Blog >> ablakmosó

Tegnap ismét szembesültem azzal, hogy az ablakmosó eléggé szar állapotban van. A bal oldali spriccelő 4 helyett egy sugárban, a jobb oldali 3 sugárban nyomatja a vizet. A dolog pikantériája persze, hogy ami velem szemben van, az egy sugárban, de nem a szélvédőre, hanem szépen az autó fölött átköpi, a hátsó ablakra, vagy nagyobb sebességnél a mögöttem jövőére.
Ma szétszedtem az egész cuccot, a szélvédő alján lévő burkolat eszméletlen rossz állapotban van: a csavarok lötyögnek a két szélén, a patentok közül egy törött (persze a balos, ami még rásegít, hogy följebb nyomja a vizet). Maga az ablaktörlőt tartó valami, amire rá kell nyomi a lapátot, eléggé kopottak a fogak. Valószínű, hogy ezért akad el néha (gyakran).
Kiszedtem a spriccelőket, kompresszorral kifújattam belőle az összes mocskot, most 8 sugár mossa a szélvédő közepét. Azért kicsit idegesítő, hogy egy csomó dolgot szét kell szedni egy ilyen kis szarhoz. Kettőhöz.

>> Szervizvasony // Alfa GT 1,9 mJTD // 2011-01-27

Legjobb a havas/latyakos időben ha elfolyik állandóan az ablakmosó folyadék valahol. Most ez meg lett javítva, valahol a már nem létező fényszórómosó környékén folyt el több liter vizem.

Mivel kezdő hülye gyerek módjára, elfelejtettem feltölteni téli ablakmosóval a tartályt és így még a nyáron, az olasz nyaraláskor vásárolt koncentrátum keverék volt benne, szépen belefagyott a lötty. Mikor belefagyott nem volt lehetőségem meleg helyre menni, de útközben szépen kiolvadt, majd működött is a szivattyú. Ekkor töltöttem is rá téli szélvédőmosót, de következő hétvégére megint gebasz volt, nem működött a szivattyú. Gondoltam megint belefagyott, ezért garázsba álltam olvasztottam, leszívtam. Feltöltöttem (már tiszta) télivel, de nem működött. Szivattyú nyekk.
Így hétvégére meg volt a program. Lötty leszívás, szivattyú vizsgálat. A szivattyú nem meg volt fagyva, hanem valamiért szorult a tengely. Miután sikerült lepattintani az alját (ami a rotornak a fedele), könnyebb volt forgatni a tengelyt. Egy negyedórás kézi forgatással + kenő anyag hozzáadásával szépen helyrejött és már magától is sikerült megforgatni, majd teljesen magára talált a jelek szerint.
Vissza is tettem a helyére, próba... Szivattyú megy, de nem spriccel. Gondoltuk a csövekbe is bele van fagyva még a jó kis nyári lötty. Beindítottam a verdát, letakartuk az ablaktörlőknél egy pléddel, hogy jobban melegedjen a spricni rész is, kb. 10 perc járatás után végre megérkezett a lé a spricniből is. Jól kinyomattam, nehogy véletlenül még maradjon belőle a nyáriból.
Azóta is működik, de mivel nem sikerült kideríteni a szorulás okát, tartok tőle, hogy bármikor bekövetkezhet. Mindenesetre most teljesen jó.
Jó tanulópénz volt... :)

>> SzervizLiquid // Alfa 156 2.0TS // 2010-11-07

Már régóta nem tökéletes az ablakmosó rendszer, visszaengedi a csőből a folyadékot, így ablakmosáskor az ablaktörlő töröl 2-őt mire elkezd spriccelni. Ezt javítottam meg. Az ablak előtti jobb oldali burkolat alatt (ahol a pollenszűrő is található) van egy Y-elágazás. Ez lenne hivatott meggátolni a folyadék visszafolyását. Ezt cseréltem ki.Eper cikkszám alapján jött a Hegyaljától.

