Mutasd

>> Egyéb2010-10-12

Ma nekiestem a régi garázsnak Cellben, hogy helyet csináljak a Póknak. Két órányi lomolás után befért. Itt fogja téli álmát aludni. Lesz még mit tenni, hogy méltó legyen a hely...

 
>> Esemény2010-10-10

Gyml Cartárssal ma délután megtartottuk a "Második Spider Találkozót". A szokáshoz híven ismét Pápán.
Egy kis bütykölés is is vegyült a dologba, diagnosztikát teszteltünk.
Szép napsütéses időben (15-17 fok) sikerült nyitott tetővel 60 km-t kocsikáznom a talira oda-vissza.
Kezd hideg lenni :-(

>> Egyéb2010-09-13

Az utóbbi időben néha érdekesen viselkedett a Pók, pl.
- ingadozott az alapjárat (főleg indításkor)
- váltáskor kapkodott a motor
- elment az erő
- nem pörgött fel szívesen
- stb.

A fórumokban olvasottak alapján LMM-re gondoltam. Csörit kértem is hogy olvassa ki a tárolót, de elmaradt. Tegnapelőtt hirtelen elhatározással másik kútra mentünk szeszért és benzinért. Nos, azóta "kicserélték" az autót, megszűnt minden nyavaja, úgy megy mint ahogy az ember elvárja. Tegnapelőtt 50, ma 170 km-en mintha új autót kaptam volna. Mégse az LMM lesz a ludas!

A jó édes anyjukat a benzinpancsolóknak!!!

 
>> Egyéb2010-09-12

Már egy ideje felesben tankolok E85-öt (ami ugye 100 Ft-al olcsóbb literenként) és ESZ 95-öt.
A fogyasztásom előtte, pia nélkül 8,87 literre jött ki 6.046 km-en.
Most, felesben tankolva 9,18 l/100km- re jött ki a 2.046 km.
Tehát nőtt, viszont nagyobb növekedésre számítottam.
A motor kisebb fordulaton egyértelműen érezhetően erősebb. A felső tartományban nem érzek különbséget.

 
>> Szerviz2010-09-07

Ma késő délután - immár a hivatalos várpalotai szervizben - Csöri kicserélte a hibát okozó csavart egy kicsit hosszabbra. A régi nem eltörött, hanem a végéről egyszerűen "eltűnt" a menet. Valószínűleg ugyan az a korrózió dolgozott, ami ellen egész télen küzdöttem.
Kár hogy oda és vissza úton is esett az eső, így zárt tetővel kellett menni, viszont az esőben érdekes dolgot vettem észre. (Korábban még nem mentünk esőben a Pókkal)
Normál, kikapcsolt esetben egész lent áll az ablaktörlő lapát. Ha viszont bekapcsolom, mondjuk szakaszosra, akkor pár centivel feljebb.
Kikapcsoláskor meg tesz egy "pótkört" az ablakon és visszamegy a helyére..Volt már pár autóm, de ilyet még nem láttam.
Az Amorés cartársak szerint ez így normális :-)

 
>> Szerviz2010-09-04

Szóval be akartunk menni a városba, de nem sikerült. A főútra kifordulva egy hatalmasat roppant valami elöl és elkezdett valami a kerék forgásának ütemében köszörülni. Pár méter után félre tudtam állni. Inkább nem részletezném a fejemben járó gondolatokat. Legyen elég, hogy

Ѭצڜềאַ﷼&Ϣ...

...miközben megpróbáltam felmérni a károkat érkezett Erhard242 Cartárs. A Pókot otthagyva visszavitt a talira, ahol Csöri segítségét kértem. Visszamentünk a színhelyre és némi kocsi alá bujkálás után kész volt a diagnózis: a hátsó motortartó megadta magát, a rögzítő csavar elengedte és lóg.

A továbbiakban riadóztatta a helyi Cartársakat ALFI156-ot és csekő76-ot. A félhalott Pókkal elgurultunk egyikük 4,5 km-re lévő garázsába, ahol sikerült jobban szemügyre venni a problémát. Az út során végig hallottam a féltengely sikolyát a motortartón, fém a fémen, rettenetes a hang. Nem kívánom senkinek, hogy ilyet átéljen.

A garázsban kiderült, hogy a helyzet nem annyira vésze, mint amilyennek hallatszott és kinézett. A rögzítő csavar törött el, de sikerült visszaoperálni valahogy. Maradt is némi "felesleges" alkatrész, amit el kellett raknom a végleges gyógyításig, amire majd a "régi" várpalotai telephelyen kerül sor.

