Elérkezett az idő, kikerültek a hátsó gátlók és a helyükre gázos Bilstein-ek kerültek.
Alfa GT-nél a hátsó lengéscsillapító cserénél amit érdemes megjegyezni, hogy a kalaptartó és a hátsó üléssor felőli műanyag darab külön leválasztható, alatta hozzáférni a toronyhoz. Tovább, ha a nagy csavar ami a gátló aljában van berohad és nem lehet megmozdítani, gázégővel a gátló alját kell melegíteni közben két húzás előre, egy vissza egy hosszú cro-va szárral és előbb utóbb megindul, persze vastagon fel kell locsolni olajjal
Megvolt az idei nyaralásunk is, ezúttal Horvátország volt az úti cél. Az Alfa GT-vel mentünk szolidan négyesben. Óriási dugókat éltünk át a horvát fizetőkapus rendszer és a szombati turnusoknak hála, de az autó jól vizsgázott megint, nem forrt, végig hűtött a klíma, az ülések pedig megnyugtatóan tartották a gerincet, combokat, s nem fáradtunk el egyetlen egyszer sem. Kitűnő utazó autó! :)
Végigjártunk pár hegyet is vele, a tenger s rá fröcsögött a nagy szélben, de még autómosót is találtunk negyven kilométeren belül :D
Nagyon pozitív élményekkel gazdagított minket! Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy próbálja ki a mediterrán partvidéket egy GT-ben4
Júniusban, eddig kizarólag Budapest útjait koptatták a Michelin Energy Saver+ abroncsaim.
Az útviszonyok, még a városban is igen változatosra sikeredtek, hála az időjárásnak: eső, sár, tengelyig érő víz és szerencsére száraz felületek is akadtak az eddigi időszakban.
Levegőnyomás:
Elől: 2.25 bar
Hátul: 2.25 bar
Profilmelység (egységesen, az összes abroncson): 7.5 mm
Az egyforma kopás, a kifogástalan és jól beállított futóművemnek köszönhető.
Az átlagos fogyasztás: 8.5 - 9.7 L között ingadozott. Ez még mindig jóval kevesebb, mint az előzőleg használt abroncsaimmal mért adatok.
Komolyan mondom ez a kocsi utál engem. Generátor után most elfosta magát a klímakompresszor. Csak hogy megint ugyan ott meg kelljen bontani. Most már viszont ez csak akkor következik be ha a vezérlést is cseréljük. Ja és a hab a tortán, hogy valami büdös ökör megkarcolta az első lökös bal oldalát. Elegem van... :D
Kis összefoglalo az elvegzett tevekenysegekröl:
-Nagy cooler, ködlampak, ködlampatakarok,gyari lökösracs off
-Cadamuro scudetto
-Elsö lökös, motortetö ujrafenyezve
-Elsö lökös toldat
-Motortakaro , szelvedö elötti müanyagelem,ablaktörlökarok, hatso kilincsek ujrafestve
-EGR off, szivosor - MAP szenzor ,legszürö,lmm kipucolva
-Eibach Pro Street rugok, GTA SW gatlok
-Also első lengőkarok cserélve, bal hátsó kerékcsapágy cserélve
-ATU fektarcsak uj betetekkel, feknyergek Rosso szinre fenyezve
-Küszöbök kihegesztve ujrafenyezve,TI küszöspoiler
-Lakkfekete 16"X7" sokküllös GT felnik, Hankook Ventus 2 225/50 R16 gumik
-Flexicsötöl 60-as kipuffrendszer sportkattal, dupla DTM ovál vegekkel
-Hatso lökös duplex kipuffhoz atalakitva, fenyzve, tolatokamera off,vonoszemtakaro off
-Hatso ablaktörlö off, helye lesimitva,feketere fujva.
