Mióta megvolt az autó, a vezetőoldali ajtóemelő gomboknál az anyósoldali gombja nyomin állt és ellen kellett tartani, hogy működjön. Múlt héten neki álltam, hogy felfedjem a titkát. Sajnos, amint alányúltam a fedélnek és elkezdtem kihúzni, az egész kapcsolóház háromba szétbomlott és mint utólag kiderült, kis szürke és fehér műanyag tűk tűntek el a kárpit mélyén (lásd 1-es képet).
De a leges-legrosszabb, ami történhetett, hogy a kapcsoló nélkül nem működött egyik elektromos ablak sem, a csomagtérajtó nyitása sem (nincs benne kulcs), de a végső átok, hogy az autót megtankolni sem lehetett, mert nem nyitott az elektromos tanksapka, a biztosító piros madzag meg ugye a csomagtartóban van, ami szintén nem nyitható... Az elég hülyén nézett volna ki a kútnál, hogy előre hajtom az első üléseket, majd a hátsókat is, aztán bemászok a kalaptartó alatt a csomagtérbe, hogy kinyissam a tanksapkát :D
Neki vetemedtem, mit lehet tenni. Találtam egy szláv nyelvű videót a Youtube-on, amiben az ember huzalszeggel pótolta őket és neki működött. :) Nem szívesen szerettem volna lebontani a kárpitot, biztos, ami biztos alapon a helyi barkácsboltban vásároltam 15 db huzalszeget, aminek 1,2 mm volt a szár vastagsága, a műanyagé pedig egy tizeddel kevesebb,de olyan nem volt. Kemény 15 Ft-ot kértek értük :)
Végül ma mégis lebontottam az ajtókárpitot, felvittem,(2. kép) elkezdtem forgatni és az illesztések közt, a résekből ki is nyertem 4 db szürke, hosszú tűt a tükörállításhoz, valamint 3 db pici fehéret a 4-ből, az ablakokhoz. 1 db tehát hiányzott, azért állt csálén a gomb! Lemértem a méretet, barkács fűrésszel méretre vágtam (3. kép), összeraktam (4. kép) és lőn csoda, minden működik, mint új korában (5. kép)
Összesen tehát 15 magyar Forintból sikerült újra működésre bírnom. Egy új utángyártott kapcsoló kompletten, kedvezmény nélkül 80 ezer a Bárdinál. Használt, agyon kopott bontott sem lehet olcsó. Ha valaki ügyesebb ezermester, akár egy Forintból is megoldotta volna, egy szeg méretre vágásával, nekem harmadszorra sikerült!
Most megint működik, mehetek tankolni, autót mosni!
Nos, végre eljött az idő nálam is, hogy neki essek ennek az utálatos alkatrésznek a tisztításához. Utána olvastam sok blogban itt az Amorén mi ennek a menete.
Jelentem, kész lett..... Bár azt olvastam, hogy könnyű művelet lesz, hát nekem azért nem volt az :-)
Na sebaj, majd a kövi könnyebb lesz mert már tudom mit hogyan kell :-)
Sajna a nagy izgalomban el felejtettem képet csinálni hogyan is nézett ki, de aki már csinálta az tudja.
Nem mellesleg hamár EGR szelep, akkor a pillangó szelepet is leszedtem és azt is kipucoltam.
Hozzá valók:
- egy flakon féktisztító (had menjen neki :-) )
- fél flakon hideg zsíroldó ( well done )
- és egy kis benzin
Kiváncsi leszek hogy fog muzsikáli most az autó és mennyire lesz észre vehető. Azt olvastam, hogy sokkal jobb lesz... Na majd kiderül :-)
Km óra állás: 279.416
Sziasztok!
9 ev kihagyas utan ujra jelentkezem! Gyorsan repul az ido. Par ev kulfold, hazakoltozes, hazasodas, csaladalapitas utan nekilltam ujra a GTV-mnek. Sajnos az eredeti tervek szerint nem en lakatoltam es fenyeztem, de legalabb mar ezeken tul vagyunk... Ugy dontottem, szetszedem teljesen es kilakatoltatom, es lefenyeztetem. Ez lett a vege. Holnap erkezik haza a fenyezotol. A tervek szerint utana alvazvedelem, es az osszerakas...
Elértem a jubileumi 125 ezret óra szerint, ennek örömére egy kieső fél órámban EGR szelep és MAP szenzor tisztítókúrát kapott az autó. Háztartási konyhai Auchan-os zsíroldó segített az EGR-nek, Féktisztító pedig a MAP szenzornak.
A hosszú hétvégén a keddi napra esőzést jósoltak, hétfőn a vár zárva volt, így vasárnapi felhős időben találkoztunk a budaörsi ENVI kútnál (McDonalds Észak), hogy onnét induljunk a szlovákiai Bajmócra, az esztergomi Mária-Valéria hídon keresztül.
1. kép találkozó Budaörsön, 8 órakor, 2. kép az országhatár átlépése a GT-kkel, 3. kép pihenő a vasárnap is nyitva tartó szlovákiai bevásárlóközpontnál
Váltakozó időben, kanyargós utakon jutottunk el a várig, ahol épp érkeztünk idején borult be. A várat csak idegenvezetővel lehet megtekinteni, magyar nyelvűt előtte 3 nappal kérni kell - köszi f. szlovákok :P Nagyon érdekes volt, hogy bár mindenütt magyar nevekkel találkoztunk a történelme során, hiszen magyar kézben volt a vár, a magyar kifejezést szándékosan kerülték. Sőt, Mátyás király neve is Matejnek volt hamisítva.
