- főkép
>> SzervizAlfa 155 ASPIRATO 1.8 TS SUPER'93 8V // 2013-07-20

A tavalyi próbálkozás óta elmaradt a benzinszűrő csere, pedig már jóval több van benne, mint ami elő van írva.
Nekiláttam hát újra. A szűrő ugyanolyan, mint tavaly, tehát hosszabb ill. nagyobb átmérőjű, mint ami benne van, de próba alapján el kell férnie.
A visszaszerelés során ugyanaz a szopás. A bemenő oldalon enged, hiába húzom meg rendesen, pedig lecseréltem a rézgyűrűket újra. Fater tanácsára a bemenő oldalra alumínium tömítőgyűrűket tettem. Láss csodát egyből nem enged. :)
A szűrő felett az autó alján volt pár (egyelőre csak) felületi rozsdafolt, ezeket is lekezeltem (felcsiszolás, higítós tisztítás, rozsdamaró, tisztítás, cink spray, két réteg rücsi)

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2013-07-17

Még júniusban jártam az Alfariumban, hogy nézzék át a szíjakat ill. a hajtott cuccokat, mert melegen vmi fura hangja van néha.
Én a bordászszíj feszítőre gondoltam, mivel már otthon sikerült megállapítani, hogy a vezérlést védő alső fémburkolat kicsit kiállt, így a bordásszíj feszítő kereke beleért ebbe és meg is olvadt a belső pereme.
Csapágy gondot nem találtak Alexék, de azt mondták, hogy a feszítő már nem feszít rendesen. Emellett a hátsó és a jobb oldali motortartó bakot is cserélni kellene.
Meg is rendeltem a cuccokat Erhardtól, de a jobbos bak máig nem jött meg, a beszállító embere lehet, hogy eladta pár vodkáért útközben. :))
Mindenesetre nem akartam már tovább várni, így megbeszéltük, hogy a meglévő cuccokat Alexék kicserélik, plusz még hozzáteszünk egy szelepfedél tömítés cserét mindkét hengersoron, mert a legutóbbi nem volt sikeres, már 1 hónap után elkezdte kitolni az olajat.
A csavarok most sem kímélték Alexékat. :) Az egyik kipucsavar az első katalizátor után szakadt bele valamint a hátsó szelepfedél egyik rögzítő csavarja lett örökmenetes. Mindkettő megoldva, kíváncsian várom, hogy ez a tömítés mennyire lesz tartós.

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2013-07-14

A múltkori ügyködésem ellenére nemrég ismét visszatért a 22-es légzsák hibakód, plusz mellé a 21-es is (vezető oldali függönylégzsák).
A hibák "Present" álltapotban voltak így törölni nem lehet, vagyis lehet, csak egyből visszajön, viszont ez jó hír is, mert így könnyebb meglátni, hogy tényleg a csomitartóban lévő csatik-e a ludasak, hiszen, ha rendbehozom ott a kontaktot és eltűnnek a hibakódok, akkor tényleg azok a csatik a problémásak.
Kontakt spray-t most hagytam, feleslges, gyönyörű tiszták az érintkezők. Akksi negatív le és egy tűvel óvatosan kicsit hajlítottam mindkét csatlakozó, mindkét hüvely érintkezőjén. Tényleg nagyon óvatosan kell, mert nagyon vékonyak! Akksi negatív vissza és lám, a két hibakód már "Intermittent" állapotban, töröltem is őket.
Ha ez sem segít és visszatérnek, akkor össze lesznek forrasztva, nem sz@rakodok többet vele. :)

Update 2013-10-18: 3 hónap eltelt és nem jött vissza, úgy tűnik ez hatásos megoldás.

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2013-07-14

Már az autó megvételekor sem működött a klíma és most, így a nyár közepén azért már hiányzik. :)
Az első, már vásárláskor is szemmel látható probléma az, hogy az egyik alucső a raditátor csatlakozó konzolnál tőben el volt törve. A vízhűtő cserekor már nem is tettük vissza a klíma radiátort, mivel az meg kicsit meg volt vetemedve. Időközben Fater szépen vissza tudta hajlítani a radiátort, ezért elvittem egy nyomás próbára, hogy lássuk, van-e értelme foglalkozni vele vagy új kell. Szerencsére a radiátor rendben van. Most már csak csövet kell szerezni és jöhet a próba, hogy lássuk más gond is van-e.

