Adódott, hogy a sofőr oldali ülés fűtés kapcsoló is megadta magát. Sajnos már nem tudtam javítani, ezért panelestül cseréltem, egy utólagosan beépíthető szettre, amilyet már az anyós oldalra is raktam. A kapcsolókat a sebváltókar elé helyeztem el, sokkal kényelmesebb kezelni, és látom is, hogy éppen melyik fokozatra van kapcsolva. Nagy előnye, ha leveszem a gyújtást, visszaáll alap kikapcsolt állapotra.
A szivacsból hiányzott egy kis darab, ide egy masszívabb fürdőszivacsból vágtam egy darabot. (jobb mint a semmi...)
Úgy néz ki, hogy a jobb oldalon, nem bírta a kapcsoló. A fűtőszálak jók, rövidre zárva fűt is. Elvileg a kapcsoló is kapcsol, még sem fűt vele. Egyébként csoda, hogy fűtött, itt is el volt tolva az ülőlap. Korábban rendeletem Aliról egy szettet, ezt most beépítettem, a gyárit meg kivettem.
A sofőr oldali fűtőpanel, nagy valószínűséggel már újkora óta nem működhetett, mert odacsípték a fütőszalat a rögzítő bilinccsel, és letestelt. Ezt forrasztással lehetett javítani. Nem értem garanciába miért nem javítatták meg. Itt még a kapcsolót is javítani kellett, de itt csak igazgatni kellett egy kicsit az érintkezőkön, és már működik is. Az anyós oldalon csak kapcsoló baja volt, de sajnos itt már nem tudtam javítani a kapcsolót, de újat se nagyon volt kedvem venni, legalábbis gyárit. Egy 760ft-os kapcsólót raktam a helyére. Funkcióját teljesen jól ellátja.