Sikerült tartanom magam a 10 ezres csereperiódushoz, szinte pontosan: legutóbb 80.077-nél cseréltettem olajat.
Ezúttal volt minden, pollenszűrő, levegőszűrő csere is, illetve kicseréltettem a hosszbordás szíjat is. Elég szép állapotban volt még a szerelő srácok szerint, pár apróbb repedéssel, még bírta volna, de inkább menjünk biztosra.
Rendberakták még az első kamera konzolját is, múltkor sajnos elütöttem egy cicát, és sérült a konzol. Szerencsére csak az, maga a kamera kicsit drága lett volna... A konzol beszerelése után újra kellett kalibrálni az ACC kamerát, elvileg minden ok :)
Lassan érik az első fékbetétek és féktárcsák cseréje is.
Az eddigi olajcserék:
90.040 km (Budaörs)
80.077 km (Budaörs)
71.320 km (Budaörs)
59.166 km (Budaörs)
50.197 km (Budaörs)
40.003 km (Budaörs)
30.000 km (Atlasz Autónál)
15.000 km (Atlasz Autónál)

Úgy látszik, ezzel az autóval minden évben kötelezően útbaejtünk egy vagy két hágót.
2019 júniusában - még tesztuató korában a Transzalpinán jártunk vele, (2020-ban a covid miatt sehol), aztán 2021-ben a Transzalpinát, a Stelviót és a Tonale hágókat is megjárta a Giulia...
Idén a Transzfogaras következett, ahol utoljára még 2017-ben a fehér GT-mmel jártunk és akkor írtam is egy élménybeszámolót .
Megint a romániai AlfaFesten jártunk, amelyet Kovásznán tartottak. Az egyik nap elszöktünk, hogy útba ejthessük a szerpentineket. Szerencsére alig volt forgalom és mire felértünk a tetejére, egész szép idő lett.








Egy gyors kiruccanás Triesztbe. A Giulia most csak közlekedőedény volt, de azért autópályázni is imádok vele. Szlovénián keresztül pikk-pakk Triesztben voltunk. Találtunk egy jó airbnb-t, közel a belvároshoz, ahol még a parkolás is ingyen volt, szépen leparkoltam a Giuliát és három napig be sem indítottam. Triesztben azért láttunk pár izgalmas Alfát, például egy aranyszínű Montrealt! Találtam egy silverstone grey Giuliát is :)
Utolsó nap feldobta a Facebook, hogy Olaszországban ezen a hétvégén mutatják be a kereskedésekbe a Tonalét, így gyorsan rákerestem, van-e Triesztben Alfa szalon. Persze, hogy volt! :) Beugrottunk hát gyorsan a De Bona Motorshoz, és végre élőben láthattam az autót, amire 2019 óta várunk. Az első benyomásaim nagyon jók voltak, vagány, feltűnő, kényelmes. Itt már nagyon vártam, hogy AlfaCityben végre bemutathassuk - bár ekkor még mindig nem volt 100%, hogy ott lesz... :)








Ha már Alfát építünk, akkor lehetőleg minden munkafolyamatot olyan emberre szeretném bízni, aki maga is alfás.
Nem is volt kérdés, hogy a teledial felniket Bányai Sanyival (SanyiJTD) fogom rendberakatni. Messze lakik (Nyírádon), de egy március eleji napon épp Pesten járt, odaadtam a kerekeket, aztán mondtam, hogy nem sürgős. Májusban kész is lett. Mivel tudtam, hogy úgyis leszünk majd a Balaton-felvidéken vagy a környéken valamikor a nyáron, így mondtam, hogy ne költsünk futárra, majd valamikor elmegyek a kerekekért.
Végül június 5-én Herendre mentünk egy kutyakiállításra a kiskutyánkkal, ahonnét már nem volt messze Nyírád. A Dobló már itt is jó szolgálatot tett, olcsó volt az út, meg minden elfért kényelmesen :)
Íme két kép a végeredményről.
A teljes művelet 60.000 forintba került.



Múltkor nem sikerült tartanom az általam kitűzött 10 ezres olajcsere-periódust (12.154 km telt el az utolsó és az azelőtti között), ezért most ezt picit jóvátettem, mert csak 8757 km telt el a kettő között. :)
Az eddigi olajcserék:
80.077 km (Budaörs)
71.320 km (Budaörs)
59.166 km (Budaörs)
50.197 km (Budaörs)
40.003 km (Budaörs)
30.000 km (Atlasz Autónál)
15.000 km (Atlasz Autónál)
Végre vége a télnek, ami nem is volt igazi tél. Nagyon szerettem az autómat a kétszéles 18-as sport felniken, de azért mégiscsak a Performance Dark felnik teszik a legszebbé. Friss kép még nincs, majd lesz :)
A Continental ContiWinterContact gumikba első szezonjukban 6034 km került.
A nyári Pirelli P Zero Luxury abroncsok eddig egy szezont futottak, most van bennük 17.785 km.
A kezdetek óta áhított extrát sikerült beszereznem a 145-ösömhöz: a gyári napfénytetőt! Igaz, még csak bontott formában, de DZ megnyugtatott, simán megoldják majd a tetőcserét.
Stoffel Ádám (Stofi) barátom szerzett egy donor 145-öst, amiről szépen levágtuk a tetőt. Köszi a sok segítséget, Misi és Bence!
Így Ádámnak lett egy kabrió 145-öse, nekem pedig egy gyári napfénytetős tetőm.
A tetőt elvittük DZ-hez, aztán kiderült, hogy a Doblo, amivel szállítottuk, eladó. Régóta gondolkoztam már egy igásló autón, ami jó lesz szállításra, kutyázásra, mindenre, szóval megvettem :) Így jár az, akinek autókereskedő barátai vannak :)))
Költségeim:
Tréler Gárdonyból Erdőkertesre: 35.000 HUF
Bontott napfénytetős tető: 20.000 HUF








A váltókar és a pedálsor (+a taposó) polírozását a felnipolir.hu cégre bíztam. Polovitzer Peti (Poló) ajánlotta. Elküldtem nekik csomagként és amikor kész lett, Peti vette át, majd postázta nekem.
Költségek:
Polírozás 10.000 HUF
Postaköltségek: 2300 HUF


Végre, ez itt már tényleg a pont a történet végén.
Először mágnessel szerettem volna felrakni a rendszámot. Rendeltem speckó "szupermágnest", amit fel is ragasztottunk a lökhárító belső felére. Tökéletesen tartaná így a rendszámot, viszont mivel a másik oldalra is elég vastag mágnesek kerülnének, így nagyon eláll a lököstől... Lásd képek. Egyébként tökéletesen rögzítené, bár az érdekelne, hogy _nagyobb_ sebességtartományban lekapná-e a menetszél...
Egyelőre elvetettem ezt a megoldást. Sima kétoldalú ragasztóval raktam fel végül.




Kócosw találta nekem a német ebay-en ezt a 145-be való extrát :)
Ez a 145 Edition 500 kiegészítője volt. Mindössze 50 euró volt postával együtt. Kócosw segített nekem intézni a dolgot Németországból, köszi még egyszer, itt is! :)
Aztán amikor posztoltam róla a 145-ös Facebook csoportba, Horváth Attila (Atis155) felajánlott hozzá egy pedálszettet a taposóval együtt :) 5000 forintot kért érte (plusz 1100 forint volt a csomagköltség).
Fel kell majd polírozni mindet, de nagyon szép állapotban vannak.
Költségeim:
Váltókar: 18.000 HUF
Pedálszett: 6100 HUF