4. kép Bajmóc vára, 5. kép Snopékkal a vár belsejében, 6. kép aranyozott mennyezet, 7. kép a vár vizes árka, 8. kép a vár alatti cseppkőbarlang, 9. kép Bajmóc vára
A várból elindulva viccesen ugyanoda lyukadtunk, mivel a naviból elfelejtette párom kitörölni az előző útvonalat, ezt követően a bajmóci McDonaldsban ebédeltünk egyet, mielőtt vissza indultunk Magyarországra.
10. kép GT-k a szlovák Meki előtt, 11 kép, úton hazafelé egy kis tempó
Nagyon köszönöm a résztvevőknek, mindkét családnak - Laciéknak és Snopéknak, hogy velünk tartottak!
A főszervező Sudár Zoltán alias ChoppR6 lemondta a részvételt, így nekem kellett beugranom, hogy a várt esemény ne maradjon el. Ismét a Campona tető parkolójában találkoztunk, ahol Barbika autóján levő krómos emblémát az enyémre rendelt szatén emblémával megcseréltük, így már mind a kettőnknek tökéletes lett a scudetto! Köszönöm Barbi, hogy megértetted, miért van erre szüksége, mindkettőnknek ;-)
1.enyém már krómmal, 2. kép Barbié már szaténnal, 3. kép konvoj Tétényben
Kiérve a fővárosból egy igen rendes tempót mentünk az etyeki dobbantós aszfalton :-), de még így sem sikerült azt az életképtelen ütemtervet tartani, amit a hiányzó főszervező a fejében megálmodott, így Székesfehérváron meg kellett szavazzuk, hogy továbbra is száguldozunk Tapolcára a barlanghoz, vagy feladjuk és a nyár végén fürdőzünk egy jót a Balatonban. Utóbbi mellett döntöttünk, az időközben kibővült csapattal.
4. kép, közös fotózás Tihanyban, mielőtt egy páran kiváltak a konvojból, 5. kép, GT-k komppal áthajózástatása Tihanyból, 6. kép -várakozás a révnél, 7. kép relaxáló megálló Székesfehérváron, 8. kép balatoni közös strandolás.
Nagyon szuper napot töltöttünk együtt, annak ellenére, hogy a szervezés hagyott kívánnivalót maga után, pláne, hogy a szervező el sem jött és azonnali döntéseket kellett meghoznunk :-)
Sajnos a GoodYear és Firestone merevített oldalfalú gumijaimból az egyik belső felén szálszakadás, a másik tengelyen egy lemezcsavar okozta szakadás miatt idő előtt cserélnem kellett. A GT tali előtt 3 nappal jól jött! Gyorsan rendeltem az interneten egy szett KUMHO ECSTA gumit. Tök jól működik a rendszer Magyarországon, hiába rendelsz egy szett gumit, időpontot nem kapsz hozzá, hogy fel is szereltesd. Sajnos mindenütt "Már csak a jövő hétre tudnám elvállalni" szöveggel ráztak le, míg találtam egy helyet, ahol épp nem érkezett meg az időpontra a kliens, pár perc várakozást követően telefonon jelezte, hogy késni fog, mire a guis meg, hogy akkor már ne is jöjjön és beálltam, s megtörtént a csere, némi plusz Ktg. ellenében, azonnal :D
A hátsólámpa 'füstösítés' már nagyon nagy divat lett, valami mást akartam. Engem a narancssárga betét zavart a hátsó lámpatestben, ezért úgy döntöttem áttetsző lámpa festékkel egységes pirosra varázsolom az egészet. Szerintem sokkal szebb, mint a gyári sárga indexes lámpa búra ;)
Ahogy már korábban is előfordult, a főszervező Sudár Zoltán, alias ChoppR6 nem jelent meg a rendezvényen. Még szerencse, hogy a helyszínt én jelöltem ki, így az adott volt. Közös szavazással Ilonát vezetőnek javasolva jutottunk el az egyetlen kitűzött célig. Szép napsütésben indultunk Óbudáról a 10-esen Esztergomba. Pontosan 20 db Alfa Romeo GT gyűlt egy helyre a városban, egy sorba parkolva, majd félkört alkotva! :)
Köszönöm szépen Dávid Kornélnak az ajándék első emblémát a további fekete projekthez! ;) Egész jól mutatott a fekete pólón az általam tervezett Alfa Romeo GT-s logó (4. kép) pirossal! ;-)
ui: A logót bárki használhatja, aki tőlem kéri, megkapja akár vektorosban is, a legjobb minőségben. Sajnos van aki egyszerűen kisajátította - igen, ilyen ember is van az Amorén! Biztos magára ismer, ha ezt olvassa :P
További fotók az Alfa Romeo kupé-kabrió közösség oldalán , vagyis itt http://tinyurl.com/jfb4wyb
Ha még nem vagy tag, jelentkezz itt https://www.facebook.com/groups/gtgtv4cbreraspider/