Tagok >> mesa >> GT 1.9 JTDm 16v >> Blog
- Típus:GT 1.9 JTDm 16v
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2006
- Színe:barnásfekete metál :)
Szép, szikrázó május végi napon találkoztunk a már bevett Campona parkolójában, s onnan indultunk Tatabányai turulhoz. Apró baki volt, hogy a felvezető személy nem törődött a mögötte levő többi alfással, s egy lámpasor leszakította a mezőny felét. Megvártam őket a lámpás kereszteződésben, s mivel a jelzéseimet nem vették az előttem haladók, rá csörögtünk Zoliékra, álljanak már félre. Hiába na, konvojt felvezetni tudni kell, nem megy elsőre mindenkinek! :D
Tatabányai turulnál megfordultunk gyalog, majd még csatlakoztak hozzánk, ahogy a Tatai várnál is. Remek alkalom volt az általam tervezett GT-s logós polók -csak mert ezt Sudár Zoltán alias Chopper6 elfelejtette feltüntetni - fotózására is. ;)
Napközben már egész szép számban össze jöttünk, kár hogy volt aki nem folytatta tovább velünk Székesfehérvárra, ahol a Bori várat tekintettük meg. A többiek maradtak még egy közös fagyizásra, mi eljöttünk idő előtt. Hazafelé még megálltunk a Lovasberényi kastélynál.
Nagyon jó hangulat volt egész nap, szuper jó arcok a résztvevő GT-sek! Örülök, hogy megismerkedhettünk veletek ;)
Tavaly egy ismerősöm még meggyőzött, hogy a kevesebb néha több, és hagytam gyári alu színben a féknyergeket. De semennyire nem látszottak át a sűrű küllős gyári felnik mögül, egy sportos formájú kupéhoz meg egyébként is dukál, főként ha méretes elsőkről van szó. Így eldöntöttem, hogy ugyanúgy pirosra festem őket, mint előző Alfáimon.
1. kép ATE első féknyereg, ATE fékbetéttel, 2. kép Már piros első féknyereg, 3. kép első kerék, 4. kép hátsó kerék
Elmondhatatlan, mennyivel jobban néz ki a kocsi! Oldalról, egész autós fotó később, ha már le lett mosva! :D
Szépen időnk volt 2015 Nők napján, a téli kerekeket leváltották a nyáriak, majd segítségükkel elgurultunk a Camponához, ahol további GT tulajokkal találkoztunk a legfelsőbb szinten (plusz egy 156-os tulaj is mellé parkolt a sornak :))
Nagyon jó hangulatban telt az idő, jó volt megismerkedni a többiekkel, akik eljöttek!
Meg is egyeztünk, hogy ezt folytatni kell, elképzelések már vannak!
Eljött a három ajtós autók rémálma, egyébként is típus betegség Alfáknál, elszakadt az ülést reteszelő szerkezetben a bovden. Többet nem lehetett előre hajtani az ülést, hogy beszálljanak hátra. Ráadásul az utas oldalon, ami pláne bosszantó. eBay-en lehet rendelni bovdent műanyag füllel együtt (1.kép), kb 13 000 Forint + szállítási díjért. De a legrosszabb, hogy az ülést ki kell szerelni, majd teljesen lebontani róla a (bőr) kárpitot, újra húzni rajta keresztül a bovdent és vissza, hogy közben az Airbag ne sérüljön, mozduljon el.
