WarbiRunner (Gyuri) - főkép
>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2008-09-19

Bevezető: Csütörtökön és pénteken Bp-re kellett mennem, mégpedig ugyanoda mindkétszer, a Kínai követségre. Csütörtök reggel elborzadva láttam meg, hogy üres a Spuris flakon, vagyis még lötyögött az aljában egy pici, azt beleerőltettem 55l gázolajhoz, aztán usgyi. Másnap reggel ugyanazon a kúton tankolás, addigra beszereztem a lötyit, beadagoltam, majd nyomás. Ez jó alkalmat adott arra, hogy teszteljem az autót löttyel és nélküle.
Csütörtökön nem tetszett az autó hangja, de gondoltam csak a tudat miatt gondolom így, hogy nem adalékoltam a gázolajat. 140-150-es tempót autóztam, kicsit hangosnak is éreztem a verdát, morgott. Ereje megvolt, 170, 180-akat vitte, ha kellett. Fogyasztás 6.7l.
Pénteken már biztos voltam benne, hogy nem önátvágás a dolog, 143-ra szinte magától beállt, és tök csöndes volt, jól érezte magát a motor. Erőben ugyanaz, csak csendesebb, nem harákolt ha megtapostam, és az alapjárat is csendesebb. Objektív tesztként visszafelé mindkétszer bekapcsoltam az FM106-ot Józsa előtt, és beállítottam a kellemes hangerőt. Csütörtök Volume 20, Péntek Volume 17. Fogyasztás pénteken 6.5l.
Összegzés: a fogyasztás különbség elhanyagolható, erőben nincs lényeges különbség. Bár 20e km-e használom, lehet tartós hatása elvileg, ami egy elvonásra nem reagál. Viszont a motorzaj egyértelműen sokkal alacsonyabb Spurival, mint nélküle.

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2008-09-03

Ma betöltöttük a 15 ezret nagyszervíz óta. kapott a motor friss Selénia WRD-t, olajszűrőt és új gázolajszűrőt (MANN). Magam akartam cserélni, de végül nem tudtam aknát szervezni, így a szerelő kezébe adtam. Jól is tettem, olyan ügyes célszerszáma van a gázolajszűrő leszedéshez, hogy a fene se fog szenvedi vele. Közben még át is nézte a gépet, adott néhány tanácsot és nem is kért sokat.

 
>> AutóápolásAlfa 146 1.9 JTD // 2008-08-24

A 145/146 topicnaptárhoz ugyebár fotó kellett. Rájöttem, hogy eddig, több, mint egy év alatt nem készítettem normális fotót az autóról. Így aztán nekiálltam kipucolni a vasat kívül belül, mindenhol: viaszos mosás, törölgetés, bogártalanítás, belső portalanítás, üvegek kívül belül. Szép lett, jó volt beülni :-)
Amúgyis mentünk Sárospatakra (08.08.18), így gondoltam majd hazafelé jövet keresünk jó fotóhelyszíneket. Ez meg is történt, készült két sorozat is. Így végre frissítettem az autóm fotóalbumát is néhány nem az udvarunkon készült képpel.

 
>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2008-08-01

Minap teleöntöttem a Macchina-t, majd kalkuláltam egy fogyasztást. Döbbenten ücsörögtem vagy 3 percet még ott a kútoszlop mellett...7.5 jött ki. Végiggondoltam, mi lehetett. Még július elején Bp-Debrecen pályán, nyakig vízben klímával 140-150 között. Ez 500km, majd 230 városban, jórészt klímával. És nem kapott full Spuriadagot se. Vagy szar gázolajat tankoltam. Sok, sok, sok!
Na így lehet hozzászokni, hogy a dízel nem fogyaszt. A merengésem azzal végződött, hogy: sok a francot...eddig egy autóm se jött ki 8.5 alatt városban, pedig klíma nem is volt bennük. 140 fölött 10-et ettek. Úgyhogy már én se tudom, hogy sok? Nem sok? Eddig a legtöbb, az biztos.

>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2008-07-04

Voltam a klímásnál, már régóta nem működött a klimatizáció rendesen. Egy rendes, tisztességes szerelőt ismertem meg ismét, jó, hogy vannak ilyenek!
Profi géppel dolgozott, csak rádugta, elindította és kész. 50 perc alatt automatikusan megtörtént a gáz lefejtés, olajkinyerés, vákuumozás, vákuum teszt, visszatöltés. Az eredmények:

Visszanyert gáz 59g
Behelyezett gáz 700g
Olaj 26ml lecserélve
Vákuum teszt Megfelelt

Hőmérővel mérve külső levegőből 10Celsius körülit készít Auto módban LO állásban, belső keringetésen 7 fok alattit. Elég komoly lett :-)

A srác megdícsérte az autót, azt mondta ritka, hogy csak ennyi a gond :-) Örülünk:-)

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2008-06-12

Ma jó gazdához méltón felfigyeltem arra, hogy pont 20e km-e volt légszűrő csere. Nosza beszaladtam az autósboltba, vettem egy bazidrága MANN filtert, és nekiláttam kicserélni. Az 5 percre tervezett műtét 20 percig tartott. Nagyon koszos volt a légszűrő is, és alatta a légszűrőház. A mi kis 100m földutunk lenne ilyen jótékony? Nem tudom. Lényegében 20e-ből 16e-t autópályán mentem. No mindenesetre vagy negyedórán keresztül takarítgattam a légszűrőház alját, hogy szép por és állati tetem mentes legyen. Még izopropanollal is áttörölgettem, bár nem tudom minek :-)
Viszont mostmár 10ezrenként ellenőrzés!

