogy nincs értelme kivenni D-ből és gurulni,aztán megint vissza,miután a legnagyobb terhelést a sebességbe rakásnál kapja. Egyszer bent van maradjon is ott amíg nem kell hosszabb ideig megállni. De hozzáteszem egy 607-es automataváltóról beszélek. Én vigyáztam rá,50 ezrenként olajcserés volt,most lassan 290e van a kocsiba és még nem volt gond a váltóval.
Anno a szerelő azt mondta,hogy nincs értelme kivenni D-ből és gurulni,aztán megint vissza,miután a legnagyobb terhelést a sebességbe rakásnál kapja. Egyszer bent van maradjon is ott amíg nem kell hosszabb ideig megállni. De hozzáteszem egy 607-es automataváltóról beszélek. Én vigyáztam rá,50 ezrenként olajcserés volt,most lassan 290e van a kocsiba és még nem volt gond a váltóval.
Giuntini2014-08-29 09:56:01 // 57724
Csak azt nem tudom ennek mi értelme van. Ha jól tudom, az 1.9 50km/h-nál kiteszi üresbe, az enyém 2.4 az 35-nél. Váltós mondta nekem hogy nem szabad. Ha már mész vele, akkor mindig a féket kell taposni, piros lámpánál nem szabad N-be rakni. Váltósok, és olyanok akiknek mindig automatájuk volt, ők mondták nekem hogy ez alaptörvény. A legnagyobb terhelést akkor kapja a váltó, amikor az előválasztó kart használjuk. Ezért kell mindig megvárni hogy érezhetően bekattanjon sebességbe. És egy kis kúszást kell neki engedélyezni a gázadás előtt. Mielőtt zöldre vált a lámpa előtte engeded kúszatni, garantálom, elsőnek jössz el a lámpától. A másik, a bolygóműves váltó nem igazán szereti a kézi üzemmódot,, hiszen nem arra lett kitalálva. Ez csak egy opció.
mzo2014-08-29 09:49:37 // 57723
Ezert is irtam hogy baja nem lesz tole, bar 50 Km/h alatt mar kvazi felesleges, mert az alatt mar szabadonfuto uzemmodban van a valto.
mzo2014-08-29 09:46:44 // 57722
Menet kozben nem szigoruan tilos D-bol N be tenni a valtot, elvileg semmi baja nem lesz tole, bar azon vita van meg szerelok kozott is hogy a hirtelen nyomas valtozas jot tesz e hosszu tavon a valtonak vagy sem. Karotta pedig nem az Alfat ekezte a videoban meg csak nem is a valtot (ami valoban nem Olasz gyartany) hanem a valto gombot, ill annak a reteszet, ami tenyleg egy egyszeru ek. Es maga a valtogomb az Alfa, ill Olasz tervezes es kivitelezes. De nincs ebben semmi rossz volt mar forumtars is akinek nem mukodott a retesz gomb.
GTPeti2014-08-29 09:46:07 // 57721
Gyárilag 150LE-s, jól megchippelve, "ahogy kell". Csak kanyar ne jöjjön és fékezni ne kelljen. :)
vzsiros2014-08-29 09:37:26 // 57720
Igaz olyankor már alapjáraton pöfög. Azt elhiszem, és elismerem, hogy ha terhelés alatt van a hajtás, akkor nem tesz jót, ha csak úgy kikapja az ember Dből...
vzsiros2014-08-29 09:36:09 // 57719
Hát nem tudom, lehet, hoyg én rosszul használom a kocsimat. De én menet közben, reteszelő gomb benyomása nélkül, ha csak gurulni akarok is kipöccintem Dből Nbe. Pölö mikor 100m-re látom a lámpát, ami piros, és üresbe akarok begurulni...
Nehogy már ezzel kárt okozzak bárminek is a váltóban! Nehezen hiszem.
Nehogy már ezzel kárt okozzak bárminek is a váltóban! Nehezen hiszem.
Grando2014-08-29 09:34:22 // 57718
Pontosan így! És még kondicionálják is egymást erre a viselkedésformára, hogy úgy mondjam: elvárás. :(
Giuntini2014-08-29 09:32:08 // 57717
Köszönöm a válaszokat. Én tapasztalatból csak annyit mondanék, hogy érzésre sokkal könnyebben működik, ha használod a reteszelés kioldó gombot. Én mindig használom. De az ennél sokkal lényegesebb, hogy milyen módon használod a váltót. A váltó élettartama nagyon sokban függ tőlünk. Nekem ez az első automata váltós autóm, és meghallgattam haverom tanácsait, akinek már sokadik automatája van. Pl. mindig várni kell, D vagy R-be rakás után, amíg érezhetően be nem ugrik sebességbe. Ezért sem lehet azt a kart össze-vissza toszogatni. Menet közben szigorúan tilos D-ből N-be rakni. Olyan megerőltetést kap a váltó, ami jelentős hatással van az élettartamára. Mielőtt Karotta lefosozta volna a váltót, ami megint úgy nézett ki, hogy az Alfa nem tud összerakni egy normális automatát, közölnie kellett volna, hogy bizony japán termék,ami a Toyota leányvállalata, és ezt használja többek között a Volvo, a GM, és nagyon sok nippon. A fellengzős rohadt bunkó stílus az ami bicskanyitogató volt.
mzo2014-08-29 09:08:07 // 57716
Karotta jol mondta, Csak P es R kozott kell hasznalni a reteszelo gombot. A R N D kozott nem kell, de termeszetesen lehet hasznalni. Es semmi baja nem lesz attol ha menet kozben kilokod N be a valtot. Ez ugyanolyan normal opcio mint ha a kezivaltonal uresbe tenned gurulas kozben. De ez az automata valtoknal mind igy van.