Szóval bekerült a szűrő is és bekötöttem a klímacsöveket is! Mivel ez nem gyári klíma, ezért kicsit meg is keveredtem a manual ábrái és a rendelkezésemre álló csövek láttán! Ugyan is a csövek hosszúsága és végződései miatt nem tudtam úgy kötni, ahogy az a manual-ban szerepelt! Végül is százötvenötösösös-ös kollega segítségével sikerült a helyére tenni minden csövet! Aztán már csak a klíma hűtő beszerelése volt hátra, amitől egy kicsit tartottam! De aztán nem volt gond vele, mert csak a zárhidat kellett levenni és a hűtőn található műanyag "kereten” a gyárilag bejelölt kis részt kivágni a csöveknek! Majd klíma hűtő be a helyére (pont elfért a másik hűtő előtt), aztán a csövek bekötése! Zárhíd visszarak és már kész is! :-) Most már csak az elektromos része van vissza, amiben sajna nem vagyok járatos! Remélem ez a probléma is hamar megoldódik! :-)
Jó előre elkezdtem megvásárolni az első és hátsó futóműhöz az alkatrészeket, hogy egyszerre ki tudjak mindent cserélni és ne kelljen állandóan megbontani a "rendszert” ha valami felmondja a szolgálatot! Meg ahogy elnéztem az előző tulaj nem sok mindent cserélt rajta (semmit), úgyhogy nem árt renberakni az egészet! Plussz még egy-két dolog beszerzésre került, ami nem a futóműhöz tartozik, de szintén megérett a cserére! És végre eljött a pillanat, amikor meg van minden! :-)
Jah, az első fékeknél lesz egy kis tuning! ;-)))
- 16V első féknyergek és csonkállványok (19.000,-)
- 16V hátsó féknyergek (10.000,-)
- Zimmermann 284mm-es első féktárcsa 2db (30.500,-)
- QH hátsó féktárcsa 2db (6852,-)
- első fékbetét garnitúra TEXTAR (18.000,-)
- hátsó fékbetét garnitúra TEXTAR (7.900,-)
- első gumifékcső 2db (3.360,-)
- hátsó gumifékcső 4db (4.780,-)
- lengőkar 2db (24.000,-)
- "kutyacsont" 2db (7.000,-)
- gyári fém fékcső 2db (6.467,-)
- 16V kormányösszekötő gömbfej 2 db (7.000,-)
- 16V axiál csukló 2db (5.000,-)
- 16V első kerékcsapágy 2db (15.600,-)
- hátsó kerékcsapágy aggyal 2db (15.100,-)
- 16V féktárcsa védő lemez 2db (5.600,-)
- féltengelyek (bontott) (20.000,-)
- bölcső + kormányszervó + stab.rúd (bontott) (10.000,-) csiszolva és festve
- hátsó híd + hátsó lengőkarok + stab.rúd (bontott) (10.000,-) csiszolva és festve
- hátsó lengőkar csapágy SKF 4db (6.000,-)
- csonkállvány rögzítő csavarok 5db (3.400,-)
- első Bilstein sportgátlók 1 pár (49.900,-)
- hátsó Bilstein sportgátlók 1 pár (25.500,-)
- első lengéscsillapítókhoz porvédő 2db (1.800,-)
- hátsó lengéscsillapító ütköző gumibak 2db (1.266,-)
- első rugókhoz gumibak 2db (1.800,-)
- hátsó rugókhoz gumibak 2db (6.000,-)
- kézifék bowden 2db (5.200,-)
- szervószivattyú hosszbordás szíj GATES (3.217,-)
- klíma hosszbordás szíj GATES (4.758,-)
- klíma szíj feszítő görgő SKF (6.703,-)
- üzemanyagszűrő (4.784,-)
- üzemanyagszint jelző (8.550,-)
Eddig nem mertem összeszámolni, hogy mennyinél járok, de most kénytelen voltam! Majdnem lefordúltam a székről, ez rengeteg lóvé! :-O Mondjuk az is igaz, hogy egyszerre nem tudtam volna megvenni mindent! Még jó, hogy elkezdtem apránként összegyűjteni a cuccot! Ennyi pénzért nagyon f@szának kell majd lennie a megújuló futóműnek! :-)
Végül köszönet Thomika, Erhard, Longman, Marklar és Edyboy kollegáknak és végül, de nem utolsó sorban Schulek Bélának az alkatrészek beszerzésében nyújtott segítségükért! :-)) KÖSZI SRÁCOK!!!
('97 Alfa Romeo 155 2.0 TS 16V AR67204)