Köszönet mindenkinek a segítséget, hogy talpra állhatott a Pók, és újra róhatta a kilométereket.

 
>> Esemény2010-09-04

Ma ellátogattunk Dunaújvárosba, hogy találkozzunk néhány Alfással.
Fehérvártól egy Rosso 147GTA követett Csörivel a volánnál, mindketten szorgalmasan kerülgettük a nyomvályúkat és a kátyúkat. A Fehérvár-Dunaújváros szakasz egyszerűen katasztrófális, balkáni.

Pont akkor érkeztünk a gyülekező színhelyére, amikor a csapat elindult, így be tudtunk állni a sorba.
A helyszínen a szokásos üdvözlés, autómustra, beszélgetés kombó. Néhányan sportolni álltak. Némi időzés után visszaindultam a városba egy-két dologért, de ez egy másik történet....
Visszatérve jót ettünk a pörköltből, majd folytattunk az autómustrát. A különös figyelemmel szemléltük meg a 159-eseket. A nap fénypontja volt ALFI156 autója, ahol is a kocsi gyári kárpitját védő gyári Alfás szőnyeget egy OFF Ford szőnyeg védte.
Az idő ripsz-ropsz eltellt, így elindultunk hazafelé és még sötétedés előtt hazaérkeztünk. Természetesen hazafelé volt nyitott tetős napsütéses és zárt tetős szakadó esős szakasz is. sajnos ez utóbbiból több.

 
>> Szerviz2010-08-29

Tegnap összekötöttem a kellemest a hasznossal. Enyhén hűvös időben, lobogó hajjal elkocsikáztam Várpalotára a frissen érkezett alkatrészekért. A tükör mögé való tömítésért és a fékbetét kopásjelző vezetékért.
Ma nekiálltam berakni az új szerzeményeket.
A tükör tömítése nem egyszerű feladat, mert természetesen az egyik csavar belesett az ajtó fémvázába. Hosszas keresés után feladtam és kerestem a garázsban egy másikat. Az új tömítés nem igazán találta meg a helyét, de negyedikre sikerült.
Ha már az ajtót babráltam átcseréltem az ablak gombjait, ugyanis fordítva mentek. A bal húzta a jobb oldalit. Hm, érdekes, mert a fehér gombon volt a fehér csatlakozó a feketén a fekete. Nos, így nem volt jó...tehát a feketére kell a fehér, a fehérre a fekete. Egyszerű :-)
Végül feltettem a fékbetét kopásjelző vezetékét a jobb első kerékre. A vezeték volt az utolsó darab, ami hiányzott. Most már minden alkatrész megvan a kocsin.

 
>> Szerviz2010-08-10

Elkezdtem gyűjtögetni a téli projektekhez az alkatrészeket:
- kicsit újabb biztonsági övek
- tartalék lengőkar hátra
- tartalék gömbfej a lengőkarra
- tömítés a tükrökhöz

Igazából a második képen látható ablaktömítés volt sürgős, mert beázik a Pók. Sajna a bontott, amit Phontól kaptam sincs jobb állapotban, mint az enyém. Újat kell szerezni...

 
>> Esemény2010-08-08

Mivel a tavalyi találkozó nagyon bejött, így az idén is ellátogattunk Szegedre.
A nap 365 km-es úttal indult, ebből 280 autópályán. Az első hosszú autópályázás a hazahozatal óta. Ráadásul a tankban 50% bioetanol és 50% benzin keveréke.
Nagyon jól vizsgázott a Pók.
A találkozó szokás szerint zajlott, kocsimustra, beszélgetés, ebéd, fagyi. Szokás szerint sokan fényképezkedtek a Pókkal, egyet sikerült is elcsípnem (4.kép).
Ami új volt, az a konvoj rendőri felvezetéssel. Jó buli volt.
Kicsit furcsállottam, hogy milyen kevesen vacsoráztak a halászcsárdában. Mindenki elrohant...
Vacsora közben megtörtént a Dolog, eleredt az eső. A Pókot amióta csak nálam van nem érte eső, most kapott rendesen. Vacsora után szakadó esőben, hatalmas csúcsforgalomban vissza a városba, a Tímár panzióba.
Másnap a szokásos kép az üres talihelyről, majd átmentünk a Tisza hídon, amin tavaly nem tudtunk a felújítás miatt.
Hazafelé az autópályát szigorúan elkerülve Baján keresztül jöttünk a Balaton északi csücskét megcélozva.
A nap sütött, lehetett tető nélkül kocsikázni majd egy teljes napon keresztül.