Sokat gondolkodtam, hogy az elejével is kéne valamit kezdeni. Először is a lámpákat ki kellett cserélni, mert egy beázott, egynek nem volt jó a motorja, egy index is repedt volt. Aztán ha már ott jártam igazítottam a nyúlványokon + a lökhárítón. Így már egész szépen sikerült beállítani, a hézagok megszűntek-kisebbek lettek. Beraktam még egy műanyag védőborítást a váltóhoz, ami szintén hiányzott. Lámpák tekintetében legózás volt. Szétszedtem darabjaira a régit is, meg amit vettem bontottat is, megpucoltam mindet, aztán összeválogattam a legjobb állapotú dolgokat, így a bekerült szett kb új állapotú, a másikak meg maradnak tartalékba. Egy fokkal jobban is látok velük sötétben, de még mindig nem az igazi, majd veszek bele valami erősebb izzót. Továbbá leszedtem a tetőkárpitot, hogy meglessem az antennát. Meglepetés, nem volt bekötve, jó hogy nem szól rendesen a rádió. Összedugtam sokkal jobb, de még most sem tökéletes. Majd még próbálkozom vele, hogy jobb legyen, lehet csere lesz, de összességében így is elég sokat sikerült nyáron előrelépni a rendbetétel ösvényén. Szóval mondhatni elégedett vagyok.
És ezúton is megköszönöm édesanyám (aki mellesleg műszerész, ha már autószerelő anno nem lehetett) kitartó türelmét és segítségét, aki nélkül kicsit nehezebb lett volna mindezt véghez vinni, beleértve a lenti bejegyzéseket is. :)
Nyári gumi felrakásánál szóltak, hogy lógnak a gömbfejek, szóval eljött az idő egy nagyobb szervizre. Tehát cserélve lettek az alábbiak, lógásból, elfáradásból, kopásból adódóan.
-lengőkarok (Birth)
-kormányösszekötő gömbfejek (Moog mert a Febi amit először vettem nem volt jó hozzá)
-lengéscsillapítók (Monroe)
-lengéscsillapító porvédő és ütköző (Monroe)
-toronyszilentek (Monroe)
-stabilizátor karok (Unix)
-stabilizátor rúd szilentek (AZ Meisterteile)
-kormánymű porvédő gumiharangok (Bárdi)
-motor- és váltótartó bakok (Impergom)
-hátsó féktárcsák (Textar)
-hátsó fékbetétek (Brembo)
Szóval most már (majdnem) minden új az elejében is, úgyhogy remélem sok ezer km-ig nem kell hozzányúlni (legalábbis ezekhez), mert kitépem az összes hajamat...
Tekintettel ismételten a megfelelő eszközpark hiányára a szervizt a kulcsi Alfa Veloce végezte. Korrektek voltak, mert csak kedden tudtam vinni a műhelybe az autót, de péntekre kész lett így Alfacityre megújulva mehettünk.
km óra: 244942
Első fékbetétem elfogyott a baloldalt, ezt hangos csikorgással adta tudtomra az autó. Kicseréltük betéteket Mintex került bele, tárcsa még jó volt. Érdekes hogy a 4db betétből csak 1db fogyott el, a többin volt még minta. Viszont valamelyik előző tulaj/szerelő nagyon ügyesen letörte a féktárcsa/nyomtávszélesítő rögzítő csavarok fejét. Ezek ki lettek fúrva, új menet, így itt is visszaállt a gyári állapot. Amúgy nem rossz ez a betét, de a tárcsával nem igazán kompatibilis, mivel elég sípolós, de ettől függetlenül rendesen megáll vele az autó. Illetve szükség volt még 1 liter olajra is, mert kicsit csipegeti ezt is....
km óra: 242325