-Hatso lampak, prizmak, 3. feklampa sötetitve
-Narancs müszeregyseg, börkormany, original alupedalok
-Hifi JVC, Audison, Kenwood,Ground Zero, Rockford Fosgate, MNC komponensekkel
-Led helyzetjelzök,es oldalso iranyjelzö izzok
-Matricak GT cartarstol
Asszem nem mardt kis semmi, meg par dolog meg tervben, ill. folyamatban ( LED belsövilagotas, LED rendszamvilagitas, kartergazlecsapato + szivocsöatalakitas, also motorvedö felszereles, nappali menetfeny? ,uj chip)
Már jó ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy fiatalítani kellene. A Gt és a 159 között vacilláltam sokáig. Hónapokon keresztül csak a használt autót bújtam. Március 21-én azonban útra keltünk. Ez volt az első amit megnéztük. Apró hibái vannak, de egyben van...de sok a nyűg vele mire magyar papírja lesz(gondoltam). Aznap még 2-t megnéztünk itthon...egyik sem volt jobb mint az első. Aztán a rá következő héten még 2-t....és még mindig az első volt a nyerő. Így március 27-én reggel ismét útra keltünk, pénzzel a zsebben. Hatalmas élmény volt róni vele a km-eket hazáig. Ha igaz kedden már friss ropogós rendszámmal birtokba is vehetem. Remélem ez is egy gyönyörű szerelem lesz. Folyt. köv. :)
A tegnapi napon Pesten jártam. Nem messze jártunk odafelé, amikor is jobb kanyarban erős pattanásokat, kopogásokat hallottam a futómű felől. Nem voltam túl boldog. Próbáltam rájönni menet közben a hiba okára: nem a kormányzás felől jött, mert volt, hogy bukkanóknál, vagy huplin fékezéskor csinálta. Nem fék, mert sima úton fékezésre nem csinálta. Se gázadásra. Lassú kanyarban nem hallottam. Mi a tököm lehet, valami valszeg eltört, és néha beleüt valamibe. (Túl sok a "valami".) Aztán éreztem, hogy igazából az úttartáson, a kormányzáson, fékezésen nem érezni semmit, haza érek vele. Annyira nem döngettem, nehogy baj legyen belőle. Ja, megrángattam a kasznit, a kerekeket, egy komplett rázópados vizsgálatot leszerveztünk ott saját kezűleg, semmit nem éreztünk. Majd holnap...
Ma reggel lementem a garázsba, mivel bal oldalról véltem hallani a dolgot, előbb ezt az oldalt bontottam meg. Kerék le, ééés elém tárult a gyönyör: a stabilizátor összekötő (ami a stabilizátort összeköti a lengőkarral) nemes egyszerűséggel eltört, és ott lógott, vert össze vissza. Ha ez van, kicserélem majd a szilenteket is a stabilizátorban, had örüljön a kicsike...
Megvolt az első út a GT-vel. Jó sok pályázással. Végre használhattam tempomatot! Készültem és vittem magammal mp3-as CD-ket egy kis zippzáros táskában, amit még vagy tíz éve használtam. Mindegyiket beolvasta és le is játszotta! 192 kbit felettiek egész jól szólnak a BOSE rendszeren. A kocsi viszonylag könnyen gyorsít 110-ről 160-ra. Piros cérnás bőr ülések nincsenek kiszakadva. Kormánykerék egy helyen alul kopott meg kissé, de még javítható. Benzin, bocsánat üzemanyagszint jelző viszont rosszul mutat. Tele gázolajjal is marad még egy pár rovátka szabadon... Embernek, akitől vettem ez a harmadik Alfája volt 155 és 166 után. Nekem a negyedik. Meg az első dízelem. Nehéz lesz megszokni a tankolást! Erről jut eszembe, nem tudtuk kinyitni az első alkalommal, a kutas gyerek sem. Végül kisfiam segített, megtalálta az apró gombot az ASR alatt.
Ajtóhatárolók nem kattognak! Ezekre nem kell költenem. Meg első-hátsó emblémákra sem. Alu tükörházra és króm pálcákra sem.
A négy képen felül további képek ide GT 1.9 JTDm 16v kattintva ;)