Tagok >> WarbiRunner (Gyuri) >> Blog
Régóta szórakozik az autó azzal, hogy időnként kikapcsolnak a műszerek, nulláz a km számláló. Egy darabig megvoltam vele, a telefonomba felírtam a tankoláskori állást, így még a fogyasztást is ki tudtam mindíg számolni. Csakhogy elkezdett durvulni a dolog...először csak néhány kilóméteren keresztül, majd újabban egész napokra kikapcsolja magát, ami ezekben a trafipaxozós időkben nem tuti.
Úgyhogy ma szétszedtem.
Ami biztos, hogy már lehetett hasonló baja, mert be volt jelölve a GND és a két táp beforrasztási pontja a csatlakozóknál. Biztos ami biztos felírtam a csatlakozó jelöléseket és a lábak számozását is, ezt már ne kelljen keresgélni többet.
Műszerrel megpróbáltam nyomonkövetni a tápvonalakat, de sehol semmi gyanúsat nem találtam. Az egyedüli nem gyári forrasztás a csatlakozó lábánál a két táp (direkt és kulcsról) volt, úgyhogy azt kiforrasztottam, leszippantottam az ónt, kicsit megsavaztam és visszaforrasztottam. Egyelőre működik...kitudja meddig. Remélem ennyi baja volt.
Ha már kint volt a műszerfal, be WD-40 -eztem a csatlakozókat, így nem kell csőfogó a csatik lehúzásához, plusz kontaktjavító is, ezzel se legyen gond.
Volt 25mm-es öntapadós csillapítólapom, a műszerek mögött egyúttal kicsit kibéleltem, innen zörgés már nem fog jönni, az tuti.
Úgy kezdődött, hogy megnémult a Kenwood. Rádiót hallgatni pedig jó, de legalábbis igen hasznos, a trafipax infó létfontosságú.
Hamar rájöttem, hogy valami a kábelekkel lehet, mert ha bepiszkáltam mögé néha megjavult...a következő döccenőig. Úgyhogy kivettem.
Hát igen, a kábelek. Ami ott fogadott, az valódi Hungarikum. Összesodort kábelek, zöld-sárga szigszalag (kép1). Bravó! Nem vagyok egy pákazsonglőr, de 15 perc alatt össze tudtam rakni igényesen (?), zsugorcsövezve. Mitől jó ez a szigszalagos módszer, rá nem jövök...
Hamár liba, legyen dagi, 1 éve nincs kijelző világításom se a rádión. Utáltam a vakító fehér színét, úgyhogy hagytam vakon, plusz különösen gyűlöltem a kék színű bekapcsológombot, hiszen minden zöld, vagy piros világítású az utastérben. Gondoltam majd most okosan kicserélem legalább a háttérvilágítás LED-et. Persze, csak nem LED világítású, hanem kicsi izzók, amik kipukkantak. NA, gondoltam itt az alkalom megszabadulni a kék undormánytól. Felhasználva a bekapcsológomb alatti smd LED érintkező pontjait, kivezettem egy-egy szál drótot, felforrasztottam egy ződ LED-et, és begyűrtem a kijelző alá. Kis gravírgépezés kellett, hogy a vezeték beférjen. Így végül megszűnt a kék bekapcs világítás, zöld betűket ír a kijelző, pirosan világítanak a gombok. Hawaii!
Mostmár le merem írni, erre az autóra a gyári alufelni tökéletes!
A menetzaj csökkent, a fogyasztás is, és meglepő, hogy a gumi peresebb, mint a 14-es felnin, mégis komfortosabb, de nem kicsit! Pedig pont attól tartottam, hogy ráz majd, mint a harciszekér. Közben meg jobb, mint a 14-essel.