>> Tuning és extraLongman // Alfa 155 GTA :)) // 2010-11-08

Rendeltem pár cuccost a Maklárától. Végre olyan dolgokat amik tényleg az apróság kategóriába esnek, de nagyon bosszantanak.
Tehát a lista:
2 hátsó dobbetét
letesztelt hátsó ablakfűtés relé
rossz check panel, a tartófülei miatt
csavarok, patentek
hűtővíz alacsony szint jeladó, tartállyal együtt
ablakmosó alacsony szint jeladó, tartállyal együtt
lámpamosó motor
grátiszba kaptam egy ablakmosó motort is :)
lámpatakaró műanyagok (felülről)

Nos ami talán a legfontosabb volt a hátsó ablakfűtés relé, de sajnos ezzel sem működik így 100% hogy az én készülékemben a hiba.. neki is esek valamikor és rövidre zárom végre a dolgot..
Gyorsan a 2 lámpatakarót is beszereltem.
Kiméricskéltem a 2 jeladót is, ellenállásuk változik ahogy kell, így a hűtővíz-ét be is szereltem, úgyhogy végre nem világít a check panelem.. :)

Ami az ablakmosó tartályba való cuccokat, azokat a héten vmikor összehozom, mert egyúttal tervezek rendet is rakni a körülötte lévő elektromos vezeték kupacban.. Tehát az nem 2 perc lesz

>> SzervizDévid // Alfa 156 2.0 TS // 2010-10-28

Ma szétszedtem az ablakmosó rendszerem, mivel sokáig nem jött víz a fúvókákból, így szárazon törölt a lapát egy jó ideig, ami ugye nem igazán jó dolog.
A pollenszűrő feletti burkolat levétele után hozzáférhetünk az Y-elágazóhoz, ami a folyadék egyenirányítását végzi.
A megoldás iszonyúan egyszerű, egy pici stiftet nyom el a víznyomás egy rugó ellenében, a szerkezet tövében egy szilikongyűrű tömít. Nos, nekem ezt a gyűrűt valami feloldotta, és egy ragacsos massza maradt csak utána, ami minden irányban akadályozta a folyadék áramlását. A megoldáson még gondolkodom, kezdetnek irány a helyi autósbolt, és ha egy mód van rá típus-azonos alkatrészt próbálok beszerezni.


Voltam boltban, vettem egy univerzális darabot, azt betoldom az eredeti elé, és elvileg jó lesz.

>> Szervizadmirális // Alfa 156 SPORTKIT 1998 // 2009-08-06

Már a mai tankolás volt zsinórban a második, mely után azt éreztem, hogy hirtelen nagyon fürge lett a kocsi. Ez azért érdekes, mert amikor ez először történt meg, akkor a benzin minőségére fogtam. Úgy gondoltam, egy jó minőségű, és/vagy jól adalékolt 95-öst sikerült venni.
De akkor most egy még jobbat tankoltam?

Hát az nem lehet, mert tényleg lusta volt már a vas, amikor beálltam a kútra. 55,33 liter ment bele, de előtte jó nagyot szusszant amikor letekertem a tanksapkát. Ezekből a jelekből arra következtettem, hogy a tanksapkán lévő szelep nem engedi levegővel pótolni az elfogyasztott benzinmennyiséget, az üzemanyag pumpa meg ettől erőlködik, ahogy fogy a nafta.

Úgyhogy behoztam a tanksapkát, szétszedtem, és sterilizáltam. Kissé "iszaposnak" mutatkozott, de nem volt ijesztő azért. Aztán összepattintottam és beszereltem. Gondolom most jó lesz.

Nem rég végeztem az ablakmosórendszer felújításával. Visszafolyószelepet és fúvókákat cseréltem gyári vadi újakra. A fúvókákat azért akartam lecserélni, mert egyrészt már nem szórtak egyenletesen, másrészt lehetetlen volt beállítani őket. Vagy nagyon fel szórtak, vagy nagyon alá. A vadi újat már egész precízen be tudtam lőni!

