Blog >> váltóolaj

>> SzervizBalintKXC // Alfa 147 1.6 Ts // 2018-11-25

Kezdjük az elején:
Fékek
Kopó alkatrész, kérdés sem volt, hogy cserélni kell, szerelő szerint a tárcsák kibírnak még 8-10 ezer kilómétert biztosan de ha óvatosan használom 15-öt is, tekintve az élettartamukat, és a legutóbbi cserét, ragaszkodtam az újhoz, TRW tárcsákat, előre hűtötteket, hátra simákat tettünk, hozzá való TRW betétekkel, új fékcsúszka, új porvédő gumi a csúszkára, dugattyúra, csúszkák szilikonos síkosítóval be lettek kenve, ahova kellett, oda pedig kentünk rézpasztát: Juhéééé újak a fékek, örültem mint majom a farkának.

Váltó:
Váltó tökéletes, pontos, nem lötyög, szépen kapcsolható minden sebesség, de egy váltóolaj frissítés ráfért, így ha már amúgy is nagy projektben voltunk a fékekkel, így a váltóolaj is átesett egy cserén.

Tisztítsuk a motort:
Egy előző hibára volt ez a megoldás (vagyis nem oldotta meg, de erről majd egy későbbi blogbejegyzésben), dobott egy hibát egy részletes diagnosztika alatt, hogy a légtömeg mérő nem megfelelő adatot továbbít, így hát levettük, kipucoljuk, de ha már így belekezdtünk, és volt szívórendszer tisztítónk dögivel, gondoltuk az egész szívósort letisztítjuk, hátha ez megoldja légtömegmérő csere nélkül (SPOILER: nem oldotta meg, de legalább a szívósor ki lett takarítva).

Téligumi:
Jött a hideg, a latyak, a sár, lassan kéne valami téligumi az autóra:
Milyen? mennyiért? mekkora? Alufelnire? lemezfelnire?
Szempont volt, hogy ne kínai ZS kategóriás gumi legyen, de lehetőleg ne is valami több százezres tétel legyen a vásárlás. Osztottunk, szoroztunk: legyen Laufenn (sokan most nevetnek, de leírom miért lett ez): Alapvetően az első kérdés, mire használom, mennyit megyek vele, Országúton 80% ban napi 20 km reggel, ugyan ennyi este, illetve egy városban (Siófok) 4-4 km, nagyon extrém használatnak nincs kitéve, és a 7-es utat is takarítják, valamint a várost is, így megfelelő a laufenn, másrészről Hankook-hoz tartozik, és valamilyen szinten a minőségi elvárások hasonlóak, abból kiindulva, ha valaki gyárt egy jó minőségű terméket, sanszos, hogy a leányvállalata sem csinálhat sz*rt. Így ez eltt, de így utólag teljesen meg vagyok vele elégedve, nem hagyott sehol ott, tökéletesen ment, tapadt amikor kellett.

>> EgyébWebM // Alfa Giulia 2.0 Super // 2018-07-21

A következő fődarab, amibe kevesen tudtak belekötni. Gyorsan, szinte észrevétlenül vált, nagyon jó használni, erre kár is több szót fecsérelni, egyszerűen szuper a cucc. Nagy gáznál, ha többet is vissza kell neki gangolni, akkor van egy kis delay, de ez normális, és máshol is így van, hamar rá lehet érezni, hogy hogyan lehet elkerülni (szándéktól függően a gázpedált kell kevésbé tiporni, vagy a fülekkel előre be kell készíteni az alacsonyabb fokozatot, vagy ha maradnánk a meglévőnél, akkor M-be billenteni a kart).

Szoktak panaszkodni az ilyen joystick-szerű váltókarokra, hogy milyen béna műanyag érzés egy hagyományoshoz képest, ami ténylegesen bekattan az üzemmódokba, de nekem pont ez jött be jobban. Nagyon kényelmes, mert soha sem kell közbülső ponton megállítani. D és R közötti váltásnál használni kell a gombot is, nélküle pedig csak N-be teszi át, a gyakorlatban teljesen intuitív és kényelmes.