>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2008-05-01

A jeladó cserék után nem sokkal haveromat vittem a géppel, aki megjegyezte, hogy milyen halkan jár. Mondtam ilyen ez mióta "beidomítottam"...aztán mégis igaza lett. Autópályán 140 körüli tempónál figyeltem fel én is, hogy nincs hangja a motornak. Már a kezeim alatt amúgy is sokat javult, a Spuritól is halkult, de most eddig ez a csúcspont asszem. Fogyasztásom a 140-es tempóhoz 6.5l volt. Szerintem ez sem rossz.

 
>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2008-04-25

Túlvagyunk egy hetes jeladó kálvárián. Történt, hogy Budapestre menet, az M3-mason 150-nél egyszercsak leállt a motor, a piros injektor ikonocska tolakodó megjelenésével egyidőben. Lehúzódtam, vészvillogó ki, gondolkozzunk. Hívtam Ferkót, aki George-tól kért infókat, Erhardot, akivel dumáltunk vagy 5 percet, de közelebb nem jutottunk a megoldáshoz. Azonban az autó kis idő múltán beindult. Majd 10km múlva leállt megint. Hazáig eljutottunk, az utca végében Józsi bácsinál kiolvastuk az Agyat. Szenzor hibák kavalkádja, plusz LMM gyenge jel. Na bassz. Arra jutottunk, hogy vez.tengely szenzor lesz. Ezt ki is cseréltük, ezt a szerelővel közösen hoztuk össze, és egyedül vezérlésbontásba nem bocsájtkozok, ki tudja mi lenne a vége :-) Kész lett, 5km próba, jó, oké, mehet. Már hazafelé menet megállt...
Újabb kiolvasás, ismét köszönet Józsibának a nagylelkű segítségért. Na itt jött az első felismerés, csak fordulatszám jeladó hibát írt! Vagyis a sok hiba, mind régi betárolt hiba, az előző tulaj nem törölte. Tanulság1: hibamegállapítás előtt biztosnak kell lenni abban, hogy előzőleg üres a hibatároló!
A szenzor cseréjét otthon, felbakolva végeztem. Szar volt, nem lehet rendesen aláférni ennek a vasnak, de azért összejött. Azóta jó. Egy 10-esből megúszhattam volna az egészet...Tanulság 2: ha az ember guruló computert vesz, vegyen hozzá illesztőkábelt :-)

 
>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2008-03-25

Hát ma bebizonyította az öreg kormos, hogy nőnemű. Minden sz_r rájött egyszerre. Reggel lapos balhátsó kerékkel fogadott ("jajj ma neee, fáj a fejem"). Na mondom nesze algopirin, rátettem a gyönyörű mankókereket, irány a gumis. Ingyé' szelepcsere, aztán go tovább, volt dolgom bőven. Kicsit gyengének is éreztem az autót ("jajj ne má' fáradt vagyok!"), úgyhogy kicsit meghúzattam, hátha...ébresztő aranyom! Na hát ami nem megy, ne eröltessük, node váltani csak kéne. De ez most azt se szerette ("ne piszkálj kérlek, mindíg siettetsz"). A kupplung már régóta nincs a topon, de most kifejezetten szarul működött és karcosan vette az összes sebességet de hát így járt, bébi úgy is betolom :-)
Na erre még a futóműből is elkezdett határozottan hallani a szilent (?) kopogása ("mondom hagyjáááál má' "). Eddig persze nem, vagy épphogy éreztem, hogy majd eljön az ideje. Na most pikk pakk úgydöntött, hogy eljött. Hát rosszban voltunk ma...

 
>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2008-02-19

Nagyszervíz óta bő 2000 km-t autóztunk. Megrögzött motortér pásztázóként ellenőrizgettem az olajszintet, és azt vettem észre, hogy bizony most fogy. Előzőleg szintén Selénia WRD-t kapott, akkor 15000 alatt lényegében semmit nem ment lejjebb a szint. Mi változott? Nem tudom, de én az olajra gyanakszom. Mint másoknál is, megjelent a turbó környékén a kinyomott olaj is. Úgyhogy 10000km múlva búcsút intek a Seléniának azthiszem...


Comment 2008.07.07: Valószínű csak annyi volt a "fogyás" oka, hogy visszacsapó szelepes az olajszűrő. Első beindítás után rá kell még tölteni, akkor nyeli el a szűrő a neki járó olajadagot. Nos ez nem történt meg, én meg nem is néztem frissen, csak 2e km után. Ekkor feltöltöttem max alá picivel, és azóta is ott van, nem csökkent a szint semmit, de szó szerint! Most járok olajcsere óta 11000km-nél. Úgyhogy igazságot szolgáltatok a WRD-nek, azt kap legközelebb is :-)