Délben gyakorlatilag befejeztem a munkahetet és pont azon gondolkodtam, hogy elszaladok az építkezésre a zárat lefúratni. Aztán észhez kaptam: szombat délelőtt Marcit viszem Nyékre, visszafelé útba esik keresztapám, akihez ráadásul a háza miatt amúgy be kell térjek...Így hát délután - 2 részletben - előkészültem az akcióra.

Bölcsibe menés előtt leszereltem az ablaktörlőt és kiszereltem a motorját a szombati próbához, a lyukat fehér sziloplaszttal kinyomtam :-) Szintén kivettem a tartályát, mindössze két csavar az egész. Két dologra derült fény:
1. mivel nincs bent a csomagtartókárpit , a tartály mögött remekül látható-hozzáférhető a kerékdob púpja, ez majd a javítás utáni festésnél nagyon jól jön.
2. a tartály oldala alvázvédős volt, tehát a korábbi okos lakatos arra sem vette a fáradtságot, hogy kiszedje, gondolom milyen munkát végezhetett mögötte :-(
(eleve mit keres ALVÁZvédővel ilyen helyen, amíg élek meg nem értem...)

Nem mellékesen az üregbe benézve és világítva megláttam a kultikus "Disegno di Pininfarina" embléma (a balos felújítandó) rögzítését: valami bepattanós műanyagtüske tartja 2 helyen. A leszedés mikéntjén még agyalok, de az biztos, hogy kívülről a táblát feszegetve csak eltörném :-(

A tankbetöltőt csak ellenőriztem, a megoldott bilincs leesni nem tud, igaz visszazárni sem sikerült. A gumiharang sem akar lecsúszni a csőről, de ha mégis, szerintem maximum zárt térben sokáig állva lenne gond belőle, menet közben legalább kap a tank levegőutánpótlást. Igazam is lett, a bölcsi előtt ellenőriztem és csak úgy szuszogott fogdosás közben, egyből eszembe jutott, hogy a tank levegőztetőjét is meg kellene nézni, mert most már annak a szerelőnek sem hiszek, aki állította, hogy az rendben van, különben miért lenne akkora vákuum a tankban, valahányszor kinyitom tankoláshoz????

A második etapban már csak megállapítottam kicsit behatóbb vizsgálódás után, hogy Nyéket is kibírja a szimplán a betöltőre rátolt gumiidom, illetve ellenőriztem a donor-ajtózár meglétét.

>> SzervizSztavros // Alfa 155 2.0 16V TS // 2009-01-07

Kis hibákat csinálgattam ami pénzbe nem kerül de annál bosszantóbb.
Az ablakmosó spricnim csak épp hogy pisilt, mert az Y-on elosztó szelepe megadta magát, kibeleztem most jó :-). A fűtő motorom komutátora felrakódott és ezért nagy áramot vett fel és szétégette az ellenállás híd egyik ellenállását. Motor szétszed kitakarít megolajoz mert az olaj fél műszerész :-), ellenállást cekász drótból újra tekertem, most jobb mint új korában. Szívargyújtót átkötöttem fix 12V-ra mert ki idegelt hogy csak gyújtáson van benne delej, ha meg már a középső konzolnál jártam kicseréltem az izzókat. Kis délutáni bütyizés :-)

Üdv.: Sztavros

Kiszedttem az ablakmosó tartályt,nem volt egyszerü mert valami barom odapopszegecselte,egy fém tartókonzolhoz,igy erővágóval kellet kibontanom.Kimostam,miután kiengedett belőlle a TÉLI szélvédő mosó(MOL KUTON VÁSÁROLT),ugyan is tökig belefagyott.Holnap kiderül ,hogy müködik-e.