A váltófülek kapcsán jelezte az értékesítő, hogy a bajuszkapcsolókhoz némileg útban vannak, így gondoljam át, hogy valóban akarom-e. Kértem, mert nagyon tetszettek megjelenésre és kapcsolási érzetre is, habár az volt a sejtésem, hogy nem fogom őket sokat használni. Így utólag örülök ennek a döntésnek, mert habár akkor még nem tudtam, de a két fület egyszerre meghúzva ki lehet rakni a váltót N-be (geg: ha M-ben volt, akkor a kar visszabillen), a + jelűvel pedig a fékpedál nyomása mellett bárhonnan D-be kerül, tehát a karhoz csak a ritkábban használt módok (P, R, M) kapcsolásához kell lenyúlni. Oké, ez így nem hangzik világmegváltó fícsörnek, de a gyakorlatban nagyon kényelmes apróság, hogy lámpáknál könnyen ki tudom dobálni N-be, majd vissza D-be. Régebben egyébként azt tartották, hogy a D-N oda-vissza váltás összességében több elhasználódással jár a váltónak, mint 1 perc D-ben állás, de nem hiszem, hogy ennek manapság nagy jelentősége lenne, ráadásul sötétben zavaró tud lenni a hátul lévőnek a féklámpa (alternatíva lehet a kézifék). Lehet, hogy jobb lenne egy stop+hold funkció, amikor állóra fékezés után csak gázra kezd el újra kúszni, más márkáknál előfordul, de itt nem találtam a menüben. Jah, és a bajuszkapcsolók. Elsőre tényleg furcsa volt, hogy a fülek takarják őket, de kb. 3 sarok után megszoktam, azóta fel sem tűnik. Telitalálat.

ATF, a neuralgikus pont. A hivatalos mondás az, hogy a gyári feltöltés élettartamra szól, amiről 10-ből 10 váltókkal foglalkozó ember megmondja, hogy bullshit. Nem is értem, hogy a gyártók hogyan engedhetik ezt meg maguknak (nem csak az Alfáról van szó, a BMW ugyanebben a cipőben jár, és még mások is), amikor a ZF honlapján egyértelműen le van írva, hogy a váltóikban 100e km vagy 8 év az ajánlott olajcsere periódus. Szerencsére a kereskedő azt mondta, hogy gond nélkül ki tudják majd cserélni, csak nyilván majd kérnem kell, mert nem része a karbantartási tervnek. Ezen ne múljon. :)

Annó a bejelentéskor nekem furcsa volt, hogy a 2 literes benzinesekből nincs manuális változat, de most azt mondom, hogy nem lenne értelme. Egyébként is automata autót akartam, nem tartom megalapozottnak az itthon hagyományos viszolygást tőlük, a Giuliában tapasztalható motor-váltó-futómű összhang mellett pedig szerintem a vezetési élmény sem szenved csorbát.

Mivel nem tudtam, hogy előző tulaj mikor cserélte a fent említett folyadékokat, ezért kicseréltettem őket, mindkettőből a gyári Tutela került bele. Váltóba az előírt 2 liter helyett 2,5 litert került, hátha így tovább fogja bírni a GM M32.

Tutela Brake Fluid TOP4 1liter
Tutela Car Matryx GL-4 75W-85 3liter

Km: 146200

>> SzervizKávé Feri // Alfa 166 3.0 V6 24V Sportronic // 2017-05-04

2017 Április végén vittem újabb szervízre, olajcsere (10w60-as 9500 km után) , szűrők cseréje és újabb váltóolaj csere (egyszerre csak kb 3.5 Liter jön le, ezért cseréltük megint). Az olajat EGYÁLTALÁN nem eszi a 16éves busso motor, szép ! a váltóolaj ami lefolyt az is nagyon jól nézett ki, kíváncsi leszek mennyit fog kibírni a váltó, ebben a korban már fel szokták adni.

km állás: 206.800

>> SzervizKávé Feri // Alfa 166 3.0 V6 24V Sportronic // 2017-04-15

Sziasztok, 147-es JTD-nek nem nyitottam blogot, de a V6 az megérdemli :D

Szóval 2017 januárban vettem egy ismerősömtől (aki szintén tag itt) az autót nagyon szép állapotban, kellett egy családi autó, szóval ilyen esetben a legjobb válaszás a 166 :)

Rögtön vezérlés cserével kezdtünk, gyertyák, vízpumpa, görgőg, szíjjak, szelepfedél tömítés Ezen kívül az automata váltó olaját is leeresztettük, ami ELMÉLETILEG lifetime olajjal van feltöltve, de ebben sem én, sem a szerelőm nem hiszünk, szóval az is cserélve lett.

Plusz még egy kis okosságra is megkértem a mestert, találjon ki valami védelmet az aut. váltó vezérlőjének, amit okosan a hűtőcső alá raktak, szóval ha ott van valami bibi, ráfolyik a víz (ahogy meg is történt előző tulajjal) Ezt most örökre kiiktattuk , mert egy műanyag borítás került a vezérlő egységre, ami szellőzik is, szóval ettől mér nem kell tartanom.