Érződik a szélesebb nyomtáv és gumi, ezt már vezetgetik az árkok, ellenben kanyarban össze sem hasonlítható. Nagyon precíz, sokkal jobban (és gyorsabban) kanyarodik így, a szélérzékenysége meg 0.00001 ről 0-ra csökkent :-). Amit nem értek, mert az út lejtésére meg sokkal háklisabb.
Nagy sebességnél viszont fogja a gépet, 105 lónak bizony feltűnik az 1 centivel szélesebb pacsker. 180 körül már erősen gondolkozik, hogy mivan...:-D
A "próbafülkés" nézegetés megvolt, elsőre kényelmes kis cipők, és főleg szépek. Aztán hogy töri e a lábat, majd kiderül, ha járunk vele :-) Nem bántam meg, hogy gyárit vettem rá, valahogy feltűnővé teszi az autót, mégsem az a tuningverda érzet. Szép.
1. Vedd ki a 2db imbuszcsvart fent a befúvórácsoknál (kép 1)
2. A hamuzónál bal és jobb fent lévő csavarokat vedd ki (kép 2-3)
3. Pattintsd le óvatosan a középkonzoltól balra lévő kis textilbetétet. Ezt 3 különböző fajta patent fogja, a középkonzol felől kis fémpatent is tartja. Óvatosan, de határozottan kell feszegetni. Nekem kézzel lejött, és egy patent sem sérült. (Kép 4)
4. A fenti játék a jobboldali kárpitbetéttel, a patentok az autó hossztengelyével párhuzamosak, nem merőlegesek a kárpit felületére. feszegetéskor ezt jó tudni! (Kép 5)
5. Kombináltfogóba hajtogass kis bőrdarabot, és ezzel megfogva húzd le a tekerőkapcsolókat (Kép 6)
6. A Középső tekerő alatt (ventillátor fokozat) van egy rejtőző csavar, vedd ki! (Kép 7)
7. A hamutál belső hátsó csavarjai is jöhetnek. Ezek szivatósak, ajánlott mágnesezett csavarhúzó használata, különben a csavar beesik a kitudja hova...visszatétel szintén türelem és figyelem igényes, nekem ez a rész volt a neheze :-) (Kép 8)
8. A hamutartó kihúzható, a kábelezés kiengedi. Mögötte van még 2 csavar, ami alul fogja a középkonzol betétet. Ki velük! (Kép 9)
9. Óvatos de határozott mozdulatokkal kifordítható a középkonzol betét. A kábelezésre figyelj, csak ameddig engedi! Mögötte feltűnik a 2 kis izzó. Ha világít is az egyik, cseréld mindkettőt újra! Sima foglalat nélküli 1.2W-os rizsszemizzó való bele. (Kép 10)
10. Ezután fordított sorrendben pakold össze, javasolt meghúzni minden más hozzáférhető csavart amit csak észreveszel, meglepően nyekergésmentes lesz az autó :-) (Kép 11)
Ennyi. Az általam használt eszközök listáját lásd az utolsó képen. Sok sikert!
Végre tudok képet feltölteni, Firefox alól. Úgyhogy örömömben még gyorsan feltöltök néhány karácsonyi autómosás utáni képet. Még mindíg egyben van ez az autó, csak néha túlzásba esem az apró hibák nézegetésével (lásd kettővel előbbi bejegyzés).
Jön a tavasz, hamarosan indul a gumi mizéria. Eddig én is a lelkes sorbanálló gumicserélők táborát gazdagítottam, de rendesen meguntam. Ezren a gumisnál, közben meg 20 fokban koptatom kényszerből a drága téligumikat, mert nincs időpont. No ennek vége, végre rászántam magam egy komplett nyári kerékgarnitúrára. Itthon van emelő, csavarkulcs, 20 perc alatt áthajigálom a kerekeket. És nem járok ismét úgy, mint ősszel, hogy felrakattam az első hóra a télieket, aztán meg hetekig 15 fokban járkáltam velük autópályán.