>> SzervizAlfa 155 ASPIRATO 1.8 TS SUPER'93 8V // 2013-05-18

Még tavaly sikerült kideríteni, hogy a jobb első ablak működési problémáját az utólag beépített riasztó okozza, merthogy a riasztó beriasztáskor felhúzza az ablakot és így mindkét elektromos ablak normál vezérlése a is egy külön elektronikán keresztül történik és ebben az elektronikában valami elfáradt. Mivel nem gyári a cucc, valamint a jobbos ablakot nem lehetett felhúzni csak lefele működött, ezért inkább szerettem volna a gyári vezérlést visszaállítani.
A jobbos ablakot gyorsan sikerült is megoldani. Ha már ez megvan, akkor gondoltam állítsuk vissza a balos ablakot is, mert

1. ennél könnyen lehet, hogy nemsokára ez is problémás lesz

2. a riasztónak köszönhetően olyan kábelrengeteg van a kormány alatti burkolat alatt,
amit szerettem volna redukálni.

Szerencsére a balos ablakot is sikerült visszaalakítani viszonylag könnyen.
Eztán a még 1-2 forrasztást szétszedtünk, hogy a szigszalag helyett zsugorcsövet tegyünk rá. Ez meg is volt, gyorsan próba, hogy működik-e minden. Indításgátló nem old.. hmm.. riasztó működik, beriaszt, kp zárakat zárja, nyitni is lehet.
Keresgéltünk-keresgéltünk mígnem találtunk egy szabad kábelvéget, amin látszott, hogy a forrasztásnál eltörött. No, már "csak" azt kell kitalálni, hogy honnan tört ki. :) Na, ezzel együtt vagy egy órát szívtunk, mire a riasztó nem túl informatív leírásából sikerült megtalálni, hogy a riasztó egyik modulcsatlakozájából tört ki a kábel.
Ezt orvosoltuk, és végre sikerült értelmesebben elrendezni a kábeldzsungelt. :)
Az utolsó képen látható a fejfájást okozó modul és a hozzátartozó "minőségi" kötések ill. megcsapolási helyek. Kábelek színhelyességére természetesen sok hangsúlyt nem fektetett a "szaki". :)

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2013-05-16

Ellenőriztem a kivett szívócsövet. A két végét lezártam gumikesztyűvel, majd rögzítettem szigszalaggal. Egyedül a kis kartercső végét hagytam szabadon.
Víz alá nyomtam az egészet, sehol semmi buborék, akárhogy mozgatom, hajlítom. Közben a szabad kartercsövön keresztül fújtam is, h kicsit emeljem benne a nyomást, de semmi. Sehol nem lukas a szívócső.
Mielőtt visszatettem volna a csövet, egyrészt megnéztem többször, hogy mi történik gyújtás ráadás után a fojtószeleppel. Ilyenkor valamiféle kalibráció történik, aminek a végén beáll kissé nyitott pozícióba. A kalibárácó során érdekes visító hangot ad, majd kattan egyet és beáll a nyitott pozícióba. Ez elvileg teljesen normális. Ami érdekesebb volt, hogy ez az egész kalibráció jellemzően kétféle képpen zajlik:

- a fojtószelep nyit majd kb. 29mp-ig semmi nem történik és ekkor indul egy zárás, egészen zárt pozícióig majd egy nagy nyitással visszaugrik kissé nyitott állapotba. Ez az egész kb. 10mp-et vesz igénybe, tehát kb. 40mp kell az egész kalibrációhoz (ez az eset itt látható)

- a fojtószelep kalbirálás (zárás, majd visszaugrás) a gyujtás ráadás azonnal elkezdődik, így az egész kb. 12mp alatt megvan.

Erre a BmS-től kaptam magyarázatot:

"A fojtószelep valóban kalibrálja magát, de nem minden esetben történik ez
azonos séma szerint. Számít a leállítás hossza, a hőmérséklet, hogy le
lett-e bontva az akkumulátor, hozzáérnek-e a gázpedálhoz, stb. Általában a
legtöbb fojtószelep kalibráció után várakozó szintre kerül, de mivel ez nem
kevés áramot fogyaszt, jellemzően kb. fél perc után a vezérlők lekapcsolják
azt. Ha ismét hozzányúlunk a gázpedálhoz, ismét jön a "zümmögés". Ez
teljesen normális, és ha a fojtószeleppel van gond (pl. nem tudja
bekalibrálni magát), azonnal hibakódot generál."


