Blog >> embléma
Épp ideje volt már új első emblémát vennem a paripára, csak meg akartam várni vele azt az időt, mire elkészül az első lökhárító is. Most úgy néz ki a hétvégén akár fel is kerülhet, így megrendeltem és a mai nap (0413) meg is érkezett az új jel az autóra.
[Költségeim: 5.250Ft + utánvétes postaköltség]


Ma kicserélődött az embléma az autó orrán.
Vettem gumibakokat a hátsó rugókhoz, hogy ne üljön annyira az autó feneke, nem sokat emelt rajta, de mintha így már nem ért volna bele a kerék a sárvédőbe a komolyabb huppanóknál. Kicseréltem a gumikédereket az ajtóknál, így már sokkal barátságosabb ránézni. Felkerült a helyére a lámpa takaró műanyag elem is. Meg elkezdtem behúzni a fesz kábelt, a majdani mély ládának. Az akku sarutól a hátsó ülésig jutottam. Kicsit olyan érzésem volt, mintha direkt ennek a kábelnak már elő lett volna készítve a hely. Sajna valaki már megbontotta a küszöbrésznél a műanyagokat, és nem sok rögzítő bolhát hagytak épségben...






Ma érkezett posta, egyből 2 is, az egyikben Alfa embléma gyantamatricából ezt egy netes oldalról rendeltem, majd a gépezet orrát fogja díszíteni. A másik csomagban 2 gumicsík ami a szélvédő aljától húzódik a csomagtér ajtóig felül, és egy takaró műanyag a csomagtartó ajtóra ami belül a lámpát védi a csomagoktól. Ezekért pedig Marek kollégának külön köszönet :)


Lolán valamiért nem volt "F" embléma a felirat felett oldalt. Vagy lelopták vagy a gyárban felejtették el feltenni. Lényeg, hogy most pótoltam.
Mivel a saját munkámban mindig sokkal könnyebben észreveszem a hibát, mint máséban, precízen felméreteztem az embléma helyét. Celluxszal :)
Kicsit feljebb tettem, mint a gyári elhelyezése, mert nekem az szemre "ragad" a felirathoz. A felirat tetejétől számítva 5 mm helyett kb 8-9 mm lett a távolság.





Na megérkezett az új Alfa embléma a kocsi elejére. A régi már szinte teljesen ezüst színűre kopott, úgyhogy megérett a cserére :) Itt a képek magukért beszélnek.
A régi embléma leszedése jó kis meló volt :) A hajszárítós megoldás vált be, szépen meglazította a régi ragaszót. Utána szépen lecsiszoltam, megtisztítottam a helyét. Jól mutat rajta a vadi új embléma :)





A hátsó alfa jelről lepattogott a lakk és az embléma is kezdett eltűnni, ezért ki lett cserélve. A hátsó részénél, ahol egy rugó van beakasztva vizet kapott és attól ment szét. A rugó szerintem túl hosszú is lehet, mert már ki is lyukasztotta a jelet. Most nyomtam bele egy kis sziloplasztot, hogy a víz ne menjen bele.
Mivel többen írták a fórumon, hogy mennyire sokat jelent a +50-90%-os fényerejű izzó, ezért gondoltam kipróbálom. A GE +90%-os izzóját (H7) tettem bele, tapasztalatok később.
A fékem egy ideje annyira nyikorgott, hogy az őrületbe kergetett, ezért kapott új betéteket. AZ előző mintex volt, és a brembo tárcsával szerintem nem szerették egymást. Most ferodo ment bele, és végre csendesen tudok fékezni.





Egy hete kb. észrevettem, hogy a pajzson lévő emblémáról leesett a lakk réteg. Javításra szorul, csak tudnám honnan szerzek be lakkot ilyen kis mennyiségben.. Viszont jó lenne minél előbb megoldani a problémát, amíg a nap magáénak nem tudja teljesen..

Nincs annál dühítőbb, amikor a saját hülyesége miatt ejt az ember sérülést az autóján. Én egy kerkapuval jártam így, nekem jött... :) Ráadásul egyszer már beálltam és kiálltam azon a szűk kertkapun, amin másodszorra nem sikerült, pedig figyeltem, és tudtam hogy szűk.
De a kerékkel kilöktem a téglát, amivel ki volt támasztva, és azzal a lendülettel rá is húztam a kertkaput a bal első sárvédőre. Elég ideges voltam aznap este, ráadásul ez a balatoni GT talin volt, nem kissé szúrta el az estémet. (De a jégerek és a borok helyretették :)
A javítást végül a Large Autóra bíztam, cseréltettem a sárvédőt, és ha már úgyis fényezőhöz kellett vinni az autót, a hátsó lököst is lekapattam, azon is volt sajnos egy csúnyább karcolás (amit Esztergomban nem győztem matrica-csillagokkal eltakarni :).
Szóval ami az elmúlt három napban történt: három elem fényezése (az ajtóba is beleködöltek), szerelés, plusz kértem egy új első emblémát is, mert lejött róla a lakk.

Eljött az idő, hogy a kopott első Alfa emblémát lecseréljem egy újra. Ebben nagy segítség volt Pápai János, akitől sikerült vásárolnom egy eredeti emblémát, valamivel olcsóbban, mint a hivatalos.
Olvastam már itt megoldásként, hogy kifúrták a régit és úgy megrántva távolították el, de nekem ez a megoldás nem volt szimpatikus. Így szétszedtem elemeire a scudettot, hogy úgy távolítsam el a régi emblémát. A gyári öntapadós ragasztó annyira tartotta, hogy fúrtam 3 lukat a scudetto műanyagjába az embléma mögött, majd kalapács meg egy nyolcas csavar segítségével leütöttem a helyéről. Utána megtakarítottam a ragacstól az elejét, és helyére tettem az újat. Végül összepattintottam az egészet. Kb. negyed óra alatt megszépült a kocsi eleje...