Szép gyári felniket vettem Trencsikéktől, kaptam hozzá kupakot, csavarokat. A gumisnál görgőztettem őket és felrakattam egy garnitúra Bridgestone Turanza ER300-at. Szép igényes fémszelepeket is kértem. Így most van egy tökéletes nyári garnitúrám, 3 szezont talán ez is kibír, mint a Michelinek. Azok 50e alatt péppé koptak a sok autópályázástól, már semmi oldaltartása nem volt, ki is kukáztam őket még mielőtt meggyőzöm magam, hogy 10e-t még elfut.
Kis elmaradásban vagyok a blogírással. Igazán az autóval semmi extra nem volt a télen, működött, indult, nem fogyasztott sokat, nem zavarta a mínusz 15 fok se. Kivéve, hogy szerencsétlen be sem tud melegedni rendesen az autópályán, hiába mutat a hőfokmérő 90 fokot. Érződik rajta (nomeg a fűtésen), kicsit morgósabban jár.
Lehet, hogy hőfokjeladó baja is lesz, majd utánnajárok, ha végre nem esik az eső.
Ezenkívül sikerült a szépen rendberakott lökhárító alját lezúzni, hála egy ügyes autósnak. Nyugisan mentem a latyakos havon 50 körül, mikor keresztbefordulva jött velem szembe egy autó. Este volt, még a márkáját se tudom, csak annyi időm volt, hogy lerántsam jobbra a gépet a parkolóba. Az eredmény a másnap, nappal készült képeken.
Szerencsére semmi szerkezeti elem nem sérült, csak a dísztárcsa széle pattant meg a padkán (2.kép) és a lökös alja roppant meg a jobboldalon. Kicsit (nagyon) sajnáltam, egyelőre ha jó idő lesz leveszem és megigazítom amennyire itthon tudom, aztán megkérdezek egy műanyagost, hogy mit mond rá. Szívem szerint az elejét a nyáron rendberakatnám, csakhát pénzkérdés. Kapna egy bontott bal sárvédőt (a mostni csúnyán illeszkedő amúgy hibátlan utángyártott helyett), lökös rendberakás, és a motorháztető sarkában a kis kezdődő rozsdát kéne megfogni, nomeg a kavicsfelverődéseket. Egyik sem vészes, vagy látványos, csak engem zavar.
A számlák alapján összesítettem az autó első számlás évét. Tanulságos, hogy mibe kerül ma magyarországon egy autó fenntartása. Egy viszonylag problémamentes, nagyon gondosan szervízelt alapvetően olcsó fenntartású autóé.
2009, kb. 25000km futásteljesítmény:
Üzemanyag: 462743Ft
Adalékok: 28370 Ft
Matrica 37200 Ft
Alkatrészek 295384 Ft (kuplungozás, kettőstömegű csere is volt)
Szervízdíjak 93565 Ft
Egyebek 3507 FT
Adók, biztosítás: 116120 Ft
Vizsgadíjak 22190 Ft
Összesen 1059079 Ft
Durván 42,4Ft/km
Ebből kb 17,2 Ft/km a szervízköltség (anyag+munka), ez kb tartható a tapasztalataim szerint minden évben.
Ezalapján 4év és 100000km alatt kb az autó vételárát rá kell költeni szervízben, vagyis ezalatt egy 3400000 Ft-os 100000km-ig hibátlanul futó hitelmentes újautó fenntartásával egyezik. 3.4M-ért kinek Astra, kinek Alfa...így van ez :-))
Az autón 2009-ben csak kopó alkatrészek, folyadékok voltak cserélve, váratlan meghibásodás, megállás nem volt.
Lőttem néhány fotót, milyen idő is volt Karácsonykor. Feltölteni nem tudom, napok óta nem hagyja a rendszer, úgyhogy a kedves blogolvasó képzeljen el 3 tavaszi autómosás utáni képet. Na ilyen verőfényes volt 2009 Karácsony :-)