A MES szerint a kalibárlás alatt kb. ez történik:
- gyújtás ráadva -> fojtószelep nyitás kb. 6 fokra
- kalibráció indul -> fojtószelep zárás 0 fokra
- amikor elérte a 0 fokot, akkor kattan egyet és visszaugrik 6 fokra (nem egyből hat fokra, hanem egy nagyot nyit és úgy vissza 6 fokra. A nagy nyitás miatt van a kattanás)

Mindeközben zümmögő (a 0 fok elérésekor már visító) hangot ad ki. A fentebb leírtak alapján, a nyitás szöge függhet a hőmérséklettől is, ezt kb. 15C környezeti és motor hőmérsékleten produkálta (a motor is ennyi volt, mert már jó pár napja állt az autó).

Ha mindezt melegebb motornál nézzük, akkor egyértelműen látszik, hogy a nyitási szög már kevesebb.

Ha már le volt véve a szívócső neki is álltam megpucolni a fojtószelep házat belülről. Elektronikusan vezérelt szelepről lévén szó, ez nem olyan egyszerű, mivel kézzel nem szabad mozgatni a szelepet. Ezért asszonyt kértem segítségként, aki gyújtás ráadás után teljesen benyomta a gázpedált, így az ECU kb. 25fokra kinyitja a szelepet. Nem a legkényelmesebb, de óvatosan hozzá lehet férni a kényes részekhez. Volt lerakódás, de nem mondanám, hogy nagyon komoly. Mindenesetre használtam tisztító spray-t is + alkoholos tisztító kendőt, majd kenő spray-vel megfújtam a tengelytöveknél.

Ezután összeraktam, majd indítás. Első indításnál indító motor teker, de a szokásos idő alatt nem röffent be. Elengedtem. Második indítás, itt kicsit tovább indítóztam és beröffent. Ez a jelenség kísértetiesen emlékeztet arra, amikor a 155 nél benzinszűrő csere után tovább kell indítózni. Szóval, lehet itt akár a benzinnyomás is ludas.

Hagytam alapjáraton járni, semmi probléma. Kicsit pörgettem a motort, simán visszaáll alapjáratra. Majd mentem egy picit a garázsban, semmi probléma. Alapjárat közben mozgattam minden irányba a szívócsövet ill. kisebb levegő csöveket, semmi hatásuk nincs az alapjáratra.

Update 2014-01-01: kb. 5000km óta nem jelentkezett a probléma, szóval, úgy tűnik, hogy a fojtószelep tisztítás segített.

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2013-05-13

Az AO-n azt ajánlották, hogy azért csak érdemes lenne a szívócsövet valamint a többi levegő csövet is ellenőrizni, mert volt akinek ugyanilyen tünetei voltak és repedés/luk okozta a jelenséget.
Fórumozgatás közben az is kiderült, hogy az általam eddig ECU reset-nek definiált eljárás nem reseteli az ECU-t, hanem a fojtószelep működését kalibrálja újra. Elnézést, ha valakit félrevezettem én is abban a hitben voltam, hogy ez reseteli az ECU-t.
Szóval lementem az autóhoz, hogy kiszedem a szívócsövet. Most nem akarok semmilyen resetet csinálni, hanem, ha lehetséges megtalálni azt, ami a hibát okozza. Ezért a cső kiszerelés előtt MES-t csatlakoztattam és még gyújtás alatt megnéztem, hogy érzékeli-e a pedálok állapotát. Úgy tűnik, hogy ez rendben. A gázpedál mozgást/állást is érzékeli az ECU.
MES-t rajtahagytam, indítózás. Az autó beröffent, alapjárat normális. Hát b+.. Az ég világon semmihez nem nyúltam és most mégis jó. :) Az alapjárat néha ici-picit bizonytalan. Kis melegedés után felnyomtam a fordulatszámot is, hogy lássam, hogy ejti vissza és megtartja-e az alapjáratot. Megtartja, atom stabilan. Próbáltam benyomott kuplunggal, felengedett kuplunggal, minden rendben.
Leállítottam, újra beindítottam, semmi gond. Menni nem mentem, vele, mert belül állt a garázsban és problémás lett volna, most kiállni.
Hát.. nem mondom, hogy értem és nem lettem nyugodtabb.
Mindenesetre a csövet kivettem és átnézem és vízbe is megpróbálom, h van-e esetleg luk.