Találtam egy angol nyelvű illusztrációt fotókkal, mekkora munka. Nem voltam magamban biztos! Aztán, hirtelen elhatározásból levettem az akku sarut, széthúztam az ülés alatt a sárga légzsák csatolót (figyelem a sárga részből a sárga felét kell úgy kihúzni a kábelnél fogva, hogy a fehéren a két kis körmöcskét benyomod), majd kivettem az ülést és felvittem a meleg szobába. Ott neki is estem, lebontottam a műanyag részeket, majd elkezdtem felhajtani a bőr kárpitot, mikor meg is találtam a hiba forrását! Gyárilag egy vacak alumínium öntvény kampó lett beakasztva az ülés acél vázába, ez feszíti vissza a bovden, ami az ülés hajtó mechanizmushoz csatlakozik. Annyira nyírja az acél az alut, hogy ketté vágta, mint kés a vajat, a horog fele még mindig ott figyelt az acél keretben (2. kép). Kapott rá másik drótból egy hurkot, felül vissza lett akasztva a pöcök a műanyag fülbe, majd lefeszítve az új dróttal. Mehetett vissza a csomagolás, szerencsére nem kellett kettőbe szedni az ülő és hátlapot, sem teljesen lefejetni a kárpitozást, szivacsokat. Az ülés másnap visszakerült a helyére (3.- 4. kép), úgy néz ki, probléma megoldva. ;-)
ui: A bovden mindig a biztonsági öv oldalán van levezetve, ha valaki keresné! (5.kép)
Divatja lett az esti műszerfal fotózásnak. Ez lett belőle, szerintem nem kell szégyenkezni a GT 'red night illusion' kinézetével
Köszönöm neked, jó öreg barátom, Sony Xperia Arc S! :)
Egy kis zenés videó akit érdekel, itt
Mivel cserélve lettek a lengőkarok és a stabilizátor sziklent, meg a kormányközép sem volt OK, on-line foglaltam időpontot a Kwik Fit budaörsi műhelyébe. A váró és a szerviz közt üvegfal van, végig követhető mi történik. 50 perc alatt kész lett az autó.
Most szuper az utánfutás és a kormánykerék is pont középen áll. :)
Még egy hátsó gátló csere lesz, de majd csak tavasszal.
Eljött az idő a tavaszias Ősz végén, hogy lekerüljenek a nyáron használt 17-es kerekek és télire váltsunk. Egyelőre ezt a telet 15"-on visszük végig, majd ha elmennek a GTA görgők, lépünk előre e tekintetben is.
Összehasonlításul egy kép! :D
Megjöttek a TRW első alsó lengőkarok, amiket cserélni szeretettem volna, mert ki voltak a gömbfejek, és a MEYLE stabilizátor szilentek.
Az egész művelet, tehát a két alsó lengőkar plusz a stabilizátor szilentek cseréje kevesebb, mint két óra alatt megvolt! Ja és nem kellett a bölcsőhöz nyúlni, motortámasztót, kipufogót lecsavarozni :D Ki lehet ütni a régi gumit belőle és utána balra- jobbra kihúzható és kicserélhető újra a szilent...
Most csend van, mint új korában. Majd futóműveshez el kell vinni, mert nem középre áll a kormánykerék
Megérkezett az Első szeretet csomag. Tartalma TRW első felső lengőkarok, BOSCH lambdaszonda, Febi toronyszilent, Calorstat by Vernet termosztát 88 +-2 °C, Kamoka stabilizátor összekötők, SZMETAL lila fagyálló (2x élettartam), JászPlasztik ionizált víz.
Termosztát 90 fokon, lambda szonda nem dob már hibát. Érzetre jobban gyorsul az autó, de még várni kell, lehet ez csak szimpla érzet
Felső lengők nem lettek beépítve, mert tökéletes állapotban vannak a tavaly bekerült TRW-k. Kopogás maradt, alsó lengőkarok és stabilizátor rúd, gátlók cseréje várományos. :P
Munkadíj +10k
Km óra állás: 116 ezer
1. alkatrészek, 2. Thermostat 70° előtte, 3. 90° utána
Alfacityben nyertem egy autóüveg fóliázást az Immi-ker Kft. jóvoltából, melyet a tegnapi előzetes egyeztetés után a mai nap be is váltottam. Meglepetésemre egy 156 Selespeed várt a bejáratnál! (1. kép) Yeah. (2. kép) Közös fotózkodás a nyeremény felajánlójával a GT előtt. Nagyon rendes volt minden alkalmazott, fiammal együtt még ajándék csokit is kaptunk - Köszönjük! ;) Végül is a 05-ös fekete fólia mellett döntöttünk (3. kép), mely szépen fel is lett helyezve az üveg belső felületére, igen profik a srácok! Kaptam egy ideiglenes igazolást, plasztik kártya később, postán érkezik. Hazafelé beugrottunk vásárolni, amikor is a madaras teszkó parkolójában egy nuvola GT mellé parkoltam, melyet egy hölgy vezetett (4. kép)
Teszteltem még a MM mélygarázsában a fóliát, hátrafelé neon fényben semmi! :D