- főkép
>> EseményAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2012-12-12

Átvizsgálás után sikeres műszaki vizsgát tett, csak első fényszórót kellett állítani valamint vettem egy ablaktörlő szettet is, mert a régiek elég gyengusan töröltek.

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2012-11-19

A téli kerekek felszerelésénél tűnt fel, hogy a BH kerék felfelé mozgatásakor fent, a toronynál koppanik valami, ezért hát beszereztem két szilentet (köszönet Erhard kollégának) és nekiestünk otthon kicserélni.
Az eLearn jól leírja a csere menetét, és egyáltalán nem tűnt vészesnek. Valóban nem is volt az. Kényelmes tempóban, két embernek a dobbetétek cseréjével együtt (a meglévők ki voltak szakadva, ezért András bácsitól szereztem be, jó állapotúakat) is 3 órát vett igénybe. Mondjuk az is hozzátartozik, hogy augusztusban lettek cserélve a lengéscsillapítók és a rugók, szóval a csavaroknak még nem volt sok idejük berohadni. :)
Teendők

Gólyaláb kivétel:
- bár ezt az eLearn nem így írja, de érdemes a toronynál a rögzítőtányér csavarját meglazítani először
- bár az eLearn írja, de az ABS csatit nem volt bátorságom kiszedni, kiindulva abból, h a 155nél is iszonyatosan be tud rohadni. Nem is volt szükséges, csak a későbbiekben több odafigyelés szükséges. :)
- stabilizátor pálca anyát leszedni (imbusz + 17es csillag)
- a kerékagyat a lengéscsillapítóra rögzítő csavart kiszedni (19es csillag/villás-ok)
- az alsó, a kitámasztó karokat rögzítő csavart kiszedni (19es csillag/villás az anyához és 14es villás az "apához"). Itt figyelni kell arra, hogy az agyat a fékkel együtt fogjuk, ne essen le, nehogy az ABS kábel ill. a fékcső megsérüljön. Érdemes vmi tuskót odatenni, amire rá lehet tenni az agyat, hogy ne fékcsövön lógjon
- a már meglazított tányért rögzítő csavart kiszedni (22es csillag/villás). Itt azért nem árt ha valaki közbe fogja lent a lengéscsillapítót, h nehogy kiessen, bár a szilent jó esetben elég jól be van szorulva a toronyba
- a gólyalábat így már ki lehet venni, figyelve az ABS kábelre és a fékcsőre

Toronyszilent levétel:
- rugóösszehuzatókkal a rugót összehúzni
- szilent rögzítő anyát lecsavarni
- régi szilent le
- új szilent vissza.

Az új szilenttel nekem annyi problémám volt, hogy az alul lévő részen a lyuk nem volt teljesen kör alakú, volt benne egy kis "levágás", valószínúleg gyártáskor, mikor a mellette lévő kis lyukak csináltak, akkor mozdult az anyag, ezért tűnt el a kör alak (1. kép). Ez szerencsére nem okoz nagy gondot, egy sima lyukreszelővel korrigálható könnyedén a dolog.

A gólyaláb visszaszerelése éppen fordított sorrendben zajlik.

Érdekes volt, hogy a régi szilenten külsőleg semmi probléma nem látszott, már meg is ijedtem, hogy felesleges volt megvenni. Annyi látszott csupán, hogy a gumibordák kicsit kopottabbak, de nem gondoltam, hogy az sokat számít. Pedig igen, kicserélve egyáltalán nem koppan.

>> SzervizAlfa 155 ASPIRATO 1.8 TS SUPER'93 8V // 2012-11-18

Olyan sikeresek voltunk szombaton (156 hátsó toronyszilent csere, 155 JH fék javítás), hogy vasárnapra már gondolkodnom kellett azon, hogy mivel üssem el az időt.. :)
Az ablaktörlő gyakran darabosan mozgott és már olvastam több helyen, hogy ezt az okozza általában, hogy a motor csúszóérintkezői elzsírosodnak. Hát, gondoltam nekiállok..
Nem volt nagy ördőngősség kiszedni, még manual sem kellett hozzá.. :P
- ablaktörlő karok le (13as)
- a por- és víz ellen védő műanyag burkolat le (torx)
- a motort és a rudazatot tartó konzol 4db csavarját kiszedni (10es)

Így most már ki tudjuk emelni az egész cuccot annyira, amennyire a kábel engedi. A motor csatiját viszont nem lehet lehúzni anélkül, hogy a motoron lévő műanyag burkolatot leszednénk, ez utóbbit, pedig csak akkor lehet leszedni, ha a rudazatot leszedjük a motorról.
Arra érdemes figyelni, hogy a rudak végénél lévő műanyag perselyeket ne törjük el jobban, mint amennyire már valószínűleg el vannak törve. Ezek a babafejekre vannak ráppattintva gyárilag, de úgy, hogy roncsolás nélkül nem lehet leszedni őket, viszont az idő és mozgás miatt nálam kettő már el volt törve. Ez önmagában még nem gond, csak annyit jelent, hogy a műa persely felső részét (így törötten gyakorlatilag egy kupak) le lehet pattintani a babafejről, de vissza is lehet tenni úgy, hogy a rudazat működik rendesen, csak kicsit kottyanósabb. A gond akkor van, ha az ember fia pl. a visszaszereléskor szükséges pontos motorpozicínálás által kiváltott feszültség hevében kicsit határozottabban helyezi le a rudazatot oda, ahova éppen szeretné lehelyezni és ennek következtében ez a kupak eltörik, mégpedig úgy, hogy ugyan vissza lehet tenni a helyére még, de mikor mozog a rudazat lepattatnik a helyéről és szétugrik a rudazat. ;). Ilyenkor szerencse, ha az ember apjának van otthon műanyag hengere, amiből lehet esztergálni ilyen perselyt (utolsó kép) :)