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2013-05-10

Bepakoltunk az autóba, beülök, indítás, beröffen, viszont az alapjárat nem ment fel egyből 1200rpm környékére, ahogy szokott, hanem megállt 700rpm körül, majd felment 1000 környékére.
Ezt normál esetben úgy teszi, hogy felmegy 1200 környékére, visszamegy 1000-re, majd szép lassan, ahogy melegszik visszamegy 700rpm-re.
Ez már fura volt, de járt szépen. Kicsit hagytam járni, kitolatok, elindulok és még a garázsban, ahogy kinyomtam a kuplungot és visszállt volna alapjáratra lefullad. Indítózás, nem röffen be. Innentől csak gázadással együtt röffent be indítózás közben és alapjáratra visszaállva lefulladt.
Teljesen ugyanaz a jelenség, mint korábban, szóval ez nem valószínű, hogy az AFM-mel függ össze, hanem inkább a gázpedál/folytószelep hibával.

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2013-05-05

A légzsák csatihoz való hozzáférés miatt a kárpitot le kell bontani, ugye, és persze a csavar beesik a pótkerék tálcába a pótkerék alá. :)
Mikor kivettem a pótkereket, eszembe jutott, hogy pár hónapja elkezdtem itt egy kis korrózió kezelést, amit lehet, hogy folytatni kellene. Van itt ugyanis egy kupak (aminek fogalmam sincs mi a célja) ami alul eléggé korrodált, így várhatóan belül is az. Nem ért csalódás, valóban az volt. :)
A szigetelő réteget a laza részeken felszedtem. Szerencsére még csak felületi rozsda. A rozsdás részeket megdrótkeféztem alaposan, majd megtísztítottam, zsírtalanítottam a felületet. Ezután adtam neki rozsdamarót, hagytam dolgozni kb. 40 percet. Majd higítós tisztítás és kapott alapozó festést valamint a 155 cuccai között talált gumikupakot betettem az ott lévő lyukba (aminek a célját szintén nem tudom.:) ).
Következő lépésben alul kell lekezelni, mert nyilvánvaló, hogy onnan indul a folyamat.

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2013-05-05

Van egy visszatérő légzsák hibakódom.

22 - Curtain airbag squib (passenger)
The Airbag activating circuit indicated by the code is shorted to Ground. This may be caused by a faulty circuit, Squib or ECU.
Inspect the wiring and connectors for opens, shorts and weak connections.
Observe the following safety rules:
- Do NOT place anything on the steering wheel or dash, or work directly in front of them.
- Turn the Key OFF and wait at least for 10 minutes, then disconnect the battery and wait for 15 minutes before unplugging the Airbag connectors.
- Inspect the wiring and connectors for weak connections or damage.
- Reassemble the connectors in the reverse order, and reconnect the battery as the last step.
- Turn the ignition on and erase all the fault codes. Cycle the key off for a few minutes, then back on and check the fault codes.

WARNING: Improper access to the Airbag circuitry may cause the Airbag(s) to deploy or malfunction later, which may result in serious injury or death.
DO NOT MEASURE OR CONNECT ANYTHING TO THE AIRBAG SIDE OF THE CIRCUITRY without consulting the appropriate service literature first. Follow the local Airbag system repairs regulations
The reason for this fault is Value too high
The current status of the fault is Intermittent
The error counter value is 58


Két csatlakozó gyanús az ügyben, mégpedig a csomagtartó jobb oldalán a kárpit alatt lévő két csatlakozó.
Egy kábelrögzítő biztos, hogy hiányzott is, ezt pótoltuk. Majd akksi negatív le, csatlakozókat tisztító spray-vel kitisztítottam, majd száradás után kontakt spray-vel befújtam.
Hibakódot töröltem, meglátjuk, hogy ez okozta-e.