>> SzervizSmith // Alfa 159 Ti SW 2.0 JTDm // 2017-04-13

124534 km
Karbantartás Csörinél.
- vezérműszíj + vízpumpa és a többiek cseréje
- olaj + olajszűrő csere (Castrol Edge DPF 5W-40)
- pollenszűrő csere (KAVO)
- üzemanyagszűrő csere (UFI)
- levegőszűrő csere (Starline)
- fékfolyadék csere (Ferodo FBX100)
- váltóolaj csere (SWAG valami)

Sietős távozás miatt csak 200 km-rel később nulláztam a szerizintervallumot a MES-sel. Eddig 35000 km-re volt belőve, ezt visszavettem 15000-re. Jobb a békesség.

>> SzervizTrombozis // Alfa 159 2.4 JTDm // 2017-03-14

246701 km-nél ez is megtörtént.
Alkatrész árakra már nem emlékszem, valahol megvan.
Munkadíj 18090 volt, két óra​ melóval + 4L fagyáló + 2L deszt.víz...

>> SzervizAlejandro // Alfa 159 1.9 JTS Berlina // 2016-05-13

A szerelőm még tavaly mondta, hogy gond lesz a kormányművemmel. Amikor felfedezte a jobb oldali gumiharang környékén az olajködöt, megnézette egy kormányműre specializálódott kollégájával, aki szerint már nincs sok hátra, és ez nem igen javítható darab.

Azt hittem tovább húzom... Május 4-én szerda reggel induláskor és munkába menet alig hallhatóan volt valami fura hang előlről, de aztán el is felejtettem, addig amíg délben el nem indultam újra. Na akkor annyira erős és beteg hang jött előlről, illetve fura kormányzás-érzés, hogy azonnal irány a szerelőműhely. A szervószivattyú panaszkodott, mert a szervóolaj szintje minimum alá esett. A kormánymű bal oldali gumiharangból dőlt az olaj, de a jobb oldali is adta.

Szombatig még használtam, úgy hogy állandóan utántöltögettem a szervófolyadékot. Több, mint 2 litert locsoltam bele. Annyi időt nyertem, hogy utánaolvassak, kutassak, telefonálgassak a témában. Felújítás hazai műhelyben, gyári felújított, új vagy bontott? 6 vagy 7 műhellyel beszéltem telefonon, tökéletesen összezavartak: nem javítható - de igen javítható. Javítás 45 - 160 e Ft-ig. Gyári felújított kormánymű 90-180 e Ft-ig.

Végül szerelőm kormányműves kollégája (aki annál a gyárnál dolgozik, ahonnan a kormányművem való, 2 betűs) azt mondta, ő nem fogna hozzá, mert gyárilag ezt nem szerelhetőnek rakták össze, így kisiparilag bontva és valahogy összerakva sosem lesz ugyanaz. Így szerelőm intézett Trencsikéktől 2008-as, facelift utáni bontott kormányművet, ami bele is került. Ráadásul axiálcsuklóstul, külső kormányösszekötőstől küldték, így van 2-2 tartalék futómű alkatrészem is!

Sokkal passzentosabb lett az autó, végre azt a masszivitást érzem, amit kicsit mindig is hiányoltam, eltűntek az utolsó kopogó hangok előlről, és az időnként érezhető bakkanások, instabilitásra utaló jelek is. Még szükség lesz egy futómű beállításra és szerintem "mozdonyérzés" lesz!

Cserélésre került még:
- jobb oldali belső féltengely gumiharang,
- váltóolaj (Fuchs Titan Sintofluid 78W-80).

Egyúttal az egy éve töltött klímarendszerem ismét feltöltésre került, ezúttal UV festéssel, hogy a szép lassú szivárgás helyére is fény derüljön.

- Motorolaj (Selenia PE WR 5W30 4,2 liter) és olajszűrő (Müller FOP243)
- Váltóolaj (Tutela Gearforce 1,9 liter)
- TCT hidraulikaolaj (Tutela CS SPEED 0,5 liter [csak a tartály])
- Üzemanyagszűrő (Müller FN388)
- Levegőszűrő (Müller PA3510)
- Pollenszűrő (Müller FC149)

70 050 km

>> SzervizKazes☻ // Alfa 146 1.9 td, Bözsi // 2015-11-03

Végre eljött a váltó olaj (2l Tutela) cseréjének az időpontja... az olajat már korábban megvettem, de csak most sikerült lecserélnem... felülről, a végén némi segítséggel. A régi olaj igen setét... ráfért. :)

215.102 km