- rudazatot úgy kell fordítani, hogy a motor tengelyén lévő anyát leszedhessük (13)
- a motort a konzolhoz rögzítő 3db csavart kitekerjük (10es), így a konzol a rudazattal leszedhető a motorról
- a motor műanyag burkolatát vegyük le
- csatlakozót húzzuk le a motorról, így már kis is lehet venni a motort.

A motoron lévő fehér műanyag burkolatokat könnyen le lehet venni és már hozzá is férünk a problémás részhez.
Az a gond, hogy a csúszkák egy légtérben vannak a tengelyvéggel, az pedig zsírozva van, és ez a zsír az évek során átszivárog-folyik a csúszkákra. Szóval ez a rész kell megtisztítani és lehet visszatenni az egészet.

Nekem egyben, összeszerelt állapotban (motor + rudazat) nem sikerült visszatennem az cuccot, mert nem tudtam úgy fordítani a szerkezetet, hogy a motor beférjen a helyére (ekkor tört el a műa persely:) ), a motor műanyag burkolata miatt.
Szóval javaslom, hogy először a motort tegyük be kb. a helyére (csati rádugva, műa burkolat rajta) és úgy betenni a rudazatot. Ez sem egyszerű, mert pozicíonálni kell a motort a műa burkolattal együtt ill. tartani kell a rudazatot. :)

>> SzervizAlfa 155 ASPIRATO 1.8 TS SUPER'93 8V // 2012-11-17

A téli kerekek felszerelésekor tűnt fel, hogy a jobb hátulját egyáltalán nem fogja meg a kézifék. Már korábban elég soványnak tűnt a kézifék, valószínűleg ezért.. :)
Mivel a bowden decemberben lett cserélve, ezért gyanítottam, hogy nem azzal lesz a gond. Ez be is igazolódott. Aláfekve az látszott, hogy a bowden vége egyátalán nem reagál arra, hogy a kézifék be van húzva vagy ki van engedve. Először azt gondoltam, hogy a végén lévő záró anya akadt el a nyeregbe, mert a bal oldalon történt már ilyen.
De, nem ez volt a probléma, hanem maga a kengyel (amit a bowden meghúz és ami mozdítja a fékdugattyút) nem akart megmozdulni, a spirál rugó nem tudta visszahúzni, fogóval is elég nehéz volt elfordítani.
Nem szedtem még szét ilyet és nem is akartam erőltetni, anélkül, hogy utánanézek, ezért, csak annyira húztuk, amennyire lehet. Így is látszott, hogy a tengely bezony korrodált. Megnyomattam tiszítóspray-vel, majd megcsiszoltuk a tengelyt, majd megint tisztító spray végül zsírspray. A kitartó mozgatásnak köszönhetően egész jól mozgott végül.
Összeraktuk és most jó. De sajnos szerintem nem lesz tartós megoldás, gyanítom, hogy a téli latyak + só megint haza fogja vágni.
Jótanács: a kengyel tekergetés közben figyeljünk a dugattyúra. Annyira belemerültünk a kengyel oda-vissza tekergetésbe, hogy nem vettük észre, hogy elég szépen kitoltuk a dugattyút, de még időben észrevettük. Visszatekerni ezt a dugattyút meg nem egyszerű ugye, mert orsós, tehát tekerni is kell visszanyomás közben.. :)

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2012-11-04

Felkerültek a téli kerekek, amiket Sotime cartárstól vásároltam.
Felszerelés közben találtunk még egy kopogást. A bal hátsó lengéscsillapító függőleges mozgásnál koppanik a toronynál.

>> SzervizAlfa 155 ASPIRATO 1.8 TS SUPER'93 8V // 2012-11-02

A JE e-ablak már egy ideje esetlegesen működik, ami a felhúzást illeti. Lefele szépen megy, de felfele néha egyáltalán nem.
Lebontottuk a jobb első ajtó kárpitot és méregettünk, próbálkoztunk.
Gyújtáson az ablakemelő motor mindkét érintkezőjén folyamatos 12V-t kap a kapcsolón keresztül (fehér-lila [F-L] és fehér-piros [F-P] kábelek). Két pozitív érkezik a kapcsolóba (zöld-fekete[Z-F], ami a F-P-ra továbbítja a 12V-t ill. világoskék[VK], ami a F-L-ra adja a 12V-t) valamint egy negatív (fekete[F]). A kapcsoló (B21a) világítása a VK (12V)-F(negatív) érintkezőkről működik gyújtás alatt. A B21a vagy a F-P vagy a F-L kábelre kapcsol negatívot a F kábelről
A Z-F és F kábelek között kb. 2V-ot mértünk csak, ezért a Z-F kábel mentén indultunk el, gondoltuk az ajtónál lévő gégecsőben tört meg. A kesztyűtartó alsó része mögött találtható a G21[B] csati, amiből érkezik a Z-F, VK ill. F kábel a B21a-ba. Így ezek között mértünk rövidzárat: nincs szakadás, annak ellenére, hogy továbbra is csak 2V-t mérhető a Z-F és F érintkezők között.
A G21[B] csatiba a G23[C] csatiból érkeznek a vezetékek. A G23[C] csati a vezetőoldalon, bal lábnál a kárpit alatt fellelhető. A G21[B] és G23[C] között nincs szakadás.
A következő szakasz a balos ajtóban lévő, a jobbos ablakot vezérlő kapcsoló (B21b) és a G23[C] csati között található. Itt már szakadás gyanús a dolog a Z-F kábelen.
Így balos ajtókárpit le, Z-F kábel nyisszantás a B21b-nél ill. a G23[C]-nél, hogy ki lehessen fűzni. Nem igazán akart mozdulni a kábel a G23[C] csati és az ajtó gégecső között. Aláfeküdtem, hogy megnézzem mibe akad el.. nem akadt el semmibe, csak ez a szakasz meg van szakítva és bele van kötve az utólagosan beépített riasztó-kp zár elektronikája, mivel beriasztáskor automatikusan felhúzza az abalakokat. Ehhez le kellett bontani a kormány alatti bukolatot is, hogy lássuk merre van elvezetve a kábel.
Sok fejfájást okozott már ez a riasztó kábelezés, most sem volt másképp. Még nemtom hány méter kábelen, meg (valószínűleg) forrasztáson keresztül fut a delej, amíg visszajut a G23[C] csatiba. Érdemes volt elcsípni a kábelt.. f@szom.. :) Már csak a azért is, mert a B21b kapcsolótól a gégecső utastér felőli oldaláig a Z-F kábelen nincs szakadás, vagyis a szakadás valahol a riasztó miatt elvezetett kábelrengetegben van. Ennek kibontására időszűke miatt már nem vállalkoztunk, most legalább már tudjuk, hova kell nyúlni legközelebb, ha meg akarjuk csinálni. Az is lehet, hogy az ablak vezérlő egységben van a probléma, de erre kicsi esélyt látok.
Mindenesetre az elnyisszantott kábeleket összeforraszottuk és a JE ablak kapcsolóra nem tettük vissza a csatit, nehogy véltetlenül vki lehúzza az ablakot. Így, a télhez közeledve, kellemetlen meglepetéseket okozhatna. ;)

>> SzervizAlfa 155 ASPIRATO 1.8 TS SUPER'93 8V // 2012-10-31

Már egy ideje nem tartották meg a telók a csomagtér ajtót. Szerencsére Farilane cartárstól beszereztem sok egyéb cuccal egyetemben egy jó adag csomagtér ajtó teleszkópot is, így, volt mire kicserélni. :)

>> SzervizAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2012-10-21

Mivel a hűtőradiátor néha-néha eresztett valamint Zé kartárs munkássága ellenére a termosztátról a hűtő alsó részére menő cső továbbra is eresztett, ezért ezek cserélve lettek. Sikerült beszerezni belevaló kiegyenlítő tartályt is.
A művelet során bebizonyosodotta, ami eddig is sejthető volt, hogy az autó eleje törött volt. A kereszttartó cserélve volt, valamint a hűtőventillátor ház is el volt vetemedve annyira, hogy valamikor beleért a hűtőradiátorba a ventillátor rögzítő pöcke is. Szerencsére a házat sikerült helyretenni.
A klímaradiátort vissza sem tettük, mert az tuti cserés, annyira el van vetemedve, de a klíma most annyira nem fontos.
A balos lámpamosó műanyag csatlakozása el van törve, így a lámpamosó nem lett visszakötve, így úgy sincs értelme használni.

>> SzervizAlfa 155 ASPIRATO 1.8 TS SUPER'93 8V // 2012-10-12

Selenia 20K for AR, 10W-40 és szűrő.
Óraállás: 287653km

>> EgyébAlfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2012-10-07

A napokban alánézve láttam, hogy a hűtőradiátor bal oldali lábán ismét megjelent egy csepp, ezért aláfeküdtem, hogy megnézzem honnan jön. Nagy meglepetés nem volt, a radiátor oldalánál, a műanyag résznél alul szivárog, tehát a radiátort cserélni kell.
Ami viszont szomorúbb, hogy a nemrég rendberakott vízcsövön (termoszáttól a radiátor aljához menő) ismét megjelent a hűtővíz, sajnos megint szivárog. Amennyire láttam, ismét a cső termosztát felőli végén, a bilincsnél indul a folyadék. Itt mintha lenne is vmi sérülés a csövön. Ezúttal nagy valószínűségel csere